kerékpár Archívum

Elkezdődött – KKB

Posted on 2018.03.24. - 20:08 by Főtekergő

Ahoi Popaček!

Annyit mondok csak, elkezdődött! Minden évben van egy hét tavasszal, amikor csak a kerózás körül forog a világom, nem mintha amúgy nem, de psszt erről nem kell tudni mindenkinek!

Ezt a hetet szoktam én mindig Edzőtábor-o-zoo névvel illetni. Ekkor hagyom a krakent kiszabadulni, persze eddig csak az észak-alföldi, nyírségi löszhegyek és a zemplén hegyei között garázdálkodhatott.

Na de most!!! Hát most lehet letörik a csápja a szörnynek… Na jól van ne hipe-oljuk túl magunkat, de egy biztos szeles, havas tavasz ide, tavaszias, napos tél oda. Ez a hét jó lesz!

Ma már Tomival megfutottuk a prológot 70 km-en 30+-os átlag a Cigándi víztározón, ahol mint azt itt mondjuk KKB-ban, ha nem is fúj a szél ott biztos fog. (Margóra csak annyit, hogy ez egy töltés [értsd.; gát], aminek a tetején fut egy 20 kilométeres aszfaltcsík, direkte kerékpárosoknak. Itt kerül megrendezésre a Ki a Legény a Gáton időfutamunk a nyár közepén. Ez a terület viszonylag nagy területen nyitott, ami miatt szinte 110%, hogy az arra tipikus északi szél megtalál).

Szóval ebben a kis fhuuu szellőcskében kerekeztünk a kb. -1-4°C közötti hőmérsékletben. Ellátogattunk a történelmi szlovák királyságba is egy Zlatý Bažantra, amit persze nem kaptunk meg, de ezt tudtuk előre, hiszen Nagykövesden (Kövesd – Veľký Kamenec) a Korona csak 11-től nyit. Így marad a pácini kis kocsma a maga kis megfoghatatlan bájával és persze Kartáccsal a félszemű macsekkal (tőlem kapta a nevét, még lusta voltam megkérdezni a pultostól). Itt már egy jó Staropramen és a megszokott finom presszó kávéval üzemeltünk tovább.

Furcsa az amikor olyan szinten összeáll a bicajod, hogy teljes belebuzulsz, pedig velem most ez történt. Az argon úgy viselkedett, mintha most hoztam volna ki a boltból. Esküszöm a csibész élvezte, hogy kint vagyunk ebben a hol pocsék, hol napfényes időben, de mindenképp a gyönyörű természetben, és úgy hevert a kapuban, mint Zafír szokta azt idehaza tenni (ő az egy éves, fekete labradorom). Lényeg, hogy mindent lezúdítva fájó lábakkal néha egy-egy auóht kifújva érkeztünk haza, persze erre Tomi mindig azt mondja, hogy foglalkozás elérte a célját. Efelől kétségem sincs, amikor fájó combbal írom épp e sorokat 😛

Na de kezd már terjengőssé válni ez a bejegyzés, szóval intek egy pacsit és lendítek egy ötöst. Ezután pakolok még össze, majd holnap (2018.03.25) indulunk nem árulom el hova.

Gute nacht 😉

KKB – Kisvárda és Környéke Bringások

KKB Téli Tekerés Mítosza

Posted on 2017.12.28. - 19:20 by Főtekergő

KKB – Téli Csapat Bringázás

Sokan azzal a lehetetlen felismeréssel vannak, amikor meglátnak minket télen, hogy Úristen nem fagytok meg?! Már hogy fagynánk… Mozgunk!

Kaptam is ehhez, egy kis anyagot, amit most itt meg is osztok veletek:

„Odafönt már megrendelték a telet, öles léptekkel trappol felénk. Talán arra is készül, hogy egyenként lökdösse fel a bringásokat, fagyos buszmegállókig, dugókban várakozó autók szűk üléséig zavarva őket. A kerékpárosok azonban – mint önbizalomtól duzzadó bokszoló a ringben – tárt karokkal várják a fagyot, és készülnek. A fagy beálltával adunk néhány tippet, amivel a negyedik évszakban is a bringa lesz a legjobb közlekedési eszköz, és az egyik legjobb szabadidős elfoglaltság.

1. Szélvédettség

Tulajdonképpen ugyanarra kell figyelni, mintha gyalog mennénk ki az utcára: megfelelően öltözzünk fel! Kerékpáron ráadásul megvan az az előny, hogy utunk elejétől végéig „dolgozunk”, tehát nem fázunk, mint sétálás vagy a buszra várakozás közben. Elsősorban a szélvédettségre figyeljünk. Ha csak egy számjegyű a hőmérséklet, kesztyűt, sapkát és sálat is húzzunk.

2. Világíts!

December végéig a sötétedés uralkodik. Munkába, iskolába menet és hazafelé is többnyire sötétben haladhatunk. Lámpa és fényvisszaverő használata kötelező a KRESZ szerint is, de fontosabb ennél, hogy életet menthet.

3. Figyeld a burkolatot!

Ahogy gyalog és autóval is figyelünk, kerékpáron is kell; lehet felfagyás, vízátfolyás, jégfolt, egyéb trükkös körülmények. Budapest ebből a szempontból a legszerencsésebb, ugyanis gyorsan letakarítják az utakat, ha esik a hó. Ha zord idő van, a gyakorlatlanabbak egy-két napot kihagyhatnak.

4. Válassz gumit!

Mint ismert, városi kerékpárok esetén nincs olyan, hogy téli gumi, a tó jegén lehet szórakozni különféle szöges dolgokkal. A sima felületű külső nem alkalmas viszont arra, hogy télies útviszonyok közé kimerészkedjünk. A jó gumi a haladás élén sima, az oldalán kissé bordázott, így latyakban és sárban is megmarad a jó tapadás. Jégen amúgy se szlalomozzunk… Ja, és eresszük lejjebb a gumit!

5.Menj, ne félj!

Akinek nincs kedve, ne tekerjen, nem kötelező. Alsó és felső korhatár nincsen – hívja fel a figyelmet Halász Ferenc, de megismétli, hóban, és alapvetően télen tekerni nagyon jó dolog.

Akik valamiféle szentírásnak tartják a KRESZ-t, azoknak lehet, hogy furcsán fog hatni, de talán mindenféle rendszabálynál fontosabb az, hogy figyeljünk. Mindenki figyeljen! Nem mellékesen – hogy úgy mondjam – érteni is kell a közlekedést; hiába mész át zöldön, ha nem nézel körül, baj történhet, míg ha jobbra, balra és amerre kell, nézek – függetlenül a lámpa színétől –, nem fognak elcsapni. Ezt jó, ha tudja mindenki, ez esetben azok, akik kerékpárral járnak.”
Innentől folytatnám saját szavaimmal. Az idei 2017-es karácsony meglehetősen vegyes volt, sokat lehetett biciklizni, sokféle környezetben, pedig nem hagytam el még a megyét sem. Egy dolog van, ami amolyan ökölszabályként használható. Fel kell öltözni.

Kezdjük is esetemben 23.-ával. Előző napokban havazott így a fényeslitki szőlősbe vettem be magam. Szűz havon, 0 fokban biciklizni olyan dolog, amit pszichológusként minden embernek felírnék, főleg így az ünnepi fejkapkodás közepette, mert segít megérteni miért is a szeretet ünnepe a karácsony. Egy órát töltöttem kint a szabadban 17 km-t tettem meg, miközben másztam hozzá 117 métert itt a „síkon”. Hogy fáztam-e?! Nem! Miért nem?! Mert fel voltam öltözve és mozogtam. Ez annyit takar, hogy 0 fok környékén annyira kell felöltözni, hogy mozgás nélkül, állás közben éppen hogy fázzon az ember. Mihelyt elindultál, már beindul a keringés. Így már nem fogsz fázni. Amit mindenkinek javasolok a légutak védelme, egy csősál formájában. Így nem fázik meg a torok.

24.-e csapatos tekerés a szabolcsveresmarti Rétközi víztározó tavon. Pár perc híján 2 órát töltöttünk az olvadó 0 fokos szabadban. Terepen ilyenkor egy dologtól kell óvakodni, az el- vagy átázástól. Hogyan ázhatunk el? Hótól esőtől, ami nagyobb mennyiségben esik, mint amennyit a testhőnk képes elpárologtatni. Átázni pedig a felverődő latyaktól, pocsolyáktól vagy akár a saját verejtékünktől, mert túl sok ruhát vettünk magunkra. A megfagyást elkerülendő nem szabad túl öltözni és össze lehet mocskolni magunkat, de lehetőleg ne bőrig, mert meg fogunk fagyni, ugyanis a menetszél miatt hidegebbnek érezzük a levegőt, mint amilyen valójában. Lábfej védelmére ajánlott ilyen időben egy kamásli, ami szigeteli a cipőnket, lábfejünket a nedvességtől.

Karácsony első napja. Egy óra negyven perc az egy fokos szabadban. Már nem volt egy szikra hó sem. Se az utakon, se az erdőben. Itt egy trükk volt a megfázás ellen. Menni kellett. Nem öltöztem túl, és nem is erőltettem túl magam. Néhány szó erejéig álljunk meg a túl öltözés mellett, mert ez olyan megfoghatatlannak hangzik. Hogyan is öltözzünk fel? Egy általános elv, hogy rétegesen. Ez annyit jelent, hogy a legbelső réteg, ami érintkezik a testünkkel, az legyen egy aláöltöző. Ez egy olyan ruha, amely a verejtéket segít elvezetni a bőrünkről, és melegen tart. Erre érdemes olyan réteget venni, ami lehet mondjuk Goretex, azaz át nem ázik, de kifelé képes lélegezni, így kifelé tudsz „párologni”, de kintről nem jut be nedvesség. Fontos, hogy a felső testünk legyen leginkább rétegesen borítva, mert itt kerékpározás közben mivel itt relatíve kevesebb munka zajlik. Másik fontos dolog, hogy a végtagjaink, kéz és lábfejek legyenek védve a kihűlés ellen, pont mint a „hétköznapi” hidegben. Mindössze ennyi a trükk.

Karácsony másodnapja – országúti zsúr a bejgli huszárokkal. Mindeddig a terepbicajozás volt terítéken, mivel ilyenkor ott a kisebb tempó és a nagyobb intenzitás miatt, ott nincs szükség extra védelemre, szemben a 30 km/h-ás oútis tekerésekkel. 0 fokban harmincnál a szélcsendes időben is minusz 13-nak érezni a hőmérsékletet. Erre fel kell készülni. Igaz kint nagyjából plusz két fok volt, de az átlag sebességünk harminc km/h körül alakult. Ilyen alkalomra érdemes technikai sapkát venni a sisak alá, vagy sisakra huzatot tenni, mert biztos fázni fog a fülünk. A kesztyű is legyen tél specifikus, hiszen az ujjaink gyér vérellátása miatt, hamar átfagynak, ha nincsenek védve a menetszél ellen. Én személy szerint, mindig féltem a torkom, ezért van többféle csősálam is. Ezek vastagsága és anyaga változó. Ebben az időjárásban egy könnyen szellőző típust viseltem, amit az arcomra húzva az arcüreggyulladás is megelőzhető. Rajta keresztül levegőt venni sem ér fel egy fojtogatással. Arra viszont érdemes figyelni, hogy a sok szuszogás miatt idővel nehezedik a légvétel rajta keresztül. A tévedést elkerülendő elárulom a vékony csősál a rétegesre gyűrődött alakja miatt képes melegen tartani nyakunkat. Vagyis a kis „zárványokon” keresztül lassabban hűl le a levegő a nyakunk körül. Felső ruházatnak valamilyen szélálló goretex a megfelelő választás, amiben továbbra sem fővünk meg a saját verejtékünkben. Nadrágból szintén hasonló elv alapján érdemes választani. Egyszerűen mondva, adaptálódni kell a megváltozott körülményekhez, de az alapelvek azonosak. Így volt lehetőség közel 80 km-t és 3 órát tölteni a gyönyörű napsütéses időben. (A napsütés óriási szerepet tölt be a komfortérzetben, mert a fekete és sötét színek mind-mind melegítenek, amit kerékpáron azonnal élvezni lehet).

Ötödik nap egyhúztomban. Közel két óra, verő fényes napsütés, terepbiciklizés a hat fokos erdőben. Nagy trükkök nincsenek. Mindössze az eddigiek összesítése. Hiába süt a nap, attól még árnyék vetül rá, ezért azzal nem érdemes számolni, viszont minden sugarát, amit megérzel mosollyal kell fogadni. Viszont tempó nincs óriási, így a menetszél sem hűt úgy. Felöltöztél rétegesen innentől, minden csak az intenzitáson múlik. Amit még talán érdemes leszögezni, hogy mindig a tervezett intenzitáshoz öltözz fel. Így elkerülhető a saját hibából történő megfázás, mert amíg mozogsz fázni nem fogsz, de amint megállsz és csurom víz vagy, garantált a megbetegedés, annak ellenére is, hogy a biciklizés jelentősen megedzi az immunrendszert. E mellé még fontos a változatos és vitaminban gazdag étrend, hogy a formánk legyőzhetetlen maradjon, legyen szó túrázóról, vagy épp top versenyzőről.

Ez alatt az ünnepi hét alatt a KKB – Kisvárda és Környéke Bringások Kerékpáros Sportegyesület tagjai, mintegy 3200 kilométert sikerült megtenni, ami átlagosan 100 km/fő teljesítményt jelent, így télvíz idején. Ugye, hogy annyira nem is az ördögtől való ez a hidegben biciklizés?!

Ha érdekel, milyen is ez a valóságban látogasd meg és kövesd a Youtube csatronánkat:
KKB Kisvárda Környéke Bringások Youtube csatorna

Képek és tartalmak a közelről:
Kisvárda és Környéke Bringások – KKB Facebook oldal
Kisvárda és környéke bringások Facebook csoport

Strava klubbunk:
KKB Strava csoport

További hasznos tanácsok télire, ide kattintva.

Szerző: Szobota László – KKB

Tirpák Cross 3. évad: Decathlon kupa

Posted on 2017.12.04. - 20:07 by Főtekergő

Reggel 6 óra: Dáviddal elkezdtük a pályát építeni.Nemsokára megérkeztek a pályaépítő pro team többi tagjai,így 8-ra pikk-pakk,kész lettünk. Kisvárdáról kaptunk hófogó hálót,a célterület teljesen profi lett. A versenyzőkkel együtt a hó is elkezdett szállingózni,megérkezett a meterológia által beígért havazás. És ez volt a mai nap kulcsa!!

Havazásban még nem volt cross futamunk,így egy nagyon jó derbinek néztünk elébe.Versenyünket megtisztelte a cyclocross elnök,és több bajnok.

A gyerekeknek csináltunk egy kisebb kört,jó látni,hogy egyre többen vannak,és egyre motiváltabbak,külön dícséret érte a szülőknek!

Gyors átszalagozás után jött a hobbi futam.Végig mentem a pályán,1-2 helyen volt csak saras,de az egyre jobban szakadó hó,még nem maradt meg. Ennek ellenére nehéz dolguk volt a versenyzőknek.Meg nekünk. Ugyanis én először beálltam kört számolni.Hát nem egyszerű,most és itt nagyon köszönöm akik segítenek ebben,tényleg nagyon nehéz.

A hobbi futam végén a pálya elkezdett „átrendeződni”,a hótakaró majdnem a teljes pályát befedte. Így azt lehet mondani,hogy mindenkinek kicsit új volt a pálya. Bemelegíteni szokás szerint nem volt időm,már nem is nagyon zavar

Lassan beszállingóztunk a rajthoz. Bal oldalamon a regnáló Master bajnok,jobbomon a Magyar bajnok,mögöttem Zorán,KisJózsi,Dávid,Endre, Doki….illusztris egy társaságba csöppentem na

RAJT:
BuZso,és CserG elpattantak,nem is kell rájuk figyelni, más tempóban közlekednek. Egy fiatal, és Endre után viszont én kanyarodok.Ilyen még nem volt, hogy ilyen jól kapom el a rajtot. Az első egyenesben a fiatal urat otthagyom,és próbálok élhető tempón maradni. Ez azt jelenti, hogy melegítés nélkül is már az elején jó tempót menni,de nem besavasodni. Nehéz ügy.

A pályán a versenyt megelőzően mentem vagy 70 kört,de az most majdnem semmit sem ér, ugyanis a havas pályán 1 perccel megyek lassabban,mint az edzésen.

A gumiválasztás: közepesnek értékelem,ugyanis előre felraktam a roket ront,de ahelyett hogy hátra is ezt tettem volna,oda tegnap a racing ralph jutott. Ez hiba volt,mert a bicaj hátulja minden kanyarban csúszkált,hiába eresztettem le 2 bar környékére. A kocsiba volt ugyan egy roket,de nem lett volna időm cserélni. Nem volt azért olyan veszélyes, csak a kanyarokban azért jobban tart.

Sebaj, a pálya nagyon klassz,legalább tanulok csúszkálva haladni. Az első kör végén Endrét masszívan követem,mögöttem kicsi rés,ahogy látom Zorán, és Dávid. A terv: Zorán felér, én magam elé engedem, és együtt felmegyünk Endrére.

A valóság: Zorán felér,elengedem, egyből leszakadok. Na jó,nem az ő hibája, nem volt meg hozzá az erőm. Egyenesekben nagyon erősen tudott menni, néhány kanyarig viszonylag tartottam,mert ott én voltam kicsit jobb, de minden a helyére került, őt innen nem nagyon láttam.

Endrére vagy 2x felértem, de ekkor már a 4. körben tartottunk, kezdtem érezni a szervezői munka fáradalmait, kontaktot vesztettem. Mögöttem Dávid Kis Józsival, lassan de lopják az előnyömet. Aztán egyszer csak Józsi egyedül üldöz, éppen csak, de jobban halad. A dupla palánk után mindig sokat bukok, az spd-t rugdosni kell, hogy a jeges hó lemenjen róla, és be tudjak lépni.

A 6. körben Józsi néha felér a kerekemre. Figyelek.Fél szemem hátul. A tempója nem sokkal volt nagyobb mint az enyém,a kigyorsításnál jobb vagyok. Vagyis a csiki-csukis résznél, és a padok kerülgetésénél nem engedem elém, mert akkor félő hogy meglóg.

7. körben számomra ugyanez a játék,erősen kigyorsítok, utána a kanyargóson pihenek előtte. A pulzus 170-175 végig.

Azt sejtettem,hogy az utolsó körben nem fogja ezt annyiban hagyni,de szerencsére bennem is maradt egy kicsi. A kör elején az egyenest meghúzom, az első előzési lehetőségtől megfosztottam. A kanyargón magamra engedtem, aztán a homokos dombon megint erősen támadtam. Ez ahogy láttam, sokáig kitartott, mert csak a főiskola utáni részen ért vissza rám. Elszánt vagyok,tudom,hogy ott megint nálam az előny, a dombra kiállva felküldöm a bicajt,megint egy kicsi rés,nem zavar, hogy a csiki-csukin vissza zárkózik. A kör tempójára jellemző, hogy körök óta nem láttam Endrét magam előtt, most meg visszazártunk rá majdnem,már csak vagy 50 méter előnye van. Persze tudni kell, egy krossz verseny utolsó körében ennyi előny az nagyon sok, ráadásul én full piros zónában megyek ebben a körben, így valószínű ha fel is érek rá, biztos lenne rá válasza.

A palánk előtti két egyenest úgy teszem meg, mintha ez lenne a vége, kiállva fullba nyomom. Szemem keresztbe, pulzus 3 dobbanás/perc felett kicsivel.

A palánkra figyelek, ha ott Józsi előtt vagyok, akkor nem hiszem, hogy onnan már meg tud előzni. Így volt,de a palánk el is döntötte, mert Józsi hibázott picit,így a maradék két kanyarban már az sem zavart,hogy nem kapcsol be a pedál. Így értem be absolut 5. helyen, kategória 4. Elégedett vagyok verseny után,nagyon jót tett a pályának hogy havazott, igazi krossz pálya lett, magamhoz képest jól ment, jó lett a forma

Szerzők: Farkas Attila

Fotók:
Vígh Attila – Itt megtekinthetőek.
Kovács Zsoltné – Itt megtekinthetőek.

Következő verseny:

Elő-Szilveszter Kupa
Nyíregyháza
2017 december 30.

Részletek: Tirpák Cross és Decathlon kupa

Tirpák Cross 3. évad: KisVÁRda krossz

Posted on 2017.11.06. - 11:33 by Főtekergő

115 nevezés (induló), ami rekord a verseny történetében , bár elmondhatom hogy Kisvárdán hagyományosan sok az induló
A verseny szervezése 1 hónapot vett igénybe, szerencsére minden támogatónk pozitívan állt a dologhoz. A pálya nyomvonala adott volt, folyamatosan jártunk ki edzésekre.

A versenypályát csütörtökön kezdtük építeni,akkor a karókat helyeztük el, pénteken pedig a pálya nagy részének a szalagozása is megtörtént. Kellett is az előredolgozás, mert a verseny előtt is volt még bőven feladat.

Reggel 7-kor érkeztünk, sátrak kipakolása, célkapu felfújása, és a versenyzők már el is kezdtek gyülekezni.

A Tirpák Cross sorozat ma újabb „mérföldkőhöz” érkezett, ugyanis a versenyünkre kilátogatott Dr Seszták Miklós Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztere.

10 óra után a gyerekek elrajtoltak, akik az eddigiekhez képest egyre nagyobb számban indulnak. Jó látni, hogy van utánpótlás, Bükkszentkeresztről komplett csapat érkezett

10:45-kor aztán a legnépesebb mezőny, a hobbi kategória is elstartolt a maga 5 körére. A pályán nyújtottunk ahol tudtunk, a tavaszi versenypályához képest 1 perccel lett hosszabb.

12:00-kor rajtolt az ELIT futam, igencsak szép számmal, kb. 25-en rajtoltunk el a 8 körös futamon .

Fantasztikus hangulat volt, rengetegen szurkoltak a pálya mellett, biztattak mindenkit. Idén is nemzetközi volt az esemény hiszen Ukrajnából, Szlovákiából és Romániából is érkeztek határontúli barátaink.

Itthonról pedig szinte a teljes keleti régió versenyzői eljöttek, Békéscsaba, Miskolc, Debrecen kerékpárosai tiszteltek meg minket.

KKB Csapat összefoglaló:

2017.11.04.-én Kisvárda adott otthont a KKB – Kisvárda és Környéke Bringások szervezte KisVÁRda Crossnak, mely a második fordulója volt a Tirpák Cross 3. évadát futó cyclocross versenysorozatnak.

Hatalmas mezőny gyűlt össze minden kategóriában, így összesen 115 főt számláló tömeg volt a vár-tónál. A verseny meggynitóján tiszteletét tette Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is.

A népes gyerek futamon megmérették magukat a kicsik. Nekik két körük volt a 2,6km-es pályán. Mindannyiuk arcán látható volt a küzdeni akarás és a versenyszellem. 10 órakor rajtoltak el a legifjabbak. A fiúk között elsőként Szögyéni Ádám (KKB) végzett, őt követte Andrij Dragula majd Görög Dániel. Lányok között Nagy Vanda, Krotilla Otilía (KKB), Molnár Fanny és Szabó Boglárka sorrend lett a befutó.

11 órakor hagyta el a rajtot a népes Hobbi mezőny, mely magába foglalt az U18, Felnőtt Férfi, Felnőtt Női, Master 1 illetve Master 2 kategóráikat. Az 5 körös futam során abszolút elsőként Benke Gábor ért célba őt követte Kanyári Zsombor és Cizma Zsolt. Még a Felnőtt Férfi kategória dobogóját is ők foglalták el ezzel az eredménnyel.

U18 Fiú kategóriában Takács Valent Márk volt az első, Kovács Ákos második és Steványik Benedek a harmadik helyezett.
U18 Lány kategóriát Világi Virág nyerte magabiztosan.

Felnőtt Női mezőny versenyét Gaál Izabella nyerte őt követte Márián Krisztina és Fekete Kata

Master 1 kategóriában szoros versenyt követően a köevetkező eredmény állt be: Szögyényi Gábor (KKB) első, Nyüsti István második, Pásztor Zoltán (NYÍR-MTB) harmadik.

Master 2-es versenyzők is megküzdöttek egymással és végül Gál István volt közülük a leggyorsabb őt követte Bakos Zoltán és Oleksandr Dragula.

Délben indult útnak a 8 körös megmérettetésre az Elit Felnőtt, Master és MTB kategóriák. Itt szoros és izgalmakban gazdag versenyt abszolútként megnyerő Kanyári Botond ért először a célba aztán Farkas Attila és Hrenkó Norbert futott be.

Elit Felnőtt eredménye:
1. Kanyári Botond
2. Géczi Gergő (KKB)
3. Hacsi Ákos

Elit Master eredménye:
1. Farkas Attila
2. Eke Zoltán
3. Száva Tamás (KKB)

Elit MTB eredménye:
1. Hrenkó Norbert
2. Molnár György
3. Pintér Attila

A versenyt követően jó hangulatú tombola sorsolást tartottak a szervezők, értékes nyereményekkel.

A KKB versenyzői a következő eredményeket érték el:
Gyerek Fiú:
Szögyényi Ádám 1.
Gyetvai Viktor 5.
Balogh Lőrinc 6.
Szögyényi Szabolcs 10.
Tóth Norbert Márk 11.

Gyerek Lány:
Krotilla Otília 2.

Hobbi Férfi:
Varga Norbet 6.
Szónok Bertalan 8.
Tóth Norbert Tibor 9.
Zsóri András Gábor 12.

Hobbi Női:
Nagyné Révész Katalin 4.

Hobbi Férfi Master 1:
Szögyényi Gábor 1.
Kelemen Attila 13.
Halász István 16.

Elit Felnőtt Férfi:
Géczi Gergő 2.

Elit Master:
Száva Tamás 3.
Vass József 5.

Elit MTB:
Szobota László 5.

Gratulálunk minden résztvevőnek!
Köszönjük az önzetlen munkát a szervezőknek és a segítőknek, Molnár Tüzépnek a faanyagot, Nexus Holding Kft.-nek a hírverést, valamint Kisvárda Város Önkormányzatának segítőkészségét!

A tombola felajánlásokat:
Barczi Ákos
Biotech Kisvárda
Decathlon
Hornyák Dávid – Hegyaljai Bringások
Ferencz László – HUSSE állateledelek
Karskó István
Kisvárda és Környéke Bringások KSE
Szerafin László – Fanaticbike Kisvárda
The Soft – TOKAJ
Technokor-Plus Kft.
Tóth Norbert Tibor
ViniBike SE

Köszönjük!

Szerzők: Vass József és Kisvárda és Környéke Bringások KSE

Következő verseny:

Decathlon kupa
Nyíregyháza
2017 december 3.

Részletek: Tirpák Cross és Decathlon kupa

Nyíregyházán elkezdjük a Cyclocross szezont

Posted on 2017.10.07. - 20:08 by Főtekergő

Amikor Nyíregyházán elkezdjük a Cyclocross szezont,90 indulóval a „jubileumi” 10. Tirpák Cross futamon

Az utcán még teljes sötétség volt,amikor 5.50 kor beparkoltam a robinzon dombon. David Dovak al együtt érkezünk. A pályán végig sétáltunk,megbeszéltük a feladatokat.6.15 kor jött a pályaépítő pro team brigád. Körülbelül 10-en voltunk,a srácok irdatlan rutinnal,rekord idő alatt összerakták a pályát. Emlékszem évekkel ezelőtt féltem ettől a pályától,sok idő volt a szalagozás,de mostanra olyan rutinra tettünk szert ebben,hogy 2 óra alatt összeállt minden,sátrakkal,hang teknikával,rajtkapuval egyetemben.

A pályaépítés végén Soti jóvoltából egy nagy meglepetés ért,ugyanis kaptam egy nagyon jó ajándékot(képek közt megnézhetitek)

8 után jöttek a regisztrátorok,és az első versenyzők is elkezdtek szállingózni. A kezdeti ködös időt szép kora őszi idő váltotta fel,várható volt a nagy indulószám,és a jó verseny.

A mezőny abszolút nemzetközi volt,ugyanis többen jöttek Ukrajnából, Romániából, Szlovákiából,meg persze sokan eljöttek a szomszédos megyékből.

A pálya kezdetben csurom víz volt,de a napsütés és a kellemesen fújó szél hamar felszárította,így a gyerekfutamokra már teljes száraz volt a nyomvonal.

10 kor elindítottuk a legkisebbek futamát,egy könnyített pályán,nagyon jó volt látni,hogy tavalyhoz képest több mint 2x annyian voltak(kb 20 fő) .A gyerekek nagyon nagy lelkesedéssel nyomták végig a köreiket,jó volt látni őket,ahogyan terhelik a pedált,a szülők pedig izgatottan kísérik figyelemmel csemetéjük versenyét.

Video: Kovács Szilárd

A kicsik futama után eljött a legnépesebb mezőny ,a hobbi futam. A több mint 50 induló teljesen benépesítette a dombot,a rajt után olyan mint egy végtelen kígyó. Bármerre néztünk,mindenhol voltak versenyzők,nagy meccsek dúltak a pozíciókért. A torkomnak itt annyi lett,annyit kiabáltam,drukkoltam.

A futam után aztán elmentem melegíteni kicsit, igaz csak másfél kört tudtam,utána volt némi szervezői feladat,aztán be álltunk a rajthoz. Kicsit kacifántos volt a rajtprocedúra,de csak úgy tudtuk jól megoldani. Volt akinek nem volt egyértelmű,ezért leszálltam,és elkezdtem elmagyarázni. Ezzel annyi probléma volt,hogy már ment a Fire rajtzene,így csak annyi időm volt,hogy vissza szaladjak a bicajhoz,és már el is indultak,vagy is:

RAJT:
Boti,Dávid,Mura Pisti,egy montis,után 5. ként kanyarodtam. Dávid,és Boti kicsit elnyúltak,de nem foglalkoztam vele,14 kör,az mélyen beszántja az izmokat,főleg ha már az első körben savban megfürösztjük. Így nem is nagyon forszíroztam a full terhelést,de a montis nagyon feltartott,így őt gyorsan kikerültem,és a lépcsőnél felugrottam Pistire. Az első körben vonatoztam mögötte,nem mertem támadni,elvégre ő egy nagyon erős versenyző,tudom,hiszen mindig elporolt,mellettem csak a pályán eltöltött 70+ kör szólt,így maradtam mögötte,és néztem milyen íveket használ.

A kör jól sikerült,piros zónát elkerültem,a kategória pozíciója 2. az első pedig 50 centivel van csak előtte,ráadásul azt érzem,hogy nem megyünk erősen,még nincs meg a 3 szívdobbanás/másodperc

A kör feléig visszafogom magam,aztán a lépcsőn lefutom Pistit, vállamon a bicajjal,nyitok egy picike rést. Persze ennek ára van. Ahogy Zozó mester mondta,láttam Elvist,a pulzus a 180 felett jár,savban úszok,de pillanatnyilag átvettem a kategória vezetését.. A piros zóna nem volt probléma,ismerem a pályát,innen azt kell csinálni,amiben jobb vagyok. Egyenletes köröket,minél gyorsabban.

Ekkor a Dávid-Boti duó már közel 20 mp-vel eltávolodott,esély nem volt rá,hogy felérjek,inkább arra rendezkedtem be,hogy stabilizáljam magam. Körülbelül 4 kört mentem egyedül, az látszott,hogy a kategória ellenfelemtől stabilan távolodom,viszont Hacsi Ákos gyorsan közeledik-közlekedik.

2 kör múlva a cél egyenes lefelében magam elé engedtem,de nem engedtem el,”ráakasztottam a kampót”. A míg a futásnál a vállamon vittem a bicajt,addig mindig ő volt a gyorsabb,de utána megpróbáltam a lépcsőn tolni a bicajt,és akkor már ugyanazzal a lendülettel mentem én is. Az egyenesekben erősebb volt a versenytársam,a technikás részeken nálam volt egy pici előny.

Fotó: Cizma Zsolt

Így mentünk vagy 4 kört,ő elment az egyenesben,én visszazártam a kanyarokban. Aztán egy lekörözésnél túl nagy rés támadt,plusz a derekam is egyre jobban reklamált,ezért muszáj voltam elengedni,és kinyújtogatni.

A maradék távot,ami azt hiszem 2 kör volt,senkitől nem zavartatva küzdöttem le,így értem be absolút 4.,kategória 1 helyen.

Verseny után 40 perccel eredményhirdetés,és a szokásos tombola.

Itt szeretném még egyszer megköszönni MINDENKINEK aki bármilyen formában hozzá segített minket,hogy egy ilyen szuper verseny napot tudtunk összehozni.

Szerző: Farkas Atilla

Versenysorozat: Tirpák Cross

Következő verseny:

Kisvárda
KisVÁRda Cross
2017 november 4.

Részletek: Tirpák Cross és Kisvárda és Környéke Bringások – KKB

Innen vér nélkül nem távozol!

Posted on 2017.09.03. - 13:48 by Főtekergő

Idő számításunk szerinti 2.-3. században a jazigok vígan éltek a Kárpát-medencének a Dunától keletre eső részében és bár a rómaiak sose foglalták el területeiket, néha egy-egy kereskedelmi szállal rendelkező légió be-betört, hogy gladiátorokat és rabszolgákat raboljon a cirkusznak, bordélyoknak és így szerezzen hatalmas halom dénárt. Így történt ez egy napon, amikor Lucullus Spezia parancsnok vezetésével átkeltek a Danubián és neki vágtak a hegyeknek, hiszen megannyi mondát és legendát hallottak a germánoktól ezerszer harcosabb törzsről, ami e vidéket uralta. E törzs neve a római Nyelenita nevet kapta. Eredeti lakhelyük a Rétia volt, ami egy ingoványokkal tűzdelt sík vidék volt, nehezen bevehető és a törzs uralma alatt állt. Ennek a népnek volt egy szokása, mely szerint három napi járásra lévő hegyekbe zarándokoltak és megküzdöttek az ottani vadakkal, mint a medve, farkas vagy ép hiúz. Ezeknek prémeit haza vitték és kultikus kék-piros és fehér színre készítették ki. A három napra lévő hegyek a Zemplenia nevet kapták, ami annyit jelentett, hegyes/szabdaló.

Lucullus miután rájött, hogy Rómában élő felesége, két kézzel szórja a dénárt és már jelzálogba vették a Via Julius jobb oldalán fekvő házukat a bank, Szarban voltak. Gondolta elindítja egy újabb szolga és gladiátor vadász hadjáratát. Kellett a pénz, mert szerettet volna egy kis vityillót a Vezúv közelében, miután a legutóbbit Herculaneumban belepte a por.

Lucullus átvezette a sereget és nagy csodálkozásukra még mindig nem találták a törzset, amit kerestek, pedig már ötödik napja jártak távol az őrségtől. Hatodik napon, szombat napján felfigyeltek egy fellegvárra, egy hegy tetején, mint kiderült a nyomolvasók és a térképészek tanácskozásából a Zemplenia közepén voltak. Előre küldte a légió legelborultabb tagjait, hogy derítsék fel kiféle és miféle népé ez itt. Így került Galicius, Macedonius, Germanio, Pannonus, Britanius és Hispanio a közepébe a sűrű Zempleniának. Mondani sem kell, mivel ők voltak a legvérszomjasabb harcosok egyből belevetették magukat a sűrűbe, vért ontottak mert tudták, hogy mögöttük a légió csak arra vár, hogy újabb területet hódítsanak és ne csak a Lucullus bordélyába vigyenek kurvákat meg a circusba gladiátorokat, akikkel egy-egy hiba esetén akár nekik személyesen kell majd megküzdeni.

A különleges alakulat, egyébként érdekes volt, mert mint nevük is sugalja, lakhelyükről lettek csecsemő korukban elhozva, mert bár kegyetlen a római, de gyermeket nem öl, helyette inkább kinevelték belőlük a centuriokat vagy, akinek helyén volt a keze megkapta a legkülönlegesebb képzést, hogy bármikor bevethető legyen, mivel az életüket a császárra tették fel, aki mindannyiuk „apja” volt.

A hegyen lévő erődre nem mertek rárontani helyette inkább a távolabbi falura törtek rá. Sok mindenkit sikerült lemészárolniuk, csak egy valamit nem vettek észre. Egy öt tagú Nyelenita kompánia tartott feléjük. Azt gondolták, hogy na majd ezeket is lemészárolják, mint azt eddig tették a nőkkel és az öregekkel. Csakhogy ezek a törzsiek lovon érkeztek. Ami nem is lenne gond, de később vették csak észre, mikor már kardjaik szinte összeértek, hogy olyan páncélzatuk van, amilyet még ők maguk sosem látta.
Medve fej díszítette az egyik sisakját, másiknak farkas fogak álltak készen marásra a kézfején, harmadiknak pattintott kövekből volt kirakva a mellvértje, negyediknek olyan acél fegyverzete volt, amit még életükben nem láttak, és az utolsónak olyan világító kígyóbőrből volt az öltözete, hogy már maga a lénynek a létezése is görcsbe rándította gyomrukat, hát még az aki ezt le is győzte. Kettőnek-kettőnek hasonló kék , piros, fehér, és zöldes kékes volt páncélzata, az ötödiknek sötét kék. Ezek a színek mind-mind nehezen megszerezhető és jól védett kereskedők portékái.

Tudták, ezek valami rettenetes harcosok lehettek, és azt is, hogy nem fognak ma itt meghalni. A végzet öt lovasának nézték őket, hát irányba akarták venni a légió táborát. Igen ám, csak az addigi csata hevében arra sem volt idejük merre van kelet. Irány fel a hegyek közé, oda csak nem érik el őket, hiszen ránézésre nehéz páncélzatuk lassítja őket, míg nekik szerencséjükre nem kellett nagy súlyt cipelni. Lovukra pattanva keresztül vágtattak az itatótól a lángoló falun és felfelé a sűrűbe mentek. Szerencséjükre a lovaik elől vágtattak utánuk az öt nyelenitusz, az apokalipszis lovasai.

Hamar bevágtattak egy köves emelkedőre, ahol a görgő-forgó hatalmas kavicsok valószínűleg kocsiknak adtak utat, Hispanio egy szénás kocsira rá is dobta fáklyáját, hadd lángoljon, ahogy csak tud, hátha megijeszti a gonoszok lovait. De ezeket nem rémítette meg semmi. Sőt még talán jobban felbőszítette. Galicius üvölt a többieknek, hogy be a bozótosba, ott majd elvesztik a nyomainkat. Igen ám, de az tömve volt szederrel. Vágtatnak keresztül az erdőn miközben látják, hátrapillantva, hogy üldözőiket jobban lassítja maró növényzet, mint őket. Britanius mikor hátra pillantott látta, ahogy az egyik lovasnak a növényzet cafatokat tép ki a karjából, de az fájdalom helyett csak itta a vérét és arcát kente be vele. Látszott a szemében, hogy ég benne gyilkolása tüze, és arra a következő darab fa az ő élete lesz. Hát még inkább vágtattak feljebb a hegyre, nem törődve azzal mi fogja őket ott várni.
Keresztül érve a sűrű erdőn, völgybe érve egy falu mellett találták magukat, de látva milyen harcosok élnek errefelé nem is próbáltak meg csak a határában elsomfordálni. De a harcosok csak követték őket a messziből. Kis előnyre tettek szert, mert a harcosok pillanatra nyomukat vesztették, de az egyik lova képes volt rá és kiszagolta őket, mondja Macedonius.

Menekültek felfelé egyre csak újabb és újabb hegyekre. Vágtattak irdatlanul és csak keresztül mentek egy alvó csendes falvacskán, ahonnan az út egy gyönyörű itatóhoz vezetett. Szamariták voltak a tó körül, akikkel Pannonus szót tudott érteni, mire egy öreg szamarita mondta el nekik, hogy ez egy varázslatos tó aminek neve Izra. Mondták neki, hogy meneküljenek, mert ide vérre szomjazó vadak igyekszenek, majd rohantak is el. A szamariták kereskedelmi szövetségben álltak a nyelenitákkal, így nem menekültek, de nem is mondták el, hogy azok itt jártak. Nem is kellett, mert amint megitatták lovaikat a patkónyomok irányába mentek is tovább. Jelentős előnyre tettek szert, ám tudták, hogy még nem menekültek meg. Ahogy vágtattak egyre feljebb és feljebb észrevették, hogy a szamariták valamiféle fogat hajtó versenyt tartottak, ami most útjukat állta. Üldözőik is odataláltak , de addigra már csak nyomukat látták, csak hogy tudták merre mentek, hiszen csak egy út vezetett el onnan. Másik úton kerülték meg a sűrű erdőt, mert az lovaik számára túl ingoványos lett volna. Vissza a szamarita forrásig és nyomukba eredtek a hat rómainak.

Kemény volt a terep, de nem volt mit tenniük a nyelenitáknak, hevesen űzték lovaikat, hogy mihamarabb elérjék az újabb pontot, hogy ráronthassanak a rómaiakra. Meg is volt egy újabb pont, ahol szamarita fiú figyelte a „versenyt”. Az elmondta nekik, hogy hat furcsa öltözetű harcos vágtatott arra, amerről a nyeleniták is jöttek. Azok nem is haboztak, egyből utánuk eredtek. Hamar rá is találtak a nyomaikra, ami nem lehetett több negyed órányinál. Az üldözők tudták, hogy így csak visszafelé tartanak fel a hegyeknek, ahol hely ismeret nélkül csak bolyongani fognak a rómaiak.

Ez idő alatt a rómaiak csak menekültek és vágtattak egyre feljebb és a sűrűbb erdők felé. Nyomukban az üldözőkkel. Felérve egy hegycsúcsra látták, hogy mindezidáig egy félkört mentek . Egy másik idős szamarita mondta nekik latinul, hogy kövessék a béke köveit, majd elérnek egy szobrot onnan pedig tudni fogják merre menjenek.

Az üldözők is csakhamar odaértek és az ürge velük is szóba állt, kérdezte, hogy mi ez a dúlás odalent? Majd a harcosok elmondták, hogy négy napja kapták a hírt, hogy hadsereg közelít értük és tudták azok céljait is. Rabszolga lesz mindenkiből, akit élve fognak el. A vár lábánál már látszott is, hogy gyülekezik a sereg a légió ellen.
Mint kiderült, az öreg ember a szamarita király volt és a két nemzet határán küldte el a légionáriusokat, hogy megkímélje nemzetét a harcoktól a nyelenitákkal. A verseny pedig az ő seregének vonulása volt.

A rómaiak elérték a szobrot és látták, hogy ez egy nagy konfliktust zárhatott le a két nemzet között. Tudták nem időzhetnek és menekültek is tovább. Majd Hispanio szólt, hogy rohanjanak balra, mert közelítenek az üldözők. A törzsiek elérték a szobrot és csak ácsorogtak kicsit, tudták, hogy odébb lehetne vinni a határt, de az már aligha változtatna bármin is most. Nem is törődtek sokat vele, inkább üldözték leendő áldozataikat. A nyomok alapján pedig tudták, hogy az ő földjükön fogják elejteni őket. Lefelé menekültek az egyik falu felé és a nyeleniták óriási iramban követték őket. Csak úgy porzott utánuk az út, csörgött a hegy és zúgott hangjuktól minden völgy.

A nagy hajtásban a róamiak betévedtek egy faluba és felpillantva rájöttek, hogy bizony a sűrűjébe kerültek, hiszen a fellegvár lábánál jártak. És míg ők elvágtattak a lehető legveszélytelenebb úton egy öreg asszony látta meg őket, hangos rívásba kezdett, amire a nyeleniták odaértek meg is kérdezték. Mi a baja öreganyám? Ezek az idegenek majd fellökték, de miért ilyen kedvesek voltak hadd vendégelje már meg őket. A nagy hajszában meg is éheztek alaposan, a lovakra is ráfért a pihenés. Egy röpke falat belefér idejükbe. Persze csakhogy az öreganyó olyan ételt rittyentett, ami után mind meg is nyalták a tíz ujjukat.

A vártól délnek tartva üldözték a rómaiakat, akik csak fejvesztve hajtottak mindenen keresztül. Újabb csendes településen robogtak át, ahol egy kereskedő kocsijának maradványa állt, ismerős volt. dákok használtak ilyet, szinte biztosak is voltak abban, hogy egykor futott itt egy kereskedői út is. Úgy is volt, egy sűrű növényzet által borított úton vágtattak és tudták minél sűrűbb, az a nyelenitákat, annál jobban hátráltatja. Így is volt, a nyeleniták a régi dák kereskedői út egyik régi hídján kellett lovaikkal áttipegjenek, nehogy a korhadt fa valahol beszakadjon alattuk. Majd a csalános állta útjukat, ám amikor le-letértek a régi útról mindig látták az előttük menekülőket. ám egyszer csak ismét eltűntek a szemük elől, de eddigi viselkedésük alapján azt gondolták, hogy a Gerendás rétet fogják útjukba venni, mert míg ők tudták csak egyre rosszabb irányba mennek a rómaiak, ők addig az ismerős terep előnyét élvezik. Ebben a tudatban vették be a rétet a hegyek lábától. Ám felérve csalódottan látták a nyomok hiányát. De lent meghallottál a patkók kopogását, ami kiindulásuk irányába vezetett. A nyeleniták hát minden erejükkel hajtották a lovakat, nehogy újból az itatóra csapjanak le a rómaiak.

Vágtattak lefelé a hegyről és bizony oda tartottak üldözötteik, még ha nem is tudtak róla. Utolsó leheletükkel még az itatóhoz vágtattak lovaik, akik fáradtásgukban majd összeestek. Beérkeztek a nyeleniták is és a hat rómaira furcsa mód három vad tört rá, mire hátulról megkerülte őket a másik kettő egy kis alagúton keresztül. Csörögtek a kardok és csengtek a páncélok, de a nyeleniták végül legyőzték a rómaiakat, akiket karóba húzva küldtek vissza a légióba, jelezve nekik, hogy ide többet ne jöjjenek.

Szerző: Szobota László KKB

Kosicky okruh – Keringés az Érchegységben

Posted on 2017.08.06. - 12:09 by Főtekergő

Egy profi beszámoló ilyenkor úgy kezdődik, hogy mélyen történelmébe ássa magát az ember és felvezeti, mi és miért is vonzott oda minket. De ez egyrészt nem profi beszámoló, másrészt a történelmét felszínesen ismerjük és nem utolsó sorban, azért mentünk oda, mert ott volt (Sir Hillary Edmund után szabadon).

Megérkezve Kisidára (Malá Ida) közvetlenül a templom parkolóban találtunk helyet és miközben szabadtéri szertartás zajlott a római katolikus templomban, mi is felkészültünk a tervezett megmérettetésre (nem volt verseny) a maga százharminc kilométerével és a várt 1800-1900 méter szintjével. Meggyóntunk mi is, majd áldoztunk, persze csak képzeletben, hogy utunk zavartalan és minden rossztól mentes utunk legyen.

Indulás után egyből célba vettük Jászót.Első kis dombocskán már elkezdett gyűlni a szint, majd kiérve a tisztásra olyan táj tárult elénk, amilyen máshol nincs. Azért nincs, mert ilyenek az adottságok. Körbe hegyek és a lankákon meg szántók és körbe látni mindent és a nyári táj csodásan festette alá utunkat. Mindeközben elértük Jászót és begurulva a faluba az útszélén bizalomgerjesztő alakok gombát árultak, majd balra pillantva feltűnt a két hatalmas torony, ami az apátsághoz tartozott. Jobbra egy nagy gyárkémény, ami az egykori apátság téglagyára volt. Látszott, hogy itt egykor volt valami, ami miatt fontos volt a hely, aztán tovább haladva színes cirka házak sorakoznak, amiről lerít, hogy ezek az egykori munkás lakások voltak, sorban egyformák és tarkábbnál tarkább színekben. Látni lehetett ki mivel foglalkozik, ahogy fentről lepillantottuk. Egyik háznál autó bontó másiknál színes fémek, harmadiknál jószág, majd jött a tömbház, aminek ajtaja ki van verve talán éghető volt vagy vasba ment, de az egész, mint egy barlang, ami előtt kint ücsörögnek az orkok, goblinok, miközben a tömb tetején olyan vastag fekete füst ömlött ki a 28-30 fokban, amire egy valamirevaló tuning dízel autótulaj elismerően csettintene és rásaccolna olyan 300 lovat. Bizarr látvány volt az egyszer biztos.

Szomolnok felé vettük az irányt Stószban és ezzel rá is fordultunk az első hosszabb és keményebb mászásra. Aminek tetejére érve már várt ránk egy templom, itt már Gölnicbányai-Járás határán voltunk. Lejtőzés közben egy olyan szép kilátó tárult elénk, aminél megálltunk és lepillantva csillogó és mesés település hevert. Leérve viszont ismét látszott, hogy az egykori csillogást a keserves kelet-balkáni nyomor tarkítja. Egykor itt volt a bányászkamara székhelye is. Tomi egyből meg is jegyezte, hogy tipikusan német település, amiben teljesen igaza is volt.

Gölnicbánya felé gurulva Szepesremete volt a következő pihenő (sör) helye. Közben megbeszélgettünk pár dolgot és már túl is voltunk olyan jó 8-900 méter szinten és már olyan féltáv körül voltunk. Gölnicbánya felé csak hullámvasutaztunk egy keveset és az idő már úgy állt, hogy ideje enni valami olyat is, ami nem gél, zselé, vagy szelet. Nagykuncfalván az Arany Sas fogadó volt vendéglátónk egy finom menüre húslevessel és párizsi szelettel mindez megkoronázva egy nagyszerű korsó sörrel. Szerintem senkinek nem kell előadni, milyen jól tud esni az ilyesmi. Na de haladni kellett és irány volt még mindig Gölnicbánya (pedig ez Szomolnoktól 26 km). Mikor meg odaértünk meg sem álltunk a bánya múzeumnál. Csak robogtunk, mint a sebes vonat. Muszáj is volt, mert elkezdett egyre csúnyább lenni a táj mögöttünk, előttünk meg villámlott az ég, dühösen csaptak össze a felhők. Jekelfalva és Nagysolymár csak pillanat volt az útban. Kissolymárnál aztán megálltunk a duzzasztott tavat megpillantani, mert ilyet sokat nem látni. Itt kezdett még jobban ránk ijeszteni az idő, de mit van mit tenni, menni kellett. Aztán tűz tovább a Jahodná sípálya felé és megyünk, megyünk mendegélünk. Norbi elől tépi az istrángot, mi Tomival takarékon csorgunk megszökve az eső elől. Egyszer csak látom Garmin is csipog, hogy nini itt tekerj balra! Ekkor jött az hogy:
-Norbi!
-…
-NORBI!
-…
-NORBIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!
-…
Na, akkor majd én megpróbálom felérni… persze ez a lelkesedés így a 100. kilométer környékén már inkább tűnt egy nevetséges próbálkozásnak, mint valódi opciónak. Itt már Tomi tudta, hogy Norbi csak az aszfaltút végén áll meg, én meg reméltem, hogy hiányozni fogunk neki annyira, hogy megálljon korábban. A település neve Opatka (Apátka), amit én csak Oppácskának hívtam, ha már sikerült beletévednünk. Szóval mi itt kóricálunk egyre bentebb és bentebb a Vágáshutához hasonló élményt nyújtó faluba miközben valahogy látszott, hogy ez a hely sem a síkról fog szólni. Meneteltünk felfelé és egyre csak csökkent a pedálütem. Eleinte 60 körül, aztán már csak 50. Hát igen, aki 42/26-tal akarja megmászni a hegyet az így jár… De amikor a rohadék olyan szinten lett meredek, hogy halszálkázva 29-es pedálfordulattal kellett felmenni, bennem is kezdett elszállni valami. Füst ömlött a füleimen keresztül és lassan kezdtem kiégni. Leszálltam ez van. De, amint tudtam visszaültem és felmentem a két zerge után. Fent megpillantottam Norbit, amint konstatálta, hogy elfogyott az út, pedig tudom, ha lett volna még aszfalt a mennyekig ő oda is felmegy elsőként a szegmensen. Tomi kereste a kiutat, én pedig örültem, hogy ott vagyok, ott a napsütésben, ott a barátaimmal, akiknek megannyi élményt és jót köszönhetek. A hála is végig futott bennem, hogy szüleimnek is köszönhetem azt, hogy ott lehettem a napsugarak között fürdőzhettem a csúcsra jutás élményében. Ilyen a nem tervezett csúcs hódítás 830 méteren.

Legurultunk jobb alternatíva híján, és oppácskát megkönnyezve hagytuk hátra, mert nem tudtuk még mi vár ránk. De nekem a szintrajz adott némi támpontot. előre jelzésként csak ennyit mutatott garminóca: /

Ettől én sem lettem boldog, mert tudtam, hogy itt bizony szenvedés lesz és egyből eszembe is jutott a címzetes mondat: -Vadász, vadász! Te ide #&@ni jársz! De menni kellett, mert Kassa és Jahodná a túl oldalon várt. A zerge alakulat persze itt is előre ment és felderítették a hegyet. Nekem csak a kiszolgáló egységeknek szánt feljutás volt a feladatom. Nincs annál keményebb látvány attól, ahogy Norbi zokniban fut fel azon az emelkedőn, amin Tomi kiállva a nyeregből teker fel, miközben a fák közel egy vonalat zárnak be a talajszinttel. A tisztánlátás végett, ez akkor már a második forduló volt, mert Tomi pulzusa nem ment fel eléggé. Aztán én topogtam felfelé egy szem árva lélek, akiben már csak az tartja a lelket, hogy már csak vissza kell gurulni a kocsihoz. Na persze arról megfeledkeztem, hogy Kassabélától fel kell kapaszkodni a Jahodnához. Mindegy már, legalább az útburkolat jó volt és széles. Aztán miután az alakulat már elfoglalta asztalunkat én is odaértem, és rá is kérdeztem, hogy hát ti meg merre jártatok?! Nem hazudok, nem voltam eszeveszett éhes, de ha akkor nem eszek, lehet még most is ott bolyonganék kínomban. Az a hagymaleves iszonyat jó volt. Kellett már, mint az a pár falat kenyér (zsemlekocka), ami bele lett szórva, és ezek az én igazán jó barátaim, olyat rendeltek másodikra így vacsora tájt, ami sportigazgató urunk kedvence. Epós-mákos-meggyes strudel (rétes). Ez meghozta az erőt, miután elkezdett felszívódni, csak miközben az epós-mákos felszívódása kezdődött, addig az esőfelhők meg gyülekezésbe kezdtek. Csepp. Csepp. Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! És már szakadtt is az ég. Rögtön meg is fogalmazódott bennem, hogy ez a hegyi bringázás csak úgy megy, hogy egyszer száraz, egyszer esős. Szóval legközelebb nyugodtan hagyom otthon az esőkabátom Ebben az aprócska kis zuhéban szépen eresztettük a bringát és vonultunk be Kassára, mint tette azt Horthy is, és basszus ilyenkor nem a fehér paripámmal voltam ott.

Mivel régen jártunk ott párszor, végig megvolt bennem az énjártammáritt érzés, aminek van némi valóság alapja is, még, ha az állatkert felőli végéről szerintem soha nem közelítettem vagy hagytam el a várost. Nekünk ebben a zuhéban kimaradt a tipikus városnézős, szelfizős, turistáskodós életérzés. Helyette csak megszokott K-Európai panel dzsungelek egyhangú nyomottsága adta az esőzés mellett az aláfestést az eseménynek. Ami ebben a legfurább, hogy nem volt mégsem semmi szomorú benne, mert ekkor már az eső nem ellenség, hanem barát, ki lehűt és elkísér hazáig.

Amint keresztül robogtunk Kassa gyorsabb szakaszain már csak alig 10-14 km lehetett hátra Malá Idáig (Kisida). Hol várt ránk a katólikus templom, a baráti pacsi, ahogy ezt megéltük és persze drága jó kis autó, ki vigyázta ruháink szárazságát.

Egy biztos ezek az élmények, azért kellenek, hogy életünk utolsó filmét, mikor vetítik, ne csak addig tartson, mint egy tik-tak reklám. Legalább olyan hosszan tartson minden élmény visszanézése, mint amilyen hosszú idő volt azok megszerzése, ezzel is megadva a lehetőségét annak, hogy a végén még a fény előtt visszalépjünk, meghőköljünk és köhögve nézhessünk a mentős arcába és kapjunk még pár évet újabb élmények gyűjtésére.

Útvonal: Itt
Szerző: Szobota László
Csapat: Kisvárda és Környéke Bringások – KKB

Ezt néztétek a legtöbben

Posted on 2017.07.10. - 14:11 by Főtekergő

Összeszedtük nektek a leglátogatottabb túráinkat, amiket ti néztetek legtöbbször az elmúlt egy hónapban.

Remélhetőleg találtok kedvetekre valót ezek között is, de ha mégsem akkor nézzetek szét a túratérképünkön.

Zemplén kerülés, Országúti kerékpáros túra

Posted on 2017.06.01. - 11:51 by Főtekergő

Afrika hadtest bevetésen

Amikor átkerült a Tekeregj Norbi szervezte Zemplén-kerülés május 28-ra, már tudtam, hogy ott a helyem, és hogy olyan irgalmatlan jó buli lesz, amitől beleborsódzik majd a hátam. Mikor összeállt a vadállati csapatunk, már utolsó sejtemig biztos voltam abban, hogy ez móka lesz, ez lesz maga a nagybetűs SZABADSÁG.

Pálházán kiszedegettük bringáinkat és miután felvettük a játszós ruhát egyből indult a buli. Jó magam beindítottam a KZD-t (Kraken Zene Doboz) és teszteltük, hogy milyen is az, amikor életünk filmjéhez már forgatás közben megadjuk az aláfestő zenéket. Alig pattantunk nyeregbe már mondtam is: -Nem nézzük meg Vágáshutát?! -ekkor már mindenki sejtette, hogy a kispart is napirendi ponton lesz de miért is ne lenne?! Országútival talán az egyik legkeményebb és legszebb jutalommal kecsegtető kaptató az. Mesés az, ahogy lábaink alatt, szemünk előtt elterül a Zemplén, mint kecses dáma, aki a szalonból haza érve a dzsentri ágyában elterül és hívogatóan pillant rá.

Mikor beértünk Vágáshutára, azért mindannyian összenéztünk a templom előtt, ki lesz az, aki elsőnek fordul neki a „falnak”… Vigyorogtunk is rajta, ahogy tinédzser mosollyal néztünk egymásra. Aztán Dani volt ki megmondta, hogy ne legyünk puliszkák kenjük el a száját a hegynek

Olyan jó érzés az, amikor már az első száz méteren kistányér küllőn fut a lánc, és tudod, jön itt még kutyára kamion Haladunk felfelé egyenletesen, mint szerencsétlen kisvasút és mindenki dízelesen alacsony fordulaton, de annál nagyobb nyomatékból forgatja a pedálokat.

A helyiekben olyan imádni való az, hogy sok esetben csak húzgálnák a szájukat a népek, de itt nem! Itt tudják, hogy aki felmerészkedik oda az ember a talpán… izé… kerekén. Bácsika kedélyesen szurkolt és ebben a pillanatban mind azt éreztük, hogy mi vagyunk Contador, Quintana vagy épp Nibali. Elmondhatatlan, mennyit tesz hozzá a kedvünkhöz egy-egy ilyen pozitív mentalitás. Itt nem sajnálja senki sem tőlünk azt, hogy szabadok vagyunk, hogy élvezzük minden egyes ingerünkben a napot, a szenvedést, azt, hogy a nekünk ott és akkor, csak az Isten előtt van elszámolni valónk.

Fenn már várt mi ránk a kilátás és ez a gyönyörű Zemplén talán még ki is sminkelte magát, de ha nem, akkor is biztos, hogy legszebb arcával mosolygott vissza és buzdított arra, hogy még! Még! MÉG!

Lefelé még csak szolidan eresztettem ’Rico-t, mert bár drága argonom szereti a tempót, én inkább azt szeretem, amikor mindketten épségben érünk le a hegyről.

Ha már megvagunk irány Sátoraljaújhely. Végig bringaút, bennük önfeledt jó kedv és miénk a világ.
A Magas-hegy és a Kalandpark egyaránt kacsingatott és hívogatott, de ennek a kísértésnek nemet kellett mondanunk. Újhelyen becéloztuk a Lidl-t, hogy vegyünk egy kis elemózsiát. Természetesen sikerült belefutnunk egy frusztrált, komplexusoktól szenvedő egyénbe, akinek 30-as táblánál és záróvonalnál nem elfogadható a 34-es tempónk. Dudaszó, amit mi a barátság nemzetközi jeleivel honoráltunk. Én már ekkor mondtam, hogy tuti a Lidl-be siet, mint mi. Úgy is volt! Megálltunk és emberünkből máris hiányzott minden fölényesség és düh. Majd, amikor Dani megszólította látszott, hogy ő ott a mindenható és még annál is több. Talán maga Chuck Norris. Persze a nagy arcból nem sok maradt, mer hiába tudta, hogy igazunk van, attól mégis csak ő az „autós” szóval neki van igaza. Míg Norbi kint várt minket, emberünk is végzett próbálta postásnak nézni barátunkat, és megmondta, hogy újhely az ő városa. Szóval aki eddig nem tudta, Újhely egy 1.2-es zöld szívó opel corsa-s úriemberé (nyílván csak szerénységből nem a X6-ossal jár a LIDL-be)

Irány Sárospatak!

Van egy sajátos szelleme az egész Bodrog menti tájnak, más, mint a Tisza ártere, sokkal inkább kis aranyos kedves patak, aki próbál a kedvedben járni, de ha felbőszíted megmutatja ki veri a szöget a falba. Ebbe a hangulatba csodásan illik az a robosztus és fenséges nyugalom, amit a hegyek árasztanak. Mert azt gondolom, amikor bármelyik tatár, török, labanc vész volt a közelben ezek a hegyek mindig keblükre fogadták az embereket és elrejtették őket erdők mélyén, völgyek között. Bár hálátlan az ember mégis gondolni kell arra, hogy ezek a vidékek és az összes, ahol élünk mi értünk van, és mi érte, különben ellenünk fordul.

Patakra érve a vár lábánál lefelé ereszd el a hajam és mindig vicces az érzés, amikor jaszkari robogósra rárobbantasz 50-nel és az kicsit értetlenül nyelezi a 49cm3-t te pedig ott vagy és nem ereszted, mint postás bokáját a foxi.

Patak és Bodrogolaszi között szembe jött velünk kis Sagan és egy barátja, e közben Norbi bekapott egy defektet, nekünk pedig időnk akadt kicsit gyönyörködni a tájban a Giant-ben és persze felszabadultnak lenni

Ezután a vámosújfalusi benzinkúton felfújtattuk a bringákat üzemi nyomásra, kis szellőztetés a kompresszorból és irány Tolcsva majd még távolabb Regéc. Erdőhorváti legnagyobb baja az legnagyobb előnye is. Rossz az út ezért nem járnak arra sokan, de ezért mi sem száguldozhatunk ész nélkül. A táj, a zene és a többiek által árasztott hangulatban elkap mindenkit a Zen és a nyugalom szigete érzés. Mikor megálltunk egy kútnál, a házból kikukucskáló gyerekek teljesen el voltak rajtunk ámulva, és ilyen esetekben mindig abban bízok, hogy előbb-utóbb ők is megtapasztalják azt, amiért mi ezt csináljunk.

Hosszas sunyi emelkedőt leküzdve Regéci sasfészek lábán a fűben heverészve megélni a delet nagyon emberi és mégis emberfeletti érzés. innen indultunk neki az utolsó harmadának a túránknak. Egy teljesen más világba csöppentünk. Mert amit ott látunk az csodálatos. Elmerültünk a szép élvezetében és abban a sebességben, amit a hegy adott nekünk.

Göncruszka és Gönc várt mi ránk, mint jó barát, de villám gyors volt a találkozás, mert Gergő szülei már vártak ránk Báttyánál a Pitvaros vendéglőben, Telkibányán. Hát neki is indultunk az utolsó kis emelkedőnek. Szép ütemben másztunk és hamar ott találtuk magunkat Báttyáéknál, ahol addigra már finom húsleves és még finomabb rántott hús várt ránk. Az, hogy még almás sütit is kaptunk maga volt a mennyország. Innen a lehető legmélyebb kaja kómát is kiheverjük muszáj volt felmászni a bő 150 méter szintet tartalmazó kaptatón, ami ott hever a település mellett. Lefelé imádom, felfelé pedig mindig degeszre tömött gyomorral kellett menni, így sokra nem emlékszem, csak hogy meg kell mászni. Miután felértünk már csak egy dolog volt hátra: Elgurulni a kocsiig. Innentől mindenki örömből gurult.

Egész napunkat a KOM-ok szórása tette ki, volt itt átöltözés KOM, leves evés KOM, kilátás KOM és minden egyéb, amire csak KOM-ot szórhattunk.

Számomra ilyen az, amikor megélem a szabadságom és a végén látjuk, hogy Afrika kinézetű útvonalon tekeregtünk a Zemplénben!

Köszönöm ezt a szép napot mindenkinek, akinek lehet, Baglyos Daninak, Szűcs Gergőnek és szüleinek, Varga Norbinak! Szuper volt

Szerző: Szobota László

Képek – Útvonal

Zempléni MTB kerékpáros körtúra

Posted on 2017.06.01. - 10:10 by Főtekergő

Makkoshotykáról indult a csapat, rögtön meg is indultunk az első csúcs felé (501 méter), amelyhez egy hosszan felfelé tekeregő út vezet. Az út minősége nagyon jó, végig salakos dózerút egészen a Gerendás rétig. Picit küzdöttünk a sárral, de nem volt vészes, sok helyen kikerülhetőek voltak a pocsolyák. Aztán jött egy remek hangulatú defektjavítás, remek tanácsokkal. ?

A Gerendás réti kis pihenő után ismét felfelé indultunk, a Nagy-Péter-mennykő felé, ami a túra csúcspontja mind kilátásban, mint magasságban. Itt ismételten megpihentünk, kigyönyörködtük magunkat elkészültek a kötelező fotók, és útnak indultunk, irány Kőkapu, ahová szinte berobogtunk mint egy tgv. ?

Innen ismét felfelé kezdődött az utunk, aszfaltozott kerékpárúton, félúton némi navigációs probléma után, kicsit bekavarodtunk, de megoldottuk a helyzetet, ketté vált a csapat és megnéztük melyik a jobb út, majd ismét találkoztunk az utolsó csúcsunkon, ahonnan már csak egy 9 kilométeres lefelé szakasz volt csak hátra.

Nagyon jó és kemény túrát tudhatunk magunk mögött, élményekkel tele, remek hangulatban.

Képek