Skip to main content

Hágóvadászat az Alpokban – 5. rész: Pihenőnap, irány a Braies-tó

Magyarországi túra: A Braies-tó türkizkék vize, a Dolomitok, az erdők és a tó körül vezető túraútvonal, napsütésben és felhős ég alatt. Tekeregj.hu

Braies volt a mai nap főszereplője, de előtte még szükségünk volt néhány órára, hogy egyáltalán emberi formát öltsünk. Esős délelőttre ébredtünk, amit most kivételesen egyáltalán nem bántunk, mert végre elérkezett a pihenőnapunk. Tegnap legyűrtük a Grossglocknert, az azt megelőző napokban is becsületesen gyűjtöttük a kilométereket és a szintemelkedést, így a lábak ma hivatalosan is szabadságra mentek.

Nem volt ébresztőórás kapkodás, nem kellett reggel hatkor gélt gyömöszölni a mez zsebébe, és senki nem kérdezte meg, hogy hány százalékos lesz az első emelkedő. Sokáig aludtunk. De tényleg sokáig. Mindenki kipihente magát, amennyire egy többnapos alpesi bringázás közepén ezt egyáltalán lehetséges.

A szokásos reggeli után még üldögéltünk és beszélgettünk egy kicsit a kertben. Valószínűleg mindenki próbálta újra összerakni a tegnapi Grossglockner-napot, a hófalakat, a szelet, a hideget és azt, hogyan jutottunk vissza egyben. A bringák közben békésen pihentek, mi pedig lassan elkészültünk, és megkezdtük a napot.

Irány Olaszország, irány a Lago di Braies!

Magyarországi túra: A Braies-tó türkizkék vize, a Dolomitok, az erdők és a tó körül vezető túraútvonal, napsütésben és felhős ég alatt. Tekeregj.hu

 

Egy pihenőnap, amikor nem kellett wattokat számolni

A többnapos bringás túrákon a pihenőnap furcsa műfaj. Az ember tudja, hogy szüksége van rá, de közben nehezen ül nyugton. Főleg akkor, ha a közelben ott vannak a Dolomitok, Olaszország, hegyi tavak, városok, boltok és nagyjából nyolcszázféle tészta, amelyek valamiért mind azt üzenik, hogy őket bizony haza kell vinni.

Teljesen passzív napot ezért nem terveztünk. Nem akartunk újabb komoly túrát, de egész nap a szálláson sem szerettünk volna maradni. Olyan program kellett, ami látványos, könnyen teljesíthető, nem terheli túl a lábakat, és közben mégis ad egy újabb emlékezetes fejezetet az utazáshoz.

A Braies-tó erre tökéletes választásnak tűnt. Könnyű tókerülés, gyönyörű panoráma, friss dolomitos levegő, majd egy kis olasz városnézés és bevásárlás. Papíron nyugodt napnak ígérkezett. Aztán persze megtöltöttük a kisbuszt tésztával, de ne szaladjunk ennyire előre.

 

Irány a Braies a Lesachtal kanyargós útjain

Kötschach-Mauthen környékéről a Braies felé több útvonalon is el lehet indulni. Mi odafelé a B111-es úton, a Lesachtal irányán keresztül mentünk. Ez egy elképesztően szép, hegyek között kanyargó út, amely több kisebb települést, erdős részt és panorámás völgyszakaszt fűz össze.

Látvány szempontjából nagyon rendben van, sofőrként viszont kevésbé az a „hátradőlök és nézelődöm” kategória. Sok helyen keskeny, kanyargós, és vannak beláthatatlan szakaszai is. Az ember egyik kanyarban még a hegyeket fotózná, a következőben viszont már mindkét kezével a kormányon ül, mert szemből érkezik valaki, aki szemmel láthatóan ugyanúgy meglepődött a találkozáson. Főleg mikor utólag kiderült, hogy Dávid aki vezetett, életében elsőnek járt sofőrként ilyen úton. 😀

Bringás fejjel természetesen az út közben is figyeltük a környéket. Melyik emelkedő milyen lehet, hol lehetne tekerni, melyik szerpentinen lehetne szépen meghalni, majd utána azt mondani, hogy „amúgy egész jól esett”. A pihenőnapon is bringás marad az ember, legfeljebb most az autóülésből elemez százalékokat.

 

Megérkezés a Braies-tóhoz

A Lago di Braies, német nevén Pragser Wildsee, Dél-Tirol egyik legismertebb természeti látnivalója. A tó a Fanes–Sennes–Braies Natúrpark területén, nagyjából 1490 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Három oldalról világos dolomitsziklák, hegyoldalak és erdők veszik körbe, a déli part fölött pedig a 2810 méteres Croda del Becco, németül Seekofel hatalmas tömbje uralja a látványt.

Ez az a hely, amelyet valószínűleg akkor is láttál már valahol, ha korábban nem ismerted a nevét. Háttérképen, közösségi oldalon, utazási katalógusban, hűtőmágnesen vagy egy motivációs idézet mögött biztosan szembejött már. A Braies gyakorlatilag főállású internetes háttérkép.

Az ember emiatt kicsit tart is tőle, hogy élőben vajon ugyanakkorát üt-e. Sok olyan híres hely van, amit a fotók már annyira túlfényeznek, hogy a valóság csak udvariasan kullog mögöttük. A Braies viszont élőben is nagyon erős.

Ahogy kiérsz a tóhoz, előtted megnyílik a víztükör, mögötte a hatalmas dolomithegyekkel. A víz színe a fényviszonyoktól függően folyamatosan változik: lehet mélyzöld, türkizes, kékes vagy egészen sötét, szinte fémes árnyalatú.

Mit érdemes tudni a Braies-tóról?

A Braies körülbelül 31 hektáros alpesi tó. A legmélyebb pontja nagyjából 36 méter, átlagos mélysége pedig körülbelül 17 méter. A tó egy természetes feltorlódással alakult ki: egy hatalmas hegyomlás elzárta a völgyet, a mögötte összegyűlő víz pedig létrehozta a mai Braies-tavat.

A tónak nincs klasszikusan látható felszíni kifolyása. A víz részben a föld alatt távozik, majd lejjebb, a völgyben bukkan ismét felszínre. Ez már önmagában is érdekes, de természetesen egy ilyen helyhez legenda is tartozik.

A történet szerint a környező hegyekben egykor vademberek aranyat bányásztak. A pásztorok megpróbálták elrabolni a kincset, mire a bányászok föld alatti forrásokat nyitottak meg, a víz pedig elárasztotta a völgyet és elrejtette az aranyat. Más helyi mondák szerint a tó túloldalán, a Croda del Becco sziklái alatt lehetett a föld alatti Fanes-birodalom egyik kapuja.

Hogy tényleg van-e arany a tó mélyén, azt nem tudjuk. Mi nem láttuk. Mondjuk különösebben nem is kerestük, mert már az első hideg vízbe lógatott kéz után eldőlt, hogy a búvárkodást meghagyjuk másnak.

 

Braies tókerülés: könnyű séta, folyamatos panorámával

A Braies legnépszerűbb programja a tó körbesétálása. A hivatalos klasszikus tókerülő útvonal nagyjából 3,6 kilométer hosszú, minimális szintemelkedéssel, és megállások nélkül körülbelül egy óra alatt teljesíthető.

Ez persze csak az elmélet. Ha az ember minden második kanyarban megáll fotózni, lesétál egy kavicsos öbölhöz, visszafordul valakiért, körbenéz a csónakháznál és háromszor megpróbálja ugyanazt a hegyet lefotózni, akkor könnyen lesz belőle 4,5 vagy akár 5 kilométer. A mi rögzített útvonalunk is körülbelül 5 kilométeresre sikerült.

A részletes útvonaladatokat, térképet és túrainformációkat itt találod:

Lago di Braies: tókerülés a Dolomitok ikonikus hegykatlanában

A tó nyugati oldalán az ösvény többnyire szélesebb, kényelmesebb és könnyebben járható. Ez a rész részben babakocsival is teljesíthető. A tó másik oldalán viszont az út keskenyebbé válik, lépcsők, kövesebb szakaszok és rövidebb emelkedők is megjelennek.

Nem nehéz hegyi túra, különleges felkészültség sem kell hozzá, de azért nem végig egy teljesen sík, térköves sétány. Eső után a kövek, gyökerek és fapallók csúszósak lehetnek, így papucs helyett érdemes normális, stabil cipőt választani.

A tókerülés előnye, hogy szinte minden száz méteren más arcát mutatja a Braies. A csónakháznál még a klasszikus, szimmetrikus képeslapnézetet látod, később a fenyvesek kerülnek előtérbe, majd kavicsos partszakaszok, sziklafalak és kisebb öblök következnek. A déli part felé haladva egyre közelebb érzed magad a Croda del Becco tömbjéhez, amely innen már nem háttérnek, hanem egy egész hegyfalnak tűnik.

Magyarországi túra: A Lago di Braies kristálytiszta tava, sziklás partján álló kőtoronnyal, erdős dombok és a Dolomitok – ideális hely kerékpáros vagy gyalogos túrákhoz. Tekeregj.hu

 

A Braies csónakháza és az a bizonyos klasszikus fotó

A tó legismertebb pontja a régi, fából épült csónakház és az előtte sorakozó csónakok. A legtöbb klasszikus Braies-fotó innen készül: stég, fa csónakok, nyugodt víztükör, mögötte pedig a Dolomitok sziklái.

A csónakkölcsönzés szezonálisan és időjárástól függően működik. Nyáron általában lehetőség van evezős csónakot bérelni, de a nyitvatartás, az árak és a működés időjárás vagy vízállás alapján változhat. Emiatt indulás előtt érdemes az aktuális információkat ellenőrizni.

Azt is érdemes tudni, hogy ez a tó legforgalmasabb pontja. A közösségi oldalakon természetesen úgy néz ki, mintha mindenki egyedül érkezne ide napfelkeltekor, és a csónakház személyzete csak arra várna, hogy elkészítse róla élete fényképét. A valóságban főszezonban komoly sor és tömeg is kialakulhat.

Mi nem akartunk mindenáron ugyanazért a négyzetméterért harcolni másik ötven emberrel. Elindultunk inkább a tó körül, és hamar kiderült, hogy a Braies nem csak a csónakházból áll. A körséta során sokkal nyugodtabb partszakaszok és legalább ennyire szép nézőpontok következnek.

 

A Braies kápolnája és a tó történelmi oldala

A tó nyugati partján található egy apró kápolna is, amelyet a 20. század első éveiben építettek, és 1904-ben szenteltek fel. A kápolna a tóparti szállodához tartozik, belülről általában nem látogatható, de kívülről a tókerülés egyik legszebb épített látnivalója.

A Braies azonban nemcsak természeti, hanem történelmi helyszín is. A tóparton álló Hotel Pragser Wildsee 1899-ben nyílt meg, és már a Monarchia idején kedvelt üdülőhelynek számított.

1945 áprilisának végén a tó és a szálloda a második világháború egyik kevésbé ismert eseményének helyszíne lett. Az SS 137 különleges foglyot szállított a térségbe 17 különböző országból. Köztük voltak politikusok, katonatisztek, ellenállók és az 1944. július 20-i Hitler elleni merénylet résztvevőinek családtagjai is.

A foglyokat végül a Wehrmacht katonái szabadították ki, majd a Braies-tó partján álló szállodába vitték őket biztonságba. A hotel ma történelmi archívumot is őriz az eseményekről.

Furcsa belegondolni, hogy miközben ma emberek sétálnak, csónakáznak és fotózkodnak a tó partján, néhány évtizeddel ezelőtt itt a háború egyik utolsó, feszült története játszódott le.

A szálloda történetéről a Hotel Pragser Wildsee hivatalos oldalán lehet részletesebben olvasni.

 

Mikor érdemes felkeresni a Braies-tavat?

A Braies egész évben látványos, de teljesen más arcát mutatja évszakonként.

  • Tavasszal: kevesebb lehet a látogató, a magasabb hegyeken még hó maradhat, az idő viszont változékony.
  • Nyáron: a víz színei ilyenkor a legélénkebbek, minden szolgáltatás működik, viszont ez a legzsúfoltabb időszak.
  • Ősszel: a színesedő erdők, a tisztább levegő és a kisebb tömeg miatt az egyik legjobb időszak lehet.
  • Télen: a befagyott tó és a havas hegyek teljesen más hangulatot adnak, de az ösvények jegesek, havasak vagy részben lezártak lehetnek.

A nap folyamán a legjobb időpont általában a kora reggel vagy a késő délután. Ilyenkor kevesebben vannak, puhábbak a fények, és nyugodtabb időben nagyobb az esély a szép tükröződésre.

A déli órákban, különösen júliusban és augusztusban, a tó környéke nagyon megtelhet. Aki csendes, szinte üres Braies-élményt szeretne, annak korán kell felkelnie. Igen, még pihenőnapon is. A hegyek sajnos nem támogatják a délig alvó tartalomgyártókat.

Magyarországi túra: Egy kis kőkápolna a Lago di Braies mellett, a Dolomitokban; zöld fák, hegyek és kék ég – ideális hely túrázásra. Tekeregj.hu

 

Braies parkolás és behajtás 2026-ban

A Braies népszerűsége miatt a nyári főszezonban forgalomkorlátozást vezettek be a völgyben. A szabályok és dátumok változhatnak, ezért indulás előtt mindig ellenőrizd a Braies hivatalos közlekedési oldalát.

2026-ban július 1. és szeptember 15. között, 9:00 és 16:00 óra között a Braies-völgybe autóval csak előzetes online foglalással, érvényes behajtási engedéllyel vagy megfelelő szolgáltatói foglalással lehet behajtani. Gyalog, kerékpárral és tömegközlekedéssel ebben az időszakban is megközelíthető a tó.

A tó közelében három fizetős parkoló található:

  • P2
  • P3
  • P4, közvetlenül a tó közelében

A nyári szabályozási időszakon kívül általában nincs szükség online behajtási foglalásra, de a parkolóhelyek érkezési sorrendben telhetnek meg. A hivatalos oldal is a reggeli vagy késő délutáni érkezést javasolja.

A P4 parkolóhoz és a nyári behajtáshoz kapcsolódó aktuális jegyek a Braies parkolási oldalán ellenőrizhetők.

Mi még a nyári csúcsszezon előtt jártunk itt, így jóval egyszerűbb dolgunk volt. Ettől függetlenül már ilyenkor is látszott, hogy ez nem egy eldugott hegyi tavacska, ahová rajtunk kívül senki nem gondolt eljönni.

 

Braies tömegközlekedéssel

A tó autó nélkül is elérhető. A 442-es busz Dobbiaco/Toblach és Villabassa/Niederdorf felől közlekedik a Braies-tóhoz. A főszezonban ehhez csatlakozik a 439-es járat Monguelfo/Welsberg vasútállomásától.

2026. július 1. és szeptember 15. között ezekre a járatokra előzetes online foglalás és fizetés szükséges lehet. Ha a busz megtelik, további jegyet már nem lehet vásárolni, ezért főszezonban ezt sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

Kutyával utazóknak fontos, hogy a dél-tiroli tömegközlekedésen szájkosárra is szükség lehet.

 

Braies kerékpárral: fel lehet tekerni, de a tavat nem lehet körbebringázni

Mivel ez mégiscsak a Tekeregj.hu, nézzük meg bringás szemmel is a helyet. A Braies-völgy kerékpárral is elérhető, és a nyári forgalomkorlátozás idején ez kifejezetten jó alternatíva lehet.

A Puster-völgyi kerékpárútról Schmieden/Ferrara felé lehet bekanyarodni a Braies-völgybe. Innen a tó körülbelül 5,2 kilométer, nagyjából 300 méter szintemelkedéssel. A végén már közúton kell haladni, ezért a forgalomra figyelni kell.

Fontos, hogy a Braies-tavat kerékpárral nem lehet körbetekerni. A tóparti ösvény gyalogos útvonal, több helyen keskeny, lépcsős és zsúfolt. A bringát a tó környékén le kell tenni, a tókerülést pedig gyalog érdemes teljesíteni.

Bringával érkezve a program jó kombináció lehet: feltekerni a völgyön, lezárni a kerékpárt, körbesétálni a tavat, majd visszagurulni a Puster-völgy irányába. Aki egy pihenőnapot aktívabbra venne, annak ez sokkal jobb ötlet, mint a tóparton turisták között szlalomozni.

 

Kutyával a Braies körül

A tókerülő útvonal kutyával is teljesíthető, de a nagy látogatószám miatt érdemes pórázon tartani a kutyát. A keskenyebb szakaszokon, lépcsőknél, más kutyák és gyalogosok mellett ez különösen fontos.

Nyáron a kövesebb részek felmelegedhetnek, bár a tó körüli út több helyen árnyékos. Saját ivóvizet és itatótálat mindenképp érdemes vinni. A tó vizére ne alapozz automatikusan ivóvízforrásként.

Kisebb vagy idősebb kutyával számolni kell azzal is, hogy a tó keleti oldalán lépcsők és kövesebb szakaszok vannak. A klasszikus nyugati parti séta könnyebb, és szükség esetén ugyanazon az útvonalon vissza lehet fordulni.

Magyarországi túra: A Lago di Braies türkizkék tava, erdős hegyoldalakkal és a Dolomitokkal körülvéve ideális hely a túrázók számára a tó körüli sétához. Tekeregj.hu

 

Braies után irány Bruneck

A tó körbesétálása után még bőven volt időnk, így elindultunk a legközelebbi nagyobb város, Bruneck, olasz nevén Brunico felé. Bruneck a Puster-völgy egyik központja, a Dolomitok és a Zillertali-Alpok közötti térségben, a Kronplatz lábánál.

A város történelmi központja kifejezetten hangulatos. A hosszú Stadtgasse mentén színes homlokzatú házak, üzletek, kávézók, éttermek és régi kovácsoltvas cégérek sorakoznak. A központ fölött ott magasodik a Bruneck vára, amely ma a Messner Mountain Museum Ripa kiállításának ad otthont.

Mi azonban ezen a napon nem kulturális mélyfúrásra érkeztünk. Nekünk küldetésünk volt.

Tésztát kellett vásárolni.

Nem egy csomaggal. Nem is kettővel. Hanem olyan mennyiségben, mintha hazafelé lezárnák az olasz határt, Magyarországon pedig végleg megszűnne a szénhidrátellátás.

Amikor kifelé utaztunk, mindenki kényelmesen elfért a kisbuszban. Volt hely a lábaknak, a táskáknak, talán még levegő is maradt közöttünk. Hazafelé ez jelentősen megváltozott. Mindenki szarrá vásárolta magát tésztával, olívaolajjal, szósszal, édességgel és mindenféle olasz cuccal, amiről az ember a boltban hirtelen úgy érzi, hogy nélküle nem lehet élni

A kisbusz néhány perc alatt átalakult egy illegálisnak tűnő mobil olasz élelmiszerraktárrá. Csak remélni tudtuk, hogy a rendőr nem kérdezi meg, miért ül valaki nyolc kiló penne és három csomag linguine között.

Bruneck városáról, látnivalóiról és aktuális programjairól a hivatalos turisztikai oldalon található további információ.

 

Vissza Kötschach-Mauthenbe Lienz és a Gailbergsattel felől

Hazafelé már nem a B111-es úton mentünk vissza. Szép volt a Lesachtal, de a sok szűk, kanyargós és beláthatatlan szakasz után úgy döntöttünk, hogy inkább Lienz felé kerülünk.

A Puster-völgyből Lienz irányába haladtunk, majd a Dráva-völgyön keresztül Oberdrauburg felé folytattuk az utat. Innen a B110-es út és a Gailbergsattel vezet vissza Kötschach-Mauthen irányába.

Ez valamivel nagyobb kerülő lehet, viszont sokaknak kényelmesebb és kiszámíthatóbb útvonal. Persze a Gailbergsattel sem egy alföldi négysávos. Van benne szerpentin, kanyar és rendes hegyi karakter, vagyis Józsi ismét megkapta a napi adag kedvenc útját. 😀

A hazafelé vezető úton már mindenki csendesebb volt. Egyrészt elfáradtunk a nap végére, másrészt a tésztás zacskók között nehéz volt rendesen megmozdulni. A busz futóműve valószínűleg azt hitte, hogy öt ember helyett egy kisebb olasz étterem teljes raktárkészletét szállítja át az Alpokon.

 

Esti séta és készülődés a következő legendára

Visszaérve még megejtettük a szokásos esti sétánkat. Ez lassan a napok állandó záróprogramjává vált. Mindegy volt, mennyit tekertünk, másztunk, vezettünk vagy vásároltunk, este még kellett egy kis séta, hogy a test és a fej is lecsendesedjen.

A Braies tökéletes pihenőnapi programnak bizonyult. Nem feküdtünk egész nap, de nem is terheltük túl magunkat. Sétáltunk egy gyönyörű alpesi tó körül, láttunk egy újabb darabot a Dolomitokból, bejártuk Bruneck utcáit, és annyi tésztát vettünk, hogy a következő kisebb világvége már nem érhet minket felkészületlenül.

Az igazi izgalom azonban már ott motoszkált mindenkiben.

Mert másnap jött a hét egyik legjobban várt napja. Talán még a Grossglocknernél is jobban vártuk. Nem azért, mert magasabb, szebb vagy könnyebb lett volna.

Hanem mert a következő célpont az étlapunkon egy igazi bringás LEGENDA!

 

Hasznos Braies túrainformációk

  • Helyszín: Dél-Tirol, Olaszország
  • Olasz név: Lago di Braies
  • Német név: Pragser Wildsee
  • Tengerszint feletti magasság: körülbelül 1490 méter
  • A klasszikus tókerülés hossza: körülbelül 3,6 kilométer
  • A mi rögzített útvonalunk: körülbelül 5 kilométer
  • Szintidő: 1–1,5 óra, fotózással és pihenőkkel inkább 2 óra
  • Nehézség: könnyű
  • Babakocsival: csak a tó könnyebb, nyugati oldalán ajánlott
  • Kutyával: teljesíthető, póráz ajánlott
  • Kerékpárral: a tó elérhető, de a tóparti kör gyalogos útvonal
  • Parkolás: fizetős P2, P3 és P4 parkolók
  • Ajánlott időpont: kora reggel vagy késő délután
  • Ajánlott felszerelés: stabil cipő, esőkabát, ivóvíz és réteges öltözet

 

Kapcsolódó Tekeregj túrák

 

Miért érdemes felkeresni a Braies-tavat?

A Braies azért jó program, mert különösebb fizikai felkészültség nélkül is megmutatja a Dolomitok egyik legszebb arcát. Nem kell egész napos hegyi túrára indulni, több ezer méter szintet mászni vagy technikás ösvényeken egyensúlyozni. Elég körbesétálni a tavat, és közben szinte minden kanyarban új panorámát kapsz.

A csónakház, a türkiz víz és a Croda del Becco látványa valóban képeslapszerű, de a Braies igazi ereje nem csak az első fotópontban van. A körséta során derül ki, mennyire változatos a tópart, és mennyire más hangulatot ad egy felhős, napos, ködös vagy őszi nap.

Nekünk ez a nap pontosan azt adta, amire szükségünk volt. Pihentünk, de nem unatkoztunk. Sétáltunk, de nem hajtottuk ki magunkat. Láttunk valami egészen különlegeset, aztán bevásároltuk fél Olaszország tésztakészletét.

Nem minden emlékezetes alpesi naphoz kell 3000 méter szintemelkedés. Néha elég egy tó, néhány hegy, egy kis eső, egy zsúfolásig pakolt kisbusz és az érzés, hogy holnap újra kezdődik az őrület.

További túrákat, kirándulásokat és kerékpáros útvonalakat keresel?

Használd a Tekeregj.hu részletes keresőjét, vagy böngészd térképen a következő úti célodat!

Részletes kereső
Térképes böngészés / útvonal

Hágóvadászat az Alpokban – 4. rész: Grossglockner

Magyarországi túra: Fekete kerékpár nedves úton, magas hófal előtt, a ködös Alpokban, a Grossglockner környékén zajló „Hágóvadászat” túrán. Tekeregj.hu

Grossglockner kerékpár túra Ausztriában – van az a nap, amikor az ember már reggel érzi, hogy nem egy sima tekerés következik. Nem egy „megyünk egy kört, aztán eszünk valamit” típusú bringázás, hanem az a nap, amiért két éve is idejöttünk, és amiért most újra itt voltunk a hegyek között. A cél a Grossglockner Hochalpenstrasse, Ausztria egyik legismertebb alpesi útja, Heiligenblut felől, a Hochtor irányába. Hófalakkal, széllel, havas esővel, 2500 méter körüli magassággal, és azzal az érzéssel, hogy az ember a hegyek között tényleg csak egy apró porszem.

Ez a túra nem csak egy sportteljesítmény. Ez egy alpesi hangulatú kaland, ahol a bringás láb mellett kell egy higgadt fej, hidegtűrés, óvatosság és némi önirónia is. Mert amikor nyári mezben állsz valahol 2500 méter közelében, miközben a szél oldalról pofozgat, a levegő mínusz környékén csattog, és fagyott eső koppan a sisakon, akkor hirtelen minden wattadat átgondolod. Meg az összes ruhaválasztási döntésedet is, ugye Józsi? 😀

A Grossglockner Hochalpenstrasse hivatalos oldala szerint az alpesi panorámaút 48 kilométer hosszú, 36 kanyarral vezet fel a magashegyi világba, a Hochtor 2504 méteren található, az Edelweißspitze pedig 2571 méterével az út legmagasabb gépjárművel elérhető pontja. Kerékpárral ez nem egy könnyű gurulgatás, hanem valódi magashegyi kihívás, amit érdemes tisztelettel kezelni.

Indulás a Jungfernsprung vízesés előtti parkolóból

A napot korán kezdtük. Arra már nem emlékszem pontosan, mikor ébredtünk, arra viszont kristálytisztán, hogy 7:40-kor kezdtük meg a mászást a Jungfernsprung vízesés előtti parkolóból. Nem véletlenül indultunk ilyen korán: délutánra rossz időt jósoltak, és két éve már belefutottunk abba, hogy mire kiértünk, lezárták az utat. Akkor esélyünk sem volt nekilódulni, most viszont nem akartuk még egyszer végignézni, ahogy a hegy becsukja előttünk az ajtót.

A Jungfernsprung egyébként önmagában is megér egy megállót. A Hohe Tauern Nemzeti Park leírása szerint a Zopenitzbach vize körülbelül 120 métert zuhan le a sziklás falon, a vízeséshez pedig egy rövid, könnyű sétaút vezet. Mi most elsősorban bringás rajthelyként használtuk a környéket, de a nap végén visszatértünk még ide.

Parkolás szempontjából ez jó választás lehet, ha Heiligenblut felől szeretnéd megmászni a Grossglocknert. Innen még van egy kis bemelegítő szakasz Heiligenblutig, mielőtt igazán elkezdene komolyodni a történet. Ez pont jó arra, hogy a lábak felébredjenek, a fej pedig ráálljon arra, hogy ma nem a szabolcsi síkon fogunk levegőt keresni.

 

Heiligenblut után kezdődik az igazi Grossglockner kerékpár élmény

Hamar elértük Heiligenblut települését, amely már önmagában is elképesztően hangulatos alpesi hely. A templom, a hegyek, a völgyből felnéző Grossglockner-világ mind azt súgja, hogy itt valami nagyobb dolog kezdődik. Innen továbbhaladva még erdős részeken kapaszkodtunk felfelé, egészen a fizetős sorompó környékéig.

Autóknak és motorosoknak a Grossglockner Hochalpenstrasse díjköteles panorámaút, bringával viszont a sorompó inkább egy lelki határ: innen már tudod, hogy beléptél a magashegyi játszótérre. Innen kezdve a táj látványosan és gyorsan változik. Egyre kevesebb az erdő, egyre több a nyitott hegyoldal, és lassan eltűnik az a biztonságos, zöld, völgyi hangulat, amit az ember lent még természetesnek vesz.

Ahogy egy régi klasszikust idézve mondhatnánk: „Már nem tart sokáig, mindjárt változik a táj: még döglöttebb lesz…” És tényleg. Ahogy tűnt el a növényzet, úgy nyílt ki előttünk a panoráma. A völgy szűkülő keretéből hirtelen óriási hegyek közé kerültünk, mi pedig ott tekertünk apró kis porszemként. Ez az a pillanat, amikor a Grossglockner kerékpárral már nem csak útvonal, hanem hangulat.

Magashegyi időjárás: lent kellemes, fent már másik évszak

Lent sem volt nagy napsütés, nem volt kánikula, de azért rendesen izzadtunk felfelé. A Grossglockner bringával pont ilyen alattomos tud lenni: a mászás közben meleged van, közben pedig tudod, hogy odafent egészen más világ vár. Ahogy haladtunk felfelé, a lenti kellemes idő fokozatosan csúszott át a fenti 4 fok, majd a 0 fok körüli valóság irányába.

A hivatalos Grossglockner kerékpáros ajánlás is hangsúlyozza, hogy ez az út tapasztalt bringásoknak való, és az időjáráshoz, valamint a fizikai állapothoz igazított haladás nagyon fontos. Ezt ott fent nem elméletként tanulod meg, hanem a saját karodon, lábadon, ujjadon, füleden. A hegy nem kérdezi meg, hogy hoztál-e elég réteget, csak odafúj egy adag szelet, aztán figyeli, hogy mit kezdesz vele.

Ketten mentünk együtt Zsoltival, mindenki a saját tempójában haladt. A csapat egy irányba tartott, csak mindenki más ritmusban. Mi összeszokott brigád vagyunk, a szabolcsi homokutak összekovácsoltak minket, de azért a Grossglockner nem a nyírségi bucka. Itt minden kanyar után jöhet új időjárás, új panoráma, új pulzustartomány.

Kapelle Kasereck, mormotales és az első nagyobb gurulás

Felértünk a Kapelle Kasereck környékére, ahol gyorsan frissítettünk egyet. Itt már jóval magasabban jártunk, a táj kinyílt, a növényzet ritkult, a levegő pedig egyre hűvösebb lett. A környéken van mormotales is, de a szemünk majd kiesett, de mi Zsoltival egyet sem láttunk. Bezzeg a többieknek sikerült. Ez tipikusan az a helyzet, amikor az ember úgy nézi a hegyoldalt, mint egy természetfilm statisztája, aztán végül csak köveket lát, miközben másoknak persze ott pózol a komplett alpesi állatvilág.

Innen jött egy meglepőbb rész: egy nagyobb gurulás. Fura érzés volt, mert az ember fejben végig mászásra készül, aztán egyszer csak hűvös levegőben gurul lefelé. Egészen addig a körforgalomig ereszkedtünk, ahol az egyik irány a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe és a Pasterze-gleccser felé visz, a másik pedig tovább a Hochtor és az Edelweißspitze irányába. A gleccser visszafelé volt tervben, így természetesen mi mentünk tovább felfelé. Mert miért is választanánk az aznapi könnyebb opciót?

 

A fekete bárány és a 2000 méter feletti világ

Pár kanyar után egy magányos fekete bárány árválkodott az út közepén, vagy ő uralta az utat, ez nézőpont kérdése. 😀 Nem volt különösebben ijedős, mert mire odaértünk, már kisebb fotósor állt előtte. Lefelé és felfelé is mindenki fotózta, a bárány pedig nézett, bambán… vagy okosan és mi bámultunk bambán. A hegyen az ilyen filozófiai kérdések könnyen megnyílnak.

A bárány után már tényleg a 2000 méter feletti Grossglockner jött. Egyre hűvösebb lett, a szél is elkezdett fújdogálni, előttünk pedig ott kanyargott az út, mintha valaki egy óriási aszfaltkígyót dobott volna a hegyoldalra. Megjelentek az első havas foltok, majd a nagyobb hófalak is. A szerpentinek miatt időnként megláttuk egymást a többiekkel, és integettünk, mint a kis óvodások az erdei kiránduláson. Csak itt az óvónéni helyett a magashegyi szél tartotta a fegyelmet.

Lassan kirajzolódott az első nagy célpont: a Hochtor alagút előtti rész, a Kiosk Hochtor környéke. Ez volt az első komoly checkpoint. Itt megálltunk, ittunk egy teát, ettünk egy sütit, és próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy teljesen normális dolog bringás cipőben, izzadt mezben, magashegyi hidegben süteménnyel tárgyalni a folytatásról.

Hochtor alagút: amikor az alpesi képeslap átvált túlélő módba

A Hochtor a Grossglockner Hochalpenstrasse egyik ikonikus pontja. Az út hivatalos adatai szerint 2504 méteres magasságban található, és amikor bringával eljutsz ide, már érzed, hogy nem csak szintet gyűjtöttél, hanem valami egészen más világba léptél. Átmentünk az alagúton, és a másik oldalon brutális látvány fogadott minket: óriási hegyek, szétnyíló panoráma, vad alpesi hangulat.

Meg persze szél, mínusz 1 fok körüli hőérzet, havas eső. A hegy itt nagyon gyorsan közli, hogy a képeslapnak van B oldala is.

Józsi itt már nem volt velünk, a hüttébe sem jött be, mert fázott. Ki gondolta volna, hogy full nyári szerkóban hideg van fent 2500 méteren? Ő nem. De ez is hozzátartozik a Grossglockner kerékpáros történetéhez: amit lent jó ötletnek gondolsz, fent néha kabarévá érik. Csak a nézőtér is fázik. 😀

Edelweißspitze terv: macskakő, hófalak és 50-es oldalszél

A következő terv az Edelweißspitze lett volna. Ez a Grossglockner Hochalpenstrasse legmagasabb, járművel elérhető pontja, 2571 méteren, és elképesztő körpanorámát ad a környező háromezres hegyekre. Bringásként viszont nem ajándék. A bekötő meredek, a felső részen macskaköves, és rossz időben hamar átváltozik egy kis alpesi próbateremmé, ahol a hegy vizsgáztat.

Elindultunk az Edelweißspitze felé. Jött egy rövidebb lefelé, és már az első méterek után tudtuk, hogy ez visszafelé nem fog jól esni. Gurultunk lefelé a 4-5 méteres hófalak mellett, ahol mondani sem kell, nem trópusi pára csiklandozta a bokánkat. Néha úgy futott át rajtam a hideg, hogy beleremegtem.

Már majdnem leértünk a síkabb részre, amikor az oldalszél szépen meglibegtetett. Volt egy rizikós 100-150 méterem, ahol nagyon nem esett jól a helyzet. A váztáskám valószínűleg különösen megtetszett az 50 körüli oldalszélnek, mert úgy gondolta, ragaszkodna hozzám. A magashegyen a szél nem csak fúj, hanem személyes véleményt formál rólad.

Jött a következő alagút, a másik oldalon pedig még hidegebb lett, és még intenzívebben kezdett esni valami az égből. Havas eső, fagyott eső, eső, mindenből kaptunk egy kis kóstolót. Csaba és Dávid itt már elnyúltak tőlünk, hasítottak lefelé, ahogy szoktak. Mi Zsoltival megálltunk, és elkezdődött az a klasszikus beszélgetés, amit minden bringás ismer:

  • – Te is fázol?
  • – Én is fázok.
  • – Nálad is esik?
  • – Itt is esik.
  • – Ki mondja ki előbb, hogy forduljunk vissza?

Én mondtam ki. És jó döntés volt.

Visszafordulás: a hegyen az okos döntés is teljesítmény

Elengedtük az Edelweißspitzét. Nem azért, mert ne lett volna kedvünk hozzá vagy erőnk, hanem mert a hideg, a csapadék, a szél és az oldalszeles rész együtt már túl sok volt. A Grossglockner kerékpárral nem az a hely, ahol bizonygatni kell bármit. Itt az okos visszafordulás legalább akkora teljesítmény, mint a csúcspont begyűjtése.

Csak ugye visszafordulni sem azt jelentette, hogy innentől lefelé gurulunk boldogan. Előbb még várt ránk körülbelül 200 méter mászás vissza az alagútig. Közben már egész intenzíven esett a fagyott eső és a havas eső, hol ez, hol az, mintha az időjárás sem tudta volna eldönteni, melyik kellemetlenebb arcát mutassa.

Még a Hochtor alagút előtt megálltunk a hófal mellett fotózni. Ha már a hegy ilyen díszletet épített, legalább dokumentáljuk. Aztán elindultunk visszafelé, közben pedig jól megdobáltuk egymást hógolyóval. Zsolti úgy tarkón cserdített, hogy meg is dicsértem érte. Ritka az ilyen szép találat magashegyi környezetben. 😀

 

Lefelé a Grossglocknerről: lassan, kontrolláltan, tiszta fejjel

A lefelé már nem játék volt. Felvettünk mindent, ami nálunk volt: mellény, karmelegítő, kabát, amit csak találtunk. Szerencsére így már nem fáztunk a lejtmenetben, de gyorsan nem mentünk. Ekkorra esett az eső, az út taknyos lett, a kanyarokban pedig a szél kiszámíthatatlanul mozgott.

A Grossglockner hivatalos kerékpáros tanácsai között is szerepel, hogy lefelé lassan, kontrolláltan kell haladni, nem szabad levágni a kanyarokat, figyelni kell a fékek melegedésére, és az időjárási körülményekhez kell igazítani a tempót. Ez itt nem csak óvatossági szöveg egy weboldalon. Ez konkrétan az a különbség, hogy jó sztorival érsz le, vagy hülyeséget csinálsz.

A gleccseres körforgalomnál már nem sokat gondolkodtunk azon, menjünk-e a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe felé. Esett az eső, mögöttünk jött a fekete felhő, és bár ott már kevésbé volt durva az idő, nem volt kérdés: most le kell gurulni. A Pasterze-gleccser és a Grossglockner panoráma persze elképesztő látvány lehet tiszta időben, de ezen a napon a hegy már bőven adott eleget.

Jött még egy kis emelkedő a mormotales előtt, ahol Zsolti úgy gondolta, hogy felfelé belószol. Én persze nem hagytam magam. Aztán ő jött, aztán én. Majd nagyjából 12 másodperc után rájöttünk, hogy ez milyen fantasztikus ötlet volt 2000 méter környékén, hidegben, eső után, egy félig túlélő üzemmódba kapcsolt napon. Csodálatos 12 másodperc volt. 😀

Vissza Heiligenblutba: Leberkäse, kóla és megérkezés

Ahogy lejjebb értünk, egyre jobb lett az idő. Az erdős részbe visszaérve már kevésbé fújt a szél, melegebb volt, és végre levettünk egy réteget. A fizetőkapunál már ideiglenesen le volt zárva az út a felfelé az új próbálkozók előtt. Nem is nagyon találkoztunk sok akcióhőssel magunkon kívül, de igaz, ami igaz, még korán volt.

11:30 körül már újra Heiligenblutban voltunk. Szemben fütyörészett Józsi, és ette a jól megérdemelt Leberkäse-t. Gyors iránymutatás után mi is benyomtuk a saját részünket egy kóla mellett. Ettünk, ittunk, szusszantunk egyet, aztán legurultunk az autóhoz. Dávidékról már tudtuk, hogy korábban elindultak lefelé, így hamarosan ők is megérkeztek.

Az autóknál mindenki elmesélte a maga izgalmait. Ki mit látott, hol fázott, hol csúszott, hol döntött úgy, hogy a hegy mára eleget mutatott. A bringák bekerültek, mi átöltöztünk, majd felmentünk a Jungfernsprung vízeséshez.

Itt picit csendben volt mindenki. Csak hallgattuk a lezúduló víztömeget, és mindenki emésztette, hogy hol is jártunk a mai nap. Pár órával korábban még hófalak között álltunk, havas esőben, 2500 méter környékén, most pedig lent voltunk a vízesésnél, a hegy egy egész napnyi kalandot sűrített volna délelőttbe.

Miért kell nagyon figyelni az időzítésre?

Utólag derült ki igazán, mennyire jól időzítettük a Grossglocknert. A következő napokban a hegy teljesen le volt zárva a bringások előtt, így máskor nem lett volna lehetőségünk megcsinálni. Ez tökéletesen mutatja, hogy a Grossglockner nem olyan célpont, ahová elég csak odamenni. Itt figyelni kell az időjárást, az útállapotot, a lezárásokat és a napszakot is.

A hivatalos ajánlás szerint bringával érdemes nagyon korán, lehetőleg 8 óra körül. Mi is ezért választottuk a korai rajtot. Ráadásul a magashegyi idő délutánra gyakran romolhat, gyorsan jöhet felhő, szél, eső, hideg. A lenti völgyi időből nem szabad következtetni arra, mi vár fent a Hochtor vagy az Edelweißspitze környékén.

Indulás előtt mindenképp érdemes megnézni:

 

Grossglockner kerékpárral: mire készülj?

A Grossglockner kerékpár túra Heiligenblut felől komoly magashegyi feladat. Nem feltétlenül a nyers számok miatt a legdurvább, hanem azért, mert az időjárás, a forgalom, a magasság, a hideg és a hosszú lejtmenet együtt nagyon sokat kivesz az emberből.

Amit mindenképp érdemes vinni:

  • – szélálló mellény vagy kabát,
  • – karmelegítő és térdmelegítő vagy lábmelegítő,
  • – hosszú ujjú aláöltöző vagy plusz réteg,
  • – teljes ujjú kesztyű, főleg lejtmenethez,
  • – esőkabát vagy vízlepergető felső,
  • – elegendő étel és folyadék,
  • – lámpa, ha romlik a látás vagy alagúton haladsz át,
  • – jól beállított fékek és megfelelő fékbetét,
  • – töltött telefon, offline térkép és vészhelyzeti kontakt.

 

A lefelé külön figyelmet igényel. A hosszú, hideg ereszkedés alatt fázhatunk, csökkenhet a reakcióidő, az esős aszfalt pedig sokkal kevesebb hibát enged. Nem kell itt hősködni. A Grossglockner akkor is emlékezetes marad, ha nem 70-nel csapatod lefelé, hanem ésszel, kontrollal, vigyorral és ép fékekkel érsz vissza.

Kaiser-Franz-Josefs-Höhe és Pasterze-gleccser: érdemes betervezni?

Ha jó az idő és van erő, a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe mindenképp megér egy kitérőt. A hivatalos leírás szerint 2369 méteren található, közvetlen kilátással a Grossglocknerre és a Pasterze-gleccserre. Ez az egyik legismertebb panorámapont az egész úton, látogatóközponttal, parkolóval és több rövid kirándulási lehetőséggel.

Bringával viszont ezt is bele kell számolni az erőbe és az időjárásba. A körforgalomtól a gleccser felé vezető út újabb mászásokat és lejtéseket ad, vagyis nem csak egy „bekanyarodunk, megnézzük” típusú kitérő. Jó időben viszont valószínűleg az egyik legszebb extra program a Grossglockner kerékpáros túra mellé.

Mi aznap végül elengedtük, mert a fekete felhők és az eső mögöttünk jöttek. Ez volt az a döntés, amit utólag sem bántunk meg. A hegyen néha nem az a kérdés, mit tudnál még megcsinálni, hanem az, hogy mit érdemes.

 

Jungfernsprung vízesés: tökéletes levezetés a Grossglockner után

A túra végén visszatérni a Jungfernsprung vízeséshez kifejezetten jó döntés volt. A vízesés rövid sétával elérhető, a Hohe Tauern Nemzeti Park szerint a körút nagyjából pár kilométeres, körülbelül 1 órás, könnyű séta. Egy ilyen magashegyi bringás nap után nem is kell több: egy kis gyaloglás, vízrobaj, csend, aztán lassan megérkezik a fej is oda, ahová a test már leért.

A vízesés neve egy legendához kapcsolódik: a történet szerint egy fiatal lány egy vadász elől menekülve ugrott le a szikláról, de angyalok mentették meg. A hely hangulatához nagyon passzol ez a mese. A hegyek, a víz, a sziklafal és a lezúduló víztömeg együtt tényleg olyan, mintha a természet itt egy régi történetet mesélne újra és újra.

Heiligenblut és környéke: nem csak bringásoknak érdekes

Heiligenblut a Grossglockner egyik legismertebb kapuja, és nem véletlenül. A település képeslapos fekvése, a hegyek közé ékelődő templom, a Möll-völgy és a Hohe Tauern Nemzeti Park közelsége miatt akkor is érdemes itt megállni, ha valaki nem bringával érkezik. A környék tele van rövid túrákkal, panorámapontokkal, vízesésekkel és magashegyi kirándulási lehetőségekkel.

Kerékpárral a Grossglockner az egyik nagy klasszikus, de a régióban több más komoly célpont is elérhető. Ha alpesi bringás napokat tervezel Ausztriában, akkor érdemes kombinálni a környéket például a Maltatal és a Kölnbrein-tározó irányával, vagy távolabb a Nockalmstraße szerpentinjeivel. Ha pedig átugranál Olaszországba, a Monte Zoncolan már egy teljesen más karakterű, de legalább ennyire emlékezetes kihívás.

Kapcsolódó Tekeregj ajánlók:

 

Napzárás: forró zuhany helyett bojlerdráma

Miután visszaértünk a szállásra, mindenki készült egy jó, megérdemelt forró zuhannyra. Vagyis nem. Mert nem volt melegvíz. Elromlott a bojler. Hurrá.

Szóval gyorsan zuhanyzott mindenki, olyan tempóban, ahogy az ember csak akkor tud, amikor a Grossglockner után a hideg víz még egyszer emlékezteti rá, hogy ma a komfortzóna szabadságra ment. Ettünk egy jót, aztán még nyakunkba vettük a várost, sétáltunk egyet, és természetesen boltba is mentünk, mert valamiért egy ilyen többnapos túrán nincs nap bolt nélkül. Ez valószínűleg íratlan bringás törvény. 😀

Szuper nap volt. Ma is bebizonyosodott, hogy az emberi tűrőképességet ki lehet tolni. Főleg nyári mezben, 0 fok körül, lefelé 60-nal. Ugye, Józsi?

Egy dolog biztos: a Grossglockner kerékpárral nem csak egy kipipált útvonal. Ez olyan élmény, ami után kicsit máshogy nézel a hegyekre. Meg magadra is. Odafent nagyon egyértelművé válik, hogy mennyire picik vagyunk, és hogy néha pont ettől lesz igazán nagy egy nap.

Kinek ajánlott a Grossglockner kerékpárral?

A Grossglockner kerékpárral azoknak ajánlott, akiknek van már tapasztalatuk hosszabb emelkedőkön, nem ijednek meg a magashegyi időjárástól, és tudnak fegyelmezetten dönteni akkor is, ha a csúcs még csábítóan közel van. Ez nem kezdő bringás útvonal, és nem is olyan hely, ahol csak a Strava-szegmens számít. Itt a biztonság, az időzítés és a felszerelés legalább annyira fontos, mint az erő.

Aki viszont felkészülten érkezik, annak a Grossglockner Ausztria egyik legnagyobb bringás élménye lehet. Heiligenblut felől indulva különösen szép a tájváltás: a völgyi zöldből fokozatosan jutsz fel a kopár, havas, magashegyi világba. Útközben ott vannak a vízesések, a hegyi legelők, a mormoták, a hófalak, az alagutak, a hütték és azok a kanyarok, amelyeket később még sokszor visszanézel fejben.

Rövid túrainfó

  • – Kiindulópont: Jungfernsprung vízesés környéki parkoló, Heiligenblut előtt
  • – Fő cél: Grossglockner Hochalpenstrasse, Hochtor iránya
  • – Opcionális cél: Edelweißspitze, Kaiser-Franz-Josefs-Höhe, Pasterze-gleccser
  • – Legmagasabb pont az úton: Edelweißspitze, 2571 m
  • – Hochtor magassága: 2504 m
  • – Ajánlott indulás: korán reggel, lehetőleg 8 óra körül vagy elő$tte
  • – Nehézség: nehéz, magashegyi kerékpáros túra
  • – Fő veszélyek: gyors időjárás-változás, hideg, szél, eső, hosszú lejtmenet, forgalom
  • – Ajánlott időszak: nyári hónapok, de mindig aktuális út- és időjárás-ellenőrzéssel

 

Miért érdemes végigmenni ezen a túrán?

A Grossglockner kerékpárral azért különleges, mert egyetlen útvonalon adja meg az alpesi bringázás minden arcát: hosszú mászást, vad panorámát, hófalakat, hirtelen változó időjárást, nagy döntéseket és hatalmas megérkezésérzést. Nem feltétlenül az lesz a legfontosabb, hogy eljutottál-e minden tervezett pontig. Sokkal inkább az, hogy ott voltál, tekertél, figyeltél, döntöttél, és a hegy végül beengedett egy kicsit a saját világába.

Ez a túra azok közé az élmények közé tartozik, amelyekről később is könnyű beszélni, mert minden kanyarhoz jut egy kép, minden hideg pillanathoz egy poén, és minden nehéz részhez egy olyan érzés, hogy ezért bizony megérte elindulni.

A túra útvonala.

További túrákat, kirándulásokat és bringás útvonalakat keresel?

Nézz körül a Tekeregj.hu részletes keresőjében, vagy böngészd a térképes útvonalakat, ha új kalandot tervezel.

Részletes kereső
Térképes böngészés / útvonal

 

TOP 5 gyalogtúra szerintetek

Megyer-hegyi tengerszem, Sárospatak
Legnépszerűbb gyalogtúráink 2022-ben. Az alábbi túraleírásokra kattintottatok a legtöbbet a Google statisztikája alapján.

1. Megyer-hegyi tengerszem

Megyer-hegyi tengerszem, SárospatakMegyer-hegyi tengerszem tó és környéke az Aggteleki Nemzeti Park kezelésében álló egyedülálló volt malomkőbánya nagy jelentőségű bányatörténeti és földtani, valamint a bányászkodás befejezése óta kialakult botanikai és zoológiai emlék, védett terület, a Megyer-hegyen, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ami tökéletes gyalogtúra lehet a hétvégére. Tovább a túrára

2. Nagy-Milic gyalogtúra

Nagy-Milic, Hollóháza

A Nagy-Milic (Nagymilic; helyileg: Milic, olykor Milics; szlovákul: Veľký Milič) hegy az Északi-középhegységben. Az országhatár itt vágja ketté az Eperjes–Tokaji-hegyláncot, amelynek hazai oldalon lévő déli része, a Zempléni-hegység ezen a ponton emelkedik a legmagasabbra (895 méterével Magyarország hegyeinek listáján a 38.). Földtörténeti szempontból a Milic-csoport romvulkán (egy szétrobbant óriási tűzhányó lepusztult maradványa), amely geológiáját tekintve a hegyvonulat északi folytatásához, a Szalánci-hegységhez tartozik. A Nagy-Milic vízválasztó és egyben néprajzi határ is, ahol a magyar és szlovák nyelvterület érintkezik. A Nagy-Milic ma is kedvelt gyalogtúra célpont hazánkban. Tovább a túrára

3. Gánti Bauxitföldtani Park – marsbéli táj a Vértesben

Bauxitbánya, Gánt A Vértes-fennsík bércei közé beékelődött Gánti-medence Magyarország legkisebb területű, csupán egyetlen településnek helyet adó tája. Az itt található Gántot jórészt német nemzetiségűek lakják. A település neve egyes feltételezések szerintvegy Gan nevű birtokostól ered, a helyiek szerint a név szláv eredetű, azonban az is lehet, hogy a középfelnémet “sziklagörgeteg” szóból alakult ki. Gánt a természeti adottságai alapján a múlt század elején hazánk elsőszámú, Európában is ismert bauxitlelőhelyévé vált. Eme különleges és sokoldalú felhasználhatósága miatt keresett, kőzetbányászatának emlékét őrzi a Balás Jenő Bauxitbányászati Kiállítás és a geodéziai park is. Tovább a túrára

4. Rám szakadék – Dobogókő – Dömös körtúra

Rám szakadék, gyalogtúra A Rám-szakadék Dömös közigazgatási területén található. A Rám-hegy tömbjébe vágódó Három-forrás-völgy különösen szép, egyik leglátogatottabb és vadregényes része. Az Északi-középhegység legnyugatibb középtája a Visegrádi-hegység, kb. 14-15 millió évvel ezelőtt, igen heves vulkáni tevékenység során keletkezett. A hegy kőzeteire jellemzők a vulkáni eredetű andezit, valamint az andezittörmelékes breccsába (szögletes, éles kőzettörmelék-darabokból összecementálódott kőzet) ágyazott kőtömbök, melyekből a kőzet felszínre kerülésével az esővíz és a fagy eróziós hatásának eredményeképpen meredek völgyek alakultak ki. Tovább a túrára

5. Sasfészek – Kehlsteinhaus

Sasfészek, Kehlsteinhaus, Németország A Kehlsteinhaus, vagy ahogyan mi hívjuk, a Sasfészek, Berchtesgaden vidékének történelmi kilátóhelye, amely lenyűgöző panorámával várja az ide látogatókat. A Sasfészek 1834 méter magasan található, amelyet Adolf Hitler kapott az 50. születésnapjára Martin Bormanntól ajándékba. A hatalmas és robosztus kőépület körülbelül 1 év leforgása alatt épült meg, ezalatt az idő alatt építették meg az ide felvezető utat is, amely Németország egyik legmagasabban fekvő útja. Az épületet hivatalos vendégek fogadására tervezték, azonban Hitler személyesen csak ritkán látogatott el a Sasfészekbe, mert az utat kockázatosnak és hosszúnak találta. A háború után azonban Jacob-nak, a helyi kormányzónak köszönhetően nem semmisítették meg az épületet, így azt a majdnem teljesen eredeti formájában lehet megtekinteni. Az épülethez vezető obersalzbergi út építését tekintve egyedülálló a világon, ugyanis a hatalmas szintkülönbséget egyetlen kanyarral oldották meg. Tovább a túrára

Innen vér nélkül nem távozol!

Magyarországi túra: Két biciklis bukósisakban és túraöltözetben teker egy erdei ösvényen, hegyi túra zöld környezetben. Tekeregj.hu

Idő számításunk szerinti 2.-3. században a jazigok vígan éltek a Kárpát-medencének a Dunától keletre eső részében és bár a rómaiak sose foglalták el területeiket, néha egy-egy kereskedelmi szállal rendelkező légió be-betört, hogy gladiátorokat és rabszolgákat raboljon a cirkusznak, bordélyoknak és így szerezzen hatalmas halom dénárt. Így történt ez egy napon, amikor Lucullus Spezia parancsnok vezetésével átkeltek a Danubián és neki vágtak a hegyeknek, hiszen megannyi mondát és legendát hallottak a germánoktól ezerszer harcosabb törzsről, ami e vidéket uralta. E törzs neve a római Nyelenita nevet kapta. Eredeti lakhelyük a Rétia volt, ami egy ingoványokkal tűzdelt sík vidék volt, nehezen bevehető és a törzs uralma alatt állt. Ennek a népnek volt egy szokása, mely szerint három napi járásra lévő hegyekbe zarándokoltak és megküzdöttek az ottani vadakkal, mint a medve, farkas vagy ép hiúz. Ezeknek prémeit haza vitték és kultikus kék-piros és fehér színre készítették ki. A három napra lévő hegyek a Zemplenia nevet kapták, ami annyit jelentett, hegyes/szabdaló.

Magyarországi túra: Panoráma vidéki tájra: zöld mezők, fák és dombok, ideális hegyi túrához vagy gyalogtúrához, felhős ég alatt. Tekeregj.hu

Lucullus miután rájött, hogy Rómában élő felesége, két kézzel szórja a dénárt és már jelzálogba vették a Via Julius jobb oldalán fekvő házukat a bank, Szarban voltak. Gondolta elindítja egy újabb szolga és gladiátor vadász hadjáratát. Kellett a pénz, mert szerettet volna egy kis vityillót a Vezúv közelében, miután a legutóbbit Herculaneumban belepte a por.

Lucullus átvezette a sereget és nagy csodálkozásukra még mindig nem találták a törzset, amit kerestek, pedig már ötödik napja jártak távol az őrségtől. Hatodik napon, szombat napján felfigyeltek egy fellegvárra, egy hegy tetején, mint kiderült a nyomolvasók és a térképészek tanácskozásából a Zemplenia közepén voltak. Előre küldte a légió legelborultabb tagjait, hogy derítsék fel kiféle és miféle népé ez itt. Így került Galicius, Macedonius, Germanio, Pannonus, Britanius és Hispanio a közepébe a sűrű Zempleniának. Mondani sem kell, mivel ők voltak a legvérszomjasabb harcosok egyből belevetették magukat a sűrűbe, vért ontottak mert tudták, hogy mögöttük a légió csak arra vár, hogy újabb területet hódítsanak és ne csak a Lucullus bordélyába vigyenek kurvákat meg a circusba gladiátorokat, akikkel egy-egy hiba esetén akár nekik személyesen kell majd megküzdeni.

A különleges alakulat, egyébként érdekes volt, mert mint nevük is sugalja, lakhelyükről lettek csecsemő korukban elhozva, mert bár kegyetlen a római, de gyermeket nem öl, helyette inkább kinevelték belőlük a centuriokat vagy, akinek helyén volt a keze megkapta a legkülönlegesebb képzést, hogy bármikor bevethető legyen, mivel az életüket a császárra tették fel, aki mindannyiuk „apja” volt.

Magyarországi túra: Öt biciklis megáll erdei hegyi túra közben, egyikük szelfit készít, a többiek pihennek a fák és útjelző tábla mellett. Tekeregj.hu

A hegyen lévő erődre nem mertek rárontani helyette inkább a távolabbi falura törtek rá. Sok mindenkit sikerült lemészárolniuk, csak egy valamit nem vettek észre. Egy öt tagú Nyelenita kompánia tartott feléjük. Azt gondolták, hogy na majd ezeket is lemészárolják, mint azt eddig tették a nőkkel és az öregekkel. Csakhogy ezek a törzsiek lovon érkeztek. Ami nem is lenne gond, de később vették csak észre, mikor már kardjaik szinte összeértek, hogy olyan páncélzatuk van, amilyet még ők maguk sosem látta. 
Medve fej díszítette az egyik sisakját, másiknak farkas fogak álltak készen marásra a kézfején, harmadiknak pattintott kövekből volt kirakva a mellvértje, negyediknek olyan acél fegyverzete volt, amit még életükben nem láttak, és az utolsónak olyan világító kígyóbőrből volt az öltözete, hogy már maga a lénynek a létezése is görcsbe rándította gyomrukat, hát még az aki ezt le is győzte. Kettőnek-kettőnek hasonló kék , piros, fehér, és zöldes kékes volt páncélzata, az ötödiknek sötét kék. Ezek a színek mind-mind nehezen megszerezhető és jól védett kereskedők portékái.

Tudták, ezek valami rettenetes harcosok lehettek, és azt is, hogy nem fognak ma itt meghalni. A végzet öt lovasának nézték őket, hát irányba akarták venni a légió táborát. Igen ám, csak az addigi csata hevében arra sem volt idejük merre van kelet. Irány fel a hegyek közé, oda csak nem érik el őket, hiszen ránézésre nehéz páncélzatuk lassítja őket, míg nekik szerencséjükre nem kellett nagy súlyt cipelni. Lovukra pattanva keresztül vágtattak az itatótól a lángoló falun és felfelé a sűrűbe mentek. Szerencséjükre a lovaik elől vágtattak utánuk az öt nyelenitusz, az apokalipszis lovasai.

Hamar bevágtattak egy köves emelkedőre, ahol a görgő-forgó hatalmas kavicsok valószínűleg kocsiknak adtak utat, Hispanio egy szénás kocsira rá is dobta fáklyáját, hadd lángoljon, ahogy csak tud, hátha megijeszti a gonoszok lovait. De ezeket nem rémítette meg semmi. Sőt még talán jobban felbőszítette. Galicius üvölt a többieknek, hogy be a bozótosba, ott majd elvesztik a nyomainkat. Igen ám, de az tömve volt szederrel. Vágtatnak keresztül az erdőn miközben látják, hátrapillantva, hogy üldözőiket jobban lassítja maró növényzet, mint őket. Britanius mikor hátra pillantott látta, ahogy az egyik lovasnak a növényzet cafatokat tép ki a karjából, de az fájdalom helyett csak itta a vérét és arcát kente be vele. Látszott a szemében, hogy ég benne gyilkolása tüze, és arra a következő darab fa az ő élete lesz. Hát még inkább vágtattak feljebb a hegyre, nem törődve azzal mi fogja őket ott várni. 
Keresztül érve a sűrű erdőn, völgybe érve egy falu mellett találták magukat, de látva milyen harcosok élnek errefelé nem is próbáltak meg csak a határában elsomfordálni. De a harcosok csak követték őket a messziből. Kis előnyre tettek szert, mert a harcosok pillanatra nyomukat vesztették, de az egyik lova képes volt rá és kiszagolta őket, mondja Macedonius.

Magyarországi túra: Két biciklis áll egy zöld stégen, nyugodt tóparton, erdős dombokkal a háttérben, felhős ég alatt - természetjárás. Tekeregj.hu

Menekültek felfelé egyre csak újabb és újabb hegyekre. Vágtattak irdatlanul és csak keresztül mentek egy alvó csendes falvacskán, ahonnan az út egy gyönyörű itatóhoz vezetett. Szamariták voltak a tó körül, akikkel Pannonus szót tudott érteni, mire egy öreg szamarita mondta el nekik, hogy ez egy varázslatos tó aminek neve Izra. Mondták neki, hogy meneküljenek, mert ide vérre szomjazó vadak igyekszenek, majd rohantak is el. A szamariták kereskedelmi szövetségben álltak a nyelenitákkal, így nem menekültek, de nem is mondták el, hogy azok itt jártak. Nem is kellett, mert amint megitatták lovaikat a patkónyomok irányába mentek is tovább. Jelentős előnyre tettek szert, ám tudták, hogy még nem menekültek meg. Ahogy vágtattak egyre feljebb és feljebb észrevették, hogy a szamariták valamiféle fogat hajtó versenyt tartottak, ami most útjukat állta. Üldözőik is odataláltak , de addigra már csak nyomukat látták, csak hogy tudták merre mentek, hiszen csak egy út vezetett el onnan. Másik úton kerülték meg a sűrű erdőt, mert az lovaik számára túl ingoványos lett volna. Vissza a szamarita forrásig és nyomukba eredtek a hat rómainak.

Kemény volt a terep, de nem volt mit tenniük a nyelenitáknak, hevesen űzték lovaikat, hogy mihamarabb elérjék az újabb pontot, hogy ráronthassanak a rómaiakra. Meg is volt egy újabb pont, ahol szamarita fiú figyelte a „versenyt”. Az elmondta nekik, hogy hat furcsa öltözetű harcos vágtatott arra, amerről a nyeleniták is jöttek. Azok nem is haboztak, egyből utánuk eredtek. Hamar rá is találtak a nyomaikra, ami nem lehetett több negyed órányinál. Az üldözők tudták, hogy így csak visszafelé tartanak fel a hegyeknek, ahol hely ismeret nélkül csak bolyongani fognak a rómaiak.

Magyarországi túra: Férfi selfie-t készít mountain bike-ján egy kirándulás során, lenyűgöző panorámát mutatva a természetben. Tekeregj.hu
Magyarországi túra: Öt kerékpáros sportfelszerelésben pózol a hegyi túra erkélyén, panorámás kilátással a dombokra és mezőkre. Tekeregj.hu

Ez idő alatt a rómaiak csak menekültek és vágtattak egyre feljebb és a sűrűbb erdők felé. Nyomukban az üldözőkkel. Felérve egy hegycsúcsra látták, hogy mindezidáig egy félkört mentek . Egy másik idős szamarita mondta nekik latinul, hogy kövessék a béke köveit, majd elérnek egy szobrot onnan pedig tudni fogják merre menjenek.

Az üldözők is csakhamar odaértek és az ürge velük is szóba állt, kérdezte, hogy mi ez a dúlás odalent? Majd a harcosok elmondták, hogy négy napja kapták a hírt, hogy hadsereg közelít értük és tudták azok céljait is. Rabszolga lesz mindenkiből, akit élve fognak el. A vár lábánál már látszott is, hogy gyülekezik a sereg a légió ellen. 
Mint kiderült, az öreg ember a szamarita király volt és a két nemzet határán küldte el a légionáriusokat, hogy megkímélje nemzetét a harcoktól a nyelenitákkal. A verseny pedig az ő seregének vonulása volt.

A rómaiak elérték a szobrot és látták, hogy ez egy nagy konfliktust zárhatott le a két nemzet között. Tudták nem időzhetnek és menekültek is tovább. Majd Hispanio szólt, hogy rohanjanak balra, mert közelítenek az üldözők. A törzsiek elérték a szobrot és csak ácsorogtak kicsit, tudták, hogy odébb lehetne vinni a határt, de az már aligha változtatna bármin is most. Nem is törődtek sokat vele, inkább üldözték leendő áldozataikat. A nyomok alapján pedig tudták, hogy az ő földjükön fogják elejteni őket. Lefelé menekültek az egyik falu felé és a nyeleniták óriási iramban követték őket. Csak úgy porzott utánuk az út, csörgött a hegy és zúgott hangjuktól minden völgy.

Magyarországi túra: Három bringás áll szlovák határkövénél, információs tábláknál, sűrű erdőben - ideális hegyi túra vagy gyalogtúrához. Tekeregj.hu

A nagy hajtásban a róamiak betévedtek egy faluba és felpillantva rájöttek, hogy bizony a sűrűjébe kerültek, hiszen a fellegvár lábánál jártak. És míg ők elvágtattak a lehető legveszélytelenebb úton egy öreg asszony látta meg őket, hangos rívásba kezdett, amire a nyeleniták odaértek meg is kérdezték. Mi a baja öreganyám? Ezek az idegenek majd fellökték, de miért ilyen kedvesek voltak hadd vendégelje már meg őket. A nagy hajszában meg is éheztek alaposan, a lovakra is ráfért a pihenés. Egy röpke falat belefér idejükbe. Persze csakhogy az öreganyó olyan ételt rittyentett, ami után mind meg is nyalták a tíz ujjukat.

A vártól délnek tartva üldözték a rómaiakat, akik csak fejvesztve hajtottak mindenen keresztül. Újabb csendes településen robogtak át, ahol egy kereskedő kocsijának maradványa állt, ismerős volt. dákok használtak ilyet, szinte biztosak is voltak abban, hogy egykor futott itt egy kereskedői út is. Úgy is volt, egy sűrű növényzet által borított úton vágtattak és tudták minél sűrűbb, az a nyelenitákat, annál jobban hátráltatja. Így is volt, a nyeleniták a régi dák kereskedői út egyik régi hídján kellett lovaikkal áttipegjenek, nehogy a korhadt fa valahol beszakadjon alattuk. Majd a csalános állta útjukat, ám amikor le-letértek a régi útról mindig látták az előttük menekülőket. ám egyszer csak ismét eltűntek a szemük elől, de eddigi viselkedésük alapján azt gondolták, hogy a Gerendás rétet fogják útjukba venni, mert míg ők tudták csak egyre rosszabb irányba mennek a rómaiak, ők addig az ismerős terep előnyét élvezik. Ebben a tudatban vették be a rétet a hegyek lábától. Ám felérve csalódottan látták a nyomok hiányát. De lent meghallottál a patkók kopogását, ami kiindulásuk irányába vezetett. A nyeleniták hát minden erejükkel hajtották a lovakat, nehogy újból az itatóra csapjanak le a rómaiak.

Magyarországi túra: Színes nyugás kerékpárosok készülődnek hegyi túrára parkolóban, egyikük szelfit készít, háttérben napos panoráma. Tekeregj.hu

Vágtattak lefelé a hegyről és bizony oda tartottak üldözötteik, még ha nem is tudtak róla. Utolsó leheletükkel még az itatóhoz vágtattak lovaik, akik fáradtásgukban majd összeestek. Beérkeztek a nyeleniták is és a hat rómaira furcsa mód három vad tört rá, mire hátulról megkerülte őket a másik kettő egy kis alagúton keresztül. Csörögtek a kardok és csengtek a páncélok, de a nyeleniták végül legyőzték a rómaiakat, akiket karóba húzva küldtek vissza a légióba, jelezve nekik, hogy ide többet ne jöjjenek.

Kosicky okruh – Keringés az Érchegységben

Magyarországi túra: Színes mezben bicikliző hegyi túrázó aszfaltúton, zöld dombok között, háttérben falucska és felhős égbolt. Tekeregj.hu

Egy profi beszámoló ilyenkor úgy kezdődik, hogy mélyen történelmébe ássa magát az ember és felvezeti, mi és miért is vonzott oda minket. De ez egyrészt nem profi beszámoló, másrészt a történelmét felszínesen ismerjük és nem utolsó sorban, azért mentünk oda, mert ott volt (Sir Hillary Edmund után szabadon).

Megérkezve Kisidára (Malá Ida) közvetlenül a templom parkolóban találtunk helyet és miközben szabadtéri szertartás zajlott a római katolikus templomban, mi is felkészültünk a tervezett megmérettetésre (nem volt verseny) a maga százharminc kilométerével és a várt 1800-1900 méter szintjével. Meggyóntunk mi is, majd áldoztunk, persze csak képzeletben, hogy utunk zavartalan és minden rossztól mentes utunk legyen.

Indulás után egyből célba vettük Jászót.Első kis dombocskán már elkezdett gyűlni a szint, majd kiérve a tisztásra olyan táj tárult elénk, amilyen máshol nincs. Azért nincs, mert ilyenek az adottságok. Körbe hegyek és a lankákon meg szántók és körbe látni mindent és a nyári táj csodásan festette alá utunkat. Mindeközben elértük Jászót és begurulva a faluba az útszélén bizalomgerjesztő alakok gombát árultak, majd balra pillantva feltűnt a két hatalmas torony, ami az apátsághoz tartozott. Jobbra egy nagy gyárkémény, ami az egykori apátság téglagyára volt. Látszott, hogy itt egykor volt valami, ami miatt fontos volt a hely, aztán tovább haladva színes cirka házak sorakoznak, amiről lerít, hogy ezek az egykori munkás lakások voltak, sorban egyformák és tarkábbnál tarkább színekben. Látni lehetett ki mivel foglalkozik, ahogy fentről lepillantottuk. Egyik háznál autó bontó másiknál színes fémek, harmadiknál jószág, majd jött a tömbház, aminek ajtaja ki van verve talán éghető volt vagy vasba ment, de az egész, mint egy barlang, ami előtt kint ücsörögnek az orkok, goblinok, miközben a tömb tetején olyan vastag fekete füst ömlött ki a 28-30 fokban, amire egy valamirevaló tuning dízel autótulaj elismerően csettintene és rásaccolna olyan 300 lovat. Bizarr látvány volt az egyszer biztos.

Szomolnok felé vettük az irányt Stószban és ezzel rá is fordultunk az első hosszabb és keményebb mászásra. Aminek tetejére érve már várt ránk egy templom, itt már Gölnicbányai-Járás határán voltunk. Lejtőzés közben egy olyan szép kilátó tárult elénk, aminél megálltunk és lepillantva csillogó és mesés település hevert. Leérve viszont ismét látszott, hogy az egykori csillogást a keserves kelet-balkáni nyomor tarkítja. Egykor itt volt a bányászkamara székhelye is. Tomi egyből meg is jegyezte, hogy tipikusan német település, amiben teljesen igaza is volt.

Gölnicbánya felé gurulva Szepesremete volt a következő pihenő (sör) helye. Közben megbeszélgettünk pár dolgot és már túl is voltunk olyan jó 8-900 méter szinten és már olyan féltáv körül voltunk. Gölnicbánya felé csak hullámvasutaztunk egy keveset és az idő már úgy állt, hogy ideje enni valami olyat is, ami nem gél, zselé, vagy szelet. Nagykuncfalván az Arany Sas fogadó volt vendéglátónk egy finom menüre húslevessel és párizsi szelettel mindez megkoronázva egy nagyszerű korsó sörrel. Szerintem senkinek nem kell előadni, milyen jól tud esni az ilyesmi. Na de haladni kellett és irány volt még mindig Gölnicbánya (pedig ez Szomolnoktól 26 km). Mikor meg odaértünk meg sem álltunk a bánya múzeumnál. Csak robogtunk, mint a sebes vonat. Muszáj is volt, mert elkezdett egyre csúnyább lenni a táj mögöttünk, előttünk meg villámlott az ég, dühösen csaptak össze a felhők. Jekelfalva és Nagysolymár csak pillanat volt az útban. Kissolymárnál aztán megálltunk a duzzasztott tavat megpillantani, mert ilyet sokat nem látni. Itt kezdett még jobban ránk ijeszteni az idő, de mit van mit tenni, menni kellett. Aztán tűz tovább a Jahodná sípálya felé és megyünk, megyünk mendegélünk. Norbi elől tépi az istrángot, mi Tomival takarékon csorgunk megszökve az eső elől. Egyszer csak látom Garmin is csipog, hogy nini itt tekerj balra! Ekkor jött az hogy:
-Norbi!
-…
-NORBI!
-…
-NORBIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!
-…
Na, akkor majd én megpróbálom felérni… persze ez a lelkesedés így a 100. kilométer környékén már inkább tűnt egy nevetséges próbálkozásnak, mint valódi opciónak. Itt már Tomi tudta, hogy Norbi csak az aszfaltút végén áll meg, én meg reméltem, hogy hiányozni fogunk neki annyira, hogy megálljon korábban. A település neve Opatka (Apátka), amit én csak Oppácskának hívtam, ha már sikerült beletévednünk. Szóval mi itt kóricálunk egyre bentebb és bentebb a Vágáshutához hasonló élményt nyújtó faluba miközben valahogy látszott, hogy ez a hely sem a síkról fog szólni. Meneteltünk felfelé és egyre csak csökkent a pedálütem. Eleinte 60 körül, aztán már csak 50. Hát igen, aki 42/26-tal akarja megmászni a hegyet az így jár… De amikor a rohadék olyan szinten lett meredek, hogy halszálkázva 29-es pedálfordulattal kellett felmenni, bennem is kezdett elszállni valami. Füst ömlött a füleimen keresztül és lassan kezdtem kiégni. Leszálltam ez van. De, amint tudtam visszaültem és felmentem a két zerge után. Fent megpillantottam Norbit, amint konstatálta, hogy elfogyott az út, pedig tudom, ha lett volna még aszfalt a mennyekig ő oda is felmegy elsőként a szegmensen. Tomi kereste a kiutat, én pedig örültem, hogy ott vagyok, ott a napsütésben, ott a barátaimmal, akiknek megannyi élményt és jót köszönhetek. A hála is végig futott bennem, hogy szüleimnek is köszönhetem azt, hogy ott lehettem a napsugarak között fürdőzhettem a csúcsra jutás élményében. Ilyen a nem tervezett csúcs hódítás 830 méteren.

Legurultunk jobb alternatíva híján, és oppácskát megkönnyezve hagytuk hátra, mert nem tudtuk még mi vár ránk. De nekem a szintrajz adott némi támpontot. előre jelzésként csak ennyit mutatott garminóca: /

Ettől én sem lettem boldog, mert tudtam, hogy itt bizony szenvedés lesz és egyből eszembe is jutott a címzetes mondat: -Vadász, vadász! Te ide #&@ni jársz! De menni kellett, mert Kassa és Jahodná a túl oldalon várt. A zerge alakulat persze itt is előre ment és felderítették a hegyet. Nekem csak a kiszolgáló egységeknek szánt feljutás volt a feladatom. Nincs annál keményebb látvány attól, ahogy Norbi zokniban fut fel azon az emelkedőn, amin Tomi kiállva a nyeregből teker fel, miközben a fák közel egy vonalat zárnak be a talajszinttel. A tisztánlátás végett, ez akkor már a második forduló volt, mert Tomi pulzusa nem ment fel eléggé. Aztán én topogtam felfelé egy szem árva lélek, akiben már csak az tartja a lelket, hogy már csak vissza kell gurulni a kocsihoz. Na persze arról megfeledkeztem, hogy Kassabélától fel kell kapaszkodni a Jahodnához. Mindegy már, legalább az útburkolat jó volt és széles. Aztán miután az alakulat már elfoglalta asztalunkat én is odaértem, és rá is kérdeztem, hogy hát ti meg merre jártatok?! Nem hazudok, nem voltam eszeveszett éhes, de ha akkor nem eszek, lehet még most is ott bolyonganék kínomban. Az a hagymaleves iszonyat jó volt. Kellett már, mint az a pár falat kenyér (zsemlekocka), ami bele lett szórva, és ezek az én igazán jó barátaim, olyat rendeltek másodikra így vacsora tájt, ami sportigazgató urunk kedvence. Epós-mákos-meggyes strudel (rétes). Ez meghozta az erőt, miután elkezdett felszívódni, csak miközben az epós-mákos felszívódása kezdődött, addig az esőfelhők meg gyülekezésbe kezdtek. Csepp. Csepp. Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! És már szakadtt is az ég. Rögtön meg is fogalmazódott bennem, hogy ez a hegyi bringázás csak úgy megy, hogy egyszer száraz, egyszer esős. Szóval legközelebb nyugodtan hagyom otthon az esőkabátom  Ebben az aprócska kis zuhéban szépen eresztettük a bringát és vonultunk be Kassára, mint tette azt Horthy is, és basszus ilyenkor nem a fehér paripámmal voltam ott.

Mivel régen jártunk ott párszor, végig megvolt bennem az énjártammáritt érzés, aminek van némi valóság alapja is, még, ha az állatkert felőli végéről szerintem soha nem közelítettem vagy hagytam el a várost. Nekünk ebben a zuhéban kimaradt a tipikus városnézős, szelfizős, turistáskodós életérzés. Helyette csak megszokott K-Európai panel dzsungelek egyhangú nyomottsága adta az esőzés mellett az aláfestést az eseménynek. Ami ebben a legfurább, hogy nem volt mégsem semmi szomorú benne, mert ekkor már az eső nem ellenség, hanem barát, ki lehűt és elkísér hazáig.

Amint keresztül robogtunk Kassa gyorsabb szakaszain már csak alig 10-14 km lehetett hátra Malá Idáig (Kisida). Hol várt ránk a katólikus templom, a baráti pacsi, ahogy ezt megéltük és persze drága jó kis autó, ki vigyázta ruháink szárazságát.

Egy biztos ezek az élmények, azért kellenek, hogy életünk utolsó filmét, mikor vetítik, ne csak addig tartson, mint egy tik-tak reklám. Legalább olyan hosszan tartson minden élmény visszanézése, mint amilyen hosszú idő volt azok megszerzése, ezzel is megadva a lehetőségét annak, hogy a végén még a fény előtt visszalépjünk, meghőköljünk és köhögve nézhessünk a mentős arcába és kapjunk még pár évet újabb élmények gyűjtésére.

Útvonal: Itt
Szerző: Szobota László
Csapat: Kisvárda és Környéke Bringások – KKB

ű