Helló ismét! Mivel tegnap már elkezdtük nézni az előrejelzéseket, arra számítottunk, hogy a reggel hetes indulással az ajándékba kapott, förtelmes nyárias, meleg időben elindulva, négy órát hajtva a bringákat elkerüljük, a délre időzített esőt.

Így az indulás, még ha döcögősen is, de pont jól sikerült. Újból Somfalva-Nagymarton ám ezúttal Savanyúkút és így fordultunk Hochwolkersdorf felé. Kellemes kis hullámvasúttal indult az út e része és mindig csak, akkor kúpoltuk meg, amikor a táj kellően hepe-hupás volt ehhez. Itt sikerült rendes wattokat tenni a pedálra. Aztán persze fogyott a kraft. Ez talán természetes így a negyedik napon. Majd tudja a fene, hogy miért, (valójában tudjuk, az elmúlt három nap hatása), de újból beindultak a lábak szépen felvettük a ritmust, amivel már lehetett valamit kezdeni.

Kellemes sík etap volt egészen Ofenbach-ig, majd beindult a móka. Eleinte Tomi és Józsi kezdett el tempót menni. Majd egyszer csak sikerült nekem is egy ritmust felvenni, ha már 34/25 van feltéve, akkor abból kell főzni. Ennek az áttételnek annyi a trükkje, hogy ha tekered haladsz, ha nem tekered meghalsz. Ha pedig már elkezdtem tekerni, akkor tekerjem is rendesen. Ebből pedig sikerült már egy egész életképes tempót kiépíteni, amikor pedig ez összeállt elkezdtem felérni Tomiékat. Könnyű volt ez, mert néha-néha kiengedett a hegy, de csak épp annyira, hogy még jobban megkívánd. Mikor elcsíptem őket, már biztos lehettünk az emelkedő közepénél. Józsi kis szalagját megcsíptem majd meglepődött, hogy kerültem én oda. Egyszerűen csak tekertem a pedált.

Mikor felértünk Hochwolkersdorf-ba már kicsit aggódtak a többiek, hogy ebből bizony strandidő lesz. Innen feltekertünk a Rosalia tetejére. Ahol gyorsan felöltöztünk, és lejtmenetbe raktuk a gépeket. Itt már elkezdett köpködni az eső, emiatt szörnyen elkeseredtünk, hogy ki kellett hagyni a Luifweg mászást. De enyhítette szívfájdalmunk a csendes eső és a sötétülő égbolt.

Fraknót hátrahagyva egyre sietősebben tudtunk menni Nagymarton felé, amit nem értettem hiszen ekkorra már tökéletes kerékpáros időben űzhettük a sporttevékenységet. A városban már kiválóak voltak a körülmények, így csöndben ázhattunk, mint a kutyaszar, miközben elindultunk Ágfalva felé. Itt már vártam, hogy az addigi 874 méter szintet kiegészítsem egy szép kerek számra, amikor is a strandnál nem fordultunk el a tengerszem felé. Semmi gond, majd megyünk a másik irányba ott is visszajutunk a somfalvi útra, de nem. Olyan pályán mentünk, amit eddig nem ismertem. Teljesen hangulatos, és a kötött pálya kedvelőinek is biztos elnyeri a tetszését, mert a soproni vasút vonal mellett fekszik.

Mivel ide már szolid harmincas tempót diktáltunk, a kamáslik teljesen felmondták a szolgálatot. A cipőmnek sem véletlenül torpedo a típusa szerintem, mert elég jól mozgott ebben a közegben is.

Szó mi szó. Eláztunk, de rendben haza értünk, bulis egy móka volt ez a mai is.