Skip to main content

Pecsenye sütés a GátON – Tisza-tó kerül és egy kis apró

Tisza-tó kerékpártúra, Tisza töltésén

Nos, megint csináltunk egy kis hülyeséget, hogy tényleg az volt-e majd a végén eldönti mindenki.

Úgy kezdődött az egész, hogy Csaba barátom eljött Lentiből, kicsit kerékpározni erre a környékre, és egyik nap azt találtuk ki, hogy mi lenne, ha a Tisza tavat kerülnénk meg, átadták az új hidakat nézzük meg. Nos nem is gondolkodtunk sokat megkerültük. Szép volt jó volt, de én keveseltem benne a kihívást, elkezdtem gondolkodni, mit is kellene, tekerjük körbe kétszer-háromszor? Nem hagyott nyugodni a dolog, hazautazott Csaba és kicsit elkezdtem nézegetni a térképet, aztán útvonalat terveztem. Majd egyik nap felhívtam Józsit, hogy te figyelj már, nem tekerjük körbe a Tisza tavat? Jött is a válasz, hogy hallod én is erre gondoltam, na de innen induljunk Nyíregyházáról, na de egyre gondoltunk. Aztán hívtam Zsoltit, hogy figyelj már jövőhéten szombaton programod van, megyünk tavat kerülni, bele is ment minden gondolkodás nélkül, csak akkor még nem tudta, hogy lábon itthonról, na nem mintha utána sokat kellett volna győzködnünk. 

Eljött az előző este, még tartottunk egy gyors itiner ellenörzést, de túlzásba nem vittük, inkább eszegettünk, iszogattunk és Zsolti kerekét szereltük. Hamar fel is oszlott a buli, mert hajnal 4:00-kor ébresztő volt ugyan is 04:30-kor indulás volt tervezve, és végül így is lett.

Indulás reggele, Orosról indultunk, majd felvettük Zsoltit körülbelül 5 perccel később,és már hasítottunk is kellemes időben indultunk, itt-ott kicsit hűs levegő segített felébredni még a félálomból, de hamar felébredtünk. Kiértünk a városból, mire hátba csapott minket a napfelkelte, a Nagyszeki-tó mellett ahol párába burkolózott a tó és a körülötte lévő nádas, elég szép látványt nyújtva. Érkezünk a mai első „hegyünkhöz” mert ma ilyenből lesz sok és a magasságot tekintve ezt hegynek neveztük a mai napra, na szóval felüljáró. Elsőnek haladtunk át az M3 autópálya fölött, aztán dübörögtünk be Kálmánházára. Megbeszéltük, hogy nem fogunk nagy tempót menni, eleve gravellal vagyunk szélesebb, nehezebb gumikkal és csomaggal felpakolva. A csomag azért kellett, mert délutánra zord időt jósoltak, de erről kicsit később. Szóval nem mentünk nagy tempót kényelmesen 25-30 között, ahogy kiadta, ügyeltünk rá, hogy ne toljuk túl a dolgot, mert hosszú lesz a nap, most m ég frissek vagyunk, de később visszaüthet a dolog, a 300km csak 300km.

Kálmánháza után következett Hajdúnánás, innen következett egy ingerekben gazdag része az útvonalnak egészen Polgárig, volt vagy 5 darab kanyarunk 22 kilométer alatt és közben másodjára is átbuktunk az M3 alatt. Beérkeztünk Polgárra, ahol megejtettük az első frissítést, kis víz, üccsi ez az, némi beszélgetés a dohányboltos nénivel, aki nem értette, hogy mi mit is csinálunk mikor elmondtuk neki. Na de nincs ezzel baj, aki nincs benne nem is értheti igazán.

Megindultunk Tiszaújváros irányába, ahol ráfordultunk a Tiszára, annak is a töltésére, és amin a mai napunk túlnyomó részét tölteni fogjuk, ugyan is a 60. kilométerünktől a 240.-ig itt töltöttük. A töltésen egy gyors egészségügyi szünet az autópálya alatt (3. csak mondom) és egy nagyon szép része következett a napunknak, végig a Tisza mentén egészen Poroszlóig végig teljesen egyedül tekertünk, senkivel nem találkoztunk, csak akkor, ha lefordultunk a töltésről. Ez meg is történt Ároktőnél, ahol kerestük egy boltot vagy kocsmát, bolt nem volt nyitva így irányba vettük a templomot, mert tisztában vagyunk a falusi szokásokkal, hogy ahol a templom ott a kocsma is. Frissítettünk és közben nénik és bácsik jöttek oda hozzánk, kérdezték, hogy honnan hová haladunk. Mondtuk, hogy megyünk a Tisza-tóra, na de hol van az a tó? Ők nem is hallottak ilyenről itt a környéken… itt már éreztük a beszélgetés milyen magasröptű lesz. Józsi kérdezte, hogy ez itt milyen víz? Tisza vagy valami ároktői víz? Jött a válasz, hogy azaz, na de mi, azaz? „áröktűhih” hangzott el. Kérdeztük, van e benne hal, serényen mondták is, hogy óóóh itt ne lenne? hogy ne lenne. Mondja Józsi és mi harcsa? ponty? kaptuk az újabb választ, hogy azaz, minden féle forma, meg akkorák, mint maga, mondták Józsinak az 193 centis cula magasságához. Ugyan én nem értek a halakhoz, de sejtettem, hogy itt valami csúsztatás van a dologban. Na de gyorsan megitták a fiúk a raktár hideg, amit most már szerintem egy életre megjegyeztek, hogy az valójában meleg sört és h aladtunk is tovább, mert még alig járunk 90 kilométernél. Vissza is ugrottunk a töltésre, és innen uccu irányba tovább. Innen kezdett el erősen romlani az aszfalt minősége, ami eddig sem volt kimagaslóan jónak mondható, rengeteg repedés, gödrök és huplik. Na de ezt tudtuk, ezért is jöttünk gravellal. Innen kezdett élni a bringa, az eddigi aszfaltos tempónk, ami szerintem bőven kényelmes 28 volt, valahogy felugrott 32-35 közé. Kérdeztem is, hogy ha aszfalton jöttünk 28-al, most miért megyünk ennyivel? Aztán végül megfejtettük, nem mi mentük nagyobb erőbedobással, hanem a bringák kezdtek el élni a murván.  Haladtunk is tovább már a Tisza tavat elhagyva a másik oldalán a Rima folyó mellett, egészen a főútig, ahol át tudtunk menni a hídon. Gondoltam, ha eddig tudtunk menni 30 fölött akkor megyünk ezután is, nos ezt csak én gondoltam így jött a hangos szó, hogy SOK! lassítottam picit felzárkóztak a többiek és irány poroszló, ahol jött az első kajázós frissítés, de előtte még megnéztük a hidat. Szerintem teljesen jó használható és minőséggel sincs baj, nálam legalábbis. Több csoportban lehet olvasgatni, hogy szűk a híd, szerintem nem szűk, ha kicsit centizik az ember egy kisebb autó is elfér egy-egy sávban kis túlzással. Nyílván a kerékpározni nem éppen stabilan tudó emberkéknek szűk, de nekik sokszor a főút is szűk lehet.  Volt ilyen is ma a tó körül hú, de sok… na de majd.

Szóval a szemle után Poroszló és egy kis kaja. Megérkeztünk egy csárdába, ahol lecsüccsentünk, hogy ahh de éhesek vagyunk. Jött a pincér, hogy nem kellene ide ülnünk mert itt nem lehet enni, csak a 2 méterrel arrébb lévő asztalokon, nem értettük, jó nem gond átülünk, onnan is rálátunk a bringára nem gond. Aztán óh a bringákat is vigyük már odébb, mert itt, ha jön a főnök neki útban lesznek. Mondom erre, hogy de akkor, ha lehet maradnánk, mert innen, ha odébb visszük a bringákat akkor még pont látjuk őket, szóval vagy átülünk és maradnak, vagy mi maradunk és a bringák mennek. Hatalmas párbeszéd ismét, de nyertünk maradtunk a hűvösben nem sikerült kiültetnie a napra. Kikértük az enni és innivalókat, rendes volt a pincér írta, hozta ahogy kell. Aztán jött a bundesligafrizkós főnök és már osztotta is az észt, hogy mi a fenét keresünk mi annál az asztalnál. Itt nem állt meg a történet, és a komplett személyzettel a vendégek hallatára üvöltött, elég kellemetlenül éreztük magunkat, de nem csak mi, úgy ahogy láttuk mindenki, aztán pár perccel később még ugyan ez kétszer. A kaja rendben volt, finom volt és adag is volt, viccesen megjegyezve hagytunk a pincérnek borravalót, hogy dobják össze nyugtatóra a főnöknek, értette a viccet nevetett és megköszönte. Jót ettünk, csak a nagyfőnöknek az ingerült hangulata és a hosszas szitkozódása, no meg a hangos telefonálása kicsit rányomta a bélyegét az ebédünkre. Noh ez a bekezdés jó hosszúra sikerült, de le akartam írni, a csárda nevét direkt nem írom le, de annyit mondok, hogy a szabadstrand mögött lent a töltés aljában, nagy parkolóval és faburkolattal, így mindenki eldönti szeretne-e itt fogyasztani.

Szóval ettünk ittunk és kezdődött amiért eddig jöttünk a Tisza-tó kerülés. Rengeteg kerékpáros, sorra előztünk meg baráti társaságokat, családokat egyéni vállalkozókat (nem úgy vállalkozó na mindegy értitek). Szomorú látni a rengeteg kerékpározni nem tudó, de elengedett kézzel kacsázó, fülhallgatóval felszerelt, helytelen kerékpárbeállítással közlekedő embert. Csengetünk, fütyölünk nem az az első, hogy húzódik, hanem hátrafordul nézi ki az de ezzel, aki mellette megy egyből húzza rá a kormányt… hihetetlen, nem mindegy ki csenget? húzódjunk le és kész, nagyon sok hasonló esettel találkozunk, és ami még rosszul forogja ki magát, az az autós forgalom, ugye engedik a forgalmat, 30km/h-val, na de ha mi haladunk 30-al, akkor az autó mennyivel halad el úgy mellettünk, hogy majdhogynem lesodor a töltésről? Intünk neki és még ő integet vissza kétkézzel olyan 70nél egy töltésen, ahol kisgyerekek is kerékpároznak, gratulálni tudunk. Aztán 200 méterrel később utolérjük és fülét farkát behúzva sunnyog oldalra, na jó lehet azért, mert szúrós tekintettel reguláztuk, és azért 2 ilyen daliás fiatalember és Józsi tekintete azért na… 😀 😀

Na de legyen elég ennyi a negatívumokból, a táj magért beszél, gyönyörű a tó, nekem valamiért jobban tetszik, mint a Balaton, nem tudom megmondani miért, talán a sok nádas, élővilág vagy hangulata más tudja a fene, de tetszik. 

Lassan elérünk a túra feléhez, ami nem más, mint a Kiskörei vízmű. Az áradásnak köszönhetően, rengeteg uszadékfa torlódott felé a zsilip előtt, és némi szemét is, felérve a zsilip tetejére, félelmetes víz mennyiség és örvények tömkelege volt a szemünk előtt, szédítő látvány volt, főleg úgy, hogy tériszonyom kicsikét. Innen gurulgattunk még kicsikét és Abádszalókra érkeztünk, itt frissítettünk, elkezdett picit fújdogálni a szél, délutánra erős szelet mondtak esővel, jön a hidegfront. Itt még viccelődtünk, hogy basszus Sopronban 16 fok van, itt meg megdöglünk olyan meleg. Sültünk a gáton, mint a pecsenye, 32-33 fokban, perszelt a nap. Frissítettünk kis jégkrémmel, üdítővel és persze a srácok sörrel, ki tudja már hányadik, ki számolja, de azt hiszem 5. korsó. XD A büfés hölgytől kaptunk a kulacsunkba jeget is, aranyos volt, köszöntük szépen. Lengedezni kezdett a szél, ilyen keresztbe hátszelünk volt, jól kiadta haladgattunk is 40 körüli tempóval, egészen Tiszafüredig, vagyis előtte, szóltak, hogy most már egy ideje nincs szél és így lehetséges, hogy sok lenne a tempó, nem értettem én elvoltam elől még videóztam is közben. 😀

Tiszafüreden ismételten frissítettünk, itt ettünk egy jót, és persze fogyott a sör is, ki tudja már hányadik korsó (6.XD). Én grillcsirkemellet kértem salátaágyon, Józsi és Zsolti rákívántak a harcsával bakonyi módra, brutális adag volt, küzdöttek is elég rendesen, de legyőzték, ezt is. Ennünk kellett, mert ezután nem jött semmi Polgárig (vagyis azt hittük) így addig meg előre fel kellett készülünk.

Ismételten felugrottunk a gátra, laza 50 kilométer következett a gáton, tűző napon, de itt ott egy-egy hűvös fuvallat segített olykor egy kis hűtésben. Kellemes volt, de a töltés az valami borzasztó volt, egyre csak romlott a minőség, és teljesen szétrázta az ülepünket és a csuklónkat is. Olykor egyszer-egyszer megálltunk szusszanni, kellett mert zsibbadt a karunk fenekünk az aszfalt minőségétől, tudtuk, ezért jöttünk gravellal, de azért erős volt, és még nagyon gyorsan sem mentünk.

Amit nem tudtunk, de meglepett minket abban is, hogy ott volt és abban is, hogy milyen sokan voltak a Tiszacsegei Halászcsárda, megláttuk rá is raboltunk, mert nem sok lehetőségünk volt frissíteni a gáton és a vége felé már igencsak ránk fért. Fürödtünk is kicsit aztán indultunk is tovább mert nyakunkon volt a radar szerint a vihar. Indultunk is haladtunk is, de a gát egyszerűen borzasztó volt, így még Polgár előtt míg tudtunk változtatni, volt lehetőségünk. Elértük ismételten az M3-ast, itt gyors tanakodás után, eldöntöttük, hogy arra megyünk amerre jöttünk, mert azért haladni is jó lenne mert jön a vihar és kitudja milyen a gát Tiszalök felé, gyors újra tervezés és indulás. Nemsokkal később Zsolti hangos nevetésben tört ki, fordulunk kérdezzük mi baj sikerült nagy nehezen abbahagynia és mondta, hogy „esküszöm felböfögtem egy darab harcsát”. XDDD

Polgárra érkeztünk, ugyan ott frissítettünk, ahol reggel is, meg is ismertek minket, és előre üdvözöltek, hogy háhh mit keresünk mi itt, mert mondtuk nem erre jövünk vissza, mondtuk a történetet közben jókat kacaktunk egymáson, ki mennyire néz már ki rusnyán. 😀

Indultunk tovább nem időztünk sokat, a jól ismert szakasz jött, pár apró kanyarral és sok unalmas egyenessel, de ismételten abszolváltuk a 22 kilométernyi egyenes szakaszt. Itt már ahol lehetett frissítettünk kezdtünk elkészülni az erőnkkel így megálltunk még utoljára a tervek szerint Hajdúnánáson. Bementem a boltba napsütésben és kijöttem orkán erejű szélben, és jó pár fokkal kevesebben. Emlékeztek még Abádszalókon említettem, hogy jót mosolyogtunk, hogy Sopronban 16 fok itt meg dög meleg, na már most, nem mosolyogtunk, mert tudtuk, hogy ebben a kellemes 50-es szélben kell hazatekerünk a maradék 35 kilométert, mondhatni egyáltalán nem esett jól 270 kilométer után, na de valahogy csak haza kellett érjünk. Elindultunk Józsi kezdte a szél menetet, erősen küzdöttünk, hogy egyáltalán 20 körül tudjunk haladni, kínszenvedés volt minden egyes kilométer. Cseréltünk Józsival elől, Zsolti ekkor mér nem volt toppon, lobogott mögöttünk, szó szerint, ekkora szélben csak azt tudtuk mindannyian. Józsi egyszer csak elszólja magát, de jó lenne egy John Deere, Józsi, minden kívánságod így teljesüljön, a következő kereszteződésben kifordult elénk és húzott minket. Na már most én az oldal szembeszél bel oldalán álltam a többiek letudtak engem szélezni így valamivel egyszerűbb volt a dolguk, én 5-6 kilométer u tán teljesen elékszültem és leszakadtam róluk, bár nem sokkal később pár százméter után a traki le is fordult. Nem tudom, hogy tudatosan, de a sofőr nagyon megkönnyítette a dolgunkat, egyenletes 30as tempóban haladt, mikor ráfordultunk a pofaszélre kicsit gyorsított majd mikor oldalirányból kapott minket lassított, mikor lefordult intett is, és mi is integettünk megköszöntük neki a segítséget, szóval innen is köszi, sokat számított az a pár kilométer. Én az oldalszélnek köszönhetően hátulra csorogtam, Zsolti az utolsó erejéből ment valahogy elől, mi követtük Józsival. Jött a Kálmánházi felüljáró, ahol olyan szél volt, hogy valahogy nem tudom, hogy idegből mentem fel rá és ordítottam közben. Mikor felértem, a szél kirakott a padkára, kicsit meg is ijedtem és vissza is lassultam, itt előre álltam kicsit és idegből nyomtam még, amit bírtam, jöttek a többiek is, de Józsi szólt, hogy sok lesz a tempó, de én csak mentem és mentem, innen már nem engedtem át a vezetést, elkapott valami, a t@köm tele volt a széllel és valahonnan szedtem még egy kis energiát.

Megláttuk a Nyíregyháza táblát, amit utoljára reggel 05:00-kor láttunk. Tudtuk, hogy megcsináltuk, megvolt a táv, MEGVAN!! Megvan amit elterveztünk, csak a vége sikeredett picit szenvedősre. Azt kell mondjam, ha nincs az utolsó 35 kilométer akkor teljesen rendben érkezünk meg, nem, mint egy szétzilált hadsereg, na jó azért annyira nem, mert mosolyogtunk a végén. 

Összességében egy borzasztóan jó túra volt, komoly kihívás, embertpróbáló teljesítménnyel, élveztük minden egyes kilométerét, még így másnap a végét is. Hozzátegyem minden technikai probléma nélkül sikerült, még csak egy defektünk sem volt, pedig volt rá bőven lehetőség.

Hatalmas gratula Józsinak, és Zsoltinak is, akinek menet közben derült, ki, hogy még soha nem ment ilyen hosszút, de még 200-at sem és minden probléma nélkül abszolválta a mai napot.

Mivel ezt a bejegyzést már másnap írom, így tudom mondani a többiek nevében, hogy kis általános fáradságot leszámítva senkinek semmi baja, ma még nem tekert senki, bár az idő sem volt olyan… de holnapi nap mindenképpen nyeregbe pattanunk.  

KKB Tour de Zalakaros – Hullámvasút a Kis-Balatonnál

Vannak napok amikor azt érzed összeáll minden vannak amikor nem, és vannak amikor csak lebegsz. Most egyik sem volt jellemző rám.

Egész héten edzettem, hol jól hol kevésbé, és a wattmérő azóta sokat segített a tréning nyomon követésében. Szóval a héten sok óra felkészüléssel a hátam mögött vártam a versenyt Zalakaroson. Érkezés estéjén még átmozgattunk és másnap indult is a haddelhad.

Délelőtt időben beálltunk a rajtba. Aztán tervezettől hosszabb lett a lassú rajt, egészen Nagykanizsáig. Az éles rajtot csak saccolni tudom, de annyira nem volt már látványos a tempó váltás. Most hogy 45 vagy 51 km/h, nem oszt nem szoroz.

Ahogy haladtunk Gelse felé egyszer csak az addig megszokott Fééék-Féééééék kiáltásokat a Vigyázz! váltotta fel. Két spori vette érintőre az aszfaltot, csúnya csattanással körítve. Egy gondoltam itt, mint szűkszavú Joe és igyekeztem nem belemerülni, milyen is ez az elterülés az érkező oldalról. Szerencsére nem kerültem a látványnál közelebb az esethez. Innen már alig másfél-két kilométer volt a mászásig. Gelse, Petőfi Sándor út Climbre ráfordulni sem volt egyszerű, mert már úgy betömörült a nép, hogy a kanyarodás önmagában is kihívást jelentett, mivel a tülekedésben ismét mellettem dőltek el majdnem megborítva engem is. Számoltam kettő, mint tenné azt szűkszavú Joe.

Megpillantva az emelkedő tetejét egy lágy húbzmg kicsúszott, de amint elkezdtem tekerni a wattmérőt beizzítottam 330-ra és indult az olyan jól megszokott osztrák szeletés a jódli technora. Emberek elkezdték pumpálni magukat, de előttem csak hullottak a népek. Viszont mindenki ugrott is félre, mintha én lennék Thomas a gőzmozdony. Az mondjuk teljesen érthetetlen volt számomra, hogy a Szekszárdi bringaklub kocsija miért pont azt az alig két és fél méteres utat nézte ki magának, hogy felérje az élbolyt, miközben ha tovább haladt volna egyenesen a mászás nélkül is utolérte volna őket. Ez így nagyon kellemetlen és felelőtlen volt a sofőr részéről.

Fent a tetőn gyors pohár víz, mert megállásnak helye nincs és már zúgtunk is a bokrokkal falazott kis utca sikánjaiban. Itt két sporit lendületből kielőzve a tisztásra érve gyönyörű látvány tárult elénk, majd egyszer csak egy hatalmas vigyázz felirat, balra friss kaszálás maradványa és nedves aszfalt vezetett arra. Ekkor spori megérkezett belső ívre nagy fékkel igyekezett összeszedni a csúszó bringát, de nem járt sikerrel. Először balra fordult majd jobbra libbent végül mégis csak balján csattant a delikvens, mindezt az első kerekemtől harminc centire. Üvöltöttem – VIGYÁZZ! mert közben már magamat vízionáltam, ahogy át fogok hajtani majd esni a sporin. Szerencsére talpon maradtam és valahogy kisodródott az utamból a szaktárs. Az ütő meg nem állt bennem, de nem kellett sztetoszkóppal a szívverésem. Három, mondta szűkszavú Joe, és elhatároztam nem akarom még egyszer más bukását.

Lefelé aztán csak sikerült egyedül mennem Zalaszentbalázs felé. Gyorsan találtam két kollégát akivel összeállva lehetett egy kis tempót menni a hupplikon. Aztán gyorsan kellett volna menni mire az egyik bringás szól: -Lemerült a váltóm és kistányér küllőben maradt.

Gondoltam jó nekem a zsinyeges váltó. Így nem sok minden maradt gyorsan tepertem, hogy Antit utolérjem. Majd megláttam a Börzönce táblát és tudtam megint valami finom jön. Ez volt a Helyzetbehozó mászás, ami meghozta a kedvet a mókához, majd ezután jött a Segment, ami megint egy olyan kedves kis, vagyis megszokottan aljas emelkedő, ahol bele kellett tenni a munkát, ha haladni akartál. Így egész az elején valahol 45 km környékén le lehetett tudni a “legfélelmetesebb” mászásokat, amikről annyi hideget, meleget hallottam odaúton. Nem azt mondom, hogy ezek könnyűek voltak, de az egy-két kilométeres, 100-200 méter szintkülönbséget tartalmazó szakaszokra egész jól fel lehetett készülni, mind a Zemplénben, mind az edzőtábor-o-zoo idején.

Egész tizenöt kilométert kellett várni az újabb mászásig Pusztamagyaródnál. Wattmérőt folyamatosan néztem, és amikor a kék Stages matrica pirosra váltott tudtam lehet kenni neki nyélen. Itt már csak 277 Wattot sikerült átlag rátenni a pedálra, de azt viszont mindet. Majd nem sokkal később Szentpéterföldénél ért minket az újabb hegyi csapás. Itt már tudtam, ha akkor nem tolom be a banánt (nem-nem oda ahova elsőre gondoltad… Te kis huncut) akkor így két óra után nem sokkal teljesen kiklopfolom magam. Ezért feladva a mászást inkább ettem, na akkor lógott meg tőlem az a kis csapat, akikkel már a Helyzetbehozó mászás óta együtt mozogtunk.

Nagyjából 10 km közel sík szakasz következett pofaszélben némi lelkesedés vesztése mellett magányosan igyekeztem kihajtani magam.  Nagyjából tíz kilométerem volt az újbóli lelki béke megtalálásáig, majd aztán Tófejnél ért utol az üldöző boly. Egyből jeleztem mennyire lehetnek azok akik elfelejtettek magukkal vinni (kacag). Nem sok inger érkezett vissza, de azért igyekeztem beforogni és ha már beálltam kicsit megráncigálni a bajszukat, hogy ugyan már haladjunk. Nem is kellett sok, szépen elindultunk főleg így 78 km-nél. Volt azért pár kisebb-nagyobb mászás, ami még a két boly között állt. Amikor már lassan 10. perce űztük az előttünk haladókat, akkor mondtam a kis közegnek, hogy álljunk már össze normálisan dolgozzunk addig, amíg felérjük a nagy bolyt aztán mindenki úgy szívatja a másikat, ahogy akarja. Talán ennek, talán a lejtőnek köszönhető, de csak sikerült utol érni őket. Igaz az utolsó száz métert ketten raktuk össze egy talán olasz figurával.

Ismét a korábbi bollyal utaztam, és következett a Baki hullámvasút ahol újból próbáltam a bolyt motiválni, hogy haladjunk különben mások is ránk érnek. Egy Nutrixx-os srác volt, aki mondta hiába, senki nem akar dolgozni. Azért megpróbáltam, majd amikor látszott, tényleg nincs kedv. Akkor fogtam és az addig elől menőknek mondtam, hogy rakjunk egy jó kis 40-es tempót, és aki addig 36-tal lobogott, az már le fog szakadni a plusztól. Végül is megpróbáltuk a szökést, egy jó darabig működni látszott a dolog, ám, ahogy fogyott a tempónk idővel, úgy a hézag is csökkent a szökevények és a grupetto között. Végül egyben maradt a boly, én még megküzdöttem párszor a csoport motiválásával, a negatív kritikára igyekeztem erélyesen felelni, hátha a szép szó nem használ, majd jobban fog menni a mezőny. Volt aki értette mire is megy ki a játék, de idővel fogtam és beálltam csendben és hazáig utaztam. A Tour de Zalakors utolsó mászásához az előző harminc kilométer küzdelme után már eléggé kifingva értem oda. Nem is erőltettem a dolgot, csak annyit tudtam be akarok érni. Megraktam még a rövidke dombot, amitől annyira kellett félni majd csak nyugodtan legurultam. Aztán a végén egy jó lejtőzés, kanyar kanyar és sprintelve befutó.

Négy óra tíz perc és harminckét másodperc után jól esett leszállni a bicajról.

Összességében, a százharminchat kilométer és ezeregyszáznyolcvan méter szintkülönbség megdolgozta a kerékpárost. Közel kétezer-ötszáz főből nem volt ez olyan rossz, abszolút 75. helyezéssel, míg Tominak kategória 8. hely jött össze.

Legközelebb Duna Maraton, a Salzkammergut Trophy viszont még biztosabb.

Sárpakolás és jeges fürdő, wellness szolgáltatások Szilvásváradon

Rögtön az elején azzal indítanám, nem vagyok én az a versenyzős fajta, vagyis eddig nem voltam az, aztán az ősszel valami megváltozott és most itt vagyok egy maratonon. 🙂

Szóval Szilvásvárad Maraton, gondoltam miért ne..? Hirtelen kicsit oda sem figyeltem és már meg is érkeztünk a verseny helyszínére és át is vettük a rajtcsomagot, póló, szórólap, zselé… pár apróság. Aztán indulás átöltözni, mert nincs idő bámészkodni, még be kell melegíteni a rajt előtt. Megindultunk Tomival kifelé kis dombokon keresztül kasul, rúgattuk a pulzust fel- le, ahogy kell. Körülbelül fél órát melegítettünk, jövünk visszafelé, mert idő van lassan, Tomi kiszúrja az esőkabátot a mezzsebben. Mondja nekem: „Nem kell az, minek!? Nem lesz itt eső.” Ezt jegyezzétek meg jól, mert fontos lesz. Mondom jó, legyen, kiteszem, nem viszem magammal. Odaadtam Rékának, aki aznapi fotósunk, segítőnk volt, ezúton is köszi.

Szóval… jövünk vissza, de már látjuk, kis késésben vagyunk, miben lennénk… hisz Tomival mentem melegíteni. 😀 Gyorsan pofátlanul előre tolakodunk, utólag is pacsi mindenkinek aki elengedett. Kezdődik 30 másodperc… közben Levivel szakértjük az íveket, hogy merre, mikor, hogyan, jó kedvben nincs hiány, még 5 másodperc… és…

RAJT! Elindultunk! Fordultunk be egyből a Szalajka völgy irányába, végig aszfalton. Építkezésnek köszönhetően a térburkolat felszedve keresztbe, persze én nem veszem észre… bele, nyekk! nyeregcső lecsúszott abban a pillanatban kb 1 centit, mondom dejó… még el sem indultunk. Hála a jó égnek ennyi problémám volt egész verseny alatt, semmi több. Szalajka útról lefordultunk Tótfalu-völgye felé, akkor itt már néhol lehetett érezni esőcseppeket itt-ott. Már itt eszembe jutott Tomi, „Minek az!? Nem lesz itt eső!”. Noh de mindegy, nem ez a lényeg, haladunk mászunk felfelé, szépen szedjük a szintet összefelé. kicsit túltoltam az elejét, de a végére visszavettem, nem szabad itt menni az elején, hosszú még. Kilenc kilométer után letértünk az aszfaltról, jött az első keményebb, meredekebb mászás, szépen mentem felfelé. Az utolsó méteren pont előttem letette a lábát egy pilóta, így nem volt meg végig… noh mindegy! Gyorsan el is engedtem a dolgot. Ekkor már persze szakadt az eső, reméltem Tomi nem csuklik nagyon előttem. Első mászást letudtuk, itt már taknyos sárban csúszkáltunk lefelé, addig míg utol nem értem valakit, minden oké is volt, nyomvályúban végig szépen poroszkáltam lefelé. Aztán gyorsan meg is lepődtem magamon, lefelé én, utolérjek valakit? De úgy nézett ki, hogy igen… (tudni kell felfelé szeretek menni, de nem bírok, lefelé meg nem merek, szóval bumm… 😀 ) Gyorsan lendületesen nyomvályúból ki, majd be a másikba, első kerék oda is érkezett, ahová gondoltam, de a hátsó a nyom mellé. Nem volt ott baj, mert csúszott az szépen keresztbe is. Noh, de mikor az első kerék balra, a hátsó jobbra indult, akkor kicsit keresztbe éreztem magam, nem kicsit mondjuk, noh de míg én ott gépészkedtem, már hátulról jött a hang „VIGYÁÁÁÁZ!!!” kiabáltak nekem, ebből utólag gondoltam jól is nézhetett ki a dolog. Frissítőnél utolért a hanggal oltalmazó barátom és mondta, hogy, hát én már azt néztem, honnan foglak kisegíteni, melyik fa alól… mondtam, köszönöm a bizalmat, jót nevettünk és haladtam tovább.

Jött a pályának egy számomra jobban fekvő része, ahol nem volt olyan nagy emelkedő, csak kisebb dimbek-dombok. Rúgattam neki, ahogy illik, természetesen itt már ronggyá ázva. Aztán jön az Ördögoldal, evickélünk felfelé, azért csak evickélünk, mert nem kis mennyiségű víz jön lefelé, fentről meg kopogtat a jég… Nagy nehezen felérünk a tetejére, kicsit megcsapkodva jéggel. Esett rendesen, mert éppen ha nem verseny van, lehetett volna lapátolni is. Bánkút, sípályák teteje, frissítő gyorsan, kis banán, gumicukor, aztán go tovább. Jó kis úton gurultunk lefelé, itt-ott aszfalt, majd árok, majd salakszerű bármi… Közben akkorákat dörgött és villámlott a fülünk mellett, hogy némelyiknél meg is rezzentem, hjaj mama, csak ne ide mellém. Szépen lassan kievickélek a felhők alól, ekkor jött még, ami nem volt ma, napsütés és bődületes pára, hurrá! De legalább már nem esett.

48. kilométer körül volt az utolsó frissítő pont, nem tudom mi volt a gumicukorban, de innentől kezdve magamhoz képest, nagyon jó tempót tudtam menni a végéig, vagy lehet egyébként csak a napsütésre vártam. Sorra vadásztam le az előttem lévőket, éppen ketten evickélnek át óvatosan előttem a nagy sárban, gondoltam már teljesen mindegy mennyire vagyok sáros, sikerült megtalálni a közepét, ahol gyorsan lendületből keresztbe. Nem foglalkoztam már semmivel, tudtam, nem sok van hátra, és faragjunk kicsit az időből! Tényleg jól ment ez a része a pályának, bár jobban is feküdt, nem voltak olyan meredek mászások, kis huplik inkább, ez az én terepem, éreztem is. Aztán jött az utolsó 9 kilométer, ami már lefelé végig, volt egy nagyobb visszafordító,mit a nagy-nagy lendületben majdnem sikerült benéznem, kisodródtam a fák alá, de összeszedtem. HURRÁ! Go tovább.

Lassan a végéhez közeledek, látom a táblát 2 km a célig, na akkor még toljuk neki! 1 km a célig még mindig taposom. Már a kis szűk ösvényen járok, ami szerintem rosszabb volt, mint a tükör jég. Látom a parkolót, hallom a zenét, üvölt a mikrofonba a speaker: „MICSODA ZENE SZÓL NEKED, GYERE, GYEREEE!!!”, én meg jöttem, csak jöttem, még egy minimális sprintre volt erőm a végén, és vége… Beértem, megcsináltam! EZAZ! 🙂

Ha fent a hegyen nem is, de utólag beérve a célba, magamra, bringára nézve, hogy nézünk ki itt sorba egymás után mindenki… csak nevettem, és élveztem minden egyes méterét. Ez ma nekem egy kőkemény örömbringa volt.

Beérve kérdezik milyen volt, hogy volt, hogy ment… mesélem sár, mocsok, csúszik mászik… mindezt fülig érő mosollyal az arcomon, látom a figyelő tekinteteken, hogy azt gondolják ez nem normális, lehet nem is… de kinek mi. 🙂

Azért a végén még megkérdeztem Tomitól, hogy nah, esőkabát? Nem válaszolt semmit, csak vigyorgott! 😀

Ilyen mostoha körülmények között végigmenni, ezt a versenyt végigcsinálni, nem kis kitartásról adott bizonyosságot, mindenkinek jár az elismerés. Mellesleg kategória 20. lettem, de ez az élmény mellett teljesen mindegy, jó vagy nem jó… nagybetűs ÉLMÉNY volt végig, ez az, ami számít igazán.

Elkezdődött – KKB

Ahoi Popaček!

Annyit mondok csak, elkezdődött! Minden évben van egy hét tavasszal, amikor csak a kerózás körül forog a világom, nem mintha amúgy nem, de psszt erről nem kell tudni mindenkinek!

Ezt a hetet szoktam én mindig Edzőtábor-o-zoo névvel illetni. Ekkor hagyom a krakent kiszabadulni, persze eddig csak az észak-alföldi, nyírségi löszhegyek és a zemplén hegyei között garázdálkodhatott.

Na de most!!! Hát most lehet letörik a csápja a szörnynek… Na jól van ne hipe-oljuk túl magunkat, de egy biztos szeles, havas tavasz ide, tavaszias, napos tél oda. Ez a hét jó lesz!

Ma már Tomival megfutottuk a prológot 70 km-en 30+-os átlag a Cigándi víztározón, ahol mint azt itt mondjuk KKB-ban, ha nem is fúj a szél ott biztos fog. (Margóra csak annyit, hogy ez egy töltés [értsd.; gát], aminek a tetején fut egy 20 kilométeres aszfaltcsík, direkte kerékpárosoknak. Itt kerül megrendezésre a Ki a Legény a Gáton időfutamunk a nyár közepén. Ez a terület viszonylag nagy területen nyitott, ami miatt szinte 110%, hogy az arra tipikus északi szél megtalál).

Szóval ebben a kis fhuuu szellőcskében kerekeztünk a kb. -1-4°C közötti hőmérsékletben. Ellátogattunk a történelmi szlovák királyságba is egy Zlatý Bažantra,  amit persze nem kaptunk meg, de ezt tudtuk előre, hiszen Nagykövesden (Kövesd – Veľký Kamenec) a Korona csak 11-től nyit. Így marad a pácini kis kocsma a maga kis megfoghatatlan bájával és persze Kartáccsal a félszemű macsekkal (tőlem kapta a nevét, még lusta voltam megkérdezni a pultostól). Itt már egy jó Staropramen és a megszokott finom presszó kávéval üzemeltünk tovább.

Furcsa az amikor olyan szinten összeáll a bicajod, hogy teljes belebuzulsz, pedig velem most ez történt. Az argon úgy viselkedett, mintha most hoztam volna ki a boltból. Esküszöm a csibész élvezte, hogy kint vagyunk ebben a hol pocsék, hol napfényes időben, de mindenképp a gyönyörű természetben, és úgy hevert a kapuban, mint Zafír szokta azt idehaza tenni (ő az egy éves, fekete labradorom). Lényeg, hogy mindent lezúdítva fájó lábakkal néha egy-egy auóht kifújva érkeztünk haza, persze erre Tomi mindig azt mondja, hogy foglalkozás elérte a célját. Efelől kétségem sincs, amikor fájó combbal írom épp e sorokat 😛

Na de kezd már terjengőssé válni ez a bejegyzés, szóval intek egy pacsit és lendítek egy ötöst. Ezután pakolok még össze, majd holnap (2018.03.25) indulunk nem árulom el hova.

Gute nacht 😉

KKB – Kisvárda és Környéke Bringások

KKB Téli Tekerés Mítosza

KKB – Téli Csapat Bringázás

Sokan azzal a lehetetlen felismeréssel vannak, amikor meglátnak minket télen, hogy Úristen nem fagytok meg?! Már hogy fagynánk… Mozgunk!

Kaptam is ehhez, egy kis anyagot, amit most itt meg is osztok veletek:

„Odafönt már megrendelték a telet, öles léptekkel trappol felénk. Talán arra is készül, hogy egyenként lökdösse fel a bringásokat, fagyos buszmegállókig, dugókban várakozó autók szűk üléséig zavarva őket. A kerékpárosok azonban – mint önbizalomtól duzzadó bokszoló a ringben – tárt karokkal várják a fagyot, és készülnek. A fagy beálltával adunk néhány tippet, amivel a negyedik évszakban is a bringa lesz a legjobb közlekedési eszköz, és az egyik legjobb szabadidős elfoglaltság.

1. Szélvédettség

Tulajdonképpen ugyanarra kell figyelni, mintha gyalog mennénk ki az utcára: megfelelően öltözzünk fel! Kerékpáron ráadásul megvan az az előny, hogy utunk elejétől végéig „dolgozunk”, tehát nem fázunk, mint sétálás vagy a buszra várakozás közben. Elsősorban a szélvédettségre figyeljünk. Ha csak egy számjegyű a hőmérséklet, kesztyűt, sapkát és sálat is húzzunk.

2. Világíts!

December végéig a sötétedés uralkodik. Munkába, iskolába menet és hazafelé is többnyire sötétben haladhatunk. Lámpa és fényvisszaverő használata kötelező a KRESZ szerint is, de fontosabb ennél, hogy életet menthet.

3. Figyeld a burkolatot!

Ahogy gyalog és autóval is figyelünk, kerékpáron is kell; lehet felfagyás, vízátfolyás, jégfolt, egyéb trükkös körülmények. Budapest ebből a szempontból a legszerencsésebb, ugyanis gyorsan letakarítják az utakat, ha esik a hó. Ha zord idő van, a gyakorlatlanabbak egy-két napot kihagyhatnak.

4. Válassz gumit!

Mint ismert, városi kerékpárok esetén nincs olyan, hogy téli gumi, a tó jegén lehet szórakozni különféle szöges dolgokkal. A sima felületű külső nem alkalmas viszont arra, hogy télies útviszonyok közé kimerészkedjünk. A jó gumi a haladás élén sima, az oldalán kissé bordázott, így latyakban és sárban is megmarad a jó tapadás. Jégen amúgy se szlalomozzunk… Ja, és eresszük lejjebb a gumit!

5.Menj, ne félj!

Akinek nincs kedve, ne tekerjen, nem kötelező. Alsó és felső korhatár nincsen – hívja fel a figyelmet Halász Ferenc, de megismétli, hóban, és alapvetően télen tekerni nagyon jó dolog.

Akik valamiféle szentírásnak tartják a KRESZ-t, azoknak lehet, hogy furcsán fog hatni, de talán mindenféle rendszabálynál fontosabb az, hogy figyeljünk. Mindenki figyeljen! Nem mellékesen – hogy úgy mondjam – érteni is kell a közlekedést; hiába mész át zöldön, ha nem nézel körül, baj történhet, míg ha jobbra, balra és amerre kell, nézek – függetlenül a lámpa színétől –, nem fognak elcsapni. Ezt jó, ha tudja mindenki, ez esetben azok, akik kerékpárral járnak.”
Innentől folytatnám saját szavaimmal. Az idei 2017-es karácsony meglehetősen vegyes volt, sokat lehetett biciklizni, sokféle környezetben, pedig nem hagytam el még a megyét sem. Egy dolog van, ami amolyan ökölszabályként használható. Fel kell öltözni.

Kezdjük is esetemben 23.-ával. Előző napokban havazott így a fényeslitki szőlősbe vettem be magam. Szűz havon, 0 fokban biciklizni olyan dolog, amit pszichológusként minden embernek felírnék, főleg így az ünnepi fejkapkodás közepette, mert segít megérteni miért is a szeretet ünnepe a karácsony. Egy órát töltöttem kint a szabadban 17 km-t tettem meg, miközben másztam hozzá 117 métert itt a „síkon”. Hogy fáztam-e?! Nem! Miért nem?! Mert fel voltam öltözve és mozogtam. Ez annyit takar, hogy 0 fok környékén annyira kell felöltözni, hogy mozgás nélkül, állás közben éppen hogy fázzon az ember. Mihelyt elindultál, már beindul a keringés. Így már nem fogsz fázni. Amit mindenkinek javasolok a légutak védelme, egy csősál formájában. Így nem fázik meg a torok.

24.-e csapatos tekerés a szabolcsveresmarti Rétközi víztározó tavon. Pár perc híján 2 órát töltöttünk az olvadó 0 fokos szabadban. Terepen ilyenkor egy dologtól kell óvakodni, az el- vagy átázástól. Hogyan ázhatunk el? Hótól esőtől, ami nagyobb mennyiségben esik, mint amennyit a testhőnk képes elpárologtatni. Átázni pedig a felverődő latyaktól, pocsolyáktól vagy akár a saját verejtékünktől, mert túl sok ruhát vettünk magunkra. A megfagyást elkerülendő nem szabad túl öltözni és össze lehet mocskolni magunkat, de lehetőleg ne bőrig, mert meg fogunk fagyni, ugyanis a menetszél miatt hidegebbnek érezzük a levegőt, mint amilyen valójában. Lábfej védelmére ajánlott ilyen időben egy kamásli, ami szigeteli a cipőnket, lábfejünket a nedvességtől.

Karácsony első napja. Egy óra negyven perc az egy fokos szabadban. Már nem volt egy szikra hó sem. Se az utakon, se az erdőben. Itt egy trükk volt a megfázás ellen. Menni kellett. Nem öltöztem túl, és nem is erőltettem túl magam. Néhány szó erejéig álljunk meg a túl öltözés mellett, mert ez olyan megfoghatatlannak hangzik. Hogyan is öltözzünk fel? Egy általános elv, hogy rétegesen. Ez annyit jelent, hogy a legbelső réteg, ami érintkezik a testünkkel, az legyen egy aláöltöző. Ez egy olyan ruha, amely a verejtéket segít elvezetni a bőrünkről, és melegen tart. Erre érdemes olyan réteget venni, ami lehet mondjuk Goretex, azaz át nem ázik, de kifelé képes lélegezni, így kifelé tudsz „párologni”, de kintről nem jut be nedvesség. Fontos, hogy a felső testünk legyen leginkább rétegesen borítva, mert itt kerékpározás közben mivel itt relatíve kevesebb munka zajlik. Másik fontos dolog, hogy a végtagjaink, kéz és lábfejek legyenek védve a kihűlés ellen, pont mint a „hétköznapi” hidegben. Mindössze ennyi a trükk.

 

Karácsony másodnapja – országúti zsúr a bejgli huszárokkal. Mindeddig a terepbicajozás volt terítéken, mivel ilyenkor ott a kisebb tempó és a nagyobb intenzitás miatt, ott nincs szükség extra védelemre, szemben a 30 km/h-ás oútis tekerésekkel. 0 fokban harmincnál a szélcsendes időben is minusz 13-nak érezni a hőmérsékletet. Erre fel kell készülni. Igaz kint nagyjából plusz két fok volt, de az átlag sebességünk harminc km/h körül alakult. Ilyen alkalomra érdemes technikai sapkát venni a sisak alá, vagy sisakra huzatot tenni, mert biztos fázni fog a fülünk. A kesztyű is legyen tél specifikus, hiszen az ujjaink gyér vérellátása miatt, hamar átfagynak, ha nincsenek védve a menetszél ellen. Én személy szerint, mindig féltem a torkom, ezért van többféle csősálam is. Ezek vastagsága és anyaga változó. Ebben az időjárásban egy könnyen szellőző típust viseltem, amit az arcomra húzva az arcüreggyulladás is megelőzhető. Rajta keresztül levegőt venni sem ér fel egy fojtogatással. Arra viszont érdemes figyelni, hogy a sok szuszogás miatt idővel nehezedik a légvétel rajta keresztül. A tévedést elkerülendő elárulom a vékony csősál a rétegesre gyűrődött alakja miatt képes melegen tartani nyakunkat. Vagyis a kis „zárványokon” keresztül lassabban hűl le a levegő a nyakunk körül. Felső ruházatnak valamilyen szélálló goretex a megfelelő választás, amiben továbbra sem fővünk meg a saját verejtékünkben. Nadrágból szintén hasonló elv alapján érdemes választani. Egyszerűen mondva, adaptálódni kell a megváltozott körülményekhez, de az alapelvek azonosak. Így volt lehetőség közel 80 km-t és 3 órát tölteni a gyönyörű napsütéses időben. (A napsütés óriási szerepet tölt be a komfortérzetben, mert a fekete és sötét színek mind-mind melegítenek, amit kerékpáron azonnal élvezni lehet).

Ötödik nap egyhúztomban. Közel két óra, verő fényes napsütés, terepbiciklizés a hat fokos erdőben. Nagy trükkök nincsenek. Mindössze az eddigiek összesítése. Hiába süt a nap, attól még árnyék vetül rá, ezért azzal nem érdemes számolni, viszont minden sugarát, amit megérzel mosollyal kell fogadni. Viszont tempó nincs óriási, így a menetszél sem hűt úgy. Felöltöztél rétegesen innentől, minden csak az intenzitáson múlik. Amit még talán érdemes leszögezni, hogy mindig a tervezett intenzitáshoz öltözz fel. Így elkerülhető a saját hibából történő megfázás, mert amíg mozogsz fázni nem fogsz, de amint megállsz és csurom víz vagy, garantált a megbetegedés, annak ellenére is, hogy a biciklizés jelentősen megedzi az immunrendszert. E mellé még fontos a változatos és vitaminban gazdag étrend, hogy a formánk legyőzhetetlen maradjon, legyen szó túrázóról, vagy épp top versenyzőről.

 

Ez alatt az ünnepi hét alatt a KKB – Kisvárda és Környéke Bringások Kerékpáros Sportegyesület tagjai, mintegy 3200 kilométert sikerült megtenni, ami átlagosan 100 km/fő teljesítményt jelent, így télvíz idején. Ugye, hogy annyira nem is az ördögtől való ez a hidegben biciklizés?!

Ha érdekel, milyen is ez a valóságban látogasd meg és kövesd a Youtube csatronánkat:
KKB Kisvárda Környéke Bringások Youtube csatorna

Képek és tartalmak a közelről:
Kisvárda és Környéke Bringások – KKB Facebook oldal
Kisvárda és környéke bringások Facebook csoport

Strava klubbunk:
KKB Strava csoport

További hasznos tanácsok télire, ide kattintva.

Szerző: Szobota LászlóKKB

BorsodCross – Cyclocross Magyar Kupa

KKB Borsod Cross

Vannak vasárnapok, amikor a vidéki emberek, templomba mennek, mint mi is. Vannak vasárnapok, amikor zarándokolnak, mint mi is. Vannak vasárnapok, amikor meg bicikliznek, mint mi is.

Ez a a három volt most egyszerre, mert amikor a KKB bringásai korán kelnek, korán indulnak és korán utaznak, akkor bizony az már valami nagy dolgot sejtet. BORSOD CROSS – MISKOLC CX MK!

Így vetettük minden kerekünket a miskolci utak valamelyikére. Megérkeztünk és az időjárás húzta még a száját kicsit, de amikor volt alkalma rápillantani a pályára, amit összeraktak Dovák Dávidék, egyre jobban és jobban kezdett ránk mosolyogni. Sóhajtásai is kezdtek egyre kisebbek és melgebbek lenni, hogy nekünk zarándokoknak a rajtunkra az időjárás a legszebb és legvidámabb arca jusson.

A csapat három részből állt össze, voltak a Master2-esek vagyis Száva Tamás és Vass József. Aztán ott voltunk mi a hobbitok: Gyetvai Viktor, Kelemen Attila, Nyíri Zsolt, Teslér Attila, Varga Norbert és jó magam Szobota „kraken” László. Meg persze voltak a fotós, segítős, szurkolós és biztatós emberek, mint Göncz Ildikó, Szűcs Gergő, Tóth Levente és Vass Réka, és akkor még nem is tudom elmondani hány meg hány tirpák társunk volt ott.

Először Száva Tamásnak és Vass Józsefnek pörgethettük a kerekplőket és harsoghattuk hangosan a hopp hopp hopp-ot. Szerintem az első pályán töltött kör után éreztük mind, hogy most még röhögünk az ők vezeklésén, de ezt még biz’ Isten visszakapjuk, és háromszor, mint tette azt Ludas Matyi Döbrögivel. Végül a nagy meccselés közepette Tomi kategória 13.-ként, míg Józsi 16.-ként fejezte be a kőkemény 50 perces sárdagasztást.

Ezután kicsit ódzkodva, kicsit menekülve, de mi is rászántuk magunkat az öltözésre… Abban a néhány fokban el sem lehet mondani, mennyire nem volt akarat megfagyni, de muszáj volt melegíteni menni, azt meg ünneplős ruhában lehet megtenni.
Nagy kacagások mellett és kis alaktrészeink gúnyolása árán, de csak összeszedtük magunkat, nyeregbe pattantunk és körözgettünk, döngicséltünk, hol itt, hol ott, de egy volt a lényeg: menjünk! Nyelezgettünk kicsit ide. Kicsit oda. Melegedési folyamat beindult, főleg a chillis lóbalzsam kúra után. Ugye Zsolti?!

Előttünk még a minyonok mentek és versenyeztek egyet életre-halálra, de esküszöm, minden ott lévőre és még arra is, aki ott se volt, hogy a gyerekfutam volt olyan akciódús, mint egy-egy hobbi verseny. A kicsik fülükön és a lábukon is igyekeztek levegőt venni, mindegy volt, hogy a pálya saras vagy épp a pampás részén voltak. Mert volt itt bizony tengerpart és pálmafák meg óriás aloe. Hangulatot kelteni nem pénzzel kell, hanem ezekkel az őrültségekkel, amik szinte ingyen vannak. Szóval a kis manók kihajtották magukból azt is, ami jó ha 5 év múlva lesz bennük. De csodás volt látni, ahogy ezek a kis mókusok fújtatva, kiállva utolsó wattoccskáikat is mozgássá konvertálják és az utolsó 3 centin is küzdeni akarnak.

Kis cukorkák szívfacsaróan tették a kereket és ezt követően mi barmok is begyűltünk a karámba még a rajt előtt tíz perccel. Aztán persze viccelődtünk, mert már tudtuk, hogy a keselyűk nem véletlenül gyűltek körénk. Ők már tudták, hogy ez a mészárszék adni fog számukra annyi koncot, amin jóízűen kacagva tudják megbosszúlni korábban kapott szemétkedéseinket.

Aztán visszaszámlálás és már dördült is a start pisztoly mi meg belevetettük magunkat a fél órás ihaly-csuhalyba. Rajtot követően egyből egy pocsolya, aztán szegélyperem, és közben balról kerültük a körcsarnokot. Majd félig megkerülve azt egyből egy újabb balos le a rézsűn és vissza a rézsűn. Felpattansz tekersz, mert azt hiszed jó lesz. De nem lesz az. Megint futsz, kaparsz és csúszkálsz, mint disznó a jégen. Ismét le ezúttal már fel is ülsz. Pulzusod az egekben vagy még talán afölött is. Csiki-csuki balra jobbra. Utána ugyanez jobbról-balra. Most megint fordítva és reverzbe is. Na akkor itt már látod, hogy ott az a rézsű, de most még magasabb, még meredekebb, akkor is teszel rá és neki gyorsítasz, mert korábban láttál olyat, aki hallott olyanról, aki azt kitekerte. Khm… te meg törtetsz felé, mert „Há nehogy má’ én ne mennyek fe’!” De megsúgom nem is mentem fel. Fog a nagyanyám térde kalácsa időt pocsékolni! Futok nyélen, mert az a gyorsabb, a versenyt meg a leggyorsabb nyeri meg. Érthető nem?! Na fent vagyok de ajjaj le is kell menni. Ha már talpalsz le is korcsolyázol és vissza már ilyen konszolidált, udvarias kis lépcső visz. Azon meg hopp-hopp-hopp! Fent vagy, ugye milyen jó?! Nem. Felülsz leszáguldasz, féket felejtsd el, az a gyávák vára, te menjél csak komolyan. Versenyző vagy. Van rajtad rajtszám is. Értem?! Eriggyé köcsög leértél és kis szánkózást követően örülsz, hogy az aszfalton kicsit tudsz szusszanni. Ott legalább nem kell tekerni. Annyira… Jön a mocskos jobbos ott füvön, sárban nyél. Balos, 30 méter előre. Balos vissza tempó 4. BALOS VISSZA TEMPÓ!!! Ok. ezt követően alig öt méter jobbos nyújtott. Vissza teli. Megint öt méter balos, vissza nyél. Sikán. Jobbra emelkedő, sár és jobbra be a pampákra. Keresztül a homokágyon. Végén balos, keresztül rongyolsz a füves sarason. Megint balos aztán jobbra ott a falon futás, mert a sarasra járt karó kerülés ilyen. Onnan kicsi egyenes majd balra megint aszfaltos, tempós, pihenős 200 méter. Jobbra saras emelkedő (ha nem tűnt volna fel volt egy kicsi sár). Mászás közepén ajándék palánk. Köszi fiúk. Onnan enyhe balos kicsit nagyobb sikán, majd jobbra ki belőle és derékszögű bal a domb tetőn végig aztán balra le a „letörésen”. Erre álljunk meg pár szóra. Ez az akadály a pályában bármelyik világkupán megállta volna a helyét. Füves, saras rész olyan puha földben, amit az első 50 perces futam tejbegrízzé változtatott. Mire mi odakerültünk ez már messze nem volt vészes hiszen vájatokban kellett lesiklani. De amíg nem volt kijárva, ez volt a pálya darálója, de szerencsénkre már kialakították az előttünk versenyzők a megfelelő nyomokat. Első kerék bele és végig visz csak döntsd el melyik a tiéd, mert mindegyik tengelyig ért. Ezen túl vagy és irány egyenesen, jobbra nyújtva, vissza balra, vissza jobbra és rongyolj neki a falnak. Feltekersz (már ha tudsz), aztán fent 40 méter után le jössz róla balra abból jobbra kicsi egyenes utána megint jobbra és szinte rögtön balra a sártengeren keresztül. Aszfaltos pihenő. Jobbos nyújtott sáron átvágós, aszfaltra érkezős és emelkedőnek fel megrakod a célig. Nagyszerű csaták voltak a pályán és mindenki megküzdött a helyezéséért. Nyíri Zsolti bejött nyolcadiknak, jó magam mögötte 29 másodperccel kilencedik, Varga Norbi tizenhatodik szorosan mögötte Kelemen Attila őket közvetlenül Teslér Attila követte és Gyetvai Viktor érkezett be huszonegyedikként (első magyar kupa versenyén).

Ebből volt nekünk négy és már a második körben sípoltam, mint a pánsíp. Végig volt meccs, hiszen aki a rajtban alszik az később kényszerül rakni a kereket. Így értem fel egyre jobban és jobban. A négy kör alatt nagyjából nyolc helyet jöttem fel. Szerintem ebben a pályában benne volt minden, ami a cyclocross-t jelentette.

Célba érkezés után kezdtük el kielemezni, az ez de síp síp síp síp jó pálya volt síp.
Az külön említést érdemel, hogy az a hangulat, amit mind a csapattársak, család tagok és mind a szervezők árasztottak felénk, vagy épp a Superior-os srácok a dobszóval. Köszönni lehet csak azt, amit az időjárás és a szervezők adtak nekünk ezen az egy napon. Hálásak vagyunk az ilyen versenyekért, pályákért, még akkor is, ha verseny tempóban az összes apró szentet megemlítjük gondolataink során. Már akinek van rá agykapacitása, hogy levegő be-levegő ki, pedál le-pedál le programon kívül képest más is futtatni az op rendszere.

Ezer szó meg még egy. Az biztos, ez egy csodálatos esemény volt, ahol minden tagunk tobzódott a jókedvben és úszott a hangulatban. Fürödtünk a sárban mégis imádtuk.
Jó gyereknek lenni, legalább egy-egy mocskos cx verseny idejéig.

Szerző: Szobota László – Kisvárda és Környéke Bringások – KKB

Fotók: Vass József – KKBBringaSport

Tirpák Cross 3. évad: KisVÁRda krossz

115 nevezés (induló), ami rekord a verseny történetében , bár elmondhatom hogy Kisvárdán hagyományosan sok az induló 🙂 
A verseny szervezése 1 hónapot vett igénybe, szerencsére minden támogatónk pozitívan állt a dologhoz. A pálya nyomvonala adott volt, folyamatosan jártunk ki edzésekre.

A versenypályát csütörtökön kezdtük építeni,akkor a karókat helyeztük el, pénteken pedig a pálya nagy részének a szalagozása is megtörtént. Kellett is az előredolgozás, mert a verseny előtt is volt még bőven feladat.

Reggel 7-kor érkeztünk, sátrak kipakolása, célkapu felfújása, és a versenyzők már el is kezdtek gyülekezni.

A Tirpák Cross sorozat ma újabb „mérföldkőhöz” érkezett, ugyanis a versenyünkre kilátogatott Dr Seszták Miklós Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztere.

10 óra után a gyerekek elrajtoltak, akik az eddigiekhez képest egyre nagyobb számban indulnak. Jó látni, hogy van utánpótlás, Bükkszentkeresztről komplett csapat érkezett

10:45-kor aztán a legnépesebb mezőny, a hobbi kategória is elstartolt a maga 5 körére. A pályán nyújtottunk ahol tudtunk, a tavaszi versenypályához képest 1 perccel lett hosszabb.

12:00-kor rajtolt az ELIT futam, igencsak szép számmal, kb. 25-en rajtoltunk el a 8 körös futamon .

Fantasztikus hangulat volt, rengetegen szurkoltak a pálya mellett, biztattak mindenkit. Idén is nemzetközi volt az esemény hiszen Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából is érkeztek határontúli barátaink.

Itthonról pedig szinte a teljes keleti régió versenyzői eljöttek, Békéscsaba, Miskolc, Debrecen kerékpárosai tiszteltek meg minket.

KKB Csapat összefoglaló:

2017.11.04.-én Kisvárda adott otthont a KKB – Kisvárda és Környéke Bringások szervezte KisVÁRda Crossnak, mely a második fordulója volt a Tirpák Cross 3. évadát futó cyclocross versenysorozatnak.

Hatalmas mezőny gyűlt össze minden kategóriában, így összesen 115 főt számláló tömeg volt a vár-tónál. A verseny meggynitóján tiszteletét tette Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is.

A népes gyerek futamon megmérették magukat a kicsik. Nekik két körük volt a 2,6km-es pályán. Mindannyiuk arcán látható volt a küzdeni akarás és a versenyszellem. 10 órakor rajtoltak el a legifjabbak. A fiúk között elsőként Szögyéni Ádám (KKB) végzett, őt követte Andrij Dragula majd Görög Dániel. Lányok között Nagy Vanda, Krotilla Otilía (KKB), Molnár Fanny és Szabó Boglárka sorrend lett a befutó.

11 órakor hagyta el a rajtot a népes Hobbi mezőny, mely magába foglalt az U18, Felnőtt Férfi, Felnőtt Női, Master 1 illetve Master 2 kategóráikat. Az 5 körös futam során abszolút elsőként Benke Gábor ért célba őt követte Kanyári Zsombor és Cizma Zsolt. Még a Felnőtt Férfi kategória dobogóját is ők foglalták el ezzel az eredménnyel.

U18 Fiú kategóriában Takács Valent Márk volt az első, Kovács Ákos második és Steványik Benedek a harmadik helyezett.
U18 Lány kategóriát Világi Virág nyerte magabiztosan.

Felnőtt Női mezőny versenyét Gaál Izabella nyerte őt követte Márián Krisztina és Fekete Kata

Master 1 kategóriában szoros versenyt követően a köevetkező eredmény állt be: Szögyényi Gábor (KKB) első, Nyüsti István második, Pásztor Zoltán (NYÍR-MTB) harmadik.

Master 2-es versenyzők is megküzdöttek egymással és végül Gál István volt közülük a leggyorsabb őt követte Bakos Zoltán és Oleksandr Dragula.

Délben indult útnak a 8 körös megmérettetésre az Elit Felnőtt, Master és MTB kategóriák. Itt szoros és izgalmakban gazdag versenyt abszolútként megnyerő Kanyári Botond ért először a célba aztán Farkas Attila és Hrenkó Norbert futott be.

Elit Felnőtt eredménye:
1. Kanyári Botond
2. Géczi Gergő (KKB)
3. Hacsi Ákos

Elit Master eredménye:
1. Farkas Attila
2. Eke Zoltán
3. Száva Tamás (KKB)

Elit MTB eredménye:
1. Hrenkó Norbert
2. Molnár György
3. Pintér Attila

A versenyt követően jó hangulatú tombola sorsolást tartottak a szervezők, értékes nyereményekkel.

A KKB versenyzői a következő eredményeket érték el:
Gyerek Fiú:
Szögyényi Ádám 1.
Gyetvai Viktor 5.
Balogh Lőrinc 6.
Szögyényi Szabolcs 10.
Tóth Norbert Márk 11.

Gyerek Lány:
Krotilla Otília 2.

Hobbi Férfi:
Varga Norbet 6.
Szónok Bertalan 8.
Tóth Norbert Tibor 9.
Zsóri András Gábor 12.

Hobbi Női:
Nagyné Révész Katalin 4.

Hobbi Férfi Master 1:
Szögyényi Gábor 1.
Kelemen Attila 13.
Halász István 16.

Elit Felnőtt Férfi:
Géczi Gergő 2.

Elit Master:
Száva Tamás 3.
Vass József 5.

Elit MTB:
Szobota László 5.

Gratulálunk minden résztvevőnek!
Köszönjük az önzetlen munkát a szervezőknek és a segítőknek, Molnár Tüzépnek a faanyagot, Nexus Holding Kft.-nek a hírverést, valamint Kisvárda Város Önkormányzatának segítőkészségét!

A tombola felajánlásokat:
Barczi Ákos
Biotech Kisvárda
Decathlon
Hornyák Dávid – Hegyaljai Bringások
Ferencz László – HUSSE állateledelek 
Karskó István
Kisvárda és Környéke Bringások KSE
Szerafin László – Fanaticbike Kisvárda
The Soft – TOKAJ 
Technokor-Plus Kft.
Tóth Norbert Tibor 
ViniBike SE

Köszönjük!

Következő verseny:

Decathlon kupa
Nyíregyháza
2017 december 3.

Részletek: Tirpák Cross és Decathlon kupa

A Tirpák Cross robog tovább

A Tirpák Cross robog tovább, immár a 3. évadot „tapossuk” Céljaink idén sem változtak.

Szeretnénk minőségi és élvezetes házi sorozatot rendezni a megye, illetve a régió kerékpárosainak. Igyekszünk felkarolni a fiatalokat, a feltörekvő tehetségeket illetve versenyzési lehetőséget biztosítani a téli időszakban a kerékpársport szerelmeseinek mindig alacsony költségek mellett.

Ennek a sorozatnak a 2. állomása a KisvárdaCross futam. 2017-ben már volt egy verseny a Várban, Várliget néven most ezt illesztettük bele a Tirpák Cross sorozatba. A tavaszi versenyen rekord indulószám volt, reméljük ezt most is sikerül elérnünk. Számítunk a versenysorozat, minden eddigi résztvevőjére valamint szeretnénk a helyi és környékbeli fiataloknak is lehetőséget biztosítani hogy kipróbálják magukat a Cyclocross/MTB szakágban.

Futamainkra nevezési díj nincs. A sorozatban résztvevők az első alkalmon átvett rajtszámmal indulhatnak

Szerző: Vass József

Versenysorozat: Tirpák Cross

Verseny:

Kisvárda
KisVÁRda Cross
2017 november 4.

Részletek: Tirpák Cross és Kisvárda és Környéke Bringások – KKB

Kosicky okruh – Keringés az Érchegységben

Egy profi beszámoló ilyenkor úgy kezdődik, hogy mélyen történelmébe ássa magát az ember és felvezeti, mi és miért is vonzott oda minket. De ez egyrészt nem profi beszámoló, másrészt a történelmét felszínesen ismerjük és nem utolsó sorban, azért mentünk oda, mert ott volt (Sir Hillary Edmund után szabadon).

Megérkezve Kisidára (Malá Ida) közvetlenül a templom parkolóban találtunk helyet és miközben szabadtéri szertartás zajlott a római katolikus templomban, mi is felkészültünk a tervezett megmérettetésre (nem volt verseny) a maga százharminc kilométerével és a várt 1800-1900 méter szintjével. Meggyóntunk mi is, majd áldoztunk, persze csak képzeletben, hogy utunk zavartalan és minden rossztól mentes utunk legyen.

Indulás után egyből célba vettük Jászót.Első kis dombocskán már elkezdett gyűlni a szint, majd kiérve a tisztásra olyan táj tárult elénk, amilyen máshol nincs. Azért nincs, mert ilyenek az adottságok. Körbe hegyek és a lankákon meg szántók és körbe látni mindent és a nyári táj csodásan festette alá utunkat. Mindeközben elértük Jászót és begurulva a faluba az útszélén bizalomgerjesztő alakok gombát árultak, majd balra pillantva feltűnt a két hatalmas torony, ami az apátsághoz tartozott. Jobbra egy nagy gyárkémény, ami az egykori apátság téglagyára volt. Látszott, hogy itt egykor volt valami, ami miatt fontos volt a hely, aztán tovább haladva színes cirka házak sorakoznak, amiről lerít, hogy ezek az egykori munkás lakások voltak, sorban egyformák és tarkábbnál tarkább színekben. Látni lehetett ki mivel foglalkozik, ahogy fentről lepillantottuk. Egyik háznál autó bontó másiknál színes fémek, harmadiknál jószág, majd jött a tömbház, aminek ajtaja ki van verve talán éghető volt vagy vasba ment, de az egész, mint egy barlang, ami előtt kint ücsörögnek az orkok, goblinok, miközben a tömb tetején olyan vastag fekete füst ömlött ki a 28-30 fokban, amire egy valamirevaló tuning dízel autótulaj elismerően csettintene és rásaccolna olyan 300 lovat. Bizarr látvány volt az egyszer biztos.

Szomolnok felé vettük az irányt Stószban és ezzel rá is fordultunk az első hosszabb és keményebb mászásra. Aminek tetejére érve már várt ránk egy templom, itt már Gölnicbányai-Járás határán voltunk. Lejtőzés közben egy olyan szép kilátó tárult elénk, aminél megálltunk és lepillantva csillogó és mesés település hevert. Leérve viszont ismét látszott, hogy az egykori csillogást a keserves kelet-balkáni nyomor tarkítja. Egykor itt volt a bányászkamara székhelye is. Tomi egyből meg is jegyezte, hogy tipikusan német település, amiben teljesen igaza is volt.

Gölnicbánya felé gurulva Szepesremete volt a következő pihenő (sör) helye. Közben megbeszélgettünk pár dolgot és már túl is voltunk olyan jó 8-900 méter szinten és már olyan féltáv körül voltunk. Gölnicbánya felé csak hullámvasutaztunk egy keveset és az idő már úgy állt, hogy ideje enni valami olyat is, ami nem gél, zselé, vagy szelet. Nagykuncfalván az Arany Sas fogadó volt vendéglátónk egy finom menüre húslevessel és párizsi szelettel mindez megkoronázva egy nagyszerű korsó sörrel. Szerintem senkinek nem kell előadni, milyen jól tud esni az ilyesmi. Na de haladni kellett és irány volt még mindig Gölnicbánya (pedig ez Szomolnoktól 26 km). Mikor meg odaértünk meg sem álltunk a bánya múzeumnál. Csak robogtunk, mint a sebes vonat. Muszáj is volt, mert elkezdett egyre csúnyább lenni a táj mögöttünk, előttünk meg villámlott az ég, dühösen csaptak össze a felhők. Jekelfalva és Nagysolymár csak pillanat volt az útban. Kissolymárnál aztán megálltunk a duzzasztott tavat megpillantani, mert ilyet sokat nem látni. Itt kezdett még jobban ránk ijeszteni az idő, de mit van mit tenni, menni kellett. Aztán tűz tovább a Jahodná sípálya felé és megyünk, megyünk mendegélünk. Norbi elől tépi az istrángot, mi Tomival takarékon csorgunk megszökve az eső elől. Egyszer csak látom Garmin is csipog, hogy nini itt tekerj balra! Ekkor jött az hogy:
-Norbi!
-…
-NORBI!
-…
-NORBIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!
-…
Na, akkor majd én megpróbálom felérni… persze ez a lelkesedés így a 100. kilométer környékén már inkább tűnt egy nevetséges próbálkozásnak, mint valódi opciónak. Itt már Tomi tudta, hogy Norbi csak az aszfaltút végén áll meg, én meg reméltem, hogy hiányozni fogunk neki annyira, hogy megálljon korábban. A település neve Opatka (Apátka), amit én csak Oppácskának hívtam, ha már sikerült beletévednünk. Szóval mi itt kóricálunk egyre bentebb és bentebb a Vágáshutához hasonló élményt nyújtó faluba miközben valahogy látszott, hogy ez a hely sem a síkról fog szólni. Meneteltünk felfelé és egyre csak csökkent a pedálütem. Eleinte 60 körül, aztán már csak 50. Hát igen, aki 42/26-tal akarja megmászni a hegyet az így jár… De amikor a rohadék olyan szinten lett meredek, hogy halszálkázva 29-es pedálfordulattal kellett felmenni, bennem is kezdett elszállni valami. Füst ömlött a füleimen keresztül és lassan kezdtem kiégni. Leszálltam ez van. De, amint tudtam visszaültem és felmentem a két zerge után. Fent megpillantottam Norbit, amint konstatálta, hogy elfogyott az út, pedig tudom, ha lett volna még aszfalt a mennyekig ő oda is felmegy elsőként a szegmensen. Tomi kereste a kiutat, én pedig örültem, hogy ott vagyok, ott a napsütésben, ott a barátaimmal, akiknek megannyi élményt és jót köszönhetek. A hála is végig futott bennem, hogy szüleimnek is köszönhetem azt, hogy ott lehettem a napsugarak között fürdőzhettem a csúcsra jutás élményében. Ilyen a nem tervezett csúcs hódítás 830 méteren.

Legurultunk jobb alternatíva híján, és oppácskát megkönnyezve hagytuk hátra, mert nem tudtuk még mi vár ránk. De nekem a szintrajz adott némi támpontot. előre jelzésként csak ennyit mutatott garminóca: /

Ettől én sem lettem boldog, mert tudtam, hogy itt bizony szenvedés lesz és egyből eszembe is jutott a címzetes mondat: -Vadász, vadász! Te ide #&@ni jársz! De menni kellett, mert Kassa és Jahodná a túl oldalon várt. A zerge alakulat persze itt is előre ment és felderítették a hegyet. Nekem csak a kiszolgáló egységeknek szánt feljutás volt a feladatom. Nincs annál keményebb látvány attól, ahogy Norbi zokniban fut fel azon az emelkedőn, amin Tomi kiállva a nyeregből teker fel, miközben a fák közel egy vonalat zárnak be a talajszinttel. A tisztánlátás végett, ez akkor már a második forduló volt, mert Tomi pulzusa nem ment fel eléggé. Aztán én topogtam felfelé egy szem árva lélek, akiben már csak az tartja a lelket, hogy már csak vissza kell gurulni a kocsihoz. Na persze arról megfeledkeztem, hogy Kassabélától fel kell kapaszkodni a Jahodnához. Mindegy már, legalább az útburkolat jó volt és széles. Aztán miután az alakulat már elfoglalta asztalunkat én is odaértem, és rá is kérdeztem, hogy hát ti meg merre jártatok?! Nem hazudok, nem voltam eszeveszett éhes, de ha akkor nem eszek, lehet még most is ott bolyonganék kínomban. Az a hagymaleves iszonyat jó volt. Kellett már, mint az a pár falat kenyér (zsemlekocka), ami bele lett szórva, és ezek az én igazán jó barátaim, olyat rendeltek másodikra így vacsora tájt, ami sportigazgató urunk kedvence. Epós-mákos-meggyes strudel (rétes). Ez meghozta az erőt, miután elkezdett felszívódni, csak miközben az epós-mákos felszívódása kezdődött, addig az esőfelhők meg gyülekezésbe kezdtek. Csepp. Csepp. Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! És már szakadtt is az ég. Rögtön meg is fogalmazódott bennem, hogy ez a hegyi bringázás csak úgy megy, hogy egyszer száraz, egyszer esős. Szóval legközelebb nyugodtan hagyom otthon az esőkabátom  Ebben az aprócska kis zuhéban szépen eresztettük a bringát és vonultunk be Kassára, mint tette azt Horthy is, és basszus ilyenkor nem a fehér paripámmal voltam ott.

Mivel régen jártunk ott párszor, végig megvolt bennem az énjártammáritt érzés, aminek van némi valóság alapja is, még, ha az állatkert felőli végéről szerintem soha nem közelítettem vagy hagytam el a várost. Nekünk ebben a zuhéban kimaradt a tipikus városnézős, szelfizős, turistáskodós életérzés. Helyette csak megszokott K-Európai panel dzsungelek egyhangú nyomottsága adta az esőzés mellett az aláfestést az eseménynek. Ami ebben a legfurább, hogy nem volt mégsem semmi szomorú benne, mert ekkor már az eső nem ellenség, hanem barát, ki lehűt és elkísér hazáig.

Amint keresztül robogtunk Kassa gyorsabb szakaszain már csak alig 10-14 km lehetett hátra Malá Idáig (Kisida). Hol várt ránk a katólikus templom, a baráti pacsi, ahogy ezt megéltük és persze drága jó kis autó, ki vigyázta ruháink szárazságát.

Egy biztos ezek az élmények, azért kellenek, hogy életünk utolsó filmét, mikor vetítik, ne csak addig tartson, mint egy tik-tak reklám. Legalább olyan hosszan tartson minden élmény visszanézése, mint amilyen hosszú idő volt azok megszerzése, ezzel is megadva a lehetőségét annak, hogy a végén még a fény előtt visszalépjünk, meghőköljünk és köhögve nézhessünk a mentős arcába és kapjunk még pár évet újabb élmények gyűjtésére.

Útvonal: Itt
Szerző: Szobota László
Csapat: Kisvárda és Környéke Bringások – KKB

Zemplén kerülés, Országúti kerékpáros túra

Afrika hadtest bevetésen

Amikor átkerült a Tekeregj Norbi szervezte Zemplén-kerülés május 28-ra, már tudtam, hogy ott a helyem, és hogy olyan irgalmatlan jó buli lesz, amitől beleborsódzik majd a hátam. Mikor összeállt a vadállati csapatunk, már utolsó sejtemig biztos voltam abban, hogy ez móka lesz, ez lesz maga a nagybetűs SZABADSÁG.

Pálházán kiszedegettük bringáinkat és miután felvettük a játszós ruhát egyből indult a buli. Jó magam beindítottam a KZD-t (Kraken Zene Doboz) és teszteltük, hogy milyen is az, amikor életünk filmjéhez már forgatás közben megadjuk az aláfestő zenéket. Alig pattantunk nyeregbe már mondtam is: -Nem nézzük meg Vágáshutát?! -ekkor már mindenki sejtette, hogy a kispart is napirendi ponton lesz  de miért is ne lenne?! Országútival talán az egyik legkeményebb és legszebb jutalommal kecsegtető kaptató az. Mesés az, ahogy lábaink alatt, szemünk előtt elterül a Zemplén, mint kecses dáma, aki a szalonból haza érve a dzsentri ágyában elterül és hívogatóan pillant rá.

Mikor beértünk Vágáshutára, azért mindannyian összenéztünk a templom előtt, ki lesz az, aki elsőnek fordul neki a „falnak”… Vigyorogtunk is rajta, ahogy tinédzser mosollyal néztünk egymásra. Aztán Dani volt ki megmondta, hogy ne legyünk puliszkák kenjük el a száját a hegynek

Olyan jó érzés az, amikor már az első száz méteren kistányér küllőn fut a lánc, és tudod, jön itt még kutyára kamion  Haladunk felfelé egyenletesen, mint szerencsétlen kisvasút és mindenki dízelesen alacsony fordulaton, de annál nagyobb nyomatékból forgatja a pedálokat.

A helyiekben olyan imádni való az, hogy sok esetben csak húzgálnák a szájukat a népek, de itt nem! Itt tudják, hogy aki felmerészkedik oda az ember a talpán… izé… kerekén. Bácsika kedélyesen szurkolt és ebben a pillanatban mind azt éreztük, hogy mi vagyunk Contador, Quintana vagy épp Nibali. Elmondhatatlan, mennyit tesz hozzá a kedvünkhöz egy-egy ilyen pozitív mentalitás. Itt nem sajnálja senki sem tőlünk azt, hogy szabadok vagyunk, hogy élvezzük minden egyes ingerünkben a napot, a szenvedést, azt, hogy a nekünk ott és akkor, csak az Isten előtt van elszámolni valónk.

Fenn már várt mi ránk a kilátás és ez a gyönyörű Zemplén talán még ki is sminkelte magát, de ha nem, akkor is biztos, hogy legszebb arcával mosolygott vissza és buzdított arra, hogy még! Még! MÉG!

Lefelé még csak szolidan eresztettem ’Rico-t, mert bár drága argonom szereti a tempót, én inkább azt szeretem, amikor mindketten épségben érünk le a hegyről.

Ha már megvagunk irány Sátoraljaújhely. Végig bringaút, bennük önfeledt jó kedv és miénk a világ.
A Magas-hegy és a Kalandpark egyaránt kacsingatott és hívogatott, de ennek a kísértésnek nemet kellett mondanunk. Újhelyen becéloztuk a Lidl-t, hogy vegyünk egy kis elemózsiát. Természetesen sikerült belefutnunk egy frusztrált, komplexusoktól szenvedő egyénbe, akinek 30-as táblánál és záróvonalnál nem elfogadható a 34-es tempónk. Dudaszó, amit mi a barátság nemzetközi jeleivel honoráltunk. Én már ekkor mondtam, hogy tuti a Lidl-be siet, mint mi. Úgy is volt! Megálltunk és emberünkből máris hiányzott minden fölényesség és düh. Majd, amikor Dani megszólította látszott, hogy ő ott a mindenható és még annál is több. Talán maga Chuck Norris. Persze a nagy arcból nem sok maradt, mer hiába tudta, hogy igazunk van, attól mégis csak ő az „autós” szóval neki van igaza. Míg Norbi kint várt minket, emberünk is végzett próbálta postásnak nézni barátunkat, és megmondta, hogy újhely az ő városa. Szóval aki eddig nem tudta, Újhely egy 1.2-es zöld szívó opel corsa-s úriemberé (nyílván csak szerénységből nem a X6-ossal jár a LIDL-be)

Irány Sárospatak!

Van egy sajátos szelleme az egész Bodrog menti tájnak, más, mint a Tisza ártere, sokkal inkább kis aranyos kedves patak, aki próbál a kedvedben járni, de ha felbőszíted megmutatja ki veri a szöget a falba. Ebbe a hangulatba csodásan illik az a robosztus és fenséges nyugalom, amit a hegyek árasztanak. Mert azt gondolom, amikor bármelyik tatár, török, labanc vész volt a közelben ezek a hegyek mindig keblükre fogadták az embereket és elrejtették őket erdők mélyén, völgyek között. Bár hálátlan az ember mégis gondolni kell arra, hogy ezek a vidékek és az összes, ahol élünk mi értünk van, és mi érte, különben ellenünk fordul.

Patakra érve a vár lábánál lefelé ereszd el a hajam és mindig vicces az érzés, amikor jaszkari robogósra rárobbantasz 50-nel és az kicsit értetlenül nyelezi a 49cm3-t te pedig ott vagy és nem ereszted, mint postás bokáját a foxi.

Patak és Bodrogolaszi között szembe jött velünk kis Sagan és egy barátja, e közben Norbi bekapott egy defektet, nekünk pedig időnk akadt kicsit gyönyörködni a tájban a Giant-ben és persze felszabadultnak lenni

Ezután a vámosújfalusi benzinkúton felfújtattuk a bringákat üzemi nyomásra, kis szellőztetés a kompresszorból és irány Tolcsva majd még távolabb Regéc. Erdőhorváti legnagyobb baja az legnagyobb előnye is. Rossz az út ezért nem járnak arra sokan, de ezért mi sem száguldozhatunk ész nélkül. A táj, a zene és a többiek által árasztott hangulatban elkap mindenkit a Zen és a nyugalom szigete érzés. Mikor megálltunk egy kútnál, a házból kikukucskáló gyerekek teljesen el voltak rajtunk ámulva, és ilyen esetekben mindig abban bízok, hogy előbb-utóbb ők is megtapasztalják azt, amiért mi ezt csináljunk.

Hosszas sunyi emelkedőt leküzdve Regéci sasfészek lábán a fűben heverészve megélni a delet nagyon emberi és mégis emberfeletti érzés. innen indultunk neki az utolsó harmadának a túránknak. Egy teljesen más világba csöppentünk. Mert amit ott látunk az csodálatos. Elmerültünk a szép élvezetében és abban a sebességben, amit a hegy adott nekünk.

Göncruszka és Gönc várt mi ránk, mint jó barát, de villám gyors volt a találkozás, mert Gergő szülei már vártak ránk Báttyánál a Pitvaros vendéglőben, Telkibányán. Hát neki is indultunk az utolsó kis emelkedőnek. Szép ütemben másztunk és hamar ott találtuk magunkat Báttyáéknál, ahol addigra már finom húsleves és még finomabb rántott hús várt ránk. Az, hogy még almás sütit is kaptunk maga volt a mennyország. Innen a lehető legmélyebb kaja kómát is kiheverjük muszáj volt felmászni a bő 150 méter szintet tartalmazó kaptatón, ami ott hever a település mellett. Lefelé imádom, felfelé pedig mindig degeszre tömött gyomorral kellett menni, így sokra nem emlékszem, csak hogy meg kell mászni. Miután felértünk már csak egy dolog volt hátra: Elgurulni a kocsiig. Innentől mindenki örömből gurult.

Egész napunkat a KOM-ok szórása tette ki, volt itt átöltözés KOM, leves evés KOM, kilátás KOM és minden egyéb, amire csak KOM-ot szórhattunk.

Számomra ilyen az, amikor megélem a szabadságom és a végén látjuk, hogy Afrika kinézetű útvonalon tekeregtünk a Zemplénben!

Köszönöm ezt a szép napot mindenkinek, akinek lehet, Baglyos Daninak, Szűcs Gergőnek és szüleinek, Varga Norbinak! Szuper volt

Szerző: Szobota László

KépekÚtvonal