Blog

Makkoshotyka – Kőkapu kerékpáros körtúra

A túra elején rögtön egy 456 méteres csúccsal indítottunk, aminek nagy kedvvel indultunk neki az elején lendületesen tekerve, majd az utolsó pár száz méteren annyira bekeményedett a terep, hogy nem tudtunk már tekerni, így szenvedősen kellett feltolnunk a csúcsra. A meredek úton az ingatag talaj és a borzasztó meleg sem segített,…

Tovább

Hernád áttörés

Remek túrának néztünk elébe a hétvégén, megcéloztuk a Szlovák Nemzeti Parkot. 3-4 órás kocsikázást követően kis nyújtóztatás után nekivágtunk az ismeretlennek. Odaérkezve látszott a felkészültség a park előtti területen is. A parkoló rendezett, és a parkolójegy megvétele után 2-3 ember mutogatva terelte az autósokat, hogy hova álljunk meg (a káoszokat elkerülve). Miután leparkoltunk majd…

Tovább

SKODA MTB Singletrack maraton Kassa

Még szeptemberben Kassán jártunk a Singletrack maraton-on, ebből láthattok egy kis összefoglalót, videó formájában. Képek

Tovább

Határon jártunk!

Délelőtt 11 órakor érkeztünk meg a füzéri vár parkolójába (fizetős a parkoló, 380HUF/nap), ahonnan kis összepakolás után neki is vágtunk az aznapi kilométer adagunknak. Pár száz méter megtétele után megérkeztünk a Várkúthoz, ahol friss forrásvizet ittunk. Tovább haladva úgy 500 métert felérünk a dózerúthoz, nemsokára egy információs táblába botlottunk az…

Tovább