Előző nap gondoltunk egy merészet és hirtelen felindulva, mi lenne ha graveleznénk egy kicsit a Zemplénben? Zsolti nem sokat habozott, rá is bólintott. 🙂
Reggel 9-kor indultunk el Nyíregyházáról, kellemes 10 fokban, mikor megérkeztünk Tolcsvára nem volt csak 4 fok a hegyek között, gyorsan öltözünk, pakoltunk és indultunk is, hogy bemelegedjünk kicsit. Ez sikerült is Háromhuta irányából felkapaszkodtunk egészen a regéci vár tövéig, ám most még nem mentünk fel, majd visszafelé.
Innen lefelé jött a határtalan öröm és száguldás egészen Fonyig. Itt örülünk igazán a gravel bringának elsőként, mert ez az út inkább földút mint aszfalt volt. Még indulás előtt megbeszéltük, hogy még Vilmányban fordulunk Hejcére, de úgy vitt a lendület, hogy egy picit, úgy 8 kilométerrel odébb jöttünk rá, hogy elnéztük az irányt, nem volt gond, visszafordultunk és megindultunk Hejcének.
Ahol a helyi szerveket megcélozva informálódtunk a repülőgép szerencsétlenség emlékmű helye iránt, kaptuk is az infót, hogy most fakitermelés miatt nem biztos, hogy járható kerékpárral az út, de van itt a faluban is emlékmű keressük azt fel bátran. Mi persze nem engedtük el a dolgot, nekiindultunk, aztán hamar vissza is fordultunk. 😀 Így a falubéli emlékműveket mert van több is ám, megnéztük, dokumentáltuk. Nagyon szép kis falucska Hejce, érdemes ellátogatni ide, minden kis házikó szépen korhűre felújítva, remek étterem és tényleg, rendben van minden.
Gondoltuk, hogy mivel gravel túra ne azon a rossz aszfalt úton menjünk már visszafelé, hanem vágjunk itt át a hegyek lábánál. Úgy is lett, egy remek kis úton végig csodaszép panorámával közelítettük meg Fonyt, ahol még másztunk egy kicsit majd Mogyoróskára begurultunk és ismételten terepen, megkezdtük a mai utolsó és legkeményebb mászásunkat, irány fel a várba, irány Regéc.
Miért ne, itt is fakitermelés és valamit még ki is karóztak, építkeznek… utólag megtudtuk gyalogos járdát építenek egészen fel a várig. Felpörgettük amit fel kell és pikk pakk fel is értünk a várhoz, ami még nem volt nyitva a téli nyitva tartás volt érvényben. elkészítettük a kötelező képeket és irány lefelé.
Ijaj az a lefelé… meredek, sziklás, technikás élveztük vigyorogtunk végig, csak a rázkódástól ne görcsölt volna a kezünk a végén, ahogy markoltuk a fék-váltókart. 😀 Innen már nem volt megállás egészen az autóig gurultunk, közben még a nyílt vidéken a szél is megviccelt minket kicsit, miért ne, pofaszél, olyan 60-as, de már tudtuk nincs sok csak pár kilométer, megnyomtuk még és kellemesen elfáradva értünk vissza a starthoz.
Remek kis kör volt, csak ajánlani tudjuk mindenkinek. 🙂
