milic Archívum

TOP 5 gyalogtúra szerintetek

Posted on 2022.12.31. - 12:15 by Főtekergő

Legnépszerűbb gyalogtúráink 2022-ben. Az alábbi túraleírásokra kattintottatok a legtöbbet a Google statisztikája alapján.

1. Megyer-hegyi tengerszem

A Megyer-hegyi tengerszem tó és környéke az Aggteleki Nemzeti Park kezelésében álló egyedülálló volt malomkőbánya nagy jelentőségű bányatörténeti és földtani, valamint a bányászkodás befejezése óta kialakult botanikai és zoológiai emlék, védett terület, a Megyer-hegyen, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ami tökéletes gyalogtúra lehet a hétvégére. Tovább a túrára

2. Nagy-Milic gyalogtúra

A Nagy-Milic (Nagymilic; helyileg: Milic, olykor Milics; szlovákul: Veľký Milič) hegy az Északi-középhegységben. Az országhatár itt vágja ketté az Eperjes–Tokaji-hegyláncot, amelynek hazai oldalon lévő déli része, a Zempléni-hegység ezen a ponton emelkedik a legmagasabbra (895 méterével Magyarország hegyeinek listáján a 38.). Földtörténeti szempontból a Milic-csoport romvulkán (egy szétrobbant óriási tűzhányó lepusztult maradványa), amely geológiáját tekintve a hegyvonulat északi folytatásához, a Szalánci-hegységhez tartozik. A Nagy-Milic vízválasztó és egyben néprajzi határ is, ahol a magyar és szlovák nyelvterület érintkezik. A Nagy-Milic ma is kedvelt gyalogtúra célpont hazánkban. Tovább a túrára

3. Gánti Bauxitföldtani Park – marsbéli táj a Vértesben

A Vértes-fennsík bércei közé beékelődött Gánti-medence Magyarország legkisebb területű, csupán egyetlen településnek helyet adó tája. Az itt található Gántot jórészt német nemzetiségűek lakják. A település neve egyes feltételezések szerintvegy Gan nevű birtokostól ered, a helyiek szerint a név szláv eredetű, azonban az is lehet, hogy a középfelnémet “sziklagörgeteg” szóból alakult ki. Gánt a természeti adottságai alapján a múlt század elején hazánk elsőszámú, Európában is ismert bauxitlelőhelyévé vált. Eme különleges és sokoldalú felhasználhatósága miatt keresett, kőzetbányászatának emlékét őrzi a Balás Jenő Bauxitbányászati Kiállítás és a geodéziai park is. Tovább a túrára

4. Rám szakadék – Dobogókő – Dömös körtúra

A Rám-szakadék Dömös közigazgatási területén található. A Rám-hegy tömbjébe vágódó Három-forrás-völgy különösen szép, egyik leglátogatottabb és vadregényes része. Az Északi-középhegység legnyugatibb középtája a Visegrádi-hegység, kb. 14-15 millió évvel ezelőtt, igen heves vulkáni tevékenység során keletkezett. A hegy kőzeteire jellemzők a vulkáni eredetű andezit, valamint az andezittörmelékes breccsába (szögletes, éles kőzettörmelék-darabokból összecementálódott kőzet) ágyazott kőtömbök, melyekből a kőzet felszínre kerülésével az esővíz és a fagy eróziós hatásának eredményeképpen meredek völgyek alakultak ki. Tovább a túrára

5. Sasfészek – Kehlsteinhaus

A Kehlsteinhaus, vagy ahogyan mi hívjuk, a Sasfészek, Berchtesgaden vidékének történelmi kilátóhelye, amely lenyűgöző panorámával várja az ide látogatókat. A Sasfészek 1834 méter magasan található, amelyet Adolf Hitler kapott az 50. születésnapjára Martin Bormanntól ajándékba. A hatalmas és robosztus kőépület körülbelül 1 év leforgása alatt épült meg, ezalatt az idő alatt építették meg az ide felvezető utat is, amely Németország egyik legmagasabban fekvő útja. Az épületet hivatalos vendégek fogadására tervezték, azonban Hitler személyesen csak ritkán látogatott el a Sasfészekbe, mert az utat kockázatosnak és hosszúnak találta. A háború után azonban Jacob-nak, a helyi kormányzónak köszönhetően nem semmisítették meg az épületet, így azt a majdnem teljesen eredeti formájában lehet megtekinteni. Az épülethez vezető obersalzbergi út építését tekintve egyedülálló a világon, ugyanis a hatalmas szintkülönbséget egyetlen kanyarral oldották meg. Tovább a túrára

Innen vér nélkül nem távozol!

Posted on 2017.09.03. - 13:48 by Főtekergő

Idő számításunk szerinti 2.-3. században a jazigok vígan éltek a Kárpát-medencének a Dunától keletre eső részében és bár a rómaiak sose foglalták el területeiket, néha egy-egy kereskedelmi szállal rendelkező légió be-betört, hogy gladiátorokat és rabszolgákat raboljon a cirkusznak, bordélyoknak és így szerezzen hatalmas halom dénárt. Így történt ez egy napon, amikor Lucullus Spezia parancsnok vezetésével átkeltek a Danubián és neki vágtak a hegyeknek, hiszen megannyi mondát és legendát hallottak a germánoktól ezerszer harcosabb törzsről, ami e vidéket uralta. E törzs neve a római Nyelenita nevet kapta. Eredeti lakhelyük a Rétia volt, ami egy ingoványokkal tűzdelt sík vidék volt, nehezen bevehető és a törzs uralma alatt állt. Ennek a népnek volt egy szokása, mely szerint három napi járásra lévő hegyekbe zarándokoltak és megküzdöttek az ottani vadakkal, mint a medve, farkas vagy ép hiúz. Ezeknek prémeit haza vitték és kultikus kék-piros és fehér színre készítették ki. A három napra lévő hegyek a Zemplenia nevet kapták, ami annyit jelentett, hegyes/szabdaló.

Lucullus miután rájött, hogy Rómában élő felesége, két kézzel szórja a dénárt és már jelzálogba vették a Via Julius jobb oldalán fekvő házukat a bank, Szarban voltak. Gondolta elindítja egy újabb szolga és gladiátor vadász hadjáratát. Kellett a pénz, mert szerettet volna egy kis vityillót a Vezúv közelében, miután a legutóbbit Herculaneumban belepte a por.

Lucullus átvezette a sereget és nagy csodálkozásukra még mindig nem találták a törzset, amit kerestek, pedig már ötödik napja jártak távol az őrségtől. Hatodik napon, szombat napján felfigyeltek egy fellegvárra, egy hegy tetején, mint kiderült a nyomolvasók és a térképészek tanácskozásából a Zemplenia közepén voltak. Előre küldte a légió legelborultabb tagjait, hogy derítsék fel kiféle és miféle népé ez itt. Így került Galicius, Macedonius, Germanio, Pannonus, Britanius és Hispanio a közepébe a sűrű Zempleniának. Mondani sem kell, mivel ők voltak a legvérszomjasabb harcosok egyből belevetették magukat a sűrűbe, vért ontottak mert tudták, hogy mögöttük a légió csak arra vár, hogy újabb területet hódítsanak és ne csak a Lucullus bordélyába vigyenek kurvákat meg a circusba gladiátorokat, akikkel egy-egy hiba esetén akár nekik személyesen kell majd megküzdeni.

A különleges alakulat, egyébként érdekes volt, mert mint nevük is sugalja, lakhelyükről lettek csecsemő korukban elhozva, mert bár kegyetlen a római, de gyermeket nem öl, helyette inkább kinevelték belőlük a centuriokat vagy, akinek helyén volt a keze megkapta a legkülönlegesebb képzést, hogy bármikor bevethető legyen, mivel az életüket a császárra tették fel, aki mindannyiuk „apja” volt.

A hegyen lévő erődre nem mertek rárontani helyette inkább a távolabbi falura törtek rá. Sok mindenkit sikerült lemészárolniuk, csak egy valamit nem vettek észre. Egy öt tagú Nyelenita kompánia tartott feléjük. Azt gondolták, hogy na majd ezeket is lemészárolják, mint azt eddig tették a nőkkel és az öregekkel. Csakhogy ezek a törzsiek lovon érkeztek. Ami nem is lenne gond, de később vették csak észre, mikor már kardjaik szinte összeértek, hogy olyan páncélzatuk van, amilyet még ők maguk sosem látta.
Medve fej díszítette az egyik sisakját, másiknak farkas fogak álltak készen marásra a kézfején, harmadiknak pattintott kövekből volt kirakva a mellvértje, negyediknek olyan acél fegyverzete volt, amit még életükben nem láttak, és az utolsónak olyan világító kígyóbőrből volt az öltözete, hogy már maga a lénynek a létezése is görcsbe rándította gyomrukat, hát még az aki ezt le is győzte. Kettőnek-kettőnek hasonló kék , piros, fehér, és zöldes kékes volt páncélzata, az ötödiknek sötét kék. Ezek a színek mind-mind nehezen megszerezhető és jól védett kereskedők portékái.

Tudták, ezek valami rettenetes harcosok lehettek, és azt is, hogy nem fognak ma itt meghalni. A végzet öt lovasának nézték őket, hát irányba akarták venni a légió táborát. Igen ám, csak az addigi csata hevében arra sem volt idejük merre van kelet. Irány fel a hegyek közé, oda csak nem érik el őket, hiszen ránézésre nehéz páncélzatuk lassítja őket, míg nekik szerencséjükre nem kellett nagy súlyt cipelni. Lovukra pattanva keresztül vágtattak az itatótól a lángoló falun és felfelé a sűrűbe mentek. Szerencséjükre a lovaik elől vágtattak utánuk az öt nyelenitusz, az apokalipszis lovasai.

Hamar bevágtattak egy köves emelkedőre, ahol a görgő-forgó hatalmas kavicsok valószínűleg kocsiknak adtak utat, Hispanio egy szénás kocsira rá is dobta fáklyáját, hadd lángoljon, ahogy csak tud, hátha megijeszti a gonoszok lovait. De ezeket nem rémítette meg semmi. Sőt még talán jobban felbőszítette. Galicius üvölt a többieknek, hogy be a bozótosba, ott majd elvesztik a nyomainkat. Igen ám, de az tömve volt szederrel. Vágtatnak keresztül az erdőn miközben látják, hátrapillantva, hogy üldözőiket jobban lassítja maró növényzet, mint őket. Britanius mikor hátra pillantott látta, ahogy az egyik lovasnak a növényzet cafatokat tép ki a karjából, de az fájdalom helyett csak itta a vérét és arcát kente be vele. Látszott a szemében, hogy ég benne gyilkolása tüze, és arra a következő darab fa az ő élete lesz. Hát még inkább vágtattak feljebb a hegyre, nem törődve azzal mi fogja őket ott várni.
Keresztül érve a sűrű erdőn, völgybe érve egy falu mellett találták magukat, de látva milyen harcosok élnek errefelé nem is próbáltak meg csak a határában elsomfordálni. De a harcosok csak követték őket a messziből. Kis előnyre tettek szert, mert a harcosok pillanatra nyomukat vesztették, de az egyik lova képes volt rá és kiszagolta őket, mondja Macedonius.

Menekültek felfelé egyre csak újabb és újabb hegyekre. Vágtattak irdatlanul és csak keresztül mentek egy alvó csendes falvacskán, ahonnan az út egy gyönyörű itatóhoz vezetett. Szamariták voltak a tó körül, akikkel Pannonus szót tudott érteni, mire egy öreg szamarita mondta el nekik, hogy ez egy varázslatos tó aminek neve Izra. Mondták neki, hogy meneküljenek, mert ide vérre szomjazó vadak igyekszenek, majd rohantak is el. A szamariták kereskedelmi szövetségben álltak a nyelenitákkal, így nem menekültek, de nem is mondták el, hogy azok itt jártak. Nem is kellett, mert amint megitatták lovaikat a patkónyomok irányába mentek is tovább. Jelentős előnyre tettek szert, ám tudták, hogy még nem menekültek meg. Ahogy vágtattak egyre feljebb és feljebb észrevették, hogy a szamariták valamiféle fogat hajtó versenyt tartottak, ami most útjukat állta. Üldözőik is odataláltak , de addigra már csak nyomukat látták, csak hogy tudták merre mentek, hiszen csak egy út vezetett el onnan. Másik úton kerülték meg a sűrű erdőt, mert az lovaik számára túl ingoványos lett volna. Vissza a szamarita forrásig és nyomukba eredtek a hat rómainak.

Kemény volt a terep, de nem volt mit tenniük a nyelenitáknak, hevesen űzték lovaikat, hogy mihamarabb elérjék az újabb pontot, hogy ráronthassanak a rómaiakra. Meg is volt egy újabb pont, ahol szamarita fiú figyelte a „versenyt”. Az elmondta nekik, hogy hat furcsa öltözetű harcos vágtatott arra, amerről a nyeleniták is jöttek. Azok nem is haboztak, egyből utánuk eredtek. Hamar rá is találtak a nyomaikra, ami nem lehetett több negyed órányinál. Az üldözők tudták, hogy így csak visszafelé tartanak fel a hegyeknek, ahol hely ismeret nélkül csak bolyongani fognak a rómaiak.

Ez idő alatt a rómaiak csak menekültek és vágtattak egyre feljebb és a sűrűbb erdők felé. Nyomukban az üldözőkkel. Felérve egy hegycsúcsra látták, hogy mindezidáig egy félkört mentek . Egy másik idős szamarita mondta nekik latinul, hogy kövessék a béke köveit, majd elérnek egy szobrot onnan pedig tudni fogják merre menjenek.

Az üldözők is csakhamar odaértek és az ürge velük is szóba állt, kérdezte, hogy mi ez a dúlás odalent? Majd a harcosok elmondták, hogy négy napja kapták a hírt, hogy hadsereg közelít értük és tudták azok céljait is. Rabszolga lesz mindenkiből, akit élve fognak el. A vár lábánál már látszott is, hogy gyülekezik a sereg a légió ellen.
Mint kiderült, az öreg ember a szamarita király volt és a két nemzet határán küldte el a légionáriusokat, hogy megkímélje nemzetét a harcoktól a nyelenitákkal. A verseny pedig az ő seregének vonulása volt.

A rómaiak elérték a szobrot és látták, hogy ez egy nagy konfliktust zárhatott le a két nemzet között. Tudták nem időzhetnek és menekültek is tovább. Majd Hispanio szólt, hogy rohanjanak balra, mert közelítenek az üldözők. A törzsiek elérték a szobrot és csak ácsorogtak kicsit, tudták, hogy odébb lehetne vinni a határt, de az már aligha változtatna bármin is most. Nem is törődtek sokat vele, inkább üldözték leendő áldozataikat. A nyomok alapján pedig tudták, hogy az ő földjükön fogják elejteni őket. Lefelé menekültek az egyik falu felé és a nyeleniták óriási iramban követték őket. Csak úgy porzott utánuk az út, csörgött a hegy és zúgott hangjuktól minden völgy.

A nagy hajtásban a róamiak betévedtek egy faluba és felpillantva rájöttek, hogy bizony a sűrűjébe kerültek, hiszen a fellegvár lábánál jártak. És míg ők elvágtattak a lehető legveszélytelenebb úton egy öreg asszony látta meg őket, hangos rívásba kezdett, amire a nyeleniták odaértek meg is kérdezték. Mi a baja öreganyám? Ezek az idegenek majd fellökték, de miért ilyen kedvesek voltak hadd vendégelje már meg őket. A nagy hajszában meg is éheztek alaposan, a lovakra is ráfért a pihenés. Egy röpke falat belefér idejükbe. Persze csakhogy az öreganyó olyan ételt rittyentett, ami után mind meg is nyalták a tíz ujjukat.

A vártól délnek tartva üldözték a rómaiakat, akik csak fejvesztve hajtottak mindenen keresztül. Újabb csendes településen robogtak át, ahol egy kereskedő kocsijának maradványa állt, ismerős volt. dákok használtak ilyet, szinte biztosak is voltak abban, hogy egykor futott itt egy kereskedői út is. Úgy is volt, egy sűrű növényzet által borított úton vágtattak és tudták minél sűrűbb, az a nyelenitákat, annál jobban hátráltatja. Így is volt, a nyeleniták a régi dák kereskedői út egyik régi hídján kellett lovaikkal áttipegjenek, nehogy a korhadt fa valahol beszakadjon alattuk. Majd a csalános állta útjukat, ám amikor le-letértek a régi útról mindig látták az előttük menekülőket. ám egyszer csak ismét eltűntek a szemük elől, de eddigi viselkedésük alapján azt gondolták, hogy a Gerendás rétet fogják útjukba venni, mert míg ők tudták csak egyre rosszabb irányba mennek a rómaiak, ők addig az ismerős terep előnyét élvezik. Ebben a tudatban vették be a rétet a hegyek lábától. Ám felérve csalódottan látták a nyomok hiányát. De lent meghallottál a patkók kopogását, ami kiindulásuk irányába vezetett. A nyeleniták hát minden erejükkel hajtották a lovakat, nehogy újból az itatóra csapjanak le a rómaiak.

Vágtattak lefelé a hegyről és bizony oda tartottak üldözötteik, még ha nem is tudtak róla. Utolsó leheletükkel még az itatóhoz vágtattak lovaik, akik fáradtásgukban majd összeestek. Beérkeztek a nyeleniták is és a hat rómaira furcsa mód három vad tört rá, mire hátulról megkerülte őket a másik kettő egy kis alagúton keresztül. Csörögtek a kardok és csengtek a páncélok, de a nyeleniták végül legyőzték a rómaiakat, akiket karóba húzva küldtek vissza a légióba, jelezve nekik, hogy ide többet ne jöjjenek.

Szerző: Szobota László KKB

Határon jártunk!

Posted on 2017.06.01. - 09:31 by Főtekergő

Délelőtt 11 órakor érkeztünk meg a füzéri vár parkolójába (fizetős a parkoló, 380HUF/nap), ahonnan kis összepakolás után neki is vágtunk az aznapi kilométer adagunknak. Pár száz méter megtétele után megérkeztünk a Várkúthoz, ahol friss forrásvizet ittunk.

Tovább haladva úgy 500 métert felérünk a dózerúthoz, nemsokára egy információs táblába botlottunk az útmentén, érdemes átolvasni. Tovább haladunk most kicsit kacskaringózva jobb kanyar a bal után. Nemsokára megérkezünk a nap első kilátójához, a szépen felújított kilátóról gyönyörű látvány tárul elénk. Innen a kilátóból már jól kivehető az úti célunk, ami nem más, mint a Kis-Milic-en lévő Károlyi kilátó. Szusszantunk egyet, mindenki felfrissült és elkészítette a maga képét a kilátóból. El is indultunk, mert sok volt még hátra és a neheze csak ezután jön. Még mindig dózerúton gyalogolunk egészen fel a Csataréti erdészházig. Itt ismételten rövid pihenő, nézelődés és a forrásból kulacs újratöltés után nekivágtunk a túra legnehezebb szakaszának.

A dózerutat elhagyva jó állapotú, takarított egynyomos ösvényen küzdöttünk a gyors szintemelkedéssel. Innen vált a túra kihívássá. Ahogy haladunk felfelé, egyre sziklásabb a talaj, egyre nagyobb odafigyelést igényel, hogy hová lépünk. Pár száz méter után, az első kisebb csúcs, szép sziklával jelölve. Itt találkoztunk egy lefelé haladó nagyobb csoporttal, úgy 70 fővel, mindenki jókedvűen, mosolyogva haladt tovább oda-vissza gratulálva egymásnak, és kaptuk a biztatást, hogy ezután jön a kemény menet.

Nem sokkal a kis sziklás hegycsúcs után, meg is kezdődött a sziklás, gyökeres felfelé mászás. Itt már fokozottan figyelni kell nemcsak a sziklák és gyökerek miatt, hanem a salakos talajon könnyen meg is csúszhatunk. Ennek a szakasznak úgy a felénél, egy kis pihenőt iktattunk be, nem is bántuk meg, csodaszép fotókat készítettünk a hegyoldalról. Kicsit felfrissülve itt-ott már látni véltük a kilátót, ahová mászunk már egy jó ideje. Pár perc séta után meg is érkeztünk, fújtunk egyet a padoknál és felöltöztünk, eléggé szeles volt az idő, sajnos nem tudtunk olyan sok időt itt fent eltölteni, mert eléggé fáztunk. Nagyon szépen felújított, napelemmel és kamerával ellátott kilátó, csodaszép kilátással. A tájat kémlelve, mindenkiben leült a gondolat, ezért megérte a sok-sok mászás.

Megindultunk lefelé, az útvonal azonos volt teljesen a Csataréti erdészházig. Kis pihenő, kulacsok ismét újratöltve, kis élmény beszámoló után, ki mit látott fent – mert fent a széltől nem nagyon beszélgettünk, mindenki bámészkodott – haladtunk tovább. A felfelé utunkat eddig a pontig dózerútig tettük meg, itt azt lecseréltük a hangulatos patak menti ösvényre. Lefelé a patak mellett, itt-ott csordogáló víz, madárcsicsergés közepette beszélgettük végig. Még elhaladtunk jó pár kilátó hely mellett, ahonnan a völgyben fekvő Pusztafalut teljes egészében beláttuk. El is készültek a kötelező fotók.

Lassan ismét visszaérünk a Várkúthoz, ahol az üres kulacsokat megtöltve, igazi forrásvizet tankoltunk a kulacsunkba, az otthon maradt barátoknak egy kis kóstolónak, megmutatva, hogy milyen finom vizet ittunk.

Visszaértünk a parkolóba, mindenki élménybeszámolót tartott egy-egy kis kupacba tömörülve, elköszöntünk egymástól és a hazafelé úton már terveztük is a következő túránkat.

Nagyon jól éreztük magunkat, jó környezetben, jó kedvvel töltöttük napunkat.
Az útvonal egészében szép tiszta úton, ösvényen halad, a Csataréti erdészháztól felfelé induló szakasz igényel odafigyelést és nagyobb energiák mozgósítását, de bárki által teljesíthető a túra, egy-két nehezebb szakasszal.

Képek