Makkoshotykán találkoztunk délelőtt 9-kor, egész szép kis csapat gyűlt össze, kis ismerkedés pacsizás után neki is lódultunk a túrának.

Egyből felfelé indult meg a túra, bár nem meredeken, de érezhetően felfelé a Hotyka-patak mellett a szép és hűvös erdőben. 4 kilométer után egy sorompó fogadott minket, ami általában soha nincs nyitva, így érdemes rá figyelni. A sorompó után egy erdészházhoz érünk, amihez egy hídon keresztül vezet át az út a patak fölött.

Az erdészház után kicsit keményedik az útvonal felfelé, egyre meredekebb lesz egészen a Gerendás rétig, azonban még előtte még szereltünk picit, defektet javítottunk. Vagyis inkább egy ember javított, mi többiek pedig tanácsokat adtunk, hogy ne így, hanem úgy. Mi élveztük, Ő pedig… 🙂 Gerendás rétre felérve ismét szusszantunk kicsit, majd irány tovább felfelé. Eső után voltunk, innen kicsit sárosabb volt az utunk, de még éppen tekerhető. Lassan elérünk Istvánkútig, itt ismét szusszantunk és megtöltöttük a kulacsokat, mert hamarosan a legnehezebb szakasz következett.

Istvánkút után már nem sok volt hátra és megkezdhetjük a mászást felfelé a Nagy-Péter-mennykőre, ahol elég technikás az út kerékpárral, érdemes fokozott figyelemmel végigtekerni. Felfelé ki kell állni rendesen, jó meredek, de még tekerhető, csak bírja a lábunk, de ha felérünk, a látvány mindenért kárpótol. Csodálatos a látvány, mindenki elkészítette a kötelező képeket és ilyen szép kilátásban meg is ebédeltünk.

Ebéd után irány lefelé, a túra csúcspontja után mind látványban, mind magasságban (709 méter) Kőkapu következett, ahová szinte végig gurultunk. Ennek rendje és módja szerint jöttünk, mint akit kergetnek, itt-ott hullottak is le gps-ek a kerékpárról, de megtaláltuk hamar, így suhantunk tovább. A nagy lefelében majd ne feledkezzünk meg Rostálló előtti – általában zárt – sorompóról, mert csúnya vége lehet, ha nem figyelünk. Az út végig dózer, kissé gödrös, de tekerhető, gurulható. Kőkapura berobogva kis pihenő, utántöltöttük a kulacsokat és kapaszkodhattunk tovább felfelé. Ismét Gerendás rét felé vettük az irányt, de csak úgy a feléig volt tervben, itt fordultunk volna le dózerútra, na de jött egy kis gikszer, amit itthon megterveztünk utat, nos az ott nem volt meg, vagyis éppenséggel ott volt, csak… Csak olyan meredek volt, hogy többen inkább visszamentünk az aszfalt útra Gerendás rét irányába, páran pedig bringát a hátukra vették és irány hegyet mászni felfelé. 🙂

Ismét találkozott a csapat a Kéktúra kereszteződésében, ekkor már csak egy nagy lefelé volt Makkoshotykáig. Visszaértünk a kocsikhoz, mindenki elmesélte a frissen szerzett élményeit, tapasztalatait és megbeszéltük, hogy jövünk még, mert egy nagyon jó kis társaság jött össze. 🙂