Évzáró túrát hirdettünk, aztán nagy meglepetésre szép számban össze is gyűltünk. Kisvárdáról vágott neki a KKB különítmény, de még csatlakoztak hozzánk Nyíregyházáról igen sokan. Reggel 7 órakor volt a találkozó, a szokásos pálházi benzinkúti parkolóban, szépen időben meg is érkezett mindenki, és már pattantunk is ki az autókból, készülődtünk a túrára. Nekem most furcsa volt ez az egész készülődés, mert én nem a bringát, sisakot kaptam elő hanem most a fényképezőgépet, ugyan is bevállaltam a kísérőautós és fotós szerepet. Ekkora társaságnál már jól jött az autó, főleg abban a pár fokban, ami fogadott minket reggel. Ekkor picit nem is bántam, hogy a meleg autóban megyek végig a fiúkkal, aztán mikor megindultak szépen egymás után, na akkor már hjaj, de az az érzésem volt, hogy ahhh fenébe, de mennék… noh de már mindegy.
Szóval elindultunk, irány be Vágáshutára, Kispart majd Nagypart, vagyis ekkor még én így tudtam. Előre siettem a srácok elé, hogy lőjem a fotókat, filmet raktam bőven (xD), nem lesz gond, csattogtak a képek. Szép enyhén ködös időben hasítottak, csak úgy zúgtak a karbon kerekek az aszfalton. Mindenki még picit vacogva, de már mosolyogva száguldott a „partok” felé. Mikor látom, hogy fordulnak rá Nagypartra, jaaaj hát Kispart srácok, kiabáltam a kocsiban, noh de nincs mit tenni, felfelében el kell mennem mellettük, hogy felérjek időben a fotók miatt. Nyomom a dudát már messziről, hogy sietnék hallóóóó, óhh nem is volt gáz, húzódtak száguldottam (betartva minden közlekedési szabályt azokat végig betartva, de komolyan) és mire felértek én már beállva vártam őket. Még szinte egyben a brigád, melegítettek Kispartra, pörgetve végig, aztán lassan nyúltak el szépen egymástól, bőszen mosolyogva, itt még őszintének láttam, ahogy értünk végig a túrán, ezt egyre inkább váltotta a mű vigyor, amit meg is ért az ember. Szépen felpörgetett mindenki mellettem, aztán hajrá lefelé, a hajtűkanyarba, mire jönnek készen legyek, szóltam Rékának, hogy ha látja őket kiabáljon, mert én félig meddig egy csatornába voltam begubózva, vártam őket a kanyar belső ívén. Réka kiabál, de már itt is vannak, Fari halad elől, bedönti szépen a bringáját, direkt nem nevezem meg a márkát, Fari mester reklámozza eleget. 😀 Doki hasít utána jáj de picit sok lesz, ment is tovább egyenesen, aztán Kis Józsi száguld utána szintén egyenesen, reggel van még, fel kell fogni a féktávokat. 😀 Aztán szépen mindenki jön a kanyarban, ugyanis picit kavicsos volt, sodrós kifelé. Csaba olyan teli vigyorral ment el mellettem, hogy majd meg vakultam a hollywood mosolytól.
Nagypart után uccu felfelé a túra legnehezebb emelkedőjére Kispartra, ide én autóval nem mentem fel, mert mire lejöttem utánuk, összepakolva magam után, akkorára ők már félig fent voltak, nem értem volna utól őket, így lent vártam a kanyarban. Nem sok idő telt el már hasítanak is lefelé, szépen dönti mindenki a bringát, ki bátrabban ki szerényebben, már messziről lehet hallani a racsni hangot. Mikor leérek az autóhoz, Réka intézte a srácokat, autóba cucc be víz ki majd indultak is tovább, Zsoltit majdnem itt is felfejtették, „ezekkel eljönni valahová, már most itt hagynak!” mondta viccesen. 😀
Gurulok előre nyomom a dudát már messziről, hogy érzékeljék érkezem, engedtek is szépen nem volt gond egyszer sem, én nem ijedtem meg egyszer sem, de ami fontosabb ők sem. Még Pálháza előtt gondoltam megállok csak, hogy is kellene, olyan szép a kilátás, de nincs semmi magaslati pont, na de hát busszal vagyok, ki is másztam a tetejére, aztán kiabáltam a srácoknak, hogy jöjjenek ki egymás mellé, mutassák magukat, mint egy TDF szökevény csoport. 😀 Ekkor még nem jártunk sok kilométernél, de sajnos jött is az első kiesőnk, Pistinek eltört a pedálja, így sajnos feladta a mai napot, kérdeztük, hogy akkor utazik velünk végig, vagy mi lesz? Mondta, hogy hazatelefonál és jönnek is érte, addig a benzinkúton elsörözget. Szomorúan hagytuk ott Pistit de sajnos senkinél nem volt alkatrész.
Indulás tovább Kőkapu irányába, majd fel Gerendás-rétre. Előre siettünk Rékával és még a Gerendás-rét előtti elágazásnál megvártuk őket, katt még pár fotó, és aki a cuccát a felfelé előtt leszerette volna adni az le is adta nekünk és nagy lendülettel, kicsit könnyebben kezdhette meg mindenki a mászást felfelé. Kicsit beljebb sétáltam a hegynek felfelé, találtam egy jó kis tekergőzős részt szép farakásokkal a szélén, beszűrődő fénnyel ahh jó lesz. Aztán kis álldogálás sétálás után hallok valami súruló hangot, mintha valaki húzna valamit… erre látom jön Csaba, de valami nem stimmel, mert a bringáját keresztbe húzza maga mögött. Kiabálok elé, hogy na de azt tekerni szokás, akkora zajjal jön lefelé, hogy nem is hallja. Leér mellém, aztán mondja, hogy defekt, fene… szereljük meg gyorsan gondoltam én, de áhh nem lehet mert szingó, óóóh ne már. Szóval Csaba itt be is fejezte a mai napot, rövid időn belül ketten kényszerültek feladni a túrát. Csaba nem akart haza menni, lesétált az autóhoz és beült hozzánk az autóba, nem tudtuk lerázni… na jó nem is akartuk. 😀
Jöttek szépen sorban a többiek, de itt már egyel többen voltunk, ugyan is Zsolti csatlakozott a túrához és jött velünk végig, már Pálházától velük volt csak én nem vettem észre, hogy többen vannak a srácok. Szépen csordogál lefelé mindenki a hegyről, közben már Csabával a fedélzeten Réka segíti a leérkezőket, adta vissza nekik a kulacsot és ki mit szeretett volna magához venni. Leértem én is még közben bámészkódva kicsit, aztán hjaj hát sietni kell idő van, szóval innentől rohanva. XD Bepattantunk az autóba, irány vissza Pálházára, Csabával ugyan is kitaláltuk, hogy visszamegyünk az autóhoz a cipőért és ő fog vezetni én meg valahol kint fogok csüngeni az autó oldalán-hátulján. Szóval gyorsan cipő fel és irány Telkibánya felé, de még előtte a radartoronynál pihizünk kicsit, vagyis mi igen a többiek meg irány felfelé.
Ekkor már Krisztián is csatlakozott hozzánk, megnézett minket, hogy mi a helyzet, ekkor mondta, hogy Mátyás király kútjáig még feljön, ha úgy van, gyorsan haladtunk is, ott vártuk fel a srácokat. Gyorsan beálltunk az autóval le az útról legyen hely robogni a skacoknak, jöttek is mint a meszes, kicsit emelkedett, de ez miért is zavart volna bárkit, itt is kattogott a fényképező, kiabáltam mindenkinek, hogy – gyertek közel hozzám – amennyire csak lehet, Doki közel is jött, kicsit be is kaksiztam. Uhh! 😀
Itt cseréltünk Csabával helyet az autóban, én az anyósülésre deréktól kifelé az autóból, fotóztam menet közben a többieket. Felfelé másztak ugyan, de ahogyan meglátták a fényképezőt és hogy lobogok az autóból, mindenki elkezdett vigyorogni, érthető… 😀 Felértünk a köztes csúcsra, a radartorony leágazásáig, kis frissítés beszélgetés és irány tovább, fel a radarig. Felmentünk mi is a parkolóig, ugyan is ide nem lehet felmenni autóval szigorúan védett és elzárt környék, szóval csak ésszel, mert fegyveres őrök vannak. Keresem megfelelő pozíciót, honnan merre fotózzak. Meg is találtam a tökéletes pozíciót, behasaltam a vizes fűbe, ahh de jó volt. Suhannak el mellettem, ki közelebb ki távolabb, kicsit megkönnyebbült arcok, mert tudja mindenki ebédig már, csak lefelé van, Telkibányán vár minket a finom kaja, ah és milyen jól esett, nekünk is, na de a többieknek milyen jól… a túrának a felénél jártak kilométerben, de tudták még szintből nincs meg a fele a hosszú mászások még csak most jöttek.
Szóval ebéd pipa, elszánt tekintete mindenkinél és irány a kékedi emelkedő és az első lászló-tanyai mászás. Na de ne siessünk ennyire előre, még előtte megálltunk egy dombtetőn, Abaújvár felé. Itt Vini és Fari jött előre, nagy csatát vívtak a „piros rajtszámért”, kiállva nyélen mind a ketten, Csaba még meg is kergette őket. 😀 Itt készült a számomra nap egyik kedvenc képe, bár sok ilyen volt… de ez tényleg, mutatom is. 😊
Na és innen irány Kéked, itt elmentünk a peloton mellett, irány előre, az emelkedőre. Megálltunk az egyik visszafordító kanyarban, dobálták ki a kulacsot, szélmellényeket itt ilyenre most nem volt szükség, csak is felfelé, minél hamarabb, mert ez volt a leghosszabb mászás és az egyik legizmosabb is. Kis Józsi kérdezi, hogy most mosolyogni kell? Hát még jó… mi mást? 😀
Még felfelé menet most Csaba kihajolva az autóból, videózott mindenkit szépen sorba, vigyorra kényszerítve az itt ott már vicsorító sporikat, örültek, gondolhatjátok. Irány fel Lászlótanya, egészen felmentünk autóval a csúcsra, furcsa volt, itt még én autóval nem jártam, mindig bringával jöttünk, hol innen hol onnan, de még autóval soha. Az utolsó kanyarban vártam őket, az autó fent a visszafordítónál, várta a felérkezőket. Mindenki felér, itt már elég szétszóródott a mezőny, de megvártunk mindenkit, majd irány lefelé, egy másik kanyart kerestünk, ahol letudunk heveredni amíg jönnek a többiek. Felvettük a pozíciót Rékával és Csabával. Zenét bekapcsoltunk lefeküdtünk a betonra és vártunk… ekkor jön a telefon, hogy ők Hollóházán vannak, de nem jönnek még felfelé, mert hát ehm, söröznek. 😀 De már mindjárt indulnak, így mi nem mentünk utánuk, na de majd legközelebb. Folytattuk a heverészést és élveztük a jó levegőt. Aztán szépen érkeznek a második László-tanyára a skacok, mindenki elhalad mellettünk, bíztatjuk őket, szól közben a zene, igazi bringás hangulat volt felfelé élvezte mindenki. Rohanás vissza az autóhoz, gyors objektív csere aztán várjuk lefelé a többieket, volt aki olyan gyorsan elsuhant mellettünk, hogy észbe sem kaptunk már nem is láttuk.
Eszkáros felől volt az utolsó László-tanyai mászás, ahová már mi is lementünk inni egy frissítőt, azért jár nekünk is egy jó kis kofola. Kifeküdtünk a parkolóba a napra, ahh de jó volt, szikrázó napsütés pihegett mindenki, aztán lassan összeszedte magát a társaság és az utolsó nagy mászás következett.
Felmentünk eléjük a Szlovák-Magyar határhoz, és ott vártunk mindenkit, a cél előtt itt találkoztunk utoljára velük, és ekkor pakolt magához mindenki, amit szeretett volna még az útra, vagy éppen leadni azt.
Innen már nem sok volt vissza, egy jó kis lefelé majd még irány az utolsó mászásra a füzéri vár parkolójába, itt leparkoltunk és vártuk a fiúkat. Jöttek is szépen csordogáltak felfelé, már elkészülve az erejükkel, többen több helyen is görcsölve, de sikeresen megmászták az utolsó hegyüket is. Felérve a parkolóba, mindenki vidáman még a befutó előtt frissítettek és maradhat el a sztorizgatás, aztán szépen komótosan elindultak, legurultak a befutóhoz, a pálházi benzinkúthoz, innen indultunk reggel, és egy élményekben gazdag nap után ide is értünk vissza.
A mai napon 5 új Zemplén 3000 teljesítővel gazdagodott csapatunk, és volt olyan, aki már harmadszorra teljesítette a kihívásunkat. Azt kell mondanom, nem nyúltunk nagyon mellé mikor kitaláltuk ezt az egészet, és egy élvezetes túrát raktunk össze azoknak, akik szeretik feszegetni a határaikat. Érdemes hát rászánni magatokat, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ez egy elég kemény túra/kihívás és mindenki ennek tudatában vágjon neki, megfelelő technikával és erőnléttel.
A túrára itt tudtok jelentkezni, a részleteket pedig itt tudjátok elolvasni.
A túra alatt készült fotókat pedig itt tudjátok átböngészni. 😊
