Tirpák Cross 3. évad: KisVÁRda krossz

Tirpák Cross 3. évad: KisVÁRda krossz

115 nevezés (induló), ami rekord a verseny történetében , bár elmondhatom hogy Kisvárdán hagyományosan sok az induló  A verseny szervezése 1 hónapot vett igénybe, szerencsére minden támogatónk pozitívan állt a dologhoz. A pálya nyomvonala adott volt, folyamatosan jártunk ki edzésekre.A versenypályát csütörtökön kezdtük építeni,akkor a karókat helyeztük el, pénteken pedig a pálya nagy részének a szalagozása is megtörtént. Kellett is az előredolgozás, mert a verseny előtt is volt még bőven feladat.Reggel 7-kor érkeztünk, sátrak kipakolása, célkapu felfújása, és a versenyzők már el is kezdtek gyülekezni. A Tirpák Cross sorozat ma újabb "mérföldkőhöz" érkezett, ugyanis a versenyünkre kilátogatott Dr Seszták Miklós…

Tovább

A Tirpák Cross robog tovább

A Tirpák Cross robog tovább, immár a 3. évadot "tapossuk" Céljaink idén sem változtak. Szeretnénk minőségi és élvezetes házi sorozatot rendezni a megye, illetve a régió kerékpárosainak. Igyekszünk felkarolni a fiatalokat, a feltörekvő tehetségeket illetve versenyzési lehetőséget biztosítani a téli időszakban a kerékpársport szerelmeseinek mindig alacsony költségek mellett. Ennek a sorozatnak a 2. állomása a KisvárdaCross futam. 2017-ben már volt egy verseny a Várban, Várliget néven most ezt illesztettük bele a Tirpák Cross sorozatba. A tavaszi versenyen rekord indulószám volt, reméljük ezt most is sikerül elérnünk. Számítunk a versenysorozat, minden eddigi résztvevőjére valamint szeretnénk a helyi és környékbeli fiataloknak is…

Tovább

Nyíregyházán elkezdjük a Cyclocross szezont

Amikor Nyíregyházán elkezdjük a Cyclocross szezont,90 indulóval a "jubileumi" 10. Tirpák Cross futamonAz utcán még teljes sötétség volt,amikor 5.50 kor beparkoltam a robinzon dombon. David Dovak al együtt érkezünk. A pályán végig sétáltunk,megbeszéltük a feladatokat.6.15 kor jött a pályaépítő pro team brigád. Körülbelül 10-en voltunk,a srácok irdatlan rutinnal,rekord idő alatt összerakták a pályát. Emlékszem évekkel ezelőtt féltem ettől a pályától,sok idő volt a szalagozás,de mostanra olyan rutinra tettünk szert ebben,hogy 2 óra alatt összeállt minden,sátrakkal,hang teknikával,rajtkapuval egyetemben. Fotó: Farkas Attila A pályaépítés végén Soti jóvoltából egy nagy meglepetés ért,ugyanis kaptam egy nagyon jó ajándékot(képek közt megnézhetitek)8 után jöttek a regisztrátorok,és az első…

Tovább
X