Annyit mondok csak, elkezdődött! Minden évben van egy hét tavasszal, amikor csak a kerózás körül forog a világom, nem mintha amúgy nem, de psszt erről nem kell tudni mindenkinek!
Ezt a hetet szoktam én mindig Edzőtábor-o-zoo névvel illetni. Ekkor hagyom a krakent kiszabadulni, persze eddig csak az észak-alföldi, nyírségi löszhegyek és a zemplén hegyei között garázdálkodhatott.
Na de most!!! Hát most lehet letörik a csápja a szörnynek… Na jól van ne hipe-oljuk túl magunkat, de egy biztos szeles, havas tavasz ide, tavaszias, napos tél oda. Ez a hét jó lesz!
Ma már Tomival megfutottuk a prológot 70 km-en 30+-os átlag a Cigándi víztározón, ahol mint azt itt mondjuk KKB-ban, ha nem is fúj a szél ott biztos fog. (Margóra csak annyit, hogy ez egy töltés [értsd.; gát], aminek a tetején fut egy 20 kilométeres aszfaltcsík, direkte kerékpárosoknak. Itt kerül megrendezésre a Ki a Legény a Gáton időfutamunk a nyár közepén. Ez a terület viszonylag nagy területen nyitott, ami miatt szinte 110%, hogy az arra tipikus északi szél megtalál).
Szóval ebben a kis fhuuu szellőcskében kerekeztünk a kb. -1-4°C közötti hőmérsékletben. Ellátogattunk a történelmi szlovák királyságba is egy Zlatý Bažantra, amit persze nem kaptunk meg, de ezt tudtuk előre, hiszen Nagykövesden (Kövesd – Veľký Kamenec) a Korona csak 11-től nyit. Így marad a pácini kis kocsma a maga kis megfoghatatlan bájával és persze Kartáccsal a félszemű macsekkal (tőlem kapta a nevét, még lusta voltam megkérdezni a pultostól). Itt már egy jó Staropramen és a megszokott finom presszó kávéval üzemeltünk tovább.
Furcsa az amikor olyan szinten összeáll a bicajod, hogy teljes belebuzulsz, pedig velem most ez történt. Az argon úgy viselkedett, mintha most hoztam volna ki a boltból. Esküszöm a csibész élvezte, hogy kint vagyunk ebben a hol pocsék, hol napfényes időben, de mindenképp a gyönyörű természetben, és úgy hevert a kapuban, mint Zafír szokta azt idehaza tenni (ő az egy éves, fekete labradorom). Lényeg, hogy mindent lezúdítva fájó lábakkal néha egy-egy auóht kifújva érkeztünk haza, persze erre Tomi mindig azt mondja, hogy foglalkozás elérte a célját. Efelől kétségem sincs, amikor fájó combbal írom épp e sorokat 😛
Na de kezd már terjengőssé válni ez a bejegyzés, szóval intek egy pacsit és lendítek egy ötöst. Ezután pakolok még össze, majd holnap (2018.03.25) indulunk nem árulom el hova.
Vannak vasárnapok, amikor a vidéki emberek, templomba mennek, mint mi is. Vannak vasárnapok, amikor zarándokolnak, mint mi is. Vannak vasárnapok, amikor meg bicikliznek, mint mi is.
Ez a a három volt most egyszerre, mert amikor a KKB bringásai korán kelnek, korán indulnak és korán utaznak, akkor bizony az már valami nagy dolgot sejtet. BORSOD CROSS – MISKOLC CX MK!
Így vetettük minden kerekünket a miskolci utak valamelyikére. Megérkeztünk és az időjárás húzta még a száját kicsit, de amikor volt alkalma rápillantani a pályára, amit összeraktak Dovák Dávidék, egyre jobban és jobban kezdett ránk mosolyogni. Sóhajtásai is kezdtek egyre kisebbek és melgebbek lenni, hogy nekünk zarándokoknak a rajtunkra az időjárás a legszebb és legvidámabb arca jusson.
A csapat három részből állt össze, voltak a Master2-esek vagyis Száva Tamás és Vass József. Aztán ott voltunk mi a hobbitok: Gyetvai Viktor, Kelemen Attila, Nyíri Zsolt, Teslér Attila, Varga Norbert és jó magam Szobota „kraken” László. Meg persze voltak a fotós, segítős, szurkolós és biztatós emberek, mint Göncz Ildikó, Szűcs Gergő, Tóth Levente és Vass Réka, és akkor még nem is tudom elmondani hány meg hány tirpák társunk volt ott.
Először Száva Tamásnak és Vass Józsefnek pörgethettük a kerekplőket és harsoghattuk hangosan a hopp hopp hopp-ot. Szerintem az első pályán töltött kör után éreztük mind, hogy most még röhögünk az ők vezeklésén, de ezt még biz’ Isten visszakapjuk, és háromszor, mint tette azt Ludas Matyi Döbrögivel. Végül a nagy meccselés közepette Tomi kategória 13.-ként, míg Józsi 16.-ként fejezte be a kőkemény 50 perces sárdagasztást.
Ezután kicsit ódzkodva, kicsit menekülve, de mi is rászántuk magunkat az öltözésre… Abban a néhány fokban el sem lehet mondani, mennyire nem volt akarat megfagyni, de muszáj volt melegíteni menni, azt meg ünneplős ruhában lehet megtenni.
Nagy kacagások mellett és kis alaktrészeink gúnyolása árán, de csak összeszedtük magunkat, nyeregbe pattantunk és körözgettünk, döngicséltünk, hol itt, hol ott, de egy volt a lényeg: menjünk! Nyelezgettünk kicsit ide. Kicsit oda. Melegedési folyamat beindult, főleg a chillis lóbalzsam kúra után. Ugye Zsolti?!
Előttünk még a minyonok mentek és versenyeztek egyet életre-halálra, de esküszöm, minden ott lévőre és még arra is, aki ott se volt, hogy a gyerekfutam volt olyan akciódús, mint egy-egy hobbi verseny. A kicsik fülükön és a lábukon is igyekeztek levegőt venni, mindegy volt, hogy a pálya saras vagy épp a pampás részén voltak. Mert volt itt bizony tengerpart és pálmafák meg óriás aloe. Hangulatot kelteni nem pénzzel kell, hanem ezekkel az őrültségekkel, amik szinte ingyen vannak. Szóval a kis manók kihajtották magukból azt is, ami jó ha 5 év múlva lesz bennük. De csodás volt látni, ahogy ezek a kis mókusok fújtatva, kiállva utolsó wattoccskáikat is mozgássá konvertálják és az utolsó 3 centin is küzdeni akarnak.
Kis cukorkák szívfacsaróan tették a kereket és ezt követően mi barmok is begyűltünk a karámba még a rajt előtt tíz perccel. Aztán persze viccelődtünk, mert már tudtuk, hogy a keselyűk nem véletlenül gyűltek körénk. Ők már tudták, hogy ez a mészárszék adni fog számukra annyi koncot, amin jóízűen kacagva tudják megbosszúlni korábban kapott szemétkedéseinket.
Aztán visszaszámlálás és már dördült is a start pisztoly mi meg belevetettük magunkat a fél órás ihaly-csuhalyba. Rajtot követően egyből egy pocsolya, aztán szegélyperem, és közben balról kerültük a körcsarnokot. Majd félig megkerülve azt egyből egy újabb balos le a rézsűn és vissza a rézsűn. Felpattansz tekersz, mert azt hiszed jó lesz. De nem lesz az. Megint futsz, kaparsz és csúszkálsz, mint disznó a jégen. Ismét le ezúttal már fel is ülsz. Pulzusod az egekben vagy még talán afölött is. Csiki-csuki balra jobbra. Utána ugyanez jobbról-balra. Most megint fordítva és reverzbe is. Na akkor itt már látod, hogy ott az a rézsű, de most még magasabb, még meredekebb, akkor is teszel rá és neki gyorsítasz, mert korábban láttál olyat, aki hallott olyanról, aki azt kitekerte. Khm… te meg törtetsz felé, mert „Há nehogy má’ én ne mennyek fe’!” De megsúgom nem is mentem fel. Fog a nagyanyám térde kalácsa időt pocsékolni! Futok nyélen, mert az a gyorsabb, a versenyt meg a leggyorsabb nyeri meg. Érthető nem?! Na fent vagyok de ajjaj le is kell menni. Ha már talpalsz le is korcsolyázol és vissza már ilyen konszolidált, udvarias kis lépcső visz. Azon meg hopp-hopp-hopp! Fent vagy, ugye milyen jó?! Nem. Felülsz leszáguldasz, féket felejtsd el, az a gyávák vára, te menjél csak komolyan. Versenyző vagy. Van rajtad rajtszám is. Értem?! Eriggyé köcsög leértél és kis szánkózást követően örülsz, hogy az aszfalton kicsit tudsz szusszanni. Ott legalább nem kell tekerni. Annyira… Jön a mocskos jobbos ott füvön, sárban nyél. Balos, 30 méter előre. Balos vissza tempó 4. BALOS VISSZA TEMPÓ!!! Ok. ezt követően alig öt méter jobbos nyújtott. Vissza teli. Megint öt méter balos, vissza nyél. Sikán. Jobbra emelkedő, sár és jobbra be a pampákra. Keresztül a homokágyon. Végén balos, keresztül rongyolsz a füves sarason. Megint balos aztán jobbra ott a falon futás, mert a sarasra járt karó kerülés ilyen. Onnan kicsi egyenes majd balra megint aszfaltos, tempós, pihenős 200 méter. Jobbra saras emelkedő (ha nem tűnt volna fel volt egy kicsi sár). Mászás közepén ajándék palánk. Köszi fiúk. Onnan enyhe balos kicsit nagyobb sikán, majd jobbra ki belőle és derékszögű bal a domb tetőn végig aztán balra le a „letörésen”. Erre álljunk meg pár szóra. Ez az akadály a pályában bármelyik világkupán megállta volna a helyét. Füves, saras rész olyan puha földben, amit az első 50 perces futam tejbegrízzé változtatott. Mire mi odakerültünk ez már messze nem volt vészes hiszen vájatokban kellett lesiklani. De amíg nem volt kijárva, ez volt a pálya darálója, de szerencsénkre már kialakították az előttünk versenyzők a megfelelő nyomokat. Első kerék bele és végig visz csak döntsd el melyik a tiéd, mert mindegyik tengelyig ért. Ezen túl vagy és irány egyenesen, jobbra nyújtva, vissza balra, vissza jobbra és rongyolj neki a falnak. Feltekersz (már ha tudsz), aztán fent 40 méter után le jössz róla balra abból jobbra kicsi egyenes utána megint jobbra és szinte rögtön balra a sártengeren keresztül. Aszfaltos pihenő. Jobbos nyújtott sáron átvágós, aszfaltra érkezős és emelkedőnek fel megrakod a célig. Nagyszerű csaták voltak a pályán és mindenki megküzdött a helyezéséért. Nyíri Zsolti bejött nyolcadiknak, jó magam mögötte 29 másodperccel kilencedik, Varga Norbi tizenhatodik szorosan mögötte Kelemen Attila őket közvetlenül Teslér Attila követte és Gyetvai Viktor érkezett be huszonegyedikként (első magyar kupa versenyén).
Ebből volt nekünk négy és már a második körben sípoltam, mint a pánsíp. Végig volt meccs, hiszen aki a rajtban alszik az később kényszerül rakni a kereket. Így értem fel egyre jobban és jobban. A négy kör alatt nagyjából nyolc helyet jöttem fel. Szerintem ebben a pályában benne volt minden, ami a cyclocross-t jelentette.
Célba érkezés után kezdtük el kielemezni, az ez de síp síp síp síp jó pálya volt síp.
Az külön említést érdemel, hogy az a hangulat, amit mind a csapattársak, család tagok és mind a szervezők árasztottak felénk, vagy épp a Superior-os srácok a dobszóval. Köszönni lehet csak azt, amit az időjárás és a szervezők adtak nekünk ezen az egy napon. Hálásak vagyunk az ilyen versenyekért, pályákért, még akkor is, ha verseny tempóban az összes apró szentet megemlítjük gondolataink során. Már akinek van rá agykapacitása, hogy levegő be-levegő ki, pedál le-pedál le programon kívül képest más is futtatni az op rendszere.
Ezer szó meg még egy. Az biztos, ez egy csodálatos esemény volt, ahol minden tagunk tobzódott a jókedvben és úszott a hangulatban. Fürödtünk a sárban mégis imádtuk.
Jó gyereknek lenni, legalább egy-egy mocskos cx verseny idejéig.
