Grand Finale – KKB Edzőtábor-o-zoo

Wilkommen damen und herren!  Ma elérkeztünk az utolsó etapunkhoz. Ami Sopronban történt az Sopronban is marad. Köszönöm a figyelmet!

Persze ez csak vicc. De tényleg elérkeztünk az utolsó etapunkhoz. Ötödik napunkon a szinte teljesen kimerülve vágtunk neki a Fertő-tónak. A terv az volt, hogy a jósolt napsütésben szépen bebolyongjuk a tó keleti oldalát, majd ha valamiért sietni kell, akkor Ruszttól már lehet rohanni.

A magyar oldalon Sarród felé mentünk és a szép tájon keresztül Fertőújlakra, ahol az egykori vasfüggöny nyomvonala mentén haladtunk Ausztria felé.

Miután átértünk irányba vettük Illmicet (Illmitz) és a B10-es majd B20-as bringa utat jártuk be. Elsőként a  Hochstand-i  kilátót néztük meg aztán Pátfaluban (Podersdorf) megnéztük a kikötőt, aztán tovább mentünk Védenybe (Weiden am See) újabb kikötőt látogatni. Onnan visszaúton beültünk egy random helyre, ahol volt menü és mint kiderült Enzo bisztrójába sikerült betévednünk, ami egyben bringaműhely is. Az öreg róka Letekert pár túrát, mint pl a Védeny-Monaco út. Három nap alatt lecsavarni az 1200 km-t és 8000m szintet nem rossz. Mikor meglátta, hogy bementünk egyből érezte, hogy mivel kell nyitni egy kerósnál. -Sört?! tette fel a kérdést. Majd kértük a javasolt menüt. Minden szépen, flottul ment és nagyon finom volt. A berendezés is teljesen a bringázás hangulatát adta vissza, főleg a padlóban üveg mögé rejtett Pantini mez.

Innen degeszre tömve távozva fordultunk rá a Nezsider (Neusiedl am See) – Nyulas (Jois) – Feketeváros (Purbach) által határolt nyugati oldalára a tónak. Fertőfehéregyházában (Donnerskirchen) kolbászoltunk a történelmi pincesoron majd az óratoronynál és a templomnál majd nem sokkal később le volt zárva az út, de mit tartson ez minket vissza?! Elsomfordáltunk az építkezés mellett cx-esen majd Okán keresztül mászva átértünk Rusztra, ahonnan már a megszokott úton haza is jutottunk.

A hét eredménye így 525 km és kb 6500 m szint lett. Köszönöm a figyelmeteket és ajánlom, hogy próbáljátok ki ti is!

Az útvonalakat hamarosan megtaláljátok majd Túráink között, amiket Ti is bejárhattok majd.

Hozzászólások


X