Grossglockner kerékpár túra Ausztriában – van az a nap, amikor az ember már reggel érzi, hogy nem egy sima tekerés következik. Nem egy „megyünk egy kört, aztán eszünk valamit” típusú bringázás, hanem az a nap, amiért két éve is idejöttünk, és amiért most újra itt voltunk a hegyek között. A cél a Grossglockner Hochalpenstrasse, Ausztria egyik legismertebb alpesi útja, Heiligenblut felől, a Hochtor irányába. Hófalakkal, széllel, havas esővel, 2500 méter körüli magassággal, és azzal az érzéssel, hogy az ember a hegyek között tényleg csak egy apró porszem.

Ez a túra nem csak egy sportteljesítmény. Ez egy alpesi hangulatú kaland, ahol a bringás láb mellett kell egy higgadt fej, hidegtűrés, óvatosság és némi önirónia is. Mert amikor nyári mezben állsz valahol 2500 méter közelében, miközben a szél oldalról pofozgat, a levegő mínusz környékén csattog, és fagyott eső koppan a sisakon, akkor hirtelen minden wattadat átgondolod. Meg az összes ruhaválasztási döntésedet is, ugye Józsi? 😀

A Grossglockner Hochalpenstrasse hivatalos oldala szerint az alpesi panorámaút 48 kilométer hosszú, 36 kanyarral vezet fel a magashegyi világba, a Hochtor 2504 méteren található, az Edelweißspitze pedig 2571 méterével az út legmagasabb gépjárművel elérhető pontja. Kerékpárral ez nem egy könnyű gurulgatás, hanem valódi magashegyi kihívás, amit érdemes tisztelettel kezelni.

Indulás a Jungfernsprung vízesés előtti parkolóból

A napot korán kezdtük. Arra már nem emlékszem pontosan, mikor ébredtünk, arra viszont kristálytisztán, hogy 7:40-kor kezdtük meg a mászást a Jungfernsprung vízesés előtti parkolóból. Nem véletlenül indultunk ilyen korán: délutánra rossz időt jósoltak, és két éve már belefutottunk abba, hogy mire kiértünk, lezárták az utat. Akkor esélyünk sem volt nekilódulni, most viszont nem akartuk még egyszer végignézni, ahogy a hegy becsukja előttünk az ajtót.

A Jungfernsprung egyébként önmagában is megér egy megállót. A Hohe Tauern Nemzeti Park leírása szerint a Zopenitzbach vize körülbelül 120 métert zuhan le a sziklás falon, a vízeséshez pedig egy rövid, könnyű sétaút vezet. Mi most elsősorban bringás rajthelyként használtuk a környéket, de a nap végén visszatértünk még ide.

Parkolás szempontjából ez jó választás lehet, ha Heiligenblut felől szeretnéd megmászni a Grossglocknert. Innen még van egy kis bemelegítő szakasz Heiligenblutig, mielőtt igazán elkezdene komolyodni a történet. Ez pont jó arra, hogy a lábak felébredjenek, a fej pedig ráálljon arra, hogy ma nem a szabolcsi síkon fogunk levegőt keresni.

Heiligenblut után kezdődik az igazi Grossglockner kerékpár élmény

Hamar elértük Heiligenblut települését, amely már önmagában is elképesztően hangulatos alpesi hely. A templom, a hegyek, a völgyből felnéző Grossglockner-világ mind azt súgja, hogy itt valami nagyobb dolog kezdődik. Innen továbbhaladva még erdős részeken kapaszkodtunk felfelé, egészen a fizetős sorompó környékéig.

Autóknak és motorosoknak a Grossglockner Hochalpenstrasse díjköteles panorámaút, bringával viszont a sorompó inkább egy lelki határ: innen már tudod, hogy beléptél a magashegyi játszótérre. Innen kezdve a táj látványosan és gyorsan változik. Egyre kevesebb az erdő, egyre több a nyitott hegyoldal, és lassan eltűnik az a biztonságos, zöld, völgyi hangulat, amit az ember lent még természetesnek vesz.

Ahogy egy régi klasszikust idézve mondhatnánk: „Már nem tart sokáig, mindjárt változik a táj: még döglöttebb lesz…” És tényleg. Ahogy tűnt el a növényzet, úgy nyílt ki előttünk a panoráma. A völgy szűkülő keretéből hirtelen óriási hegyek közé kerültünk, mi pedig ott tekertünk apró kis porszemként. Ez az a pillanat, amikor a Grossglockner kerékpárral már nem csak útvonal, hanem hangulat.

Magashegyi időjárás: lent kellemes, fent már másik évszak

Lent sem volt nagy napsütés, nem volt kánikula, de azért rendesen izzadtunk felfelé. A Grossglockner bringával pont ilyen alattomos tud lenni: a mászás közben meleged van, közben pedig tudod, hogy odafent egészen más világ vár. Ahogy haladtunk felfelé, a lenti kellemes idő fokozatosan csúszott át a fenti 4 fok, majd a 0 fok körüli valóság irányába.

A hivatalos Grossglockner kerékpáros ajánlás is hangsúlyozza, hogy ez az út tapasztalt bringásoknak való, és az időjáráshoz, valamint a fizikai állapothoz igazított haladás nagyon fontos. Ezt ott fent nem elméletként tanulod meg, hanem a saját karodon, lábadon, ujjadon, füleden. A hegy nem kérdezi meg, hogy hoztál-e elég réteget, csak odafúj egy adag szelet, aztán figyeli, hogy mit kezdesz vele.

Ketten mentünk együtt Zsoltival, mindenki a saját tempójában haladt. A csapat egy irányba tartott, csak mindenki más ritmusban. Mi összeszokott brigád vagyunk, a szabolcsi homokutak összekovácsoltak minket, de azért a Grossglockner nem a nyírségi bucka. Itt minden kanyar után jöhet új időjárás, új panoráma, új pulzustartomány.

Kapelle Kasereck, mormotales és az első nagyobb gurulás

Felértünk a Kapelle Kasereck környékére, ahol gyorsan frissítettünk egyet. Itt már jóval magasabban jártunk, a táj kinyílt, a növényzet ritkult, a levegő pedig egyre hűvösebb lett. A környéken van mormotales is, de a szemünk majd kiesett, de mi Zsoltival egyet sem láttunk. Bezzeg a többieknek sikerült. Ez tipikusan az a helyzet, amikor az ember úgy nézi a hegyoldalt, mint egy természetfilm statisztája, aztán végül csak köveket lát, miközben másoknak persze ott pózol a komplett alpesi állatvilág.

Innen jött egy meglepőbb rész: egy nagyobb gurulás. Fura érzés volt, mert az ember fejben végig mászásra készül, aztán egyszer csak hűvös levegőben gurul lefelé. Egészen addig a körforgalomig ereszkedtünk, ahol az egyik irány a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe és a Pasterze-gleccser felé visz, a másik pedig tovább a Hochtor és az Edelweißspitze irányába. A gleccser visszafelé volt tervben, így természetesen mi mentünk tovább felfelé. Mert miért is választanánk az aznapi könnyebb opciót?

A fekete bárány és a 2000 méter feletti világ

Pár kanyar után egy magányos fekete bárány árválkodott az út közepén, vagy ő uralta az utat, ez nézőpont kérdése. 😀 Nem volt különösebben ijedős, mert mire odaértünk, már kisebb fotósor állt előtte. Lefelé és felfelé is mindenki fotózta, a bárány pedig nézett, bambán… vagy okosan és mi bámultunk bambán. A hegyen az ilyen filozófiai kérdések könnyen megnyílnak.

A bárány után már tényleg a 2000 méter feletti Grossglockner jött. Egyre hűvösebb lett, a szél is elkezdett fújdogálni, előttünk pedig ott kanyargott az út, mintha valaki egy óriási aszfaltkígyót dobott volna a hegyoldalra. Megjelentek az első havas foltok, majd a nagyobb hófalak is. A szerpentinek miatt időnként megláttuk egymást a többiekkel, és integettünk, mint a kis óvodások az erdei kiránduláson. Csak itt az óvónéni helyett a magashegyi szél tartotta a fegyelmet.

Lassan kirajzolódott az első nagy célpont: a Hochtor alagút előtti rész, a Kiosk Hochtor környéke. Ez volt az első komoly checkpoint. Itt megálltunk, ittunk egy teát, ettünk egy sütit, és próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy teljesen normális dolog bringás cipőben, izzadt mezben, magashegyi hidegben süteménnyel tárgyalni a folytatásról.

Hochtor alagút: amikor az alpesi képeslap átvált túlélő módba

A Hochtor a Grossglockner Hochalpenstrasse egyik ikonikus pontja. Az út hivatalos adatai szerint 2504 méteres magasságban található, és amikor bringával eljutsz ide, már érzed, hogy nem csak szintet gyűjtöttél, hanem valami egészen más világba léptél. Átmentünk az alagúton, és a másik oldalon brutális látvány fogadott minket: óriási hegyek, szétnyíló panoráma, vad alpesi hangulat.

Meg persze szél, mínusz 1 fok körüli hőérzet, havas eső. A hegy itt nagyon gyorsan közli, hogy a képeslapnak van B oldala is.

Józsi itt már nem volt velünk, a hüttébe sem jött be, mert fázott. Ki gondolta volna, hogy full nyári szerkóban hideg van fent 2500 méteren? Ő nem. De ez is hozzátartozik a Grossglockner kerékpáros történetéhez: amit lent jó ötletnek gondolsz, fent néha kabarévá érik. Csak a nézőtér is fázik. 😀

Edelweißspitze terv: macskakő, hófalak és 50-es oldalszél

A következő terv az Edelweißspitze lett volna. Ez a Grossglockner Hochalpenstrasse legmagasabb, járművel elérhető pontja, 2571 méteren, és elképesztő körpanorámát ad a környező háromezres hegyekre. Bringásként viszont nem ajándék. A bekötő meredek, a felső részen macskaköves, és rossz időben hamar átváltozik egy kis alpesi próbateremmé, ahol a hegy vizsgáztat.

Elindultunk az Edelweißspitze felé. Jött egy rövidebb lefelé, és már az első méterek után tudtuk, hogy ez visszafelé nem fog jól esni. Gurultunk lefelé a 4-5 méteres hófalak mellett, ahol mondani sem kell, nem trópusi pára csiklandozta a bokánkat. Néha úgy futott át rajtam a hideg, hogy beleremegtem.

Már majdnem leértünk a síkabb részre, amikor az oldalszél szépen meglibegtetett. Volt egy rizikós 100-150 méterem, ahol nagyon nem esett jól a helyzet. A váztáskám valószínűleg különösen megtetszett az 50 körüli oldalszélnek, mert úgy gondolta, ragaszkodna hozzám. A magashegyen a szél nem csak fúj, hanem személyes véleményt formál rólad.

Jött a következő alagút, a másik oldalon pedig még hidegebb lett, és még intenzívebben kezdett esni valami az égből. Havas eső, fagyott eső, eső, mindenből kaptunk egy kis kóstolót. Csaba és Dávid itt már elnyúltak tőlünk, hasítottak lefelé, ahogy szoktak. Mi Zsoltival megálltunk, és elkezdődött az a klasszikus beszélgetés, amit minden bringás ismer:

• – Te is fázol?
• – Én is fázok.
• – Nálad is esik?
• – Itt is esik.
• – Ki mondja ki előbb, hogy forduljunk vissza?

Én mondtam ki. És jó döntés volt.

Visszafordulás: a hegyen az okos döntés is teljesítmény

Elengedtük az Edelweißspitzét. Nem azért, mert ne lett volna kedvünk hozzá vagy erőnk, hanem mert a hideg, a csapadék, a szél és az oldalszeles rész együtt már túl sok volt. A Grossglockner kerékpárral nem az a hely, ahol bizonygatni kell bármit. Itt az okos visszafordulás legalább akkora teljesítmény, mint a csúcspont begyűjtése.

Csak ugye visszafordulni sem azt jelentette, hogy innentől lefelé gurulunk boldogan. Előbb még várt ránk körülbelül 200 méter mászás vissza az alagútig. Közben már egész intenzíven esett a fagyott eső és a havas eső, hol ez, hol az, mintha az időjárás sem tudta volna eldönteni, melyik kellemetlenebb arcát mutassa.

Még a Hochtor alagút előtt megálltunk a hófal mellett fotózni. Ha már a hegy ilyen díszletet épített, legalább dokumentáljuk. Aztán elindultunk visszafelé, közben pedig jól megdobáltuk egymást hógolyóval. Zsolti úgy tarkón cserdített, hogy meg is dicsértem érte. Ritka az ilyen szép találat magashegyi környezetben. 😀

Lefelé a Grossglocknerről: lassan, kontrolláltan, tiszta fejjel

A lefelé már nem játék volt. Felvettünk mindent, ami nálunk volt: mellény, karmelegítő, kabát, amit csak találtunk. Szerencsére így már nem fáztunk a lejtmenetben, de gyorsan nem mentünk. Ekkorra esett az eső, az út taknyos lett, a kanyarokban pedig a szél kiszámíthatatlanul mozgott.

A Grossglockner hivatalos kerékpáros tanácsai között is szerepel, hogy lefelé lassan, kontrolláltan kell haladni, nem szabad levágni a kanyarokat, figyelni kell a fékek melegedésére, és az időjárási körülményekhez kell igazítani a tempót. Ez itt nem csak óvatossági szöveg egy weboldalon. Ez konkrétan az a különbség, hogy jó sztorival érsz le, vagy hülyeséget csinálsz.

A gleccseres körforgalomnál már nem sokat gondolkodtunk azon, menjünk-e a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe felé. Esett az eső, mögöttünk jött a fekete felhő, és bár ott már kevésbé volt durva az idő, nem volt kérdés: most le kell gurulni. A Pasterze-gleccser és a Grossglockner panoráma persze elképesztő látvány lehet tiszta időben, de ezen a napon a hegy már bőven adott eleget.

Jött még egy kis emelkedő a mormotales előtt, ahol Zsolti úgy gondolta, hogy felfelé belószol. Én persze nem hagytam magam. Aztán ő jött, aztán én. Majd nagyjából 12 másodperc után rájöttünk, hogy ez milyen fantasztikus ötlet volt 2000 méter környékén, hidegben, eső után, egy félig túlélő üzemmódba kapcsolt napon. Csodálatos 12 másodperc volt. 😀

Vissza Heiligenblutba: Leberkäse, kóla és megérkezés

Ahogy lejjebb értünk, egyre jobb lett az idő. Az erdős részbe visszaérve már kevésbé fújt a szél, melegebb volt, és végre levettünk egy réteget. A fizetőkapunál már ideiglenesen le volt zárva az út a felfelé az új próbálkozók előtt. Nem is nagyon találkoztunk sok akcióhőssel magunkon kívül, de igaz, ami igaz, még korán volt.

11:30 körül már újra Heiligenblutban voltunk. Szemben fütyörészett Józsi, és ette a jól megérdemelt Leberkäse-t. Gyors iránymutatás után mi is benyomtuk a saját részünket egy kóla mellett. Ettünk, ittunk, szusszantunk egyet, aztán legurultunk az autóhoz. Dávidékról már tudtuk, hogy korábban elindultak lefelé, így hamarosan ők is megérkeztek.

Az autóknál mindenki elmesélte a maga izgalmait. Ki mit látott, hol fázott, hol csúszott, hol döntött úgy, hogy a hegy mára eleget mutatott. A bringák bekerültek, mi átöltöztünk, majd felmentünk a Jungfernsprung vízeséshez.

Itt picit csendben volt mindenki. Csak hallgattuk a lezúduló víztömeget, és mindenki emésztette, hogy hol is jártunk a mai nap. Pár órával korábban még hófalak között álltunk, havas esőben, 2500 méter környékén, most pedig lent voltunk a vízesésnél, a hegy egy egész napnyi kalandot sűrített volna délelőttbe.

Miért kell nagyon figyelni az időzítésre?

Utólag derült ki igazán, mennyire jól időzítettük a Grossglocknert. A következő napokban a hegy teljesen le volt zárva a bringások előtt, így máskor nem lett volna lehetőségünk megcsinálni. Ez tökéletesen mutatja, hogy a Grossglockner nem olyan célpont, ahová elég csak odamenni. Itt figyelni kell az időjárást, az útállapotot, a lezárásokat és a napszakot is.

A hivatalos ajánlás szerint bringával érdemes nagyon korán, lehetőleg 8 óra körül. Mi is ezért választottuk a korai rajtot. Ráadásul a magashegyi idő délutánra gyakran romolhat, gyorsan jöhet felhő, szél, eső, hideg. A lenti völgyi időből nem szabad következtetni arra, mi vár fent a Hochtor vagy az Edelweißspitze környékén.

Indulás előtt mindenképp érdemes megnézni:

• – a Grossglockner hivatalos nyitvatartási és útinformációs oldalát,
• – a hivatalos kerékpáros információkat,
• – az aktuális időjárás-előrejelzést több forrásból,
• – a széladatokat, különösen 2000 méter felett,
• – és azt is, hogy van-e ideiglenes lezárás bringásoknak.

Grossglockner kerékpárral: mire készülj?

A Grossglockner kerékpár túra Heiligenblut felől komoly magashegyi feladat. Nem feltétlenül a nyers számok miatt a legdurvább, hanem azért, mert az időjárás, a forgalom, a magasság, a hideg és a hosszú lejtmenet együtt nagyon sokat kivesz az emberből.

Amit mindenképp érdemes vinni:

• – szélálló mellény vagy kabát,
• – karmelegítő és térdmelegítő vagy lábmelegítő,
• – hosszú ujjú aláöltöző vagy plusz réteg,
• – teljes ujjú kesztyű, főleg lejtmenethez,
• – esőkabát vagy vízlepergető felső,
• – elegendő étel és folyadék,
• – lámpa, ha romlik a látás vagy alagúton haladsz át,
• – jól beállított fékek és megfelelő fékbetét,
• – töltött telefon, offline térkép és vészhelyzeti kontakt.

A lefelé külön figyelmet igényel. A hosszú, hideg ereszkedés alatt fázhatunk, csökkenhet a reakcióidő, az esős aszfalt pedig sokkal kevesebb hibát enged. Nem kell itt hősködni. A Grossglockner akkor is emlékezetes marad, ha nem 70-nel csapatod lefelé, hanem ésszel, kontrollal, vigyorral és ép fékekkel érsz vissza.

Kaiser-Franz-Josefs-Höhe és Pasterze-gleccser: érdemes betervezni?

Ha jó az idő és van erő, a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe mindenképp megér egy kitérőt. A hivatalos leírás szerint 2369 méteren található, közvetlen kilátással a Grossglocknerre és a Pasterze-gleccserre. Ez az egyik legismertebb panorámapont az egész úton, látogatóközponttal, parkolóval és több rövid kirándulási lehetőséggel.

Bringával viszont ezt is bele kell számolni az erőbe és az időjárásba. A körforgalomtól a gleccser felé vezető út újabb mászásokat és lejtéseket ad, vagyis nem csak egy „bekanyarodunk, megnézzük” típusú kitérő. Jó időben viszont valószínűleg az egyik legszebb extra program a Grossglockner kerékpáros túra mellé.

Mi aznap végül elengedtük, mert a fekete felhők és az eső mögöttünk jöttek. Ez volt az a döntés, amit utólag sem bántunk meg. A hegyen néha nem az a kérdés, mit tudnál még megcsinálni, hanem az, hogy mit érdemes.

Jungfernsprung vízesés: tökéletes levezetés a Grossglockner után

A túra végén visszatérni a Jungfernsprung vízeséshez kifejezetten jó döntés volt. A vízesés rövid sétával elérhető, a Hohe Tauern Nemzeti Park szerint a körút nagyjából pár kilométeres, körülbelül 1 órás, könnyű séta. Egy ilyen magashegyi bringás nap után nem is kell több: egy kis gyaloglás, vízrobaj, csend, aztán lassan megérkezik a fej is oda, ahová a test már leért.

A vízesés neve egy legendához kapcsolódik: a történet szerint egy fiatal lány egy vadász elől menekülve ugrott le a szikláról, de angyalok mentették meg. A hely hangulatához nagyon passzol ez a mese. A hegyek, a víz, a sziklafal és a lezúduló víztömeg együtt tényleg olyan, mintha a természet itt egy régi történetet mesélne újra és újra.

Heiligenblut és környéke: nem csak bringásoknak érdekes

Heiligenblut a Grossglockner egyik legismertebb kapuja, és nem véletlenül. A település képeslapos fekvése, a hegyek közé ékelődő templom, a Möll-völgy és a Hohe Tauern Nemzeti Park közelsége miatt akkor is érdemes itt megállni, ha valaki nem bringával érkezik. A környék tele van rövid túrákkal, panorámapontokkal, vízesésekkel és magashegyi kirándulási lehetőségekkel.

Kerékpárral a Grossglockner az egyik nagy klasszikus, de a régióban több más komoly célpont is elérhető. Ha alpesi bringás napokat tervezel Ausztriában, akkor érdemes kombinálni a környéket például a Maltatal és a Kölnbrein-tározó irányával, vagy távolabb a Nockalmstraße szerpentinjeivel. Ha pedig átugranál Olaszországba, a Monte Zoncolan már egy teljesen más karakterű, de legalább ennyire emlékezetes kihívás.

Kapcsolódó Tekeregj ajánlók:

• – Kölnbrein-dúzasztógát: Gmünd, Porsche Múzeum és Fallbachfall
• – Monte Zoncolan kerékpárral – olasz mászás, ami nem viccel

Napzárás: forró zuhany helyett bojlerdráma

Miután visszaértünk a szállásra, mindenki készült egy jó, megérdemelt forró zuhannyra. Vagyis nem. Mert nem volt melegvíz. Elromlott a bojler. Hurrá.

Szóval gyorsan zuhanyzott mindenki, olyan tempóban, ahogy az ember csak akkor tud, amikor a Grossglockner után a hideg víz még egyszer emlékezteti rá, hogy ma a komfortzóna szabadságra ment. Ettünk egy jót, aztán még nyakunkba vettük a várost, sétáltunk egyet, és természetesen boltba is mentünk, mert valamiért egy ilyen többnapos túrán nincs nap bolt nélkül. Ez valószínűleg íratlan bringás törvény. 😀

Szuper nap volt. Ma is bebizonyosodott, hogy az emberi tűrőképességet ki lehet tolni. Főleg nyári mezben, 0 fok körül, lefelé 60-nal. Ugye, Józsi?

Egy dolog biztos: a Grossglockner kerékpárral nem csak egy kipipált útvonal. Ez olyan élmény, ami után kicsit máshogy nézel a hegyekre. Meg magadra is. Odafent nagyon egyértelművé válik, hogy mennyire picik vagyunk, és hogy néha pont ettől lesz igazán nagy egy nap.

Kinek ajánlott a Grossglockner kerékpárral?

A Grossglockner kerékpárral azoknak ajánlott, akiknek van már tapasztalatuk hosszabb emelkedőkön, nem ijednek meg a magashegyi időjárástól, és tudnak fegyelmezetten dönteni akkor is, ha a csúcs még csábítóan közel van. Ez nem kezdő bringás útvonal, és nem is olyan hely, ahol csak a Strava-szegmens számít. Itt a biztonság, az időzítés és a felszerelés legalább annyira fontos, mint az erő.

Aki viszont felkészülten érkezik, annak a Grossglockner Ausztria egyik legnagyobb bringás élménye lehet. Heiligenblut felől indulva különösen szép a tájváltás: a völgyi zöldből fokozatosan jutsz fel a kopár, havas, magashegyi világba. Útközben ott vannak a vízesések, a hegyi legelők, a mormoták, a hófalak, az alagutak, a hütték és azok a kanyarok, amelyeket később még sokszor visszanézel fejben.

Rövid túrainfó

• – Kiindulópont: Jungfernsprung vízesés környéki parkoló, Heiligenblut előtt
• – Fő cél: Grossglockner Hochalpenstrasse, Hochtor iránya
• – Opcionális cél: Edelweißspitze, Kaiser-Franz-Josefs-Höhe, Pasterze-gleccser
• – Legmagasabb pont az úton: Edelweißspitze, 2571 m
• – Hochtor magassága: 2504 m
• – Ajánlott indulás: korán reggel, lehetőleg 8 óra körül vagy elő$tte
• – Nehézség: nehéz, magashegyi kerékpáros túra
• – Fő veszélyek: gyors időjárás-változás, hideg, szél, eső, hosszú lejtmenet, forgalom
• – Ajánlott időszak: nyári hónapok, de mindig aktuális út- és időjárás-ellenőrzéssel

Miért érdemes végigmenni ezen a túrán?

A Grossglockner kerékpárral azért különleges, mert egyetlen útvonalon adja meg az alpesi bringázás minden arcát: hosszú mászást, vad panorámát, hófalakat, hirtelen változó időjárást, nagy döntéseket és hatalmas megérkezésérzést. Nem feltétlenül az lesz a legfontosabb, hogy eljutottál-e minden tervezett pontig. Sokkal inkább az, hogy ott voltál, tekertél, figyeltél, döntöttél, és a hegy végül beengedett egy kicsit a saját világába.

Ez a túra azok közé az élmények közé tartozik, amelyekről később is könnyű beszélni, mert minden kanyarhoz jut egy kép, minden hideg pillanathoz egy poén, és minden nehéz részhez egy olyan érzés, hogy ezért bizony megérte elindulni.

A túra útvonala.