Sárpakolás és jeges fürdő, wellness szolgáltatások Szilvásváradon

Rögtön az elején azzal indítanám, nem vagyok én az a versenyzős fajta, vagyis eddig nem voltam az, aztán az ősszel valami megváltozott és most itt vagyok egy maratonon. 🙂

Szóval Szilvásvárad Maraton, gondoltam miért ne..? Hirtelen kicsit oda sem figyeltem és már meg is érkeztünk a verseny helyszínére és át is vettük a rajtcsomagot, póló, szórólap, zselé… pár apróság. Aztán indulás átöltözni, mert nincs idő bámészkodni, még be kell melegíteni a rajt előtt. Megindultunk Tomival kifelé kis dombokon keresztül kasul, rúgattuk a pulzust fel- le, ahogy kell. Körülbelül fél órát melegítettünk, jövünk visszafelé, mert idő van lassan, Tomi kiszúrja az esőkabátot a mezzsebben. Mondja nekem: „Nem kell az, minek!? Nem lesz itt eső.” Ezt jegyezzétek meg jól, mert fontos lesz. Mondom jó, legyen, kiteszem, nem viszem magammal. Odaadtam Rékának, aki aznapi fotósunk, segítőnk volt, ezúton is köszi.

Szóval… jövünk vissza, de már látjuk, kis késésben vagyunk, miben lennénk… hisz Tomival mentem melegíteni. 😀 Gyorsan pofátlanul előre tolakodunk, utólag is pacsi mindenkinek aki elengedett. Kezdődik 30 másodperc… közben Levivel szakértjük az íveket, hogy merre, mikor, hogyan, jó kedvben nincs hiány, még 5 másodperc… és…

RAJT! Elindultunk! Fordultunk be egyből a Szalajka völgy irányába, végig aszfalton. Építkezésnek köszönhetően a térburkolat felszedve keresztbe, persze én nem veszem észre… bele, nyekk! nyeregcső lecsúszott abban a pillanatban kb 1 centit, mondom dejó… még el sem indultunk. Hála a jó égnek ennyi problémám volt egész verseny alatt, semmi több. Szalajka útról lefordultunk Tótfalu-völgye felé, akkor itt már néhol lehetett érezni esőcseppeket itt-ott. Már itt eszembe jutott Tomi, “Minek az!? Nem lesz itt eső!”. Noh de mindegy, nem ez a lényeg, haladunk mászunk felfelé, szépen szedjük a szintet összefelé. kicsit túltoltam az elejét, de a végére visszavettem, nem szabad itt menni az elején, hosszú még. Kilenc kilométer után letértünk az aszfaltról, jött az első keményebb, meredekebb mászás, szépen mentem felfelé. Az utolsó méteren pont előttem letette a lábát egy pilóta, így nem volt meg végig… noh mindegy! Gyorsan el is engedtem a dolgot. Ekkor már persze szakadt az eső, reméltem Tomi nem csuklik nagyon előttem. Első mászást letudtuk, itt már taknyos sárban csúszkáltunk lefelé, addig míg utol nem értem valakit, minden oké is volt, nyomvályúban végig szépen poroszkáltam lefelé. Aztán gyorsan meg is lepődtem magamon, lefelé én, utolérjek valakit? De úgy nézett ki, hogy igen… (tudni kell felfelé szeretek menni, de nem bírok, lefelé meg nem merek, szóval bumm… 😀 ) Gyorsan lendületesen nyomvályúból ki, majd be a másikba, első kerék oda is érkezett, ahová gondoltam, de a hátsó a nyom mellé. Nem volt ott baj, mert csúszott az szépen keresztbe is. Noh, de mikor az első kerék balra, a hátsó jobbra indult, akkor kicsit keresztbe éreztem magam, nem kicsit mondjuk, noh de míg én ott gépészkedtem, már hátulról jött a hang “VIGYÁÁÁÁZ!!!” kiabáltak nekem, ebből utólag gondoltam jól is nézhetett ki a dolog. Frissítőnél utolért a hanggal oltalmazó barátom és mondta, hogy, hát én már azt néztem, honnan foglak kisegíteni, melyik fa alól… mondtam, köszönöm a bizalmat, jót nevettünk és haladtam tovább.

Jött a pályának egy számomra jobban fekvő része, ahol nem volt olyan nagy emelkedő, csak kisebb dimbek-dombok. Rúgattam neki, ahogy illik, természetesen itt már ronggyá ázva. Aztán jön az Ördögoldal, evickélünk felfelé, azért csak evickélünk, mert nem kis mennyiségű víz jön lefelé, fentről meg kopogtat a jég… Nagy nehezen felérünk a tetejére, kicsit megcsapkodva jéggel. Esett rendesen, mert éppen ha nem verseny van, lehetett volna lapátolni is. Bánkút, sípályák teteje, frissítő gyorsan, kis banán, gumicukor, aztán go tovább. Jó kis úton gurultunk lefelé, itt-ott aszfalt, majd árok, majd salakszerű bármi… Közben akkorákat dörgött és villámlott a fülünk mellett, hogy némelyiknél meg is rezzentem, hjaj mama, csak ne ide mellém. Szépen lassan kievickélek a felhők alól, ekkor jött még, ami nem volt ma, napsütés és bődületes pára, hurrá! De legalább már nem esett.

48. kilométer körül volt az utolsó frissítő pont, nem tudom mi volt a gumicukorban, de innentől kezdve magamhoz képest, nagyon jó tempót tudtam menni a végéig, vagy lehet egyébként csak a napsütésre vártam. Sorra vadásztam le az előttem lévőket, éppen ketten evickélnek át óvatosan előttem a nagy sárban, gondoltam már teljesen mindegy mennyire vagyok sáros, sikerült megtalálni a közepét, ahol gyorsan lendületből keresztbe. Nem foglalkoztam már semmivel, tudtam, nem sok van hátra, és faragjunk kicsit az időből! Tényleg jól ment ez a része a pályának, bár jobban is feküdt, nem voltak olyan meredek mászások, kis huplik inkább, ez az én terepem, éreztem is. Aztán jött az utolsó 9 kilométer, ami már lefelé végig, volt egy nagyobb visszafordító,mit a nagy-nagy lendületben majdnem sikerült benéznem, kisodródtam a fák alá, de összeszedtem. HURRÁ! Go tovább.

Lassan a végéhez közeledek, látom a táblát 2 km a célig, na akkor még toljuk neki! 1 km a célig még mindig taposom. Már a kis szűk ösvényen járok, ami szerintem rosszabb volt, mint a tükör jég. Látom a parkolót, hallom a zenét, üvölt a mikrofonba a speaker: “MICSODA ZENE SZÓL NEKED, GYERE, GYEREEE!!!”, én meg jöttem, csak jöttem, még egy minimális sprintre volt erőm a végén, és vége… Beértem, megcsináltam! EZAZ! 🙂

Ha fent a hegyen nem is, de utólag beérve a célba, magamra, bringára nézve, hogy nézünk ki itt sorba egymás után mindenki… csak nevettem, és élveztem minden egyes méterét. Ez ma nekem egy kőkemény örömbringa volt.

Beérve kérdezik milyen volt, hogy volt, hogy ment… mesélem sár, mocsok, csúszik mászik… mindezt fülig érő mosollyal az arcomon, látom a figyelő tekinteteken, hogy azt gondolják ez nem normális, lehet nem is… de kinek mi. 🙂

Azért a végén még megkérdeztem Tomitól, hogy nah, esőkabát? Nem válaszolt semmit, csak vigyorgott! 😀

Ilyen mostoha körülmények között végigmenni, ezt a versenyt végigcsinálni, nem kis kitartásról adott bizonyosságot, mindenkinek jár az elismerés. Mellesleg kategória 20. lettem, de ez az élmény mellett teljesen mindegy, jó vagy nem jó… nagybetűs ÉLMÉNY volt végig, ez az, ami számít igazán.

Hozzászólások