Skip to main content
Értesítések

Tag: tekeregj

Sárpakolás és jeges fürdő, wellness szolgáltatások Szilvásváradon

Posted on 2018.05.29. - 09:28 by

Rögtön az elején azzal indítanám, nem vagyok én az a versenyzős fajta, vagyis eddig nem voltam az, aztán az ősszel valami megváltozott és most itt vagyok egy maratonon. 🙂

Szóval Szilvásvárad Maraton, gondoltam miért ne..? Hirtelen kicsit oda sem figyeltem és már meg is érkeztünk a verseny helyszínére és át is vettük a rajtcsomagot, póló, szórólap, zselé… pár apróság. Aztán indulás átöltözni, mert nincs idő bámészkodni, még be kell melegíteni a rajt előtt. Megindultunk Tomival kifelé kis dombokon keresztül kasul, rúgattuk a pulzust fel- le, ahogy kell. Körülbelül fél órát melegítettünk, jövünk visszafelé, mert idő van lassan, Tomi kiszúrja az esőkabátot a mezzsebben. Mondja nekem: „Nem kell az, minek!? Nem lesz itt eső.” Ezt jegyezzétek meg jól, mert fontos lesz. Mondom jó, legyen, kiteszem, nem viszem magammal. Odaadtam Rékának, aki aznapi fotósunk, segítőnk volt, ezúton is köszi.

Szóval… jövünk vissza, de már látjuk, kis késésben vagyunk, miben lennénk… hisz Tomival mentem melegíteni. 😀 Gyorsan pofátlanul előre tolakodunk, utólag is pacsi mindenkinek aki elengedett. Kezdődik 30 másodperc… közben Levivel szakértjük az íveket, hogy merre, mikor, hogyan, jó kedvben nincs hiány, még 5 másodperc… és…

RAJT! Elindultunk! Fordultunk be egyből a Szalajka völgy irányába, végig aszfalton. Építkezésnek köszönhetően a térburkolat felszedve keresztbe, persze én nem veszem észre… bele, nyekk! nyeregcső lecsúszott abban a pillanatban kb 1 centit, mondom dejó… még el sem indultunk. Hála a jó égnek ennyi problémám volt egész verseny alatt, semmi több. Szalajka útról lefordultunk Tótfalu-völgye felé, akkor itt már néhol lehetett érezni esőcseppeket itt-ott. Már itt eszembe jutott Tomi, „Minek az!? Nem lesz itt eső!”. Noh de mindegy, nem ez a lényeg, haladunk mászunk felfelé, szépen szedjük a szintet összefelé. kicsit túltoltam az elejét, de a végére visszavettem, nem szabad itt menni az elején, hosszú még. Kilenc kilométer után letértünk az aszfaltról, jött az első keményebb, meredekebb mászás, szépen mentem felfelé. Az utolsó méteren pont előttem letette a lábát egy pilóta, így nem volt meg végig… noh mindegy! Gyorsan el is engedtem a dolgot. Ekkor már persze szakadt az eső, reméltem Tomi nem csuklik nagyon előttem. Első mászást letudtuk, itt már taknyos sárban csúszkáltunk lefelé, addig míg utol nem értem valakit, minden oké is volt, nyomvályúban végig szépen poroszkáltam lefelé. Aztán gyorsan meg is lepődtem magamon, lefelé én, utolérjek valakit? De úgy nézett ki, hogy igen… (tudni kell felfelé szeretek menni, de nem bírok, lefelé meg nem merek, szóval bumm… 😀 ) Gyorsan lendületesen nyomvályúból ki, majd be a másikba, első kerék oda is érkezett, ahová gondoltam, de a hátsó a nyom mellé. Nem volt ott baj, mert csúszott az szépen keresztbe is. Noh, de mikor az első kerék balra, a hátsó jobbra indult, akkor kicsit keresztbe éreztem magam, nem kicsit mondjuk, noh de míg én ott gépészkedtem, már hátulról jött a hang „VIGYÁÁÁÁZ!!!” kiabáltak nekem, ebből utólag gondoltam jól is nézhetett ki a dolog. Frissítőnél utolért a hanggal oltalmazó barátom és mondta, hogy, hát én már azt néztem, honnan foglak kisegíteni, melyik fa alól… mondtam, köszönöm a bizalmat, jót nevettünk és haladtam tovább.

Jött a pályának egy számomra jobban fekvő része, ahol nem volt olyan nagy emelkedő, csak kisebb dimbek-dombok. Rúgattam neki, ahogy illik, természetesen itt már ronggyá ázva. Aztán jön az Ördögoldal, evickélünk felfelé, azért csak evickélünk, mert nem kis mennyiségű víz jön lefelé, fentről meg kopogtat a jég… Nagy nehezen felérünk a tetejére, kicsit megcsapkodva jéggel. Esett rendesen, mert éppen ha nem verseny van, lehetett volna lapátolni is. Bánkút, sípályák teteje, frissítő gyorsan, kis banán, gumicukor, aztán go tovább. Jó kis úton gurultunk lefelé, itt-ott aszfalt, majd árok, majd salakszerű bármi… Közben akkorákat dörgött és villámlott a fülünk mellett, hogy némelyiknél meg is rezzentem, hjaj mama, csak ne ide mellém. Szépen lassan kievickélek a felhők alól, ekkor jött még, ami nem volt ma, napsütés és bődületes pára, hurrá! De legalább már nem esett.

48. kilométer körül volt az utolsó frissítő pont, nem tudom mi volt a gumicukorban, de innentől kezdve magamhoz képest, nagyon jó tempót tudtam menni a végéig, vagy lehet egyébként csak a napsütésre vártam. Sorra vadásztam le az előttem lévőket, éppen ketten evickélnek át óvatosan előttem a nagy sárban, gondoltam már teljesen mindegy mennyire vagyok sáros, sikerült megtalálni a közepét, ahol gyorsan lendületből keresztbe. Nem foglalkoztam már semmivel, tudtam, nem sok van hátra, és faragjunk kicsit az időből! Tényleg jól ment ez a része a pályának, bár jobban is feküdt, nem voltak olyan meredek mászások, kis huplik inkább, ez az én terepem, éreztem is. Aztán jött az utolsó 9 kilométer, ami már lefelé végig, volt egy nagyobb visszafordító,mit a nagy-nagy lendületben majdnem sikerült benéznem, kisodródtam a fák alá, de összeszedtem. HURRÁ! Go tovább.

Lassan a végéhez közeledek, látom a táblát 2 km a célig, na akkor még toljuk neki! 1 km a célig még mindig taposom. Már a kis szűk ösvényen járok, ami szerintem rosszabb volt, mint a tükör jég. Látom a parkolót, hallom a zenét, üvölt a mikrofonba a speaker: „MICSODA ZENE SZÓL NEKED, GYERE, GYEREEE!!!”, én meg jöttem, csak jöttem, még egy minimális sprintre volt erőm a végén, és vége… Beértem, megcsináltam! EZAZ! 🙂

Ha fent a hegyen nem is, de utólag beérve a célba, magamra, bringára nézve, hogy nézünk ki itt sorba egymás után mindenki… csak nevettem, és élveztem minden egyes méterét. Ez ma nekem egy kőkemény örömbringa volt.

Beérve kérdezik milyen volt, hogy volt, hogy ment… mesélem sár, mocsok, csúszik mászik… mindezt fülig érő mosollyal az arcomon, látom a figyelő tekinteteken, hogy azt gondolják ez nem normális, lehet nem is… de kinek mi. 🙂

Azért a végén még megkérdeztem Tomitól, hogy nah, esőkabát? Nem válaszolt semmit, csak vigyorgott! 😀

Ilyen mostoha körülmények között végigmenni, ezt a versenyt végigcsinálni, nem kis kitartásról adott bizonyosságot, mindenkinek jár az elismerés. Mellesleg kategória 20. lettem, de ez az élmény mellett teljesen mindegy, jó vagy nem jó… nagybetűs ÉLMÉNY volt végig, ez az, ami számít igazán.

Látvány erőleves a Zemplénben

Posted on 2018.05.07. - 14:19 by

A már-már szokásosnak mondható zempléni körünknek indultunk neki, mi hatan mindenre elszántan. Megérkeztünk Makkoshotykára, a focipályához, ahol pár perc alatt felnyergeltük a lovakat és indultunk is neki a hegyeknek. Aki járt már ezen a részen az tudja, de aki még nem, annak röviden: innen Gerendás Rétig bizony mászóka van, a végén némi kis lejtővel, hogy utána ismételten felfelé induljunk.

Felfelé haladva, mindenki saját tempóban pörgeti a pedált, ki beszélgetős tempóban ki az élete PR-jért hajtva. Félúton egy erdőirtásnál megállva már elkészülnek az első fotók. Én, mint fotózni szerető ember, előkapom kis akciókamerámat, kattintanám a képet, és kiírja a masina: „No SD card”. Nah fene, megint így jártam… mert már jártam így nem egyszer. Gyorsan jeleztem is a fiúknak, hogy ma ti fogtok kattintgatni, mert én nem tudok mire. 😀 Elkészültek a képek, több-kevesebb sikerrel ugye. Nem megyünk pár métert Attila sporttársunk kiabál, „Vigyáz kígyóóó!!!” Kapom a fejem, hol merre, de mire körbenéztem, már előttem volt (nyilván száguldott keresztbe előttem). Gyorsan, nem kilapítva első- hátsó kerék fel, majd visszanéztem megnyugodva (én legalábbis biztosan), kígyó barátunk lehet fel sem fogva mi is történt, de a lényeg, hogy csúszott tovább. 😀

Lassan felérünk Gerendásra. Meleg van, sisakból csöpög a víz. Rakjuk-rakjuk, ahogy azt illik. Eszkála-kút, ahh! Felértünk, kis gurulás és itt a rét előttünk. Leértünk a rétre, gyors létszám ellenőrzés megvan-e mindenki vagy esetleg lettünk-e többen, mert a rövidke kis lefelében bele „ütköztünk” egy nagyobb turista csoportba, akik szépen baktattak lefelé éppen. 🙂

Noh, de haladjunk tovább! Hegyek között vagyunk, a lefelé után általában, ha csak nem hazamegyünk, márpedig hova még, hiszen most kezdtük, szóval irány felfelé. Nem kellett sokat mennünk, ugyanis a mai tervünk az volt, hogy az útba eső kilátókat mind meglátogatjuk. De még előtte Béla valahogy (mi nem értettük, de ő tudta, hogy ez a rendje és módja a kerékpározásnak), összeszedett egy defektet. Gyors csere és szúnyog lakoma után indulás tovább. Defekt javítás közben Béla és Zoli megbeszélték, hogy milyen jó is volt a múlt heti Extreme Trail, ahol Zoli keményen helytállt és, hogy tombolán micsoda cipőt nyert. 🙂 Tervünkhöz ragaszkodva első volt a sorban Kerek-kő, a kifelé a Cseliszka-rét felől mentünk, ahol örömmel konstatáltuk, hogy a szúrós bokrok megvannak és továbbra is szúrnak. 😀 Ameddig lehetett tekertünk, majd kikötöttük a lovakat, dobtunk nekik némi szénát és felsétáltunk a kilátóhoz, ahol szokásához híven a Zemplén gyönyörű arcát mutatta.

Igen, igen! Csaba éppen repülni készül, mondtuk neki ne, de ragaszkodott hozzá. 😀
Innen tovább gurulva, Sólyom-bérc következett, jó kis sziklás ösvény visz felfelé, tetszett is mindenkinek a kis technikai zóna. Ameddig a terep engedte tapostuk felfelé, majd a végén mászás, háhh és ismét csodaszép kilátás, csak most a Zemplén egy másik részére, szemben a regéci várral, gyönyörű panoráma.
Elkészültek a fotók, megvártuk míg Béla meglakomázik és indulás tovább Nagy-Péter-mennykőre, de még előtte István-kút! A bércről lefelé Gyuri felszíni fejtésbe kezdett. Gyakorolta, hogyan is kell nagyobb köveket lendületből megmozgatni. 😀

A kulcsosházhoz elérve, megtöltöttük a kulacsot a forrásnál, megbeszéltük, hogy mennyi béka lehet itt a kis tóban, majd mivel sokaknak a környék ismeretlen volt, felkészítettük őket, mi is vár rájuk itt felfelé. Szép helyen mászunk, de mindenki csak nyöszörög és közben azért próbál vigyorogni, hogy neeem, nem, nem fáj, jó ez. 😀 Ugyanis átlag emelkedése 12%, ami végig kisebb-nagyobb kavicsokkal megspékelve, vízmosásban-át-keresztbe formálja lelkünket. Felfelé több vadállat csiga száguld el mellettünk, őrületes tempóban otthagyva minket, de a lényeg, felmentünk mi is, méghozzá lábunkat nem letéve. Innen Nagy-Péter lábáig már nem sok van, aránylag jó is az út, lehet neki tolni.

Elérkeztünk az elágazásig, ahonnan sziklás, kidőlt fákkal tarkított út vezetett fel egészen a csúcsig. Szépen kavicsról kavicsra küzdöttük le a szintet és felértünk. Jó volt látni, hogy nincs egyedül Péter barátunk, turisták fotózkodtak, pihentek fent. Innen megint a Zemplén egy másik részére nyílik a már-már „unalmasan” szép panoráma. Kattognak a gépek, készülnek a szelfik, mindeközben Béla ismételten eszik… de ugye tudjuk, enni kell. 😀

Megvártuk Bélát míg visszacsomagolta a 3 emeletes ételesét, és lezúztunk a hegyről. Innen még kis mászás volt előttünk és elértük a túra leghosszabb mászásának csúcspontját. Ugye eddig szinte csak felfelé jöttünk, itt-ott kis lefelé, hogy aztán vissza tudjunk kapaszkodni, de így gyűlik a szint, most jön a jól megérdemelt lefelé. Rostalló felé vettük az irányt, a patak mellett végig lefelé Mar-lak irányában. Miután a dózer útról átfordultunk a singletrack részre, ahol egyébként alig egy hete jártunk utoljára, jött egy kis gikszer. A szinte Zemplén szűz Attila csatlakozott a zempléni kormányon túliak társaságához, kicsit lezúzta a könyökét, de semmi komoly, csak horzsolás. „Oké minden? – Persze, persze, kemény vagyok.” Jött a válasz, és gurultunk is tovább a patakmederen keresztül egészen Mar-lakig, innen dózerút és aszfalt Kőkapuig. 🙂 Ebédidő, gondoltunk eszünk is egy finomat, de még mielőtt nekiláttunk volna, Gyuri eltűnt, se bringája, se ruhája… 😀 Mire előkerült, kikértük a menüt, Látványleves és Spagettis halászlé. Fura volt de megettük, éhesek voltunk, erről többet inkább nem… Szedelőzködünk és indulás tovább, de nem megyünk sokáig, Kishután Csaba tud egy jó kocsmát, úgy is lett! Egy sör, két sör, kis jégkrém és indulás tovább, még kis aszfalt, és irány Kispart. Gyurival ketten ismertük a terepet, tudtuk hová megyünk, többiek csak félig-meddig vagy semennyire. Vágáshutára befelé elég jó tempót mentünk, aszfalton 40-el montival, Bélától jött is hátulról, „Halló-halló! Egy tányérom van elől, pörgök mint egy habverő!”. 😀

Vágáshutára beérve, „Toljátok a zselét, srácok, mert itt lesz uram irgalmazz felfelé!” Lett is. Ismételten 12% átlagban az emelkedés, de itt annyival egyszerűbb, hogy aszfalt és apró kavics, annyival viszont nehezebb, hogy több mint 1300 szint már volt a lábunkban. Felfelé, közben többen kifejlesztették a köröm alatti levegővételt. Felfelé menet egy rendes sportszerető barátunk lehúzódott az útról, mert látta, hogy jövünk felfelé. mint a TGV és ki is szólt a kocsi ablakán, hogy „Hajrá. Hajrá! Gyerünk, srácok!” ezek az ösztönző szavak adtak is némi lendületet, FELÉRTÜNK! 😀 Ismételten a mai napra jellemző kilátás fogadott minket. Bámészkodás közben Csaba elkészülve erejéből meredten bámult előre, kérdeztük minden oké, jött a válasz „Azt nézem, hogy lehetne a kavicsból oxigént kivonni?” nem avatott be minket, hogy végül sikerült-e. 🙂

A kavicsok oxigénra való átformálása közben az úriember, aki felfelé lehúzódott és szurkolt nekünk, visszajött autójával és felajánlotta hétvégi házát, hogy kinyitja nekünk, ha le szeretnénk zuhanyozni, felfrissíteni magunkat vagy csak vizet tölteni. Ezúton is köszönjük az ismeretlen segítőnek. Azt, hogy megmostuk-e egymás hátát, sosem tudjátok meg. 😀

Na de, indulás tovább, még sok van hazáig. Ha volt Kispart fel, akkor bizony lesz Kispart le is, de csak óvatosan, mert szűk az út, nem belátható és azért forgalom is van rajta. Na de, ne menjünk sokat aszfalton, vissza Nagyhutára háhh keresztbe a kéken, vetődött fel bennem az ötlet, arra még nem voltunk. Így utólag kiderült, lehet jobb is lett volna, ha most sem, kaptam is hátulról a „Kellett ez nekünk, mint egy falat kenyér!”, „Valami út is lesz?”. 😀

Egy darabig még jó is volt az út, de ahogy haladtunk befelé és felfelé, egyre sűrűbb lett a növényzet és keskenyebb az út. Ahogy átúsztunk a Hollós-patakon, jött a cudar világ. Bringa vállra és falon fel, végig nyirkos, csúszós falevél, brutálisan meredek. Felérünk, akkor azt hittük a tetejére, de nem… szűk keskeny telis-tele keresztbe borult fákkal, közben vetődött fel bennünk a kérdés, hogy „EZ AZ OKT? ÍGY NÉZ KI?” Igen, az volt… Ezt a röpke 2,3 kilométert alig 40 perc alatt küzdöttük le, de végül megérkeztünk Nagyhutára. Itt frissítettünk és indultunk is volna tovább, vagyis egy darabig mentünk is, csak egyszer eltűnt az út. Kéken mentünk volna át Makkoshotykára, de a patak úgy döntött, hogy ő az erősebb és a hegyoldalon elmosta az utat. Kis vakarózás, és pár „Most mi legyen, átmászunk?” mondat után, csak vissza kellett forduljunk, mert nem láttuk meddig van beszakadva az út. Nagyhutáról vissza Kőkapu irányába és aszfalton Gerendás-rét.
Felfelé úton már nem sietett senki Attilán és Bélán kívül, Atit még hajtotta az első zempléni kalandvágya, később ez a kalandvágy, hjaj de kellett… 😀 Bélát pedig a PR vágya (végül meg is lett neki), mi többiek szépen beszélgetősbe, fotózkodva feltekertünk a csúcsra. Felérek harmadjára Béla után, kérdezem: Ati merre? Nem tudja, előtte ment pár százzal, lehet, indult is vissza Hotykára, le a hosszún. Várunk várunk… már érkezik Gyuri, Zoli, Csaba szépen sorban, hmm mi legyen? Térerő nincs… telefonálni nem tudunk. Zoli mondja, hogy induljunk meg lefelé, biztos lement, áhh nem, csak nem. Egyszer csak jön egy spori Újhuta felől. Érdeklődünk, hogy nem találkozott-e egy fehér világbajnok mezes sráccal lefelé, dede, mondta, már lent az alján találkoztak szembe. Ahhhhh, fene! Remek… Vissza jön, hisz beszéltük Gerendáson, bevárunk mindenkit. Ahh fenét! Nem jött, le kellett guruljunk érte, Csaba és Gyuri fent maradtak napozni. 🙂 Mondanom sem kell, a térdem kalácsa sem kívánta már ezt a mászást vissza felfelé. Irány Gerendás, megint, majd kis mászás még onnan Eszkáláig és egy jóóó hosszú lefelé. Engedtük is neki merészen, végig én engedtem neki elől, ami fura volt, mert nálam fosósabb embert még nem láttam a lefelékben, de még Gyuri sem ért utol akiről tudjuk, úgy megy lefelé, mint a hegyomlás. Leérve említette is, hogy na mi van? Megtáltosodtál lefelé? Mondtam is, nem tudom, engedtem ahogy jólesik. 😀

Visszaért mindenki, lepacsiztunk, hogy ez betyárosan jó kis kör volt, könnyes búcsú és ki merre lát, hazafelé. Ismétlése következik. 🙂

Összességében egy nagyon jó túra volt, jó társaság, gyönyörű idő, szép útvonal. Aki tehetijárja körbe, megéri. Talán a Vágáshuta és Nagyhuta közti részt hagyja ki, mert az nem a legjobb.

Útvonal

Kemény Nyitány – KKB Edzőtárbor-o-zoo

Posted on 2018.03.26. - 23:31 by

Mindenki nyugodjon le a picsába, megérkeztünk rendben. Most már el is árulom, hogy Sopronba! Baaaam, erre Ti sem számítottatok mi?! Olcsó ember Grand Canariája Burgenland.

Reggelre megvolt a nagyszájú fiúk átka, mert Tomi egyeztetett helyi vezetőnkkel és Józsi olyan útvonalat rakott össze, amire mindegyikünk szeme megrebbent. 147 km és elvileg 2700+ méter szintet jelzett a Garmin. Nos azért ember legyen a talpán az aki ennyire csak legyint. Mondjuk Józsi pont ezt tette és hozzá tette, hogy mi akartunk erős kezdést! Köszi még egyszer!

Kezdjük el a beszámolást. Reggel negyed kilenckor vágtunk neki Ágfalvának és hála a Tirpák Crossnak, megszoktuk a hideget. 0°C-ban vágtunk neki a napnak és nagyon taktikusan kalóriaégetős útvonalunk bevitt Somfalva-Nagymarton felé. A kezdő mászás termelte a meleget, igaz lassan állt be az üzemi állapot. Fraknó felé Tomi és Józsi eltűnt, szerintem söröztek valahol és így előztük meg őket Norbival az Eszterházy vár felé vezető úton. Bár állítólag, ők feljöttek és visszamentek a vár mellett majd megint feljöttek, na de majd a GPX-en visszanézzük a lébecolást.

Kis szuszi után mehetett tovább a Rosalia-ig a mászóka. Ez idő alatt Norbival sztenderd tettük a wattot a pedál, a két aggregátor meg, mint a hülye gyerekek wattmérősdit játszottak és az 190 magas gladiátor 54-es biciklire ült míg az 175-ös az 59-es KTM-et tekerte lábujjal (de akkor is minimum 400 watton). Szerintetek mennyire voltunk letörve Dumb és Dumbertől?! Természetesen semennyire, mert mi ugyanennyire hülyék vagyunk. Rosalia tetején könnyes búcsú Józsitól, de akinek délután munka az a kicsiből is hozza ki a maxot (neki ez amúgy is megy).

Neki vágtunk a Hohe Wand felé vezető utunk második részéhez, ugye első volt a warm up mászóka a laza 840 m szinttel, ezután jött a szokásos hullámvasút, amikor fel-le, fel-le, fel-le és már a végére ismét fel, de ami egyszer fel megy az le is jön, kivéve ha Pista bácsi, mert ő megkapaszkodik az ereszben.

Szóval a nagyjából fél órás hullámvasútat egy olyan másfél két órás sík etap követte. Basszus a sógoréknál olyan jó tekerni akár kocsik között, akár a bringautakon, hogy arra nem sok szó létezik. Legmélyebb benyomást talán a Schwarza medre jelentette addig, most képzeld el a gyorsfolyású patakot, ami mossa maga előtt a kavicsokat hordalékot, majd fogod és water off mod-ot teszel rá és ott áll előtted a pőre meder. Nem volt ebben semmi furcsa mégis volt egyfajta hubaszki hatása.

Ahogy közeledtünk a Hohe Wand lábához, úgy kezdett kisütni a nap is, és őszintén mindegy is a hőmérséklet, mert ha süt a nap már a lelkünkben is meleg költözik. A kis bucka járaton mentünk mi fel-le, de amikor ott van előtted a hegy ködbe burkolózva és takarózik a kis csalfa, hogy véletlenül se lásd meg a foga fehérjét, hogy ő már vicsorog, mert tudja meg fog téged khm… kóstolni.  Azért is sunyi, mert mikor maga felé vonz az úton szépen leutaztat a gravitációval, de utána 2-3 km alatt elkezdi rágni a lábad, úgy hogy észre sem veszed. Csócsál, nyammog, de te még mindig csak vigyorogsz, mert vicsorogni csak a dühös ember szokott, itt meg nincs erre okod.

Majd odaértünk a Hohe Wand kapujához, miközben verőfényes napsütésben tisztán látod a hegy kaján vigyorát és a felcsatolóst, és tudni véled hogy az addig vélt szerszám melyik végére is kerültél, ezek után nem szívesen várod a kemény kezdést. Ahogy ezt a Trópusi Viharban mondták szépen és elegánsan „Ha megkell baszódni, meg kell baszódni!”. Ehhez hozzá tartozik, hogy a felvezető út 7,23 km , 542m szint és átlag 7%-os meredekségű, de az úgy jön ki, hogy van benne 3-as is meg 17-es is. Mondanom sem kellett, hogy a 34/25 pont ideális idemászni, mert két választásod marad, vagy tekersz vagy feladod. Nos ha már idáig eljöttünk gondolhatjátok melyik opció maradt csak.

Szépen a napos időben csordogálsz felfelé miközben konstatálod, hogy 160-as pulzus alatt nincs ember. Felette sincs, mert a már csak egy elektromos impulzusok vezérelte massza vagy, de ez a massza ráöntve a bringára azt a cél terminátort adja ki, aminek célja John Conor elpuszt… a hegyre feljutás. Szóval teszed megfelé a felvezető utat és arra eszmélsz, hogy 700 méter felett egyszer csak nem tűnik elfelé a hó. Persze mert magasan vagy. Aztán azon kapod magad, hogy ez van előtted.

Ide sok választásod nem volt, csak felmenni. Vagy kiállva, vagy halszálkázva, de fel kell menni. Na, amikor félre pillantasz és basszus hever a táj körülötted és minden mesés.

Felfelé azért hosszú volt az út, de vagy a tetejéig megyünk vagy semeddig. Így jutottunk a Kleine Kanzel hüttéig, ami 1092m-en a csúcs volt. Kilátás beszarás mert keletre napsütés, nyugatra hó.

Hosszú és finom ebéd után heverésztünk majd, nagy nehezen, de csak elindultunk vissza, aminek egyetlen öröme, hogy hazáig lejtett. Így 90 km és 1700 m szint után már nem is nagyon vágytunk másra. Lefelé azért a kavicsos úton ötször is meggondolod hogy ereszted el a gépsast. Ez nem az a fajta elengedés, amitől minden jobb lesz. Persze csak leértünk ki hatvanas, ki hetvenes csúcs sebességgel, de ez már ne próbálja ki otthon kategória. Lent aztán a haza vezető út nagy része megegyezett az oda vezetőével. A maradék 55 km már szinte elrepült. Megint Schwarza patak, de hohó itt már másfelé mentünk. Szép nyugisan haza vezettük egymást és Nagymartonig nem is volt igazán baj, de onnantól, az utolsó óra átkaként már senki nem kívánta a szintet… Csak Tomi, mert nehogymá’ 2000 méter ne legyen meg, és persze ezt nekünk sem kellett kétszer mondani. De meg is érte Somfalva felé visszamenni, mert teljesen új képét mutatta a táj.

Innentől pedig nyugis eseménytelen hazaérkezés volt.

Holnap újból jelentkezünk! Csüsz!

Elkezdődött – KKB

Posted on 2018.03.24. - 20:08 by

Ahoi Popaček!

Annyit mondok csak, elkezdődött! Minden évben van egy hét tavasszal, amikor csak a kerózás körül forog a világom, nem mintha amúgy nem, de psszt erről nem kell tudni mindenkinek!

Ezt a hetet szoktam én mindig Edzőtábor-o-zoo névvel illetni. Ekkor hagyom a krakent kiszabadulni, persze eddig csak az észak-alföldi, nyírségi löszhegyek és a zemplén hegyei között garázdálkodhatott.

Na de most!!! Hát most lehet letörik a csápja a szörnynek… Na jól van ne hipe-oljuk túl magunkat, de egy biztos szeles, havas tavasz ide, tavaszias, napos tél oda. Ez a hét jó lesz!

Ma már Tomival megfutottuk a prológot 70 km-en 30+-os átlag a Cigándi víztározón, ahol mint azt itt mondjuk KKB-ban, ha nem is fúj a szél ott biztos fog. (Margóra csak annyit, hogy ez egy töltés [értsd.; gát], aminek a tetején fut egy 20 kilométeres aszfaltcsík, direkte kerékpárosoknak. Itt kerül megrendezésre a Ki a Legény a Gáton időfutamunk a nyár közepén. Ez a terület viszonylag nagy területen nyitott, ami miatt szinte 110%, hogy az arra tipikus északi szél megtalál).

Szóval ebben a kis fhuuu szellőcskében kerekeztünk a kb. -1-4°C közötti hőmérsékletben. Ellátogattunk a történelmi szlovák királyságba is egy Zlatý Bažantra,  amit persze nem kaptunk meg, de ezt tudtuk előre, hiszen Nagykövesden (Kövesd – Veľký Kamenec) a Korona csak 11-től nyit. Így marad a pácini kis kocsma a maga kis megfoghatatlan bájával és persze Kartáccsal a félszemű macsekkal (tőlem kapta a nevét, még lusta voltam megkérdezni a pultostól). Itt már egy jó Staropramen és a megszokott finom presszó kávéval üzemeltünk tovább.

Furcsa az amikor olyan szinten összeáll a bicajod, hogy teljes belebuzulsz, pedig velem most ez történt. Az argon úgy viselkedett, mintha most hoztam volna ki a boltból. Esküszöm a csibész élvezte, hogy kint vagyunk ebben a hol pocsék, hol napfényes időben, de mindenképp a gyönyörű természetben, és úgy hevert a kapuban, mint Zafír szokta azt idehaza tenni (ő az egy éves, fekete labradorom). Lényeg, hogy mindent lezúdítva fájó lábakkal néha egy-egy auóht kifújva érkeztünk haza, persze erre Tomi mindig azt mondja, hogy foglalkozás elérte a célját. Efelől kétségem sincs, amikor fájó combbal írom épp e sorokat 😛

Na de kezd már terjengőssé válni ez a bejegyzés, szóval intek egy pacsit és lendítek egy ötöst. Ezután pakolok még össze, majd holnap (2018.03.25) indulunk nem árulom el hova.

Gute nacht 😉

KKB – Kisvárda és Környéke Bringások

BorsodCross – Cyclocross Magyar Kupa

Posted on 2017.12.18. - 19:20 by

KKB Borsod Cross

Vannak vasárnapok, amikor a vidéki emberek, templomba mennek, mint mi is. Vannak vasárnapok, amikor zarándokolnak, mint mi is. Vannak vasárnapok, amikor meg bicikliznek, mint mi is.

Ez a a három volt most egyszerre, mert amikor a KKB bringásai korán kelnek, korán indulnak és korán utaznak, akkor bizony az már valami nagy dolgot sejtet. BORSOD CROSS – MISKOLC CX MK!

Így vetettük minden kerekünket a miskolci utak valamelyikére. Megérkeztünk és az időjárás húzta még a száját kicsit, de amikor volt alkalma rápillantani a pályára, amit összeraktak Dovák Dávidék, egyre jobban és jobban kezdett ránk mosolyogni. Sóhajtásai is kezdtek egyre kisebbek és melgebbek lenni, hogy nekünk zarándokoknak a rajtunkra az időjárás a legszebb és legvidámabb arca jusson.

A csapat három részből állt össze, voltak a Master2-esek vagyis Száva Tamás és Vass József. Aztán ott voltunk mi a hobbitok: Gyetvai Viktor, Kelemen Attila, Nyíri Zsolt, Teslér Attila, Varga Norbert és jó magam Szobota „kraken” László. Meg persze voltak a fotós, segítős, szurkolós és biztatós emberek, mint Göncz Ildikó, Szűcs Gergő, Tóth Levente és Vass Réka, és akkor még nem is tudom elmondani hány meg hány tirpák társunk volt ott.

Először Száva Tamásnak és Vass Józsefnek pörgethettük a kerekplőket és harsoghattuk hangosan a hopp hopp hopp-ot. Szerintem az első pályán töltött kör után éreztük mind, hogy most még röhögünk az ők vezeklésén, de ezt még biz’ Isten visszakapjuk, és háromszor, mint tette azt Ludas Matyi Döbrögivel. Végül a nagy meccselés közepette Tomi kategória 13.-ként, míg Józsi 16.-ként fejezte be a kőkemény 50 perces sárdagasztást.

Ezután kicsit ódzkodva, kicsit menekülve, de mi is rászántuk magunkat az öltözésre… Abban a néhány fokban el sem lehet mondani, mennyire nem volt akarat megfagyni, de muszáj volt melegíteni menni, azt meg ünneplős ruhában lehet megtenni.
Nagy kacagások mellett és kis alaktrészeink gúnyolása árán, de csak összeszedtük magunkat, nyeregbe pattantunk és körözgettünk, döngicséltünk, hol itt, hol ott, de egy volt a lényeg: menjünk! Nyelezgettünk kicsit ide. Kicsit oda. Melegedési folyamat beindult, főleg a chillis lóbalzsam kúra után. Ugye Zsolti?!

Előttünk még a minyonok mentek és versenyeztek egyet életre-halálra, de esküszöm, minden ott lévőre és még arra is, aki ott se volt, hogy a gyerekfutam volt olyan akciódús, mint egy-egy hobbi verseny. A kicsik fülükön és a lábukon is igyekeztek levegőt venni, mindegy volt, hogy a pálya saras vagy épp a pampás részén voltak. Mert volt itt bizony tengerpart és pálmafák meg óriás aloe. Hangulatot kelteni nem pénzzel kell, hanem ezekkel az őrültségekkel, amik szinte ingyen vannak. Szóval a kis manók kihajtották magukból azt is, ami jó ha 5 év múlva lesz bennük. De csodás volt látni, ahogy ezek a kis mókusok fújtatva, kiállva utolsó wattoccskáikat is mozgássá konvertálják és az utolsó 3 centin is küzdeni akarnak.

Kis cukorkák szívfacsaróan tették a kereket és ezt követően mi barmok is begyűltünk a karámba még a rajt előtt tíz perccel. Aztán persze viccelődtünk, mert már tudtuk, hogy a keselyűk nem véletlenül gyűltek körénk. Ők már tudták, hogy ez a mészárszék adni fog számukra annyi koncot, amin jóízűen kacagva tudják megbosszúlni korábban kapott szemétkedéseinket.

Aztán visszaszámlálás és már dördült is a start pisztoly mi meg belevetettük magunkat a fél órás ihaly-csuhalyba. Rajtot követően egyből egy pocsolya, aztán szegélyperem, és közben balról kerültük a körcsarnokot. Majd félig megkerülve azt egyből egy újabb balos le a rézsűn és vissza a rézsűn. Felpattansz tekersz, mert azt hiszed jó lesz. De nem lesz az. Megint futsz, kaparsz és csúszkálsz, mint disznó a jégen. Ismét le ezúttal már fel is ülsz. Pulzusod az egekben vagy még talán afölött is. Csiki-csuki balra jobbra. Utána ugyanez jobbról-balra. Most megint fordítva és reverzbe is. Na akkor itt már látod, hogy ott az a rézsű, de most még magasabb, még meredekebb, akkor is teszel rá és neki gyorsítasz, mert korábban láttál olyat, aki hallott olyanról, aki azt kitekerte. Khm… te meg törtetsz felé, mert „Há nehogy má’ én ne mennyek fe’!” De megsúgom nem is mentem fel. Fog a nagyanyám térde kalácsa időt pocsékolni! Futok nyélen, mert az a gyorsabb, a versenyt meg a leggyorsabb nyeri meg. Érthető nem?! Na fent vagyok de ajjaj le is kell menni. Ha már talpalsz le is korcsolyázol és vissza már ilyen konszolidált, udvarias kis lépcső visz. Azon meg hopp-hopp-hopp! Fent vagy, ugye milyen jó?! Nem. Felülsz leszáguldasz, féket felejtsd el, az a gyávák vára, te menjél csak komolyan. Versenyző vagy. Van rajtad rajtszám is. Értem?! Eriggyé köcsög leértél és kis szánkózást követően örülsz, hogy az aszfalton kicsit tudsz szusszanni. Ott legalább nem kell tekerni. Annyira… Jön a mocskos jobbos ott füvön, sárban nyél. Balos, 30 méter előre. Balos vissza tempó 4. BALOS VISSZA TEMPÓ!!! Ok. ezt követően alig öt méter jobbos nyújtott. Vissza teli. Megint öt méter balos, vissza nyél. Sikán. Jobbra emelkedő, sár és jobbra be a pampákra. Keresztül a homokágyon. Végén balos, keresztül rongyolsz a füves sarason. Megint balos aztán jobbra ott a falon futás, mert a sarasra járt karó kerülés ilyen. Onnan kicsi egyenes majd balra megint aszfaltos, tempós, pihenős 200 méter. Jobbra saras emelkedő (ha nem tűnt volna fel volt egy kicsi sár). Mászás közepén ajándék palánk. Köszi fiúk. Onnan enyhe balos kicsit nagyobb sikán, majd jobbra ki belőle és derékszögű bal a domb tetőn végig aztán balra le a „letörésen”. Erre álljunk meg pár szóra. Ez az akadály a pályában bármelyik világkupán megállta volna a helyét. Füves, saras rész olyan puha földben, amit az első 50 perces futam tejbegrízzé változtatott. Mire mi odakerültünk ez már messze nem volt vészes hiszen vájatokban kellett lesiklani. De amíg nem volt kijárva, ez volt a pálya darálója, de szerencsénkre már kialakították az előttünk versenyzők a megfelelő nyomokat. Első kerék bele és végig visz csak döntsd el melyik a tiéd, mert mindegyik tengelyig ért. Ezen túl vagy és irány egyenesen, jobbra nyújtva, vissza balra, vissza jobbra és rongyolj neki a falnak. Feltekersz (már ha tudsz), aztán fent 40 méter után le jössz róla balra abból jobbra kicsi egyenes utána megint jobbra és szinte rögtön balra a sártengeren keresztül. Aszfaltos pihenő. Jobbos nyújtott sáron átvágós, aszfaltra érkezős és emelkedőnek fel megrakod a célig. Nagyszerű csaták voltak a pályán és mindenki megküzdött a helyezéséért. Nyíri Zsolti bejött nyolcadiknak, jó magam mögötte 29 másodperccel kilencedik, Varga Norbi tizenhatodik szorosan mögötte Kelemen Attila őket közvetlenül Teslér Attila követte és Gyetvai Viktor érkezett be huszonegyedikként (első magyar kupa versenyén).

Ebből volt nekünk négy és már a második körben sípoltam, mint a pánsíp. Végig volt meccs, hiszen aki a rajtban alszik az később kényszerül rakni a kereket. Így értem fel egyre jobban és jobban. A négy kör alatt nagyjából nyolc helyet jöttem fel. Szerintem ebben a pályában benne volt minden, ami a cyclocross-t jelentette.

Célba érkezés után kezdtük el kielemezni, az ez de síp síp síp síp jó pálya volt síp.
Az külön említést érdemel, hogy az a hangulat, amit mind a csapattársak, család tagok és mind a szervezők árasztottak felénk, vagy épp a Superior-os srácok a dobszóval. Köszönni lehet csak azt, amit az időjárás és a szervezők adtak nekünk ezen az egy napon. Hálásak vagyunk az ilyen versenyekért, pályákért, még akkor is, ha verseny tempóban az összes apró szentet megemlítjük gondolataink során. Már akinek van rá agykapacitása, hogy levegő be-levegő ki, pedál le-pedál le programon kívül képest más is futtatni az op rendszere.

Ezer szó meg még egy. Az biztos, ez egy csodálatos esemény volt, ahol minden tagunk tobzódott a jókedvben és úszott a hangulatban. Fürödtünk a sárban mégis imádtuk.
Jó gyereknek lenni, legalább egy-egy mocskos cx verseny idejéig.

Szerző: Szobota László – Kisvárda és Környéke Bringások – KKB

Fotók: Vass József – KKB, BringaSport

Tirpák Cross 3. évad: Decathlon kupa

Posted on 2017.12.04. - 20:07 by

Reggel 6 óra: Dáviddal elkezdtük a pályát építeni.Nemsokára megérkeztek a pályaépítő pro team többi tagjai,így 8-ra pikk-pakk,kész lettünk. Kisvárdáról kaptunk hófogó hálót,a célterület teljesen profi lett. A versenyzőkkel együtt a hó is elkezdett szállingózni,megérkezett a meterológia által beígért havazás. És ez volt a mai nap kulcsa!!

Havazásban még nem volt cross futamunk,így egy nagyon jó derbinek néztünk elébe.Versenyünket megtisztelte a cyclocross elnök,és több bajnok.

A gyerekeknek csináltunk egy kisebb kört,jó látni,hogy egyre többen vannak,és egyre motiváltabbak,külön dícséret érte a szülőknek!

Gyors átszalagozás után jött a hobbi futam.Végig mentem a pályán,1-2 helyen volt csak saras,de az egyre jobban szakadó hó,még nem maradt meg. Ennek ellenére nehéz dolguk volt a versenyzőknek.Meg nekünk. Ugyanis én először beálltam kört számolni.Hát nem egyszerű,most és itt nagyon köszönöm akik segítenek ebben,tényleg nagyon nehéz.

A hobbi futam végén a pálya elkezdett „átrendeződni”,a hótakaró majdnem a teljes pályát befedte. Így azt lehet mondani,hogy mindenkinek kicsit új volt a pálya. Bemelegíteni szokás szerint nem volt időm,már nem is nagyon zavar 

Lassan beszállingóztunk a rajthoz. Bal oldalamon a regnáló Master bajnok,jobbomon a Magyar bajnok,mögöttem Zorán,KisJózsi,Dávid,Endre, Doki….illusztris egy társaságba csöppentem na

RAJT:
BuZso,és CserG elpattantak,nem is kell rájuk figyelni, más tempóban közlekednek. Egy fiatal, és Endre után viszont én kanyarodok.Ilyen még nem volt, hogy ilyen jól kapom el a rajtot. Az első egyenesben a fiatal urat otthagyom,és próbálok élhető tempón maradni. Ez azt jelenti, hogy melegítés nélkül is már az elején jó tempót menni,de nem besavasodni. Nehéz ügy.

A pályán a versenyt megelőzően mentem vagy 70 kört,de az most majdnem semmit sem ér, ugyanis a havas pályán 1 perccel megyek lassabban,mint az edzésen.

A gumiválasztás: közepesnek értékelem,ugyanis előre felraktam a roket ront,de ahelyett hogy hátra is ezt tettem volna,oda tegnap a racing ralph jutott. Ez hiba volt,mert a bicaj hátulja minden kanyarban csúszkált,hiába eresztettem le 2 bar környékére. A kocsiba volt ugyan egy roket,de nem lett volna időm cserélni. Nem volt azért olyan veszélyes, csak a kanyarokban azért jobban tart.

Sebaj, a pálya nagyon klassz,legalább tanulok csúszkálva haladni. Az első kör végén Endrét masszívan követem,mögöttem kicsi rés,ahogy látom Zorán, és Dávid. A terv: Zorán felér, én magam elé engedem, és együtt felmegyünk Endrére.

A valóság: Zorán felér,elengedem, egyből leszakadok. Na jó,nem az ő hibája, nem volt meg hozzá az erőm. Egyenesekben nagyon erősen tudott menni, néhány kanyarig viszonylag tartottam,mert ott én voltam kicsit jobb, de minden a helyére került, őt innen nem nagyon láttam.

Endrére vagy 2x felértem, de ekkor már a 4. körben tartottunk, kezdtem érezni a szervezői munka fáradalmait, kontaktot vesztettem. Mögöttem Dávid Kis Józsival, lassan de lopják az előnyömet. Aztán egyszer csak Józsi egyedül üldöz, éppen csak, de jobban halad. A dupla palánk után mindig sokat bukok, az spd-t rugdosni kell, hogy a jeges hó lemenjen róla, és be tudjak lépni.

A 6. körben Józsi néha felér a kerekemre. Figyelek.Fél szemem hátul. A tempója nem sokkal volt nagyobb mint az enyém,a kigyorsításnál jobb vagyok. Vagyis a csiki-csukis résznél, és a padok kerülgetésénél nem engedem elém, mert akkor félő hogy meglóg.

7. körben számomra ugyanez a játék,erősen kigyorsítok, utána a kanyargóson pihenek előtte. A pulzus 170-175 végig.

Azt sejtettem,hogy az utolsó körben nem fogja ezt annyiban hagyni,de szerencsére bennem is maradt egy kicsi. A kör elején az egyenest meghúzom, az első előzési lehetőségtől megfosztottam. A kanyargón magamra engedtem, aztán a homokos dombon megint erősen támadtam. Ez ahogy láttam, sokáig kitartott, mert csak a főiskola utáni részen ért vissza rám. Elszánt vagyok,tudom,hogy ott megint nálam az előny, a dombra kiállva felküldöm a bicajt,megint egy kicsi rés,nem zavar, hogy a csiki-csukin vissza zárkózik. A kör tempójára jellemző, hogy körök óta nem láttam Endrét magam előtt, most meg visszazártunk rá majdnem,már csak vagy 50 méter előnye van. Persze tudni kell, egy krossz verseny utolsó körében ennyi előny az nagyon sok, ráadásul én full piros zónában megyek ebben a körben, így valószínű ha fel is érek rá, biztos lenne rá válasza.

A palánk előtti két egyenest úgy teszem meg, mintha ez lenne a vége, kiállva fullba nyomom. Szemem keresztbe, pulzus 3 dobbanás/perc felett kicsivel.

A palánkra figyelek, ha ott Józsi előtt vagyok, akkor nem hiszem, hogy onnan már meg tud előzni. Így volt,de a palánk el is döntötte, mert Józsi hibázott picit,így a maradék két kanyarban már az sem zavart,hogy nem kapcsol be a pedál. Így értem be absolut 5. helyen, kategória 4. Elégedett vagyok verseny után,nagyon jót tett a pályának hogy havazott, igazi krossz pálya lett, magamhoz képest jól ment, jó lett a forma

Szerzők: Farkas Attila

Fotók:
Vígh Attila –  Itt megtekinthetőek.
Kovács Zsoltné – Itt megtekinthetőek.

Következő verseny:

Elő-Szilveszter Kupa
Nyíregyháza
2017 december 30.

Részletek: Tirpák Cross és Decathlon kupa

Tirpák Cross 3. évad: KisVÁRda krossz

Posted on 2017.11.06. - 11:33 by

115 nevezés (induló), ami rekord a verseny történetében , bár elmondhatom hogy Kisvárdán hagyományosan sok az induló 🙂 
A verseny szervezése 1 hónapot vett igénybe, szerencsére minden támogatónk pozitívan állt a dologhoz. A pálya nyomvonala adott volt, folyamatosan jártunk ki edzésekre.

A versenypályát csütörtökön kezdtük építeni,akkor a karókat helyeztük el, pénteken pedig a pálya nagy részének a szalagozása is megtörtént. Kellett is az előredolgozás, mert a verseny előtt is volt még bőven feladat.

Reggel 7-kor érkeztünk, sátrak kipakolása, célkapu felfújása, és a versenyzők már el is kezdtek gyülekezni.

A Tirpák Cross sorozat ma újabb „mérföldkőhöz” érkezett, ugyanis a versenyünkre kilátogatott Dr Seszták Miklós Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztere.

10 óra után a gyerekek elrajtoltak, akik az eddigiekhez képest egyre nagyobb számban indulnak. Jó látni, hogy van utánpótlás, Bükkszentkeresztről komplett csapat érkezett

10:45-kor aztán a legnépesebb mezőny, a hobbi kategória is elstartolt a maga 5 körére. A pályán nyújtottunk ahol tudtunk, a tavaszi versenypályához képest 1 perccel lett hosszabb.

12:00-kor rajtolt az ELIT futam, igencsak szép számmal, kb. 25-en rajtoltunk el a 8 körös futamon .

Fantasztikus hangulat volt, rengetegen szurkoltak a pálya mellett, biztattak mindenkit. Idén is nemzetközi volt az esemény hiszen Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából is érkeztek határontúli barátaink.

Itthonról pedig szinte a teljes keleti régió versenyzői eljöttek, Békéscsaba, Miskolc, Debrecen kerékpárosai tiszteltek meg minket.

KKB Csapat összefoglaló:

2017.11.04.-én Kisvárda adott otthont a KKB – Kisvárda és Környéke Bringások szervezte KisVÁRda Crossnak, mely a második fordulója volt a Tirpák Cross 3. évadát futó cyclocross versenysorozatnak.

Hatalmas mezőny gyűlt össze minden kategóriában, így összesen 115 főt számláló tömeg volt a vár-tónál. A verseny meggynitóján tiszteletét tette Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is.

A népes gyerek futamon megmérették magukat a kicsik. Nekik két körük volt a 2,6km-es pályán. Mindannyiuk arcán látható volt a küzdeni akarás és a versenyszellem. 10 órakor rajtoltak el a legifjabbak. A fiúk között elsőként Szögyéni Ádám (KKB) végzett, őt követte Andrij Dragula majd Görög Dániel. Lányok között Nagy Vanda, Krotilla Otilía (KKB), Molnár Fanny és Szabó Boglárka sorrend lett a befutó.

11 órakor hagyta el a rajtot a népes Hobbi mezőny, mely magába foglalt az U18, Felnőtt Férfi, Felnőtt Női, Master 1 illetve Master 2 kategóráikat. Az 5 körös futam során abszolút elsőként Benke Gábor ért célba őt követte Kanyári Zsombor és Cizma Zsolt. Még a Felnőtt Férfi kategória dobogóját is ők foglalták el ezzel az eredménnyel.

U18 Fiú kategóriában Takács Valent Márk volt az első, Kovács Ákos második és Steványik Benedek a harmadik helyezett.
U18 Lány kategóriát Világi Virág nyerte magabiztosan.

Felnőtt Női mezőny versenyét Gaál Izabella nyerte őt követte Márián Krisztina és Fekete Kata

Master 1 kategóriában szoros versenyt követően a köevetkező eredmény állt be: Szögyényi Gábor (KKB) első, Nyüsti István második, Pásztor Zoltán (NYÍR-MTB) harmadik.

Master 2-es versenyzők is megküzdöttek egymással és végül Gál István volt közülük a leggyorsabb őt követte Bakos Zoltán és Oleksandr Dragula.

Délben indult útnak a 8 körös megmérettetésre az Elit Felnőtt, Master és MTB kategóriák. Itt szoros és izgalmakban gazdag versenyt abszolútként megnyerő Kanyári Botond ért először a célba aztán Farkas Attila és Hrenkó Norbert futott be.

Elit Felnőtt eredménye:
1. Kanyári Botond
2. Géczi Gergő (KKB)
3. Hacsi Ákos

Elit Master eredménye:
1. Farkas Attila
2. Eke Zoltán
3. Száva Tamás (KKB)

Elit MTB eredménye:
1. Hrenkó Norbert
2. Molnár György
3. Pintér Attila

A versenyt követően jó hangulatú tombola sorsolást tartottak a szervezők, értékes nyereményekkel.

A KKB versenyzői a következő eredményeket érték el:
Gyerek Fiú:
Szögyényi Ádám 1.
Gyetvai Viktor 5.
Balogh Lőrinc 6.
Szögyényi Szabolcs 10.
Tóth Norbert Márk 11.

Gyerek Lány:
Krotilla Otília 2.

Hobbi Férfi:
Varga Norbet 6.
Szónok Bertalan 8.
Tóth Norbert Tibor 9.
Zsóri András Gábor 12.

Hobbi Női:
Nagyné Révész Katalin 4.

Hobbi Férfi Master 1:
Szögyényi Gábor 1.
Kelemen Attila 13.
Halász István 16.

Elit Felnőtt Férfi:
Géczi Gergő 2.

Elit Master:
Száva Tamás 3.
Vass József 5.

Elit MTB:
Szobota László 5.

Gratulálunk minden résztvevőnek!
Köszönjük az önzetlen munkát a szervezőknek és a segítőknek, Molnár Tüzépnek a faanyagot, Nexus Holding Kft.-nek a hírverést, valamint Kisvárda Város Önkormányzatának segítőkészségét!

A tombola felajánlásokat:
Barczi Ákos
Biotech Kisvárda
Decathlon
Hornyák Dávid – Hegyaljai Bringások
Ferencz László – HUSSE állateledelek 
Karskó István
Kisvárda és Környéke Bringások KSE
Szerafin László – Fanaticbike Kisvárda
The Soft – TOKAJ 
Technokor-Plus Kft.
Tóth Norbert Tibor 
ViniBike SE

Köszönjük!

Szerzők: Vass József és Kisvárda és Környéke Bringások KSE

Következő verseny:

Decathlon kupa
Nyíregyháza
2017 december 3.

Részletek: Tirpák Cross és Decathlon kupa

A Tirpák Cross robog tovább

Posted on 2017.10.29. - 10:13 by

A Tirpák Cross robog tovább, immár a 3. évadot „tapossuk” Céljaink idén sem változtak.

Szeretnénk minőségi és élvezetes házi sorozatot rendezni a megye, illetve a régió kerékpárosainak. Igyekszünk felkarolni a fiatalokat, a feltörekvő tehetségeket illetve versenyzési lehetőséget biztosítani a téli időszakban a kerékpársport szerelmeseinek mindig alacsony költségek mellett.

Ennek a sorozatnak a 2. állomása a KisvárdaCross futam. 2017-ben már volt egy verseny a Várban, Várliget néven most ezt illesztettük bele a Tirpák Cross sorozatba. A tavaszi versenyen rekord indulószám volt, reméljük ezt most is sikerül elérnünk. Számítunk a versenysorozat, minden eddigi résztvevőjére valamint szeretnénk a helyi és környékbeli fiataloknak is lehetőséget biztosítani hogy kipróbálják magukat a Cyclocross/MTB szakágban.

Futamainkra nevezési díj nincs. A sorozatban résztvevők az első alkalmon átvett rajtszámmal indulhatnak

Szerző: Vass József

Versenysorozat: Tirpák Cross

Verseny:

Kisvárda
KisVÁRda Cross
2017 november 4.

Részletek: Tirpák Cross és Kisvárda és Környéke Bringások – KKB

Bevettük a Rám-szakadékot!

Posted on 2017.08.21. - 20:23 by

Aktív nyaralásunk második túraútvonala Dobogókőre vezetett a Rám-szakadékon keresztül. Ezt a túrát már nagyon vártuk, szakadékban végig patakmederben, létrákon, kapaszkodókon keresztül, ugyan… ezt ki ne várná? 🙂

Dömösről indultunk meg befelé a hegységnek. Itt érdemes megjegyezni, hogy Dömösön egy parkolóban parkoltunk autóinkkal ahol 1000HUF/napos áron lehet jegyet vásárolni, hétköznap és hétvégén is egy automatából. Megindultunk a hegynek, még DÖmösön belül szép felújított házak között haladunk, egy darabig még aszfaltozott úton, de visszafelé észrevettük, hogy az úttal párhuzamosan lehet haladni egy ösvényen is, visszafelé ott is jöttünk, érdemesebb azt megcélozni. Rögtön az út elején szembe tűnik egy sokunk által fennhangon említett tábla, KÜRTŐSKALÁCS!!! Noh, de majd visszafelé megkóstoljuk, most haladjunk, mert hosszú lesz a nap.

A kürtőskalácsos után nem sokkal egy tisztáshoz érkezünk, egy kis kápolnához. Itt van egy pár elágazás, lehet menni sokfelé, de a mi útvonalunk a fahídon át vezet ki az aszfaltos útra. A Lukács-árkot elhagyva már ott is vagyunk a Rám-szakadék bejáratánál. Innen kezdődik is a jó világ, jaj de vártuk már. 🙂

Ahogy haladunk előre lépésről lépésre, egyre jobb a terep, egyre több a víz a patakban, szikla, farönk – tetszik mindenkinek. Ha szabad ajánlani, keménytalpú cipőben induljunk neki a túrának, a sziklás talaj miatt érdemes. Egyszer csak megjelenik előttünk az első létra, és mosolyra kerekedett sokunk arca, hogy „EZ AAAZZZ!” ezért jöttünk, megérkeztünk! 🙂 Másztunk is fel serényen, közbe csattantak a jobbnál jobb képek, amiből rengeteg készült. A hangulat a környezetnek hála fantasztikus volt, egyik létrafok a másik után haladunk felfelé. Figyelni kell mert a létrák fokai ugyan anno még el voltak látva csúszásvédelemmel, de azok mára már lekoptak, a pataknak hála pedig a fémcsöves létra igen csúszós tud lenni, de tudunk végig kapaszkodni a korlátban. Létra után az oldalfalba vágott lépcsőkön mászunk felfelé, végig a patak fölött artista mozdulatokkal ugrunk egyik kis lépcsőről a másikra.

Nagyon élveztük a túra ezen részét, végig lenyűgöző környezetben ámultunk és bámultunk. Sajnos nem ilyen helyen folytatódott a túránk, de a továbbiakban sem volt panasz látnivalóban. Ahogy kiértünk a Rám-szakadékból egy kis lépcsősoron felfelé egy pihenőbe futunk bele, ahol meg is ebédeltünk és teli vigyorral beszélgettünk az eddigi szakaszról. Magunkhoz vettük a kellő kalóriát, szőlőcukrot és gumicukrot aztán indultunk tovább, a cél Dobogókő.

Rám szakadék 360 Panoráma

[vtour_360 title="Rám-szakadék 360 Panoráma" img="http://127.0.0.1/tekeregj-2021/wp-content/uploads/2017/08/LG-ELECTRONICS_LG-Electronics_699904-713826_000.jpg" width="100%" height="550px" anim_speed="0.95" navbar="false" autorotate="false" mousewheel="false" keyboard="true" gyroscope="false" fov="70" lon="0" lat="0" vt_fullscreen="true" ][/vtour_360]

Pár méter után, felértünk egy kis aszfaltos részre, de pár méter után kanyarodtunk is vissza a turista ösvényre, és ha lehet azt mondani a túra legfárasztóbb része következett, meredeken emelkedett. Ezen a szakaszon végig erdőben haladunk, igazán kilátás sincs semelyik oldalra sem. De ha jól figyelünk, és tényleg jól kell, – mert semmiféle tábla nem mutatja -, több kilátó mellett is elhaladunk, ha nem figyeljük az ösvényeket a bal oldalon felfelé haladva, akkor ezekről mind lemaradhatunk, és nagy kár lenne értük. Ezt a nagy emelkedőt letudva, már lassan ott vagyunk Dobogókőn, de még előtte a Tirts Rezső kilátót vettük célba, ahol kicsit szusszantunk is és persze gyönyörködtünk a kilátásban. Kis pihenő után már Dobogókő érkezett, ahol várt minket a megérdemelt fagyi. 🙂

Fent a csúcson gyönyörű kilátás mellett nyugtáztuk ezen a napon is, megérte felkelnünk és megindulnunk felfelé. Pihenő, fagyi és kis uzsonna után indulás tovább, mert a túra fele még hátra van. Lefelé nem egy szokványos bejáratott útvonalat választottunk, hanem kicsit vadregényesebbet, ahol nem járnak túl sokan, ha lehet mondani, akkor inkább a vaddisznók és a rókák használják. 🙂

A Zsindelyes vendégházat elhagyva gyorsan sok szintet hagytunk magunk mögött, elkezdtünk lefelé ereszkedni a sípályán keresztül kasul, amerre láttunk. Ekkor a sípálya közepén elágazáshoz értünk, gondoltuk csináljunk egy versenyt, hogy ki ér le a pálya aljára a leghamarabb: 1 jobbra, 1 balra. Én indultam meg jobbra, Enor pedig balra. Hamar rájöttem, ez a verseny számomra véget ért, ugyan is keresztbe borult fák és magas fű vette lendületem. 😀

Vadregényes útvonalon lefelé haladva, itt-ott magas fűben végig, egy idő után eszünkbe ötlött, hogy mi lenne, ha az erdőben keresztül egy patakon levágnánk a kanyargós részt. Igen, ez eddig akárhányszor szóbajött túrázásnál, csak az eltévedés lett belőle, ahogy most is, vagyis… igazából nem tévedtünk el, mert tudtuk hová akarunk menni. 😀 Itt kettévált a csapat, voltak a bátrak, akik meredek hegyoldalon leereszkedve minden térkép és GPS nélkül haladtak a patakmederben lefelé, és voltunk mi, akik a biztosra mentek és az úton haladtunk tovább. Nem sokkal később a „Marco! – Polo!” játéknak köszönhetően ismét összetalálkozott a két csapat. Kis pihenő és élménybeszámoló a nagy eltévedések után, aztán haladunk tovább, most már lassan a túra végéhez közeledünk. De még mielőtt a végére érnénk, a túra elején kiszimatolt kürtőskalácsot most meg is kóstoltuk, nagyon jólesett a cukros kalács, kellemesen elfáradva értünk vissza a parkolóba. Indultunk is visszafelé, mert a vacsora el nem maradhat egy ilyen túra után. 🙂

Nagyon jó túra volt, csak ajánlani tudjuk minden kalandra vágyónak. Rendesen felkészülve, megfelelő öltözékben és fizikummal vágjunk neki a Rám-szakadéknak, kis gyerekekkel NE induljunk neki a sziklás, meredek létrákkal teli útvonalnak.

Képek
Útvonal