Skip to main content

Hóvirágmezők Magyarországon

Hóvirág
Hóvirág
Kép forrása: termeszettar.hu

A hóvirág egy kedvelt és szép tavaszi virág, amelyet az első virágok között üdvözölhetünk az évben. Az apró, fehér virágok nagyon különlegesek, mert még a tél befejeződése előtt képesek kinyílni, és így az első jelei az eljövendő tavasznak. A hóvirág az erdőkben, parkokban és kertekben is megtalálható, és bár apró, de nagyon látványos, amikor egy egész mezők beborulnak velük.

A hóvirág az emberek körében is nagyon kedvelt, és gyakran ültetik kertekbe és parkokba. Az angolok például hagyományosan a hóvirágot a kertek első virágának tartják, és sokan úgy vélik, hogy ha az év első hóvirágát meglátják, akkor szerencséjük lesz egész évben.

A hóvirág származása, elterjedése

Huszonegy faja él a Pireneusoktól Közép- és Dél-Európán át a Kaspi-tóig, illetve a Közel-Keletig. A legkülönlegesebb faj Görögországban él és októberben virágzik. Magyarországon hat fajjal találkozhatunk: a kertekben ültetett pompás (Galanthus elwesii), redőslevelű (Galanthus plicatus) és a Voronov-hóvirággal (Galanthus woronowii), ritkábban a karcsú (Galanthus gracilis) és a levantei hóvirággal (Galanthus fosteri), valamint az őshonos kikeleti hóvirággal (Galanthus nivalis), amelyet egyszerűen „hóvirágnak”is neveznek.

A kikeleti hóvirág 2005 augusztusában, az uniós jogszabályváltozásoknak köszönhetően lett az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növényfaj Magyarországon is. Természetvédelmi értéke 10 000 Ft, egyetlen szál letépését is pénzbírsággal büntetik.

Megjelenése, felépítése

A hóvirág évelő növény, amelynek hagymái a földben telelnek át. A virágok kinyílnak még a hó alatt is, és ezért is kapta a hóvirág nevet. A virágzása rövid, általában csak 1-2 hétig tart, és utána a virágok elhervadnak. Azonban a hóvirág levelei még sokáig megmaradnak, így az év többi részében is szép látványt nyújtanak.

Földalatti raktározó szerve az 1–2 cm átmérőjű hagyma, amelyből két hosszúkás levél hajt ki, fajtól függően az ősz vagy a tél végén. A hagymából kinövő szár egy virágot hordoz. A virág jellegzetessége a három nagy, hófehér külső lepellevél (a köznyelvben „szirom”), és az ugyancsak három kis, belső lepellevél zöld foltokkal vagy rajzolattal.

Hóvirág
Kép forrása: termeszettar.hu

Élőhelyei

Az üde vagy félszáraz lombos erdők, mediterrán és alhavasi cserjések, ritkábban fenyvesek jelentik a hóvirág élőhelyét. A nagy állományokban változatos változatokat lehet találni, beleértve a több lepelkört, eltérő lepellevelek számát és rajzolatot, valamint az átmenetekkel porzóvá váló belső lepelkört. A termesztett hóvirágfajok számos formája megtalálható a botanikus kertekben és a hóvirág-kedvelők gyűjteményes kertjeiben, beleértve a természetes és kerti hibrideket is, amelyekből közel 300 változatot nemesítettek ki. Számos helyet találhattok a Részletes kereső menüpontunkban is ahol belefuthattok hóvirágba túrátok során. 

Kép forrása: wikipedia.org

És akkor jöjjenek a hóvirágmezők elsőként az arborétumok

Alcsúti arborétum

Nyitvatartás:
– Március 1 és szeptember 30 között: 10:00-18:00 óráig, minden nap.

– Október 1 és február 28 között: 10:00-16:00 óráig, Hétfő, Kedd, Szerda Zárva!

Cím:
Alcsútdoboz, Kastély 2, 8087

Weboldal: alcsuti-arboretum.hu

ERTI Központ, Kutatóállomás és Arborétum

Nyitvatartás:
– Április 1 – október 31 – 9:00-19:00

– November 1 – március 31 – 9:00-17:00

Cím:
9600 Sárvár, Várkerület 30/A.

Weboldal: erti.naik.hu/erti-sarvari-arboretum

Kámoni Arborétum és Ökoturisztikai Látogatóközpont

Nyitvatartás:
– Április 1 – október 15, 9:00 – 18:00

– Október 16 – március 31, 9:00 – 16:00

Cím:
9700 Szombathely, Szent Imre herceg útja 84/B.

Weboldal: kamoniarboretum.hu

Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót

Nyitvatartás:

Szabadtéri gyűjtemények:
– Március 1. – november 1. minden nap: 8:00 – 18:00
– November 2. – február 28. minden nap: 8:00 – 16:00

Beltéri Kiállítóterek:
– Március 1. – november 1.: 8:30-17:30 Hétfőnként az üvegházak növényvédelmi okokból zárva tartanak,
kivétel ünnep és munkaszüneti napokon.
– November 2.-február 28.:
8:30-15:30 Hétfőnként az üvegházak növényvédelmi okokból zárva tartanak, kivétel ünnep és munkaszüneti napokon.

Cím:
2163 Vácrátót, Alkotmány út 2-4.

Weboldal: botanikuskert.hu

Szarvasi Arborétum

Nyitvatartás:
– Március 1 – November 30, minden nap 8:00 – 18:00
– December 1 – Február 28, minden nap 8:00 – 16:00

Cím:
5540 Szarvas, I. kk. 9.

Weboldal: pepikert.hu

Természetes hóvirágmezők

Adony – Nagy-sziget
Adony mellett, a nagy szigeten számtalan hóvirágot láthatunk, ráadásul nem kell messzire utaznunk a fővárostól sem.
Balaton-felvidék – Nagyvázsony

Ha a Balaton közelében járunk, érdemes ellátogatni Nagyvázsonyba, ahol gyönyörű hóvirágos túraútvonal vezet. Csodálatos látványt nyújtanak ezek az apró, hófehér tavaszhírnökök, amint beborítják a középkori romokat.

Érd-Ófalu, Duna-part

A téli időszak alatt az erdő még álmodozik, de hamarosan ébredezni kezd, és megjelennek a hóvirágok, valamint a csillagvirágok, amelyek már készen állnak a tavaszra. Helyenként talán már egy-két kikeleti virág is kibújt a földből.

Fertő-Hanság Nemzeti Park – Erdei séta egy keményfás maradvány erdőben

A hédervári Vadaskerti erdő egy csöpp kis maradványa a hajdan folyóink magas árterét szinte összefüggő galéria erdőként övező keményfás ligeterdőknek. Ennek az erdőtípusnak egyik jellemző lágyszárú növénye a hóvirág. Sétánk során a természet kora tavaszi aspektusát és a még szendergő erdőtársulást figyelhetjük meg.

Kerecsendi erdő Természetvédelmi terület
Egertől nem messze, Kerecsend közelében, a Természetvédelmi területen fekvő erdőben, biztosan találkozhatunk hóvirágokkal.
Mecsek

A Nyugat-Mecsek területén, közvetlenül Pécs felett, illetve a Kelet-Mecsek közelében, Magyaregregy közelében csodaszép hóvirágmezők találhatók, amelyek káprázatosan szépek.

Pogány-folyó völgye
Balatontól nem messze, Kisberény közelében, a Somogyi-dombok között, találkozhatunk tengernyi hóvirággal.

TOP 5 gyalogtúra szerintetek

Megyer-hegyi tengerszem, Sárospatak
Legnépszerűbb gyalogtúráink 2022-ben. Az alábbi túraleírásokra kattintottatok a legtöbbet a Google statisztikája alapján.

1. Megyer-hegyi tengerszem

Megyer-hegyi tengerszem, SárospatakMegyer-hegyi tengerszem tó és környéke az Aggteleki Nemzeti Park kezelésében álló egyedülálló volt malomkőbánya nagy jelentőségű bányatörténeti és földtani, valamint a bányászkodás befejezése óta kialakult botanikai és zoológiai emlék, védett terület, a Megyer-hegyen, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ami tökéletes gyalogtúra lehet a hétvégére. Tovább a túrára

2. Nagy-Milic gyalogtúra

Nagy-Milic, Hollóháza

A Nagy-Milic (Nagymilic; helyileg: Milic, olykor Milics; szlovákul: Veľký Milič) hegy az Északi-középhegységben. Az országhatár itt vágja ketté az Eperjes–Tokaji-hegyláncot, amelynek hazai oldalon lévő déli része, a Zempléni-hegység ezen a ponton emelkedik a legmagasabbra (895 méterével Magyarország hegyeinek listáján a 38.). Földtörténeti szempontból a Milic-csoport romvulkán (egy szétrobbant óriási tűzhányó lepusztult maradványa), amely geológiáját tekintve a hegyvonulat északi folytatásához, a Szalánci-hegységhez tartozik. A Nagy-Milic vízválasztó és egyben néprajzi határ is, ahol a magyar és szlovák nyelvterület érintkezik. A Nagy-Milic ma is kedvelt gyalogtúra célpont hazánkban. Tovább a túrára

3. Gánti Bauxitföldtani Park – marsbéli táj a Vértesben

Bauxitbánya, Gánt A Vértes-fennsík bércei közé beékelődött Gánti-medence Magyarország legkisebb területű, csupán egyetlen településnek helyet adó tája. Az itt található Gántot jórészt német nemzetiségűek lakják. A település neve egyes feltételezések szerintvegy Gan nevű birtokostól ered, a helyiek szerint a név szláv eredetű, azonban az is lehet, hogy a középfelnémet “sziklagörgeteg” szóból alakult ki. Gánt a természeti adottságai alapján a múlt század elején hazánk elsőszámú, Európában is ismert bauxitlelőhelyévé vált. Eme különleges és sokoldalú felhasználhatósága miatt keresett, kőzetbányászatának emlékét őrzi a Balás Jenő Bauxitbányászati Kiállítás és a geodéziai park is. Tovább a túrára

4. Rám szakadék – Dobogókő – Dömös körtúra

Rám szakadék, gyalogtúra A Rám-szakadék Dömös közigazgatási területén található. A Rám-hegy tömbjébe vágódó Három-forrás-völgy különösen szép, egyik leglátogatottabb és vadregényes része. Az Északi-középhegység legnyugatibb középtája a Visegrádi-hegység, kb. 14-15 millió évvel ezelőtt, igen heves vulkáni tevékenység során keletkezett. A hegy kőzeteire jellemzők a vulkáni eredetű andezit, valamint az andezittörmelékes breccsába (szögletes, éles kőzettörmelék-darabokból összecementálódott kőzet) ágyazott kőtömbök, melyekből a kőzet felszínre kerülésével az esővíz és a fagy eróziós hatásának eredményeképpen meredek völgyek alakultak ki. Tovább a túrára

5. Sasfészek – Kehlsteinhaus

Sasfészek, Kehlsteinhaus, Németország A Kehlsteinhaus, vagy ahogyan mi hívjuk, a Sasfészek, Berchtesgaden vidékének történelmi kilátóhelye, amely lenyűgöző panorámával várja az ide látogatókat. A Sasfészek 1834 méter magasan található, amelyet Adolf Hitler kapott az 50. születésnapjára Martin Bormanntól ajándékba. A hatalmas és robosztus kőépület körülbelül 1 év leforgása alatt épült meg, ezalatt az idő alatt építették meg az ide felvezető utat is, amely Németország egyik legmagasabban fekvő útja. Az épületet hivatalos vendégek fogadására tervezték, azonban Hitler személyesen csak ritkán látogatott el a Sasfészekbe, mert az utat kockázatosnak és hosszúnak találta. A háború után azonban Jacob-nak, a helyi kormányzónak köszönhetően nem semmisítették meg az épületet, így azt a majdnem teljesen eredeti formájában lehet megtekinteni. Az épülethez vezető obersalzbergi út építését tekintve egyedülálló a világon, ugyanis a hatalmas szintkülönbséget egyetlen kanyarral oldották meg. Tovább a túrára

Grill party a Zemplénben – Szokásos kör, de most visszafelé

Zempléni hegység, kerékpárút, Zemplén 3000
Zempléni hegység, kerékpárút, Zemplén 3000

Most épp Józsi volt az ötletgazda, szólt, mi meg jöttünk. Jó volt, éreztem a csíziót a lábamban, de e brutál meleg miatt nem siettem el a dolgot, tartalékolgattam kicsit. Ettől független ahogy elindultunk magamra vállaltam a vezető szerepet, diktáltam a tempót. Gabi elhagyta a pedálfordulat mérőjét, így hamar oda is volt a lendület, de felért és haladtunk is tovább. Füzérre felfelé kezdtük a szintek gyűjtögetését. Fel egészen a tábláig, Gergővel mentünk amolyan kicsit haladósabb tempóval, ez az emelkedés még feküdtek a csülkeimnek így haladtunk is, valahogy sikerült egy szegmens 6. helyet összehozni.

Fel a várhoz már nem éppen úgy haladtam ahogy elgondoltam, de az elejével haladtam, bár itt nem is nagyon akartam túlzásokba esni, mivel meleg is volt és az előbb haladtunk is felfelé, nem mintha bírtam volna menni Józsiékkal. Füzérről lefelé elkezdtünk guruni, valami átszakadhatott bennem, vagy nem tudom mi volt az oka de elkezdtem lefelé haladni a mai napon és még élveztem is. Füzérről lefelé Füzérkomlósig hasítottam végig, szegmens második, mi van ma itt kérem? 😀 Innen Hollóházáig megint elől találtam magam, Gerivel hasítottunk a büféig ahol frissítettünk. Természetesen a frissítési sebességem a szokásos tök utolsóként indultam el Lászlótanyára. Majdnem felértem Józsiékat még az elágazás előtt, de el is engedtem hamar a dolgot, mert meleg is van, és ha most kiütöm magam sem felfelé sem később nem lesznek virgoncok a lábaim.

Lacát felvártam és nem vészes tempóban de azért nem is tötyögtünk felbeszélgettük magunkat a tetőre. Kis szusszanás, felvártunk mindenkit, majd irány lefelé Kékedre, vizet töltöttünk a kútnál. Itt ismét úgy hasítottam, alig ismertem magamra. Szegmens 3. nem értettem… Innen indultunk a frissítést követően, Skáros felé, de egy kis kerülővel, előtte egy perzselő buckácska oldalon másztunk fel, nem mutatott kevesebbet a hőmérő mint 35… off. Innen fel ismét Lászlótanya, bevártam a végén a fiúkat és beszélgettünk egy jó darabig a Zemplén 3000-ről, aztán jött a „baj” felfelé a meredek rész közepe felé megláttam Gabit, na mondom én megfogom ha befosok akkor is, majdnem sikerült, mármint… megfogtam, szóval na.

Hörögtem is felfelé, melegben 180-as pulzus fölött, de meglett. Ismét jött a lefelé, alig maradva el az első időmtől. Innen indulás Telkibánya, ahol frissítettünk mert eléggé melegecske volt az idő, ismételten elől, húztam a sort, Pitvaroshoz elsőként értem, éreztem is. Kellett a frissítés. Aztán juj de nehéz volt megindulni, de szerencsére jól jöttem ki a dologból, Lóri elindult, Jószi kérdezte, hogy vajon mit eszik? Mondom kérdezzük meg. Annyira megkérdeztük, hogy elkezdtem diktálni a tempót felfelé, Lóri kiszakadt, ketten maradtunk Józsival, váltottam még egy tempót, Józsi hátulról „jóvanakkomennyé” kiszakadt mögülem, innen végig fel a tetejéig egyedül, óh de jó volt, úh de ment. Lefelé Pálháza irányába, kérdeztem Józsit, hogy Senyő climb? Áhh nem… én mentem jött ő is. Elkezdtük rakni, nagyon jól esett, haladtunk, láttam a GPS-en, hogy KOM időtől 5 másodperc előnyel értünk a kanyarhoz, igen ám, de a mai adok kapok visszaütött, így KOM nem lett, de egy 3. hely befigyelt. Józsi úgy jött fel, hogy „rosszul vagyok, rosszul vagyok, szédülök, nem vagyok jól” szerintem kihajtotta magát, de hamar helyre jött. Leértünk, mondta, hogy innen akkor emberi tempóban haladjunk, okés, előre álok és megyek neki. Természetesen ekkor jött a már szokásos darázs… megharapott, óhh kedves már hiányoztál. Itt kicsit frissítettem, meglocsoltam magam, aztán vissza előre. Az emberi tempó szembe szélben olyan 40 felettire sikeredett, kérdezte is Józsi, sietünk valahová? Haladjunk azért na… Pálháza tábláig nem, de a gerendás elágazásig húztuk neki, ott csörgött a telója. Ha már a radart elengedtük, akkor legyen meg a 100. Oké mondtam, nem sokk kell már irány Füzéradvány. Itt is buckára megyünk felfelé, megint sikerült kihajtani az „öreget” összeroskadt a ház tövében a hűvösben. Igazából a meleg ellenére nagyon jó karika volt, éreztem is végig az erőt, a végén is maradt még bőven, tudtam újat húzni felfelé is mikor már a többieknek nem volt kraft. Ha végig nézem a szegmens listát, kis túlzással amibe ma belefogtam, legyen az felfelé vagy lefelé mindenhol PR vagy kupa volt az eredmény. Jó lesz ez, csak még dagi vagyok a hegyhez, valahogy még vagy 5 kilót, valahogy… valaki? 😀

Pecsenye sütés a GátON – Tisza-tó kerül és egy kis apró

Tisza-tó kerékpártúra, Tisza töltésén

Nos, megint csináltunk egy kis hülyeséget, hogy tényleg az volt-e majd a végén eldönti mindenki.

Úgy kezdődött az egész, hogy Csaba barátom eljött Lentiből, kicsit kerékpározni erre a környékre, és egyik nap azt találtuk ki, hogy mi lenne, ha a Tisza tavat kerülnénk meg, átadták az új hidakat nézzük meg. Nos nem is gondolkodtunk sokat megkerültük. Szép volt jó volt, de én keveseltem benne a kihívást, elkezdtem gondolkodni, mit is kellene, tekerjük körbe kétszer-háromszor? Nem hagyott nyugodni a dolog, hazautazott Csaba és kicsit elkezdtem nézegetni a térképet, aztán útvonalat terveztem. Majd egyik nap felhívtam Józsit, hogy te figyelj már, nem tekerjük körbe a Tisza tavat? Jött is a válasz, hogy hallod én is erre gondoltam, na de innen induljunk Nyíregyházáról, na de egyre gondoltunk. Aztán hívtam Zsoltit, hogy figyelj már jövőhéten szombaton programod van, megyünk tavat kerülni, bele is ment minden gondolkodás nélkül, csak akkor még nem tudta, hogy lábon itthonról, na nem mintha utána sokat kellett volna győzködnünk. 

Eljött az előző este, még tartottunk egy gyors itiner ellenörzést, de túlzásba nem vittük, inkább eszegettünk, iszogattunk és Zsolti kerekét szereltük. Hamar fel is oszlott a buli, mert hajnal 4:00-kor ébresztő volt ugyan is 04:30-kor indulás volt tervezve, és végül így is lett.

Indulás reggele, Orosról indultunk, majd felvettük Zsoltit körülbelül 5 perccel később,és már hasítottunk is kellemes időben indultunk, itt-ott kicsit hűs levegő segített felébredni még a félálomból, de hamar felébredtünk. Kiértünk a városból, mire hátba csapott minket a napfelkelte, a Nagyszeki-tó mellett ahol párába burkolózott a tó és a körülötte lévő nádas, elég szép látványt nyújtva. Érkezünk a mai első „hegyünkhöz” mert ma ilyenből lesz sok és a magasságot tekintve ezt hegynek neveztük a mai napra, na szóval felüljáró. Elsőnek haladtunk át az M3 autópálya fölött, aztán dübörögtünk be Kálmánházára. Megbeszéltük, hogy nem fogunk nagy tempót menni, eleve gravellal vagyunk szélesebb, nehezebb gumikkal és csomaggal felpakolva. A csomag azért kellett, mert délutánra zord időt jósoltak, de erről kicsit később. Szóval nem mentünk nagy tempót kényelmesen 25-30 között, ahogy kiadta, ügyeltünk rá, hogy ne toljuk túl a dolgot, mert hosszú lesz a nap, most m ég frissek vagyunk, de később visszaüthet a dolog, a 300km csak 300km.

Kálmánháza után következett Hajdúnánás, innen következett egy ingerekben gazdag része az útvonalnak egészen Polgárig, volt vagy 5 darab kanyarunk 22 kilométer alatt és közben másodjára is átbuktunk az M3 alatt. Beérkeztünk Polgárra, ahol megejtettük az első frissítést, kis víz, üccsi ez az, némi beszélgetés a dohányboltos nénivel, aki nem értette, hogy mi mit is csinálunk mikor elmondtuk neki. Na de nincs ezzel baj, aki nincs benne nem is értheti igazán.

Megindultunk Tiszaújváros irányába, ahol ráfordultunk a Tiszára, annak is a töltésére, és amin a mai napunk túlnyomó részét tölteni fogjuk, ugyan is a 60. kilométerünktől a 240.-ig itt töltöttük. A töltésen egy gyors egészségügyi szünet az autópálya alatt (3. csak mondom) és egy nagyon szép része következett a napunknak, végig a Tisza mentén egészen Poroszlóig végig teljesen egyedül tekertünk, senkivel nem találkoztunk, csak akkor, ha lefordultunk a töltésről. Ez meg is történt Ároktőnél, ahol kerestük egy boltot vagy kocsmát, bolt nem volt nyitva így irányba vettük a templomot, mert tisztában vagyunk a falusi szokásokkal, hogy ahol a templom ott a kocsma is. Frissítettünk és közben nénik és bácsik jöttek oda hozzánk, kérdezték, hogy honnan hová haladunk. Mondtuk, hogy megyünk a Tisza-tóra, na de hol van az a tó? Ők nem is hallottak ilyenről itt a környéken… itt már éreztük a beszélgetés milyen magasröptű lesz. Józsi kérdezte, hogy ez itt milyen víz? Tisza vagy valami ároktői víz? Jött a válasz, hogy azaz, na de mi, azaz? „áröktűhih” hangzott el. Kérdeztük, van e benne hal, serényen mondták is, hogy óóóh itt ne lenne? hogy ne lenne. Mondja Józsi és mi harcsa? ponty? kaptuk az újabb választ, hogy azaz, minden féle forma, meg akkorák, mint maga, mondták Józsinak az 193 centis cula magasságához. Ugyan én nem értek a halakhoz, de sejtettem, hogy itt valami csúsztatás van a dologban. Na de gyorsan megitták a fiúk a raktár hideg, amit most már szerintem egy életre megjegyeztek, hogy az valójában meleg sört és h aladtunk is tovább, mert még alig járunk 90 kilométernél. Vissza is ugrottunk a töltésre, és innen uccu irányba tovább. Innen kezdett el erősen romlani az aszfalt minősége, ami eddig sem volt kimagaslóan jónak mondható, rengeteg repedés, gödrök és huplik. Na de ezt tudtuk, ezért is jöttünk gravellal. Innen kezdett élni a bringa, az eddigi aszfaltos tempónk, ami szerintem bőven kényelmes 28 volt, valahogy felugrott 32-35 közé. Kérdeztem is, hogy ha aszfalton jöttünk 28-al, most miért megyünk ennyivel? Aztán végül megfejtettük, nem mi mentük nagyobb erőbedobással, hanem a bringák kezdtek el élni a murván.  Haladtunk is tovább már a Tisza tavat elhagyva a másik oldalán a Rima folyó mellett, egészen a főútig, ahol át tudtunk menni a hídon. Gondoltam, ha eddig tudtunk menni 30 fölött akkor megyünk ezután is, nos ezt csak én gondoltam így jött a hangos szó, hogy SOK! lassítottam picit felzárkóztak a többiek és irány poroszló, ahol jött az első kajázós frissítés, de előtte még megnéztük a hidat. Szerintem teljesen jó használható és minőséggel sincs baj, nálam legalábbis. Több csoportban lehet olvasgatni, hogy szűk a híd, szerintem nem szűk, ha kicsit centizik az ember egy kisebb autó is elfér egy-egy sávban kis túlzással. Nyílván a kerékpározni nem éppen stabilan tudó emberkéknek szűk, de nekik sokszor a főút is szűk lehet.  Volt ilyen is ma a tó körül hú, de sok… na de majd.

Szóval a szemle után Poroszló és egy kis kaja. Megérkeztünk egy csárdába, ahol lecsüccsentünk, hogy ahh de éhesek vagyunk. Jött a pincér, hogy nem kellene ide ülnünk mert itt nem lehet enni, csak a 2 méterrel arrébb lévő asztalokon, nem értettük, jó nem gond átülünk, onnan is rálátunk a bringára nem gond. Aztán óh a bringákat is vigyük már odébb, mert itt, ha jön a főnök neki útban lesznek. Mondom erre, hogy de akkor, ha lehet maradnánk, mert innen, ha odébb visszük a bringákat akkor még pont látjuk őket, szóval vagy átülünk és maradnak, vagy mi maradunk és a bringák mennek. Hatalmas párbeszéd ismét, de nyertünk maradtunk a hűvösben nem sikerült kiültetnie a napra. Kikértük az enni és innivalókat, rendes volt a pincér írta, hozta ahogy kell. Aztán jött a bundesligafrizkós főnök és már osztotta is az észt, hogy mi a fenét keresünk mi annál az asztalnál. Itt nem állt meg a történet, és a komplett személyzettel a vendégek hallatára üvöltött, elég kellemetlenül éreztük magunkat, de nem csak mi, úgy ahogy láttuk mindenki, aztán pár perccel később még ugyan ez kétszer. A kaja rendben volt, finom volt és adag is volt, viccesen megjegyezve hagytunk a pincérnek borravalót, hogy dobják össze nyugtatóra a főnöknek, értette a viccet nevetett és megköszönte. Jót ettünk, csak a nagyfőnöknek az ingerült hangulata és a hosszas szitkozódása, no meg a hangos telefonálása kicsit rányomta a bélyegét az ebédünkre. Noh ez a bekezdés jó hosszúra sikerült, de le akartam írni, a csárda nevét direkt nem írom le, de annyit mondok, hogy a szabadstrand mögött lent a töltés aljában, nagy parkolóval és faburkolattal, így mindenki eldönti szeretne-e itt fogyasztani.

Szóval ettünk ittunk és kezdődött amiért eddig jöttünk a Tisza-tó kerülés. Rengeteg kerékpáros, sorra előztünk meg baráti társaságokat, családokat egyéni vállalkozókat (nem úgy vállalkozó na mindegy értitek). Szomorú látni a rengeteg kerékpározni nem tudó, de elengedett kézzel kacsázó, fülhallgatóval felszerelt, helytelen kerékpárbeállítással közlekedő embert. Csengetünk, fütyölünk nem az az első, hogy húzódik, hanem hátrafordul nézi ki az de ezzel, aki mellette megy egyből húzza rá a kormányt… hihetetlen, nem mindegy ki csenget? húzódjunk le és kész, nagyon sok hasonló esettel találkozunk, és ami még rosszul forogja ki magát, az az autós forgalom, ugye engedik a forgalmat, 30km/h-val, na de ha mi haladunk 30-al, akkor az autó mennyivel halad el úgy mellettünk, hogy majdhogynem lesodor a töltésről? Intünk neki és még ő integet vissza kétkézzel olyan 70nél egy töltésen, ahol kisgyerekek is kerékpároznak, gratulálni tudunk. Aztán 200 méterrel később utolérjük és fülét farkát behúzva sunnyog oldalra, na jó lehet azért, mert szúrós tekintettel reguláztuk, és azért 2 ilyen daliás fiatalember és Józsi tekintete azért na… 😀 😀

Na de legyen elég ennyi a negatívumokból, a táj magért beszél, gyönyörű a tó, nekem valamiért jobban tetszik, mint a Balaton, nem tudom megmondani miért, talán a sok nádas, élővilág vagy hangulata más tudja a fene, de tetszik. 

Lassan elérünk a túra feléhez, ami nem más, mint a Kiskörei vízmű. Az áradásnak köszönhetően, rengeteg uszadékfa torlódott felé a zsilip előtt, és némi szemét is, felérve a zsilip tetejére, félelmetes víz mennyiség és örvények tömkelege volt a szemünk előtt, szédítő látvány volt, főleg úgy, hogy tériszonyom kicsikét. Innen gurulgattunk még kicsikét és Abádszalókra érkeztünk, itt frissítettünk, elkezdett picit fújdogálni a szél, délutánra erős szelet mondtak esővel, jön a hidegfront. Itt még viccelődtünk, hogy basszus Sopronban 16 fok van, itt meg megdöglünk olyan meleg. Sültünk a gáton, mint a pecsenye, 32-33 fokban, perszelt a nap. Frissítettünk kis jégkrémmel, üdítővel és persze a srácok sörrel, ki tudja már hányadik, ki számolja, de azt hiszem 5. korsó. XD A büfés hölgytől kaptunk a kulacsunkba jeget is, aranyos volt, köszöntük szépen. Lengedezni kezdett a szél, ilyen keresztbe hátszelünk volt, jól kiadta haladgattunk is 40 körüli tempóval, egészen Tiszafüredig, vagyis előtte, szóltak, hogy most már egy ideje nincs szél és így lehetséges, hogy sok lenne a tempó, nem értettem én elvoltam elől még videóztam is közben. 😀

Tiszafüreden ismételten frissítettünk, itt ettünk egy jót, és persze fogyott a sör is, ki tudja már hányadik korsó (6.XD). Én grillcsirkemellet kértem salátaágyon, Józsi és Zsolti rákívántak a harcsával bakonyi módra, brutális adag volt, küzdöttek is elég rendesen, de legyőzték, ezt is. Ennünk kellett, mert ezután nem jött semmi Polgárig (vagyis azt hittük) így addig meg előre fel kellett készülünk.

Ismételten felugrottunk a gátra, laza 50 kilométer következett a gáton, tűző napon, de itt ott egy-egy hűvös fuvallat segített olykor egy kis hűtésben. Kellemes volt, de a töltés az valami borzasztó volt, egyre csak romlott a minőség, és teljesen szétrázta az ülepünket és a csuklónkat is. Olykor egyszer-egyszer megálltunk szusszanni, kellett mert zsibbadt a karunk fenekünk az aszfalt minőségétől, tudtuk, ezért jöttünk gravellal, de azért erős volt, és még nagyon gyorsan sem mentünk.

Amit nem tudtunk, de meglepett minket abban is, hogy ott volt és abban is, hogy milyen sokan voltak a Tiszacsegei Halászcsárda, megláttuk rá is raboltunk, mert nem sok lehetőségünk volt frissíteni a gáton és a vége felé már igencsak ránk fért. Fürödtünk is kicsit aztán indultunk is tovább mert nyakunkon volt a radar szerint a vihar. Indultunk is haladtunk is, de a gát egyszerűen borzasztó volt, így még Polgár előtt míg tudtunk változtatni, volt lehetőségünk. Elértük ismételten az M3-ast, itt gyors tanakodás után, eldöntöttük, hogy arra megyünk amerre jöttünk, mert azért haladni is jó lenne mert jön a vihar és kitudja milyen a gát Tiszalök felé, gyors újra tervezés és indulás. Nemsokkal később Zsolti hangos nevetésben tört ki, fordulunk kérdezzük mi baj sikerült nagy nehezen abbahagynia és mondta, hogy „esküszöm felböfögtem egy darab harcsát”. XDDD

Polgárra érkeztünk, ugyan ott frissítettünk, ahol reggel is, meg is ismertek minket, és előre üdvözöltek, hogy háhh mit keresünk mi itt, mert mondtuk nem erre jövünk vissza, mondtuk a történetet közben jókat kacaktunk egymáson, ki mennyire néz már ki rusnyán. 😀

Indultunk tovább nem időztünk sokat, a jól ismert szakasz jött, pár apró kanyarral és sok unalmas egyenessel, de ismételten abszolváltuk a 22 kilométernyi egyenes szakaszt. Itt már ahol lehetett frissítettünk kezdtünk elkészülni az erőnkkel így megálltunk még utoljára a tervek szerint Hajdúnánáson. Bementem a boltba napsütésben és kijöttem orkán erejű szélben, és jó pár fokkal kevesebben. Emlékeztek még Abádszalókon említettem, hogy jót mosolyogtunk, hogy Sopronban 16 fok itt meg dög meleg, na már most, nem mosolyogtunk, mert tudtuk, hogy ebben a kellemes 50-es szélben kell hazatekerünk a maradék 35 kilométert, mondhatni egyáltalán nem esett jól 270 kilométer után, na de valahogy csak haza kellett érjünk. Elindultunk Józsi kezdte a szél menetet, erősen küzdöttünk, hogy egyáltalán 20 körül tudjunk haladni, kínszenvedés volt minden egyes kilométer. Cseréltünk Józsival elől, Zsolti ekkor mér nem volt toppon, lobogott mögöttünk, szó szerint, ekkora szélben csak azt tudtuk mindannyian. Józsi egyszer csak elszólja magát, de jó lenne egy John Deere, Józsi, minden kívánságod így teljesüljön, a következő kereszteződésben kifordult elénk és húzott minket. Na már most én az oldal szembeszél bel oldalán álltam a többiek letudtak engem szélezni így valamivel egyszerűbb volt a dolguk, én 5-6 kilométer u tán teljesen elékszültem és leszakadtam róluk, bár nem sokkal később pár százméter után a traki le is fordult. Nem tudom, hogy tudatosan, de a sofőr nagyon megkönnyítette a dolgunkat, egyenletes 30as tempóban haladt, mikor ráfordultunk a pofaszélre kicsit gyorsított majd mikor oldalirányból kapott minket lassított, mikor lefordult intett is, és mi is integettünk megköszöntük neki a segítséget, szóval innen is köszi, sokat számított az a pár kilométer. Én az oldalszélnek köszönhetően hátulra csorogtam, Zsolti az utolsó erejéből ment valahogy elől, mi követtük Józsival. Jött a Kálmánházi felüljáró, ahol olyan szél volt, hogy valahogy nem tudom, hogy idegből mentem fel rá és ordítottam közben. Mikor felértem, a szél kirakott a padkára, kicsit meg is ijedtem és vissza is lassultam, itt előre álltam kicsit és idegből nyomtam még, amit bírtam, jöttek a többiek is, de Józsi szólt, hogy sok lesz a tempó, de én csak mentem és mentem, innen már nem engedtem át a vezetést, elkapott valami, a t@köm tele volt a széllel és valahonnan szedtem még egy kis energiát.

Megláttuk a Nyíregyháza táblát, amit utoljára reggel 05:00-kor láttunk. Tudtuk, hogy megcsináltuk, megvolt a táv, MEGVAN!! Megvan amit elterveztünk, csak a vége sikeredett picit szenvedősre. Azt kell mondjam, ha nincs az utolsó 35 kilométer akkor teljesen rendben érkezünk meg, nem, mint egy szétzilált hadsereg, na jó azért annyira nem, mert mosolyogtunk a végén. 

Összességében egy borzasztóan jó túra volt, komoly kihívás, embertpróbáló teljesítménnyel, élveztük minden egyes kilométerét, még így másnap a végét is. Hozzátegyem minden technikai probléma nélkül sikerült, még csak egy defektünk sem volt, pedig volt rá bőven lehetőség.

Hatalmas gratula Józsinak, és Zsoltinak is, akinek menet közben derült, ki, hogy még soha nem ment ilyen hosszút, de még 200-at sem és minden probléma nélkül abszolválta a mai napot.

Mivel ezt a bejegyzést már másnap írom, így tudom mondani a többiek nevében, hogy kis általános fáradságot leszámítva senkinek semmi baja, ma még nem tekert senki, bár az idő sem volt olyan… de holnapi nap mindenképpen nyeregbe pattanunk.  

Zemplén 3000 – Lubickolás a hegyek között

2018-ban kezdtünk el beszélgetni a kihívásról, Kállai Krisztián, Vass József és jómagam Varga Norbert. Jöttek az ötletek, mit hogyan is kellene?! Legyen hát a Zemplénben egy teljesítménytúra, aminek bárki nekilódulhat. Ismert utakon kell kerékpároznunk hegyeken, völgyeken, 150 kilométeren keresztül 3000 méter szintet gyűjtve! Kitaláltuk az útvonalat és kitűztünk egy időintervallumot amikor teljesíthető a túra: ez nem lett más, mint április 1. – október 31. Így hát megszületett a Zemplén 3000 nevű teljesítménytúránk. Elkészítettük hozzá a weboldalt is ahol az útvonalat, szabályokat, teljesítésre jelentkezést és a teljesítés beküldését találjátok!

Jött a jó idő és felpörögtek az események, jöttek sorra a teljesítések, még a nyár előtt, a nagy meleget elkerülve. Szépen sorban érkeztek az e-mailek, mi pedig csak toltuk és toltuk a dolgot, egyszerűen nem volt rá időnk, amikor lett volna, akkor az időjárás nem kedvezett nekünk. Szerda körül random felhozódott a téma és eldöntöttük, ha esik, ha fúj, megyünk, most már nincs mese, nekünk is meg kell csinálnunk! Ahogy közeledett a vasárnap egyre rosszabbodtak az esélyeink a teljesítésre, sőt egyáltalán az elindulásra is, ugyanis előtte két nap is esett az eső, de nem csak úgy esett, hanem ESETT! Végül úgy döntöttünk, hogy nem tántorít el minket az időjárás, és milyen jól tettük. Még szombat este megnéztük az előrejelzést, az 5 órai indulást pedig eltoltuk picit, 6 óra lett belőle, de így pont már-már napsütésbe érkeztünk meg. Szokásos zempléni start pontunk és a túra kezdőpontja is, a pálházi a benzinkút parkolója. Gyorsan pakoltunk és el is indultunk 7:30-kor.
A cyclocross bringák aszfaltra tapadtak és elindultunk Kovácsvágáson keresztül egy kis eldugott falucskába Vágáshutára, itt a Zemplén legmeredekebb aszfaltozott útján Kispart tetejére, ami nem egy hosszú mászás, de annál meredekebb 14-16% között mozog a meredeksége, így óvatosan másztunk felfelé, mert még csak most kezdtük a napot és hjaj, de sok van még előttünk! Kispartról legurultunk, majd ezzel a lendülettel egy kicsit lankásabb hegyecskére Nagypartra billegtünk felfelé, a frissen aszfaltozott úton, majd jöttünk is lefelé, mint akit kergetnek. Józsi meg is jegyezte, hogy ,,azért az aszfalton a cx gumi nem éppen a tapadásáról híres”, érezte, hogy csúszott, szitált a kanyarban. Leértünk vissza Vágáshutára, itt biztattam kicsit Józsit, hogy már 3000 szintből 300 megvan, nincs sok hátra. Meg is köszönte a bíztatást és közben jót is nevetett, tudva, hogy még azért sok kilométer és szint áll előttünk! Haladtunk kifelé Vágáshutáról, Józsi megjegyezte, hogy ,,ma itt bizony fázni nem fogunk” és oda kell figyeljünk a sör… akarom mondani a folyadék pótlására! Nagy szerencsénkre a Zemplén falvai jól ellátottak, vízzel és sörrel is érdemes feltankolni az üres kulacsokat, hogy a hegyeken ne legyen gondunk!
Visszagurultunk egészen Pálházáig, onnantól Kőkapu irányába lódultunk meg, de még előtte elfordultunk Gerendás-rétre, ahol az elején még kicsit lankás, sőt talán sík is volt a terep, de így legalább volt időnk gyönyörködni a reggeli Zemplénben, ugyanis a ködös erdő és a reggeli napfény játéka gyönyörűen tárult elénk, nem mindennapi látványt nyújtva. Könnyedén feltekertünk Gerendás-rétre, Józsi kicsivel előttem ért be, mire felértem éppen kicsatolta a sisakját és vette elő a telefonját, már fotózott is. A kötelező fotók után gurultunk le a déli oldalra, egészen a sorompóig, itt fordultunk meg és mivel ez az oldal nem olyan meredek és hosszú, így elég ütemesen kapaszkodtunk felfelé. Vissza legurultunk Kőkapu felé és Kishután még frissítettünk. Következett Bózsva, majd egy rövidebb mászás Telkibánya irányába, de még előtte az emelkedő tetején jobbra fordultunk a radartorony irányába. Itt érdemes figyelni mert semmiféle tábla nem jelzi és az út eleje direkt dózerút, kavicsos, de 1 kilométer után tökéletes aszfalt fogad bennünket. Itt felfelé körülbelül 4 kilométert mászunk, de a feléig nincs is gond, viszont onnen indul a feketeleves, 2 kilométer combos szakasz. Ahogy elérünk a szigorúan őrzött objektumhoz, azonnal forduljunk meg a kerítésnél és guruljunk lejjebb mert nem szeretik a látogatókat, azokat meg főleg nem, akik fotózgatnak is!

Innen tempósan hamar leérünk Telkibányára a Pitvaros Étterembe (ezt kifejezetten ajánljuk a túrázóknak, mert nagyon jól főznek és kedvező árban kínálnak finomságokat és ha a jelszót bemondjátok, ami nem más, mint: ZEMPLÉN 3000, még kedvezőbb vagy esetleg egy nagyobb adagot kaptok az asztalotokra). Itt egy órát szántunk ebédre és pihenőre, ami hamar és jókedvűen telt, itt volt a táv fele körülbelül, de még a szint nem volt a felénél. 

Abaújvár felé vettük az irányt, itt is másztunk kicsit, közben hallottuk a nótát, azt hittük, hogy Gyuri jön a Mi kis falunkból, de végül jókedvű emberkék kiabáltak ki az autóból, hogy hajrá! Felértünk az emelkedőre, majd még egy kis dimbes-dombos rész után gurultunk be Kékedre. Itt tudtuk, hogy kemény lesz, ugyan is innen indult a nap leghosszabb és legmeredekebb mászása, a kékedi emelkedő, egészen fel László tanyáig. Józsi mondta, hogy ez volt a mumusa, több helyen 10%-os meredekségű. Felfelékben a már bevált, szokásos módszerünket alkalmaztuk, hogy mindenki saját tempóban megy és fent találkozunk. Itt meg kellett állnom ugyanis volt rajtam egy mellényszerű kis bogárháló a mez alatt, nos ezt le kellett vennem, mert felfelé is volt és egyébként is telibe sütött a nap. Tudtuk, hogy ha ez megvan akkor innentől szinte már megvagyunk bár, László tanyára háromszor kell felkapaszkodnunk, három különböző start helyről, így volt az első a kékedi emelkedő. Fent Józsi bevárt, aztán gurultunk le Hollóházára, egészen le a település másik végére, majd innen vissza a Vadász büféig, rövidke kis pihenő szokásos sör/kávé/kóla frissítés. Felfrissülve indultunk meg a második mászásra, ami furcsa volt mert nekem ez esett a legjobban, ezt leérve Józsi is úgy érezte. Józsi ismételten hamarabb ért fel, mint én, de fordult is mert mondta, hogy fázik 32 fokba…Mondtam neki, hogy mire leérek Eskárosba kérje ki a kólámat, jött a válasz, hogy a pizzát is, és mire én leérek akkorára talán kész is. Mire én leértem Józsi a templom előtt ücsörgött az árnyékban, gondoltam itt adják a pizzát?! Aztán mesélte, hogy két helyen is volt, de egyik helyen sem fogadtak el forintot és bankkártyát sem, na de még ATM-et sem tudták, hogy van-e valamerre, de legközelebb euro-t készítünk. A templom udvarán friss és jó hideg víz jön a kútból, érdemes frissíteni.
Kis pihenő és irány a harmadik, egyben az utolsó László tanya mászásunk, itt igazából az Skárosból kivezető út volt a nehéz, itt volt a legmeredekebb, aztán kiengedett kicsit, majd az út további része a tanyához már ismerős volt. Még első mászásunknál a hegy lábánál letettem az esőkabátot és minden felesleges cuccot, amit nem kell cipeljek felfelé háromszor. Megbeszéltük Józsival, hogy a következő találkozó ismételten Hollóházán, a Vadász büfé lesz. Jó stratégia volt ez részemről, mert mindig mire a frissítő pontokhoz értem, Józsi mindig kikérte a kólámat. 😀 Na de még Lászlótanyán, mikor felértem, apa és fia pakolásztak és mire megfordultam pont indultak is lefelé, a kisfiú mondta, hogy „APA APA érjük utol!!”,tudtam hol kavicsos hol lehet szélesebbre engedni hol nem, nos hát engedtem is lefelé, nem is értek utol, de olyannyira siettem lefelé, hogy majdnem otthagytam a cuccomat a fa tövében, vissza kellett forduljak, ekkor értek utol.
Szóval leértem Józsihoz a büfébe, ahol várt is a jó hideg kóla, de mondtam, hogy ne maradjunk túl sokáig mert jön felfelé a vihar, úgyhogy gyorsan néztünk egy radar térképet is aztán sietősre vettük az indulást, vagyis hát vettük volna… mert Józsi ledefektelt, nem tudjuk hogyan, de a szelep leszakadt a tövénél, gyors csere és indultunk is Füzér irányába, mert jelezték többen is a teljesítettek közül, hogy sokaknak nincs meg a szint, csak a füzéri mászást követően. Füzérkomlós végénél a kerékpárúton Füzér irányába fordultunk, itt is emelkedett végig, majd kis pihenő és kezdődött a keményebb mászás fel a vár parkolójáig, hiányzott, mint egy falat kenyér így a végére. Gyorsan néztük a szintet készült a kötelező fotó és indultunk is mert bizony már itt kopogtatott a vihar a sisakunkon. Lefelében felértünk egy autósra, aki nem nagyon tudta, hogy mit akart, merre akar menni, aztán csak kitalálta, hogy pont arra amerre mi is, így lefelében végig feltartott minket. Kérdeztem Józsit menjünk, előzzük? Mondta igen, már 60 körüli tempóval hasítottunk, de mindig direkt annyit gyorsított, hogy pont ne tudjunk elmenni mellette. De nem kell ám elhinni, hogy mi voltunk erősek 150 kilométerhez közeledve, meg amúgy is… ugyan is innen végig lejtett Pálházáig. Még bent Pálházán volt erő egy autó sprintre, mondván, nehogy már 155 legyen a max pulzusom.

Közel 10 óra után, a tervezett időben, szinte hajszál pontosan fél 6-ra érkeztünk meg a parkolóba, itt már önfeledten vigyorogva, hogy igen sikerült teljesíteni az általunk kitalált Zemplén 3000 teljesítménytúrát. Noh meg annak is, hogy a vihar előtt visszaértünk, ugyanis áthúztam a cipőmet beugrottam a caddy-be Józsi beadogatta a bringákat, lekötöttem és mire kibújtam megjött a vihar is, szóval tökéletesen sikerült az időzítésünk.

Amikor kitaláltuk ezt az egészet, csak reménykedni tudtunk, hogy ilyen sokan fogják teljesíteni és hogy egyáltalán nekünk is sikerülni fog, mert ehhez bizony kell egy alap kondíció és fejben is kitartónak kell lennünk, ha teljesíteni szeretnénk!

Összességében egy látványos kerékpáros teljesítménytúra, nem kell versenyeznünk senkivel, magunkat tesszük próbára. Természetesen meg lehet csinálni gyorsabban is, de nekünk az volt a cél, hogy élvezzük és olyan dolgokat lássunk, amiket még nem vettünk észre, több ilyen is volt, meg is lepődtünk. Ami mindenképpen jó érzés volt, hogy egyszer sem jutott eszünkbe, hogy abbahagyjuk, de az sem hogy rossz ötlet volt belekezdeni.

Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudjuk, ám kellő edzettség és állóképesség hiányában nem érdemes belekezdeni.

Mindenképpen tervezzük az ismétlést, talán gyorsabban, hogy azért megdöntsük a mai időnket. 🙂

Sok sikert azoknak, akik ezután szeretnék kipróbálni és keressenek minket bizalommal, az idei év sem ért még véget, de annyit elárulunk, hogy készülünk még pár meglepetéssel idén is és jövőre is vannak terveink. 😉

A túrára itt tudtok jelentkezni.

Szerzők: Vass József, Varga Norbert – KKB és Tekeregj

Négy országon – két keréken

Már évek óta tologatom a túrát, mindig jött közbe valami, amiért nem tudtam elmenni, idén beszéltük Vass Józsival, hogy jó lenne egy ilyet csinálni, megvan hozzá az útvonal, itiner minden, csak időpontot kellene rá találni, nos… úgy belelendültünk, hogy már szállást is foglaltunk az Őrségben, Felsőszölnök lett a főhadiszállás, mégpedig egy Szlovén mintagazdaság. Tudtuk, hogy az út minőségével nem lesz gond így nyugodtan vittük az országúti bringákat. Meghírdettük, hogy hátha jön velünk valaki, eleinte sajnos nem nagyon volt rá jelentkező, de aztán az Oxigén teljesítménytúrán összefutottunk Andival és Bálinttal, akiket érdekelt a túra, ez azzz… már voltunk négyen, de mondták, hogy érdekelheti még két ismerősüket, mi örömmel fogadtuk őket is, így Zoli és Peti is csatlakozott hozzánk.

Előző nap le utaztunk Felsőszölnökre, útközben még beiktattunk egy kis balatoni fürdőzést is, így teljesen felfrissülést érkeztünk meg a szállásunkra. Ahol a bringákat lepakoltuk és kikészítettük a holnapi bevetési öltözéket.

Eljött hát az indulás reggele, elég hűvös volt reggel, Józsi mondta is miközben a találkozási pontra gurultunk, hogy  majdnem fázik. Mikor odaértünk, akkor már ott várt minket Andi és Zoli, egyből mondták is nevetve, hogy Bálint és Peti elmentek bemelegíteni, ugyanis kicsit eltévedtek, a körforgalomban elnézték az irányt, így ők már plusz 20 kilóméterrel indultak neki a napnak. 😀 Míg odaértem beszélgettünk Andiékkal és kicsit féltünk, hogy “kellemes” 36 fokban fogunk végig tekerni, de mint utólag kiderült kegyes volt hozzánk az időjárás, szinte végig 30 fokban tekertünk, kellemesen lengedező szélben.

Megérkeztek Bálinték és most már tényleg indultunk, irány Ausztria és az első táblánk, pár kilométer után meg is érkeztünk hozzá, enyhén ködös időben húztuk be az elsőt. Itt ahogy megcsináltuk a fotót, indultunk is tovább éééés kezdődött is a móka. Nem sokat tekertünk Ausztriában de annál intenzívebben pirított rá a pulzusunkra, szóval aki eddig fázott, itt melege lett, ugyan is 3 darab 10% feletti mászás, nem hosszú de meredek. A második emelkedő közepette próbáltam csinálni mosolygós képet, hiába szóltam a többieknek, meg sem hallották. 😀 Felmásztunk, a 2. csúcsocskánkra, utána egy brutális jó szerpentin jött ahol lehetett engedni neki, mert igen hosszúra nyújtották. Harmadik mászást is sikeresen abszolváltuk, itt a lefelében nem lehetett engedni, mert utat építettek és itt-ott kicsit kavicsos volt az út. Még lefelé láttunk egy brutális emelkedőt, de arra nem fordultunk be, odaérve nem is bántuk mert 16-os tábla várta az érdeklődőket a bucka elején. 😀

Úgy suhantunk át Szlovéniába, hogy a táblát sem láttuk, hogy merre-hol így a fotó most elmaradt, na de majd jövünk még visszafelé is, majd akkor. Szlovéniában tekergőzni hjaj de jó volt, az utak minősége nagyon frankó, a látványra pedig nem lehetett panasz. A 45. kilométernél tudtuk, hogy lesz egy megállónk, addig picit megtoltuk, és itt pihentünk ki magunkat, egy szép kis horgásztó. Bár itt terveztünk egy frissítést de sajnos a büfé nem volt nyitva, lehet még korán jöttünk. Na de uccu tovább mert szúnyog terén háááát… nincs kevesebb mint itthon. Következő megállója szépen haladunk tovább, ami nem más mint Muraszombat, itt egy Hofferben tízóraiztunk, volt 30 percünk rá, de végeztünk a fánkokkal még jóval előtte, és indultunk is tovább, várt minket Horvátország. Innen jött az egyenesek viadala, ugyanis innen nem volt már hátra csak vagy 30 kilométerünk a határig, viszont ebben a 30 kilométerben nem is volt több 3 kanyarnál. Még odafelé a szlovéniai úton, Ausztriában felmásztunk 368 méterre, majd Szlovéniába gurultunk be, és így utólag visszanézve vicces, a szintrajzot nézve, Szlovénia lejt…. igen lejt, egészen Horvátországig. 😀 Mert 368 méter magasból egészen leereszkedtünk 180 méterig, tudom-tudom nem nagy magasságok na de… folyamatos ereszkedés 20 km-től egészen 74-ig. Vicces volt, azt hittük erősek vagyunk… XD

Aztán jött a Horvát határ, ahol gyorsan lecsekkoltak minket, hogy mégis kik vagyunk és minek jöttünk, gyorsan megcsináltuk a határnál a fotót, egyből kettőt is, az elmaradt Szlovén fotót pótoltuk a másik oldalon.

Horvátországból vissza Szlovéniába, és itt jött egy ismerős szakasz ahol jöttünk, mert ez a hosszú egyenes ugyanaz volt mint amin jöttünk egészen Beltinci-ig. Itt elváltak az útjaink az ismerős szakasszal és már nagyon az ebédre koncentráltunk, 100 kilométernél beszéltük meg az ebédet ezt sikerült is teljesíteni. Kis defekt még becsúszott előtte Bálint kiabál, hogy „defekt lesz„, érzi, hogy enged… gyorsan megálltunk és fújtunk bele, az ebéd már itt van csak 8 kilométer, addig ki kellene bírja. És ki is bírta, igaz még egyszer megálltunk és fújtunk bele, de végülis kibírta ebédig, és a pizza vagyis Bálintnak az oldalas előtt még volt ideje kicserélni a belsőt is így, időben indulni tovább az ebédről is.

Ebédet követően már nem sok volt vissza, röpke 40 kilométer, na de milyen 40 kilométer, jött mint a túra elején megtapasztalt kis buckás vidék. Ahogy megindultunk szépen kibújt a nap a felhők mögül és megmutatta mitől is féltünk kicsit még reggel, igen egyből 36 fok lett, és nagyon nem esett jól a mászás közben a perzselő nappal a nyakunkban. Na de nem tartott sokáig, bebújtunk az erdőbe, gyönyörű tájak közepette róttuk a hátralévő kilométereket. 110 kilométernél kezdődött a buli visszafelé, ugyan is jöttek azok a piszkos, sunyi kis emelkedők, nem hosszúak, de meredekek, itt is több 10-15%-osba belefutottunk, kérte az erőt még így a vége felé is. Ez a folyamatos le-fel mászkálás kivette még azt a maradék kis erőt is ami volt bennünk, meg hát azért meleg is volt rendesen, igaz már nem 36 fok, hanem csak 34. 😀 Így hát hasznát vettük annak a tanácsnak amit a televízióban mondtak, védekezzünk a meleg ellen alkohollal, többen igénybe is vették eme jó tanácsot, mondván, hogy borvidéken vagyunk, rákóstolnak erre arra. 😀

Lassan vissza érünk, volt még vissza 5 kilométer, és a temető melletti kútra úgy ugrottunk rá mintha még legalább 100 kilométer lett volna vissza, fürdés, frissítés kulacs feltöltés éééés 5 perc és haza is értünk, vagyis még nem… mert még a Magyar határnál elkészítettük az utolsó fotót, szóval, tovább haladva úgy körülbelül 3 perc után volt még egy kocsma, ahol megittunk még ezt azt, elég sűrűre sikeredett az utolsó 5 kilométer. 😀 Közben még megbeszéltük, hogy zuhany után találkozunk a szállásunkon az étteremben, és kibeszéljük a mai napot, ki hogyan látta, élte meg. 🙂

Nagyon jó túra volt, az időjárás kegyes volt, kellemesen jó idő, szélcsend végig. Az utak kiválóak, a látványra sem lehet panasz, mindenhol szívesen fogadtak minket, bár furcsán néztek ránk, hogy honnan hová tekertünk. 🙂

Makarska edzőtábor, 0. nap. – Pakoltunk és húztunk melegebb éghajlatra

Minden egy facebook robottal kezdődött. Józsival beszélgettük tavaly, hogy jó lenne egy kicsit melegebb vidékre menni edző táborozni. Kerestük a lehetőségeket ekkor a facebook elkezdte a hirdetésekben feldobálni a különböző eseményeket, akkor bukkantuk rá a Trek edzőtáborra. Nem is vacilláltunk sokat Józsival érdeklődtünk Rajmundnál az esemény iránt, aztán már azon kaptuk magunkat, hogy lassan pakolni kell mert indulunk. 😀 

És eljött a nap, reggel keltünk korán, mint azt jó szabolcsi módjára teszi mindenki, a kakassal ugye… na de mi még előtte keltünk mert, 7-kor már indulás volt Budapestről, a Lurdy ház parkolójában volt a találkozó, egy kis logisztika és ismerkedés után hamar útra is keltünk, megindultunk Makarska felé.  Pest után kicsivel még egy társunkat összeszedtük, Milán csatlakozott hozzánk, igaz picit később, pár pihenővel arrébb, mint ahogyan az tervezve volt, de a lényeg, hogy végül sikerült. Szóval most már nincs megállás, aztán már Horvátországban is voltunk, hasítottuk keresztül az országot mikor még az út felénél sem jártunk, vagyis hát mi igen, de a többiek még nem, lassan Zágráb. De uccu is tovább mert még sok van, innen változott a táj, hogy egy régi klasszikust idézzek „hamarosan változik a táj még döglöttebb lesz” és úgy is lett, pusztaság -sziklák mindenhol, aztán jöttek a hegyek, végre. Még pár óra és a messziből egyre élesebben kivehető volt a Sveti Jure, szó szerint a hetünk csúcspontja. Tátott szájjal néztük a hegyet és reméltük, hogy nem lesz hó az úton és feltudunk majd menni egészen a tetejéig, ekkor már nagy lázban égett mindenki, mert tudtuk mindjárt megérkezünk, még át az alagúton, egyet balra majd kis tengerpart és jön az infó „MEGJÖTTÜNK!”.

Gyorsan lepakoltuk a bringákat, csomagot fel és mér készültünk is mert egyből mentünk tekerni, nem sokat tétováztunk, még körülnézni sem volt időnk a szálláson, máris indulás.

Lent találkoztunk a szállás előtt és indultunk is délre, Tučepi felé, persze felfelé, mert hát itt sík nem nagyon van. Rajmund mondta, hogy szürkületben érünk majd vissza így mindenki hozzon magával lámpát. Felfelé másztunk gyönyörű a tenger, gyönyörű a hegy ahh de jó lesz itt nekünk, beszéltük Józsival. Fel is másztunk az aznapi csúcsunkra, majd jött a szerpentin lefelé, ahol már elkezdett sötétedni szóval nagyon nem volt mit nézegetni, menni kellett, mentünk is… egyszer oldalról befújt a szél mert, hogy magasperemes kerékkel leányálom a tengerpart, jött is Katától, hogy „halló Sagan mit csinálsz?” 😀

Lassan visszaérünk, mi előre elmegyünk páran, Peti ment elől, húzta a sort, aztán úgy meghúzta, hogy szépen el is tévedtünk, ekkor már tudtuk, Petit nemszabad előre engedni soha semmilyen körülmények között. 😀 De legalább első nap egyből cx-eztünk is kicsit, lépcsőn le – lépcsőn fel, de a lényeg, hogy visszataláltunk.

Már nem sok program volt hátra, mint gyors kipakolás a szekrénybe, vacsora és pihentük ki az utat, majd izgatottan vártuk a következő kihívást.

Beindult a Zemplén 3000 teljesítménytúra

Sokak örömére április elsején elindult a Zemplén 3000 nevű kihívásunk amely október 31-ig teljesíthető. Három elszánt sporttársunk tekintve hogy március 31-én gyönyörű idő volt megpróbálta és sikeresen teljesítette is a 3000 méter szint leküzdését a Zemplénben.

Kiss József és Pintér Attila nyíregyházi bringások, Gyüre Tamás pedig a KKB SE csapattagja nem mellesleg a napokban töltötte be a 60. életévét.

Tamás jó pár éve bringázik, 4 éve a csapat tagja és rendszeresen teker a Zemplénben de a megyében is megtett már igen hosszú távokat. Időnként futni is szokott, a Tisza gátjain vagy a Rétközi tó körül. A teljesítménye a bizonyíték arra hogy a mozgás, köztük a kerékpározás nem korfüggő. Nincs lehetetlen csak a megfelelő elszántság és kondíció szükséges ahhoz hogy hihetetlennek tűnő teljesítmény hajtsunk végre akár 60 évesen is. Nagyon büszkék vagyunk arra hogy csapatunk tagja és kívánunk neki még sok-sok ezer balesetmentes kilométert, valamint reméljük hogy sok évtizeden keresztül fog még hódolni ennek a szenvedélyének.

Gratulálunk Tamásnak, Józsinak és Attilának is !

Tamás strava linkje: https://www.strava.com/activities/2255948473

A Zemplén 3000 teljesítménytúránkról itt olvashatsz többet és akár jelentkezhetsz is, ha szereted a kihívásokat. 
www.zemplen3000.hu

Gravel túra a Dél Zemplénben

Előző nap gondoltunk egy merészet és hirtelen felindulva, mi lenne ha graveleznénk egy kicsit a Zemplénben? Zsolti nem sokat habozott, rá is bólintott. 🙂 

Reggel 9-kor indultunk el Nyíregyházáról, kellemes 10 fokban, mikor megérkeztünk Tolcsvára nem volt csak 4 fok a hegyek között, gyorsan öltözünk, pakoltunk és indultunk is, hogy bemelegedjünk kicsit. Ez sikerült is Háromhuta irányából felkapaszkodtunk egészen a regéci vár tövéig, ám most még nem mentünk fel, majd visszafelé.

Innen lefelé jött a határtalan öröm és száguldás egészen Fonyig. Itt örülünk igazán a gravel bringának elsőként, mert ez az út inkább földút mint aszfalt volt. Még indulás előtt megbeszéltük, hogy még Vilmányban fordulunk Hejcére, de úgy vitt a lendület, hogy egy picit, úgy 8 kilométerrel odébb jöttünk rá, hogy elnéztük az irányt, nem volt gond, visszafordultunk és megindultunk Hejcének. 

Ahol a helyi szerveket megcélozva informálódtunk a repülőgép szerencsétlenség emlékmű helye iránt, kaptuk is az infót, hogy most fakitermelés miatt nem biztos, hogy járható kerékpárral az út, de van itt a faluban is emlékmű keressük azt fel bátran. Mi persze nem engedtük el a dolgot, nekiindultunk, aztán hamar vissza is fordultunk. 😀 Így a falubéli emlékműveket mert van több is ám, megnéztük, dokumentáltuk. Nagyon szép kis falucska Hejce, érdemes ellátogatni ide, minden kis házikó szépen korhűre felújítva, remek étterem és tényleg, rendben van minden.

Gondoltuk, hogy mivel gravel túra ne azon a rossz aszfalt úton menjünk már visszafelé, hanem vágjunk itt át a hegyek lábánál. Úgy is lett, egy remek kis úton végig csodaszép panorámával közelítettük meg Fonyt, ahol még másztunk egy kicsit majd Mogyoróskára begurultunk és ismételten terepen, megkezdtük a mai utolsó és legkeményebb mászásunkat, irány fel a várba, irány Regéc. 

Miért ne, itt is fakitermelés és valamit még ki is karóztak, építkeznek… utólag megtudtuk gyalogos járdát építenek egészen fel a várig. Felpörgettük amit fel kell és pikk pakk fel is értünk a várhoz, ami még nem volt nyitva a téli nyitva tartás volt érvényben. elkészítettük a kötelező képeket és irány lefelé.

Ijaj az a lefelé… meredek, sziklás, technikás élveztük vigyorogtunk végig, csak a rázkódástól ne görcsölt volna a kezünk a végén, ahogy markoltuk a fék-váltókart. 😀 Innen már nem volt megállás egészen az autóig gurultunk, közben még a nyílt vidéken a szél is megviccelt minket kicsit, miért ne, pofaszél, olyan 60-as, de már tudtuk nincs sok csak pár kilométer, megnyomtuk még és kellemesen elfáradva értünk vissza a starthoz.

Remek kis kör volt, csak ajánlani tudjuk mindenkinek. 🙂

KKB Tour de Zalakaros – Hullámvasút a Kis-Balatonnál

Vannak napok amikor azt érzed összeáll minden vannak amikor nem, és vannak amikor csak lebegsz. Most egyik sem volt jellemző rám.

Egész héten edzettem, hol jól hol kevésbé, és a wattmérő azóta sokat segített a tréning nyomon követésében. Szóval a héten sok óra felkészüléssel a hátam mögött vártam a versenyt Zalakaroson. Érkezés estéjén még átmozgattunk és másnap indult is a haddelhad.

Délelőtt időben beálltunk a rajtba. Aztán tervezettől hosszabb lett a lassú rajt, egészen Nagykanizsáig. Az éles rajtot csak saccolni tudom, de annyira nem volt már látványos a tempó váltás. Most hogy 45 vagy 51 km/h, nem oszt nem szoroz.

Ahogy haladtunk Gelse felé egyszer csak az addig megszokott Fééék-Féééééék kiáltásokat a Vigyázz! váltotta fel. Két spori vette érintőre az aszfaltot, csúnya csattanással körítve. Egy gondoltam itt, mint szűkszavú Joe és igyekeztem nem belemerülni, milyen is ez az elterülés az érkező oldalról. Szerencsére nem kerültem a látványnál közelebb az esethez. Innen már alig másfél-két kilométer volt a mászásig. Gelse, Petőfi Sándor út Climbre ráfordulni sem volt egyszerű, mert már úgy betömörült a nép, hogy a kanyarodás önmagában is kihívást jelentett, mivel a tülekedésben ismét mellettem dőltek el majdnem megborítva engem is. Számoltam kettő, mint tenné azt szűkszavú Joe.

Megpillantva az emelkedő tetejét egy lágy húbzmg kicsúszott, de amint elkezdtem tekerni a wattmérőt beizzítottam 330-ra és indult az olyan jól megszokott osztrák szeletés a jódli technora. Emberek elkezdték pumpálni magukat, de előttem csak hullottak a népek. Viszont mindenki ugrott is félre, mintha én lennék Thomas a gőzmozdony. Az mondjuk teljesen érthetetlen volt számomra, hogy a Szekszárdi bringaklub kocsija miért pont azt az alig két és fél méteres utat nézte ki magának, hogy felérje az élbolyt, miközben ha tovább haladt volna egyenesen a mászás nélkül is utolérte volna őket. Ez így nagyon kellemetlen és felelőtlen volt a sofőr részéről.

Fent a tetőn gyors pohár víz, mert megállásnak helye nincs és már zúgtunk is a bokrokkal falazott kis utca sikánjaiban. Itt két sporit lendületből kielőzve a tisztásra érve gyönyörű látvány tárult elénk, majd egyszer csak egy hatalmas vigyázz felirat, balra friss kaszálás maradványa és nedves aszfalt vezetett arra. Ekkor spori megérkezett belső ívre nagy fékkel igyekezett összeszedni a csúszó bringát, de nem járt sikerrel. Először balra fordult majd jobbra libbent végül mégis csak balján csattant a delikvens, mindezt az első kerekemtől harminc centire. Üvöltöttem – VIGYÁZZ! mert közben már magamat vízionáltam, ahogy át fogok hajtani majd esni a sporin. Szerencsére talpon maradtam és valahogy kisodródott az utamból a szaktárs. Az ütő meg nem állt bennem, de nem kellett sztetoszkóppal a szívverésem. Három, mondta szűkszavú Joe, és elhatároztam nem akarom még egyszer más bukását.

Lefelé aztán csak sikerült egyedül mennem Zalaszentbalázs felé. Gyorsan találtam két kollégát akivel összeállva lehetett egy kis tempót menni a hupplikon. Aztán gyorsan kellett volna menni mire az egyik bringás szól: -Lemerült a váltóm és kistányér küllőben maradt.

Gondoltam jó nekem a zsinyeges váltó. Így nem sok minden maradt gyorsan tepertem, hogy Antit utolérjem. Majd megláttam a Börzönce táblát és tudtam megint valami finom jön. Ez volt a Helyzetbehozó mászás, ami meghozta a kedvet a mókához, majd ezután jött a Segment, ami megint egy olyan kedves kis, vagyis megszokottan aljas emelkedő, ahol bele kellett tenni a munkát, ha haladni akartál. Így egész az elején valahol 45 km környékén le lehetett tudni a “legfélelmetesebb” mászásokat, amikről annyi hideget, meleget hallottam odaúton. Nem azt mondom, hogy ezek könnyűek voltak, de az egy-két kilométeres, 100-200 méter szintkülönbséget tartalmazó szakaszokra egész jól fel lehetett készülni, mind a Zemplénben, mind az edzőtábor-o-zoo idején.

Egész tizenöt kilométert kellett várni az újabb mászásig Pusztamagyaródnál. Wattmérőt folyamatosan néztem, és amikor a kék Stages matrica pirosra váltott tudtam lehet kenni neki nyélen. Itt már csak 277 Wattot sikerült átlag rátenni a pedálra, de azt viszont mindet. Majd nem sokkal később Szentpéterföldénél ért minket az újabb hegyi csapás. Itt már tudtam, ha akkor nem tolom be a banánt (nem-nem oda ahova elsőre gondoltad… Te kis huncut) akkor így két óra után nem sokkal teljesen kiklopfolom magam. Ezért feladva a mászást inkább ettem, na akkor lógott meg tőlem az a kis csapat, akikkel már a Helyzetbehozó mászás óta együtt mozogtunk.

Nagyjából 10 km közel sík szakasz következett pofaszélben némi lelkesedés vesztése mellett magányosan igyekeztem kihajtani magam.  Nagyjából tíz kilométerem volt az újbóli lelki béke megtalálásáig, majd aztán Tófejnél ért utol az üldöző boly. Egyből jeleztem mennyire lehetnek azok akik elfelejtettek magukkal vinni (kacag). Nem sok inger érkezett vissza, de azért igyekeztem beforogni és ha már beálltam kicsit megráncigálni a bajszukat, hogy ugyan már haladjunk. Nem is kellett sok, szépen elindultunk főleg így 78 km-nél. Volt azért pár kisebb-nagyobb mászás, ami még a két boly között állt. Amikor már lassan 10. perce űztük az előttünk haladókat, akkor mondtam a kis közegnek, hogy álljunk már össze normálisan dolgozzunk addig, amíg felérjük a nagy bolyt aztán mindenki úgy szívatja a másikat, ahogy akarja. Talán ennek, talán a lejtőnek köszönhető, de csak sikerült utol érni őket. Igaz az utolsó száz métert ketten raktuk össze egy talán olasz figurával.

Ismét a korábbi bollyal utaztam, és következett a Baki hullámvasút ahol újból próbáltam a bolyt motiválni, hogy haladjunk különben mások is ránk érnek. Egy Nutrixx-os srác volt, aki mondta hiába, senki nem akar dolgozni. Azért megpróbáltam, majd amikor látszott, tényleg nincs kedv. Akkor fogtam és az addig elől menőknek mondtam, hogy rakjunk egy jó kis 40-es tempót, és aki addig 36-tal lobogott, az már le fog szakadni a plusztól. Végül is megpróbáltuk a szökést, egy jó darabig működni látszott a dolog, ám, ahogy fogyott a tempónk idővel, úgy a hézag is csökkent a szökevények és a grupetto között. Végül egyben maradt a boly, én még megküzdöttem párszor a csoport motiválásával, a negatív kritikára igyekeztem erélyesen felelni, hátha a szép szó nem használ, majd jobban fog menni a mezőny. Volt aki értette mire is megy ki a játék, de idővel fogtam és beálltam csendben és hazáig utaztam. A Tour de Zalakors utolsó mászásához az előző harminc kilométer küzdelme után már eléggé kifingva értem oda. Nem is erőltettem a dolgot, csak annyit tudtam be akarok érni. Megraktam még a rövidke dombot, amitől annyira kellett félni majd csak nyugodtan legurultam. Aztán a végén egy jó lejtőzés, kanyar kanyar és sprintelve befutó.

Négy óra tíz perc és harminckét másodperc után jól esett leszállni a bicajról.

Összességében, a százharminchat kilométer és ezeregyszáznyolcvan méter szintkülönbség megdolgozta a kerékpárost. Közel kétezer-ötszáz főből nem volt ez olyan rossz, abszolút 75. helyezéssel, míg Tominak kategória 8. hely jött össze.

Legközelebb Duna Maraton, a Salzkammergut Trophy viszont még biztosabb.