kerékpár Archívum - 3 / 3 oldal

Nyíregyházán elkezdjük a Cyclocross szezont

Posted on 2017.10.07. - 20:08 by Főtekergő

Magyarországi túra: Fekete-zöld hozás hegyi túrán, kék-piros kerékpárral, fűben, sárga szalag mellett. Apartmanház és sátrak a háttérben. Tekeregj.hu

Amikor Nyíregyházán elkezdjük a Cyclocross szezont,90 indulóval a „jubileumi” 10. Tirpák Cross futamon

Az utcán még teljes sötétség volt,amikor 5.50 kor beparkoltam a robinzon dombon. David Dovak al együtt érkezünk. A pályán végig sétáltunk,megbeszéltük a feladatokat.6.15 kor jött a pályaépítő pro team brigád. Körülbelül 10-en voltunk,a srácok irdatlan rutinnal,rekord idő alatt összerakták a pályát. Emlékszem évekkel ezelőtt féltem ettől a pályától,sok idő volt a szalagozás,de mostanra olyan rutinra tettünk szert ebben,hogy 2 óra alatt összeállt minden,sátrakkal,hang teknikával,rajtkapuval egyetemben.

A pályaépítés végén Soti jóvoltából egy nagy meglepetés ért,ugyanis kaptam egy nagyon jó ajándékot(képek közt megnézhetitek)

8 után jöttek a regisztrátorok,és az első versenyzők is elkezdtek szállingózni. A kezdeti ködös időt szép kora őszi idő váltotta fel,várható volt a nagy indulószám,és a jó verseny.

A mezőny abszolút nemzetközi volt,ugyanis többen jöttek Ukrajnából, Romániából, Szlovákiából,meg persze sokan eljöttek a szomszédos megyékből.

A pálya kezdetben csurom víz volt,de a napsütés és a kellemesen fújó szél hamar felszárította,így a gyerekfutamokra már teljes száraz volt a nyomvonal.

10 kor elindítottuk a legkisebbek futamát,egy könnyített pályán,nagyon jó volt látni,hogy tavalyhoz képest több mint 2x annyian voltak(kb 20 fő) .A gyerekek nagyon nagy lelkesedéssel nyomták végig a köreiket,jó volt látni őket,ahogyan terhelik a pedált,a szülők pedig izgatottan kísérik figyelemmel csemetéjük versenyét.

Video: Kovács Szilárd

A kicsik futama után eljött a legnépesebb mezőny ,a hobbi futam. A több mint 50 induló teljesen benépesítette a dombot,a rajt után olyan mint egy végtelen kígyó. Bármerre néztünk,mindenhol voltak versenyzők,nagy meccsek dúltak a pozíciókért. A torkomnak itt annyi lett,annyit kiabáltam,drukkoltam.

A futam után aztán elmentem melegíteni kicsit, igaz csak másfél kört tudtam,utána volt némi szervezői feladat,aztán be álltunk a rajthoz. Kicsit kacifántos volt a rajtprocedúra,de csak úgy tudtuk jól megoldani. Volt akinek nem volt egyértelmű,ezért leszálltam,és elkezdtem elmagyarázni. Ezzel annyi probléma volt,hogy már ment a Fire rajtzene,így csak annyi időm volt,hogy vissza szaladjak a bicajhoz,és már el is indultak,vagy is:

RAJT:
Boti,Dávid,Mura Pisti,egy montis,után 5. ként kanyarodtam. Dávid,és Boti kicsit elnyúltak,de nem foglalkoztam vele,14 kör,az mélyen beszántja az izmokat,főleg ha már az első körben savban megfürösztjük. Így nem is nagyon forszíroztam a full terhelést,de a montis nagyon feltartott,így őt gyorsan kikerültem,és a lépcsőnél felugrottam Pistire. Az első körben vonatoztam mögötte,nem mertem támadni,elvégre ő egy nagyon erős versenyző,tudom,hiszen mindig elporolt,mellettem csak a pályán eltöltött 70+ kör szólt,így maradtam mögötte,és néztem milyen íveket használ.

A kör jól sikerült,piros zónát elkerültem,a kategória pozíciója 2. az első pedig 50 centivel van csak előtte,ráadásul azt érzem,hogy nem megyünk erősen,még nincs meg a 3 szívdobbanás/másodperc

A kör feléig visszafogom magam,aztán a lépcsőn lefutom Pistit, vállamon a bicajjal,nyitok egy picike rést. Persze ennek ára van. Ahogy Zozó mester mondta,láttam Elvist,a pulzus a 180 felett jár,savban úszok,de pillanatnyilag átvettem a kategória vezetését.. A piros zóna nem volt probléma,ismerem a pályát,innen azt kell csinálni,amiben jobb vagyok. Egyenletes köröket,minél gyorsabban.

Ekkor a Dávid-Boti duó már közel 20 mp-vel eltávolodott,esély nem volt rá,hogy felérjek,inkább arra rendezkedtem be,hogy stabilizáljam magam. Körülbelül 4 kört mentem egyedül, az látszott,hogy a kategória ellenfelemtől stabilan távolodom,viszont Hacsi Ákos gyorsan közeledik-közlekedik.

2 kör múlva a cél egyenes lefelében magam elé engedtem,de nem engedtem el,”ráakasztottam a kampót”. A míg a futásnál a vállamon vittem a bicajt,addig mindig ő volt a gyorsabb,de utána megpróbáltam a lépcsőn tolni a bicajt,és akkor már ugyanazzal a lendülettel mentem én is. Az egyenesekben erősebb volt a versenytársam,a technikás részeken nálam volt egy pici előny.

Fotó: Cizma Zsolt

Így mentünk vagy 4 kört,ő elment az egyenesben,én visszazártam a kanyarokban. Aztán egy lekörözésnél túl nagy rés támadt,plusz a derekam is egyre jobban reklamált,ezért muszáj voltam elengedni,és kinyújtogatni.

A maradék távot,ami azt hiszem 2 kör volt,senkitől nem zavartatva küzdöttem le,így értem be absolút 4.,kategória 1 helyen.

Verseny után 40 perccel eredményhirdetés,és a szokásos tombola.

Itt szeretném még egyszer megköszönni MINDENKINEK aki bármilyen formában hozzá segített minket,hogy egy ilyen szuper verseny napot tudtunk összehozni.

Szerző: Farkas Atilla

Versenysorozat: Tirpák Cross

Következő verseny:

Kisvárda
KisVÁRda Cross
2017 november 4.

Részletek: Tirpák Cross és Kisvárda és Környéke Bringások – KKB

Innen vér nélkül nem távozol!

Posted on 2017.09.03. - 13:48 by Főtekergő

Magyarországi túra: Két biciklis bukósisakban és túraöltözetben teker egy erdei ösvényen, hegyi túra zöld környezetben. Tekeregj.hu

Idő számításunk szerinti 2.-3. században a jazigok vígan éltek a Kárpát-medencének a Dunától keletre eső részében és bár a rómaiak sose foglalták el területeiket, néha egy-egy kereskedelmi szállal rendelkező légió be-betört, hogy gladiátorokat és rabszolgákat raboljon a cirkusznak, bordélyoknak és így szerezzen hatalmas halom dénárt. Így történt ez egy napon, amikor Lucullus Spezia parancsnok vezetésével átkeltek a Danubián és neki vágtak a hegyeknek, hiszen megannyi mondát és legendát hallottak a germánoktól ezerszer harcosabb törzsről, ami e vidéket uralta. E törzs neve a római Nyelenita nevet kapta. Eredeti lakhelyük a Rétia volt, ami egy ingoványokkal tűzdelt sík vidék volt, nehezen bevehető és a törzs uralma alatt állt. Ennek a népnek volt egy szokása, mely szerint három napi járásra lévő hegyekbe zarándokoltak és megküzdöttek az ottani vadakkal, mint a medve, farkas vagy ép hiúz. Ezeknek prémeit haza vitték és kultikus kék-piros és fehér színre készítették ki. A három napra lévő hegyek a Zemplenia nevet kapták, ami annyit jelentett, hegyes/szabdaló.

Lucullus miután rájött, hogy Rómában élő felesége, két kézzel szórja a dénárt és már jelzálogba vették a Via Julius jobb oldalán fekvő házukat a bank, Szarban voltak. Gondolta elindítja egy újabb szolga és gladiátor vadász hadjáratát. Kellett a pénz, mert szerettet volna egy kis vityillót a Vezúv közelében, miután a legutóbbit Herculaneumban belepte a por.

Lucullus átvezette a sereget és nagy csodálkozásukra még mindig nem találták a törzset, amit kerestek, pedig már ötödik napja jártak távol az őrségtől. Hatodik napon, szombat napján felfigyeltek egy fellegvárra, egy hegy tetején, mint kiderült a nyomolvasók és a térképészek tanácskozásából a Zemplenia közepén voltak. Előre küldte a légió legelborultabb tagjait, hogy derítsék fel kiféle és miféle népé ez itt. Így került Galicius, Macedonius, Germanio, Pannonus, Britanius és Hispanio a közepébe a sűrű Zempleniának. Mondani sem kell, mivel ők voltak a legvérszomjasabb harcosok egyből belevetették magukat a sűrűbe, vért ontottak mert tudták, hogy mögöttük a légió csak arra vár, hogy újabb területet hódítsanak és ne csak a Lucullus bordélyába vigyenek kurvákat meg a circusba gladiátorokat, akikkel egy-egy hiba esetén akár nekik személyesen kell majd megküzdeni.

A különleges alakulat, egyébként érdekes volt, mert mint nevük is sugalja, lakhelyükről lettek csecsemő korukban elhozva, mert bár kegyetlen a római, de gyermeket nem öl, helyette inkább kinevelték belőlük a centuriokat vagy, akinek helyén volt a keze megkapta a legkülönlegesebb képzést, hogy bármikor bevethető legyen, mivel az életüket a császárra tették fel, aki mindannyiuk „apja” volt.

A hegyen lévő erődre nem mertek rárontani helyette inkább a távolabbi falura törtek rá. Sok mindenkit sikerült lemészárolniuk, csak egy valamit nem vettek észre. Egy öt tagú Nyelenita kompánia tartott feléjük. Azt gondolták, hogy na majd ezeket is lemészárolják, mint azt eddig tették a nőkkel és az öregekkel. Csakhogy ezek a törzsiek lovon érkeztek. Ami nem is lenne gond, de később vették csak észre, mikor már kardjaik szinte összeértek, hogy olyan páncélzatuk van, amilyet még ők maguk sosem látta.
Medve fej díszítette az egyik sisakját, másiknak farkas fogak álltak készen marásra a kézfején, harmadiknak pattintott kövekből volt kirakva a mellvértje, negyediknek olyan acél fegyverzete volt, amit még életükben nem láttak, és az utolsónak olyan világító kígyóbőrből volt az öltözete, hogy már maga a lénynek a létezése is görcsbe rándította gyomrukat, hát még az aki ezt le is győzte. Kettőnek-kettőnek hasonló kék , piros, fehér, és zöldes kékes volt páncélzata, az ötödiknek sötét kék. Ezek a színek mind-mind nehezen megszerezhető és jól védett kereskedők portékái.

Tudták, ezek valami rettenetes harcosok lehettek, és azt is, hogy nem fognak ma itt meghalni. A végzet öt lovasának nézték őket, hát irányba akarták venni a légió táborát. Igen ám, csak az addigi csata hevében arra sem volt idejük merre van kelet. Irány fel a hegyek közé, oda csak nem érik el őket, hiszen ránézésre nehéz páncélzatuk lassítja őket, míg nekik szerencséjükre nem kellett nagy súlyt cipelni. Lovukra pattanva keresztül vágtattak az itatótól a lángoló falun és felfelé a sűrűbe mentek. Szerencséjükre a lovaik elől vágtattak utánuk az öt nyelenitusz, az apokalipszis lovasai.

Hamar bevágtattak egy köves emelkedőre, ahol a görgő-forgó hatalmas kavicsok valószínűleg kocsiknak adtak utat, Hispanio egy szénás kocsira rá is dobta fáklyáját, hadd lángoljon, ahogy csak tud, hátha megijeszti a gonoszok lovait. De ezeket nem rémítette meg semmi. Sőt még talán jobban felbőszítette. Galicius üvölt a többieknek, hogy be a bozótosba, ott majd elvesztik a nyomainkat. Igen ám, de az tömve volt szederrel. Vágtatnak keresztül az erdőn miközben látják, hátrapillantva, hogy üldözőiket jobban lassítja maró növényzet, mint őket. Britanius mikor hátra pillantott látta, ahogy az egyik lovasnak a növényzet cafatokat tép ki a karjából, de az fájdalom helyett csak itta a vérét és arcát kente be vele. Látszott a szemében, hogy ég benne gyilkolása tüze, és arra a következő darab fa az ő élete lesz. Hát még inkább vágtattak feljebb a hegyre, nem törődve azzal mi fogja őket ott várni.
Keresztül érve a sűrű erdőn, völgybe érve egy falu mellett találták magukat, de látva milyen harcosok élnek errefelé nem is próbáltak meg csak a határában elsomfordálni. De a harcosok csak követték őket a messziből. Kis előnyre tettek szert, mert a harcosok pillanatra nyomukat vesztették, de az egyik lova képes volt rá és kiszagolta őket, mondja Macedonius.

Menekültek felfelé egyre csak újabb és újabb hegyekre. Vágtattak irdatlanul és csak keresztül mentek egy alvó csendes falvacskán, ahonnan az út egy gyönyörű itatóhoz vezetett. Szamariták voltak a tó körül, akikkel Pannonus szót tudott érteni, mire egy öreg szamarita mondta el nekik, hogy ez egy varázslatos tó aminek neve Izra. Mondták neki, hogy meneküljenek, mert ide vérre szomjazó vadak igyekszenek, majd rohantak is el. A szamariták kereskedelmi szövetségben álltak a nyelenitákkal, így nem menekültek, de nem is mondták el, hogy azok itt jártak. Nem is kellett, mert amint megitatták lovaikat a patkónyomok irányába mentek is tovább. Jelentős előnyre tettek szert, ám tudták, hogy még nem menekültek meg. Ahogy vágtattak egyre feljebb és feljebb észrevették, hogy a szamariták valamiféle fogat hajtó versenyt tartottak, ami most útjukat állta. Üldözőik is odataláltak , de addigra már csak nyomukat látták, csak hogy tudták merre mentek, hiszen csak egy út vezetett el onnan. Másik úton kerülték meg a sűrű erdőt, mert az lovaik számára túl ingoványos lett volna. Vissza a szamarita forrásig és nyomukba eredtek a hat rómainak.

Kemény volt a terep, de nem volt mit tenniük a nyelenitáknak, hevesen űzték lovaikat, hogy mihamarabb elérjék az újabb pontot, hogy ráronthassanak a rómaiakra. Meg is volt egy újabb pont, ahol szamarita fiú figyelte a „versenyt”. Az elmondta nekik, hogy hat furcsa öltözetű harcos vágtatott arra, amerről a nyeleniták is jöttek. Azok nem is haboztak, egyből utánuk eredtek. Hamar rá is találtak a nyomaikra, ami nem lehetett több negyed órányinál. Az üldözők tudták, hogy így csak visszafelé tartanak fel a hegyeknek, ahol hely ismeret nélkül csak bolyongani fognak a rómaiak.

Ez idő alatt a rómaiak csak menekültek és vágtattak egyre feljebb és a sűrűbb erdők felé. Nyomukban az üldözőkkel. Felérve egy hegycsúcsra látták, hogy mindezidáig egy félkört mentek . Egy másik idős szamarita mondta nekik latinul, hogy kövessék a béke köveit, majd elérnek egy szobrot onnan pedig tudni fogják merre menjenek.

Az üldözők is csakhamar odaértek és az ürge velük is szóba állt, kérdezte, hogy mi ez a dúlás odalent? Majd a harcosok elmondták, hogy négy napja kapták a hírt, hogy hadsereg közelít értük és tudták azok céljait is. Rabszolga lesz mindenkiből, akit élve fognak el. A vár lábánál már látszott is, hogy gyülekezik a sereg a légió ellen.
Mint kiderült, az öreg ember a szamarita király volt és a két nemzet határán küldte el a légionáriusokat, hogy megkímélje nemzetét a harcoktól a nyelenitákkal. A verseny pedig az ő seregének vonulása volt.

A rómaiak elérték a szobrot és látták, hogy ez egy nagy konfliktust zárhatott le a két nemzet között. Tudták nem időzhetnek és menekültek is tovább. Majd Hispanio szólt, hogy rohanjanak balra, mert közelítenek az üldözők. A törzsiek elérték a szobrot és csak ácsorogtak kicsit, tudták, hogy odébb lehetne vinni a határt, de az már aligha változtatna bármin is most. Nem is törődtek sokat vele, inkább üldözték leendő áldozataikat. A nyomok alapján pedig tudták, hogy az ő földjükön fogják elejteni őket. Lefelé menekültek az egyik falu felé és a nyeleniták óriási iramban követték őket. Csak úgy porzott utánuk az út, csörgött a hegy és zúgott hangjuktól minden völgy.

A nagy hajtásban a róamiak betévedtek egy faluba és felpillantva rájöttek, hogy bizony a sűrűjébe kerültek, hiszen a fellegvár lábánál jártak. És míg ők elvágtattak a lehető legveszélytelenebb úton egy öreg asszony látta meg őket, hangos rívásba kezdett, amire a nyeleniták odaértek meg is kérdezték. Mi a baja öreganyám? Ezek az idegenek majd fellökték, de miért ilyen kedvesek voltak hadd vendégelje már meg őket. A nagy hajszában meg is éheztek alaposan, a lovakra is ráfért a pihenés. Egy röpke falat belefér idejükbe. Persze csakhogy az öreganyó olyan ételt rittyentett, ami után mind meg is nyalták a tíz ujjukat.

A vártól délnek tartva üldözték a rómaiakat, akik csak fejvesztve hajtottak mindenen keresztül. Újabb csendes településen robogtak át, ahol egy kereskedő kocsijának maradványa állt, ismerős volt. dákok használtak ilyet, szinte biztosak is voltak abban, hogy egykor futott itt egy kereskedői út is. Úgy is volt, egy sűrű növényzet által borított úton vágtattak és tudták minél sűrűbb, az a nyelenitákat, annál jobban hátráltatja. Így is volt, a nyeleniták a régi dák kereskedői út egyik régi hídján kellett lovaikkal áttipegjenek, nehogy a korhadt fa valahol beszakadjon alattuk. Majd a csalános állta útjukat, ám amikor le-letértek a régi útról mindig látták az előttük menekülőket. ám egyszer csak ismét eltűntek a szemük elől, de eddigi viselkedésük alapján azt gondolták, hogy a Gerendás rétet fogják útjukba venni, mert míg ők tudták csak egyre rosszabb irányba mennek a rómaiak, ők addig az ismerős terep előnyét élvezik. Ebben a tudatban vették be a rétet a hegyek lábától. Ám felérve csalódottan látták a nyomok hiányát. De lent meghallottál a patkók kopogását, ami kiindulásuk irányába vezetett. A nyeleniták hát minden erejükkel hajtották a lovakat, nehogy újból az itatóra csapjanak le a rómaiak.

Vágtattak lefelé a hegyről és bizony oda tartottak üldözötteik, még ha nem is tudtak róla. Utolsó leheletükkel még az itatóhoz vágtattak lovaik, akik fáradtásgukban majd összeestek. Beérkeztek a nyeleniták is és a hat rómaira furcsa mód három vad tört rá, mire hátulról megkerülte őket a másik kettő egy kis alagúton keresztül. Csörögtek a kardok és csengtek a páncélok, de a nyeleniták végül legyőzték a rómaiakat, akiket karóba húzva küldtek vissza a légióba, jelezve nekik, hogy ide többet ne jöjjenek.

Szerző: Szobota László KKB

Kosicky okruh – Keringés az Érchegységben

Posted on 2017.08.06. - 12:09 by Főtekergő

Magyarországi túra: Színes mezben bicikliző hegyi túrázó aszfaltúton, zöld dombok között, háttérben falucska és felhős égbolt. Tekeregj.hu

Egy profi beszámoló ilyenkor úgy kezdődik, hogy mélyen történelmébe ássa magát az ember és felvezeti, mi és miért is vonzott oda minket. De ez egyrészt nem profi beszámoló, másrészt a történelmét felszínesen ismerjük és nem utolsó sorban, azért mentünk oda, mert ott volt (Sir Hillary Edmund után szabadon).

Megérkezve Kisidára (Malá Ida) közvetlenül a templom parkolóban találtunk helyet és miközben szabadtéri szertartás zajlott a római katolikus templomban, mi is felkészültünk a tervezett megmérettetésre (nem volt verseny) a maga százharminc kilométerével és a várt 1800-1900 méter szintjével. Meggyóntunk mi is, majd áldoztunk, persze csak képzeletben, hogy utunk zavartalan és minden rossztól mentes utunk legyen.

Indulás után egyből célba vettük Jászót.Első kis dombocskán már elkezdett gyűlni a szint, majd kiérve a tisztásra olyan táj tárult elénk, amilyen máshol nincs. Azért nincs, mert ilyenek az adottságok. Körbe hegyek és a lankákon meg szántók és körbe látni mindent és a nyári táj csodásan festette alá utunkat. Mindeközben elértük Jászót és begurulva a faluba az útszélén bizalomgerjesztő alakok gombát árultak, majd balra pillantva feltűnt a két hatalmas torony, ami az apátsághoz tartozott. Jobbra egy nagy gyárkémény, ami az egykori apátság téglagyára volt. Látszott, hogy itt egykor volt valami, ami miatt fontos volt a hely, aztán tovább haladva színes cirka házak sorakoznak, amiről lerít, hogy ezek az egykori munkás lakások voltak, sorban egyformák és tarkábbnál tarkább színekben. Látni lehetett ki mivel foglalkozik, ahogy fentről lepillantottuk. Egyik háznál autó bontó másiknál színes fémek, harmadiknál jószág, majd jött a tömbház, aminek ajtaja ki van verve talán éghető volt vagy vasba ment, de az egész, mint egy barlang, ami előtt kint ücsörögnek az orkok, goblinok, miközben a tömb tetején olyan vastag fekete füst ömlött ki a 28-30 fokban, amire egy valamirevaló tuning dízel autótulaj elismerően csettintene és rásaccolna olyan 300 lovat. Bizarr látvány volt az egyszer biztos.

Szomolnok felé vettük az irányt Stószban és ezzel rá is fordultunk az első hosszabb és keményebb mászásra. Aminek tetejére érve már várt ránk egy templom, itt már Gölnicbányai-Járás határán voltunk. Lejtőzés közben egy olyan szép kilátó tárult elénk, aminél megálltunk és lepillantva csillogó és mesés település hevert. Leérve viszont ismét látszott, hogy az egykori csillogást a keserves kelet-balkáni nyomor tarkítja. Egykor itt volt a bányászkamara székhelye is. Tomi egyből meg is jegyezte, hogy tipikusan német település, amiben teljesen igaza is volt.

Gölnicbánya felé gurulva Szepesremete volt a következő pihenő (sör) helye. Közben megbeszélgettünk pár dolgot és már túl is voltunk olyan jó 8-900 méter szinten és már olyan féltáv körül voltunk. Gölnicbánya felé csak hullámvasutaztunk egy keveset és az idő már úgy állt, hogy ideje enni valami olyat is, ami nem gél, zselé, vagy szelet. Nagykuncfalván az Arany Sas fogadó volt vendéglátónk egy finom menüre húslevessel és párizsi szelettel mindez megkoronázva egy nagyszerű korsó sörrel. Szerintem senkinek nem kell előadni, milyen jól tud esni az ilyesmi. Na de haladni kellett és irány volt még mindig Gölnicbánya (pedig ez Szomolnoktól 26 km). Mikor meg odaértünk meg sem álltunk a bánya múzeumnál. Csak robogtunk, mint a sebes vonat. Muszáj is volt, mert elkezdett egyre csúnyább lenni a táj mögöttünk, előttünk meg villámlott az ég, dühösen csaptak össze a felhők. Jekelfalva és Nagysolymár csak pillanat volt az útban. Kissolymárnál aztán megálltunk a duzzasztott tavat megpillantani, mert ilyet sokat nem látni. Itt kezdett még jobban ránk ijeszteni az idő, de mit van mit tenni, menni kellett. Aztán tűz tovább a Jahodná sípálya felé és megyünk, megyünk mendegélünk. Norbi elől tépi az istrángot, mi Tomival takarékon csorgunk megszökve az eső elől. Egyszer csak látom Garmin is csipog, hogy nini itt tekerj balra! Ekkor jött az hogy:
-Norbi!
-…
-NORBI!
-…
-NORBIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!
-…
Na, akkor majd én megpróbálom felérni… persze ez a lelkesedés így a 100. kilométer környékén már inkább tűnt egy nevetséges próbálkozásnak, mint valódi opciónak. Itt már Tomi tudta, hogy Norbi csak az aszfaltút végén áll meg, én meg reméltem, hogy hiányozni fogunk neki annyira, hogy megálljon korábban. A település neve Opatka (Apátka), amit én csak Oppácskának hívtam, ha már sikerült beletévednünk. Szóval mi itt kóricálunk egyre bentebb és bentebb a Vágáshutához hasonló élményt nyújtó faluba miközben valahogy látszott, hogy ez a hely sem a síkról fog szólni. Meneteltünk felfelé és egyre csak csökkent a pedálütem. Eleinte 60 körül, aztán már csak 50. Hát igen, aki 42/26-tal akarja megmászni a hegyet az így jár… De amikor a rohadék olyan szinten lett meredek, hogy halszálkázva 29-es pedálfordulattal kellett felmenni, bennem is kezdett elszállni valami. Füst ömlött a füleimen keresztül és lassan kezdtem kiégni. Leszálltam ez van. De, amint tudtam visszaültem és felmentem a két zerge után. Fent megpillantottam Norbit, amint konstatálta, hogy elfogyott az út, pedig tudom, ha lett volna még aszfalt a mennyekig ő oda is felmegy elsőként a szegmensen. Tomi kereste a kiutat, én pedig örültem, hogy ott vagyok, ott a napsütésben, ott a barátaimmal, akiknek megannyi élményt és jót köszönhetek. A hála is végig futott bennem, hogy szüleimnek is köszönhetem azt, hogy ott lehettem a napsugarak között fürdőzhettem a csúcsra jutás élményében. Ilyen a nem tervezett csúcs hódítás 830 méteren.

Legurultunk jobb alternatíva híján, és oppácskát megkönnyezve hagytuk hátra, mert nem tudtuk még mi vár ránk. De nekem a szintrajz adott némi támpontot. előre jelzésként csak ennyit mutatott garminóca: /

Ettől én sem lettem boldog, mert tudtam, hogy itt bizony szenvedés lesz és egyből eszembe is jutott a címzetes mondat: -Vadász, vadász! Te ide #&@ni jársz! De menni kellett, mert Kassa és Jahodná a túl oldalon várt. A zerge alakulat persze itt is előre ment és felderítették a hegyet. Nekem csak a kiszolgáló egységeknek szánt feljutás volt a feladatom. Nincs annál keményebb látvány attól, ahogy Norbi zokniban fut fel azon az emelkedőn, amin Tomi kiállva a nyeregből teker fel, miközben a fák közel egy vonalat zárnak be a talajszinttel. A tisztánlátás végett, ez akkor már a második forduló volt, mert Tomi pulzusa nem ment fel eléggé. Aztán én topogtam felfelé egy szem árva lélek, akiben már csak az tartja a lelket, hogy már csak vissza kell gurulni a kocsihoz. Na persze arról megfeledkeztem, hogy Kassabélától fel kell kapaszkodni a Jahodnához. Mindegy már, legalább az útburkolat jó volt és széles. Aztán miután az alakulat már elfoglalta asztalunkat én is odaértem, és rá is kérdeztem, hogy hát ti meg merre jártatok?! Nem hazudok, nem voltam eszeveszett éhes, de ha akkor nem eszek, lehet még most is ott bolyonganék kínomban. Az a hagymaleves iszonyat jó volt. Kellett már, mint az a pár falat kenyér (zsemlekocka), ami bele lett szórva, és ezek az én igazán jó barátaim, olyat rendeltek másodikra így vacsora tájt, ami sportigazgató urunk kedvence. Epós-mákos-meggyes strudel (rétes). Ez meghozta az erőt, miután elkezdett felszívódni, csak miközben az epós-mákos felszívódása kezdődött, addig az esőfelhők meg gyülekezésbe kezdtek. Csepp. Csepp. Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! Csepp! És már szakadtt is az ég. Rögtön meg is fogalmazódott bennem, hogy ez a hegyi bringázás csak úgy megy, hogy egyszer száraz, egyszer esős. Szóval legközelebb nyugodtan hagyom otthon az esőkabátom Ebben az aprócska kis zuhéban szépen eresztettük a bringát és vonultunk be Kassára, mint tette azt Horthy is, és basszus ilyenkor nem a fehér paripámmal voltam ott.

Mivel régen jártunk ott párszor, végig megvolt bennem az énjártammáritt érzés, aminek van némi valóság alapja is, még, ha az állatkert felőli végéről szerintem soha nem közelítettem vagy hagytam el a várost. Nekünk ebben a zuhéban kimaradt a tipikus városnézős, szelfizős, turistáskodós életérzés. Helyette csak megszokott K-Európai panel dzsungelek egyhangú nyomottsága adta az esőzés mellett az aláfestést az eseménynek. Ami ebben a legfurább, hogy nem volt mégsem semmi szomorú benne, mert ekkor már az eső nem ellenség, hanem barát, ki lehűt és elkísér hazáig.

Amint keresztül robogtunk Kassa gyorsabb szakaszain már csak alig 10-14 km lehetett hátra Malá Idáig (Kisida). Hol várt ránk a katólikus templom, a baráti pacsi, ahogy ezt megéltük és persze drága jó kis autó, ki vigyázta ruháink szárazságát.

Egy biztos ezek az élmények, azért kellenek, hogy életünk utolsó filmét, mikor vetítik, ne csak addig tartson, mint egy tik-tak reklám. Legalább olyan hosszan tartson minden élmény visszanézése, mint amilyen hosszú idő volt azok megszerzése, ezzel is megadva a lehetőségét annak, hogy a végén még a fény előtt visszalépjünk, meghőköljünk és köhögve nézhessünk a mentős arcába és kapjunk még pár évet újabb élmények gyűjtésére.

Útvonal: Itt
Szerző: Szobota László
Csapat: Kisvárda és Környéke Bringások – KKB

Ezt néztétek a legtöbben

Posted on 2017.07.10. - 14:11 by Főtekergő

Magyarországi túra: Kővár tornyokkal egy sziklás hegytetőn, zöld erdővel körülvéve, túraútvonal mentén, részben felhős ég alatt. Tekeregj.hu

Összeszedtük nektek a leglátogatottabb túráinkat, amiket ti néztetek legtöbbször az elmúlt egy hónapban.

Remélhetőleg találtok kedvetekre valót ezek között is, de ha mégsem akkor nézzetek szét a túratérképünkön.

Zemplén kerülés, Országúti kerékpáros túra

Posted on 2017.06.01. - 11:51 by Főtekergő

Magyarországi túra: Négy kerékpáros teker zöld mezőkön át, dombok és fák között, aszfaltúton, napsütéses időben - magyar biciklitúra. Tekeregj.hu

Afrika hadtest bevetésen

Amikor átkerült a Tekeregj Norbi szervezte Zemplén-kerülés május 28-ra, már tudtam, hogy ott a helyem, és hogy olyan irgalmatlan jó buli lesz, amitől beleborsódzik majd a hátam. Mikor összeállt a vadállati csapatunk, már utolsó sejtemig biztos voltam abban, hogy ez móka lesz, ez lesz maga a nagybetűs SZABADSÁG.

Pálházán kiszedegettük bringáinkat és miután felvettük a játszós ruhát egyből indult a buli. Jó magam beindítottam a KZD-t (Kraken Zene Doboz) és teszteltük, hogy milyen is az, amikor életünk filmjéhez már forgatás közben megadjuk az aláfestő zenéket. Alig pattantunk nyeregbe már mondtam is: -Nem nézzük meg Vágáshutát?! -ekkor már mindenki sejtette, hogy a kispart is napirendi ponton lesz de miért is ne lenne?! Országútival talán az egyik legkeményebb és legszebb jutalommal kecsegtető kaptató az. Mesés az, ahogy lábaink alatt, szemünk előtt elterül a Zemplén, mint kecses dáma, aki a szalonból haza érve a dzsentri ágyában elterül és hívogatóan pillant rá.

Mikor beértünk Vágáshutára, azért mindannyian összenéztünk a templom előtt, ki lesz az, aki elsőnek fordul neki a „falnak”… Vigyorogtunk is rajta, ahogy tinédzser mosollyal néztünk egymásra. Aztán Dani volt ki megmondta, hogy ne legyünk puliszkák kenjük el a száját a hegynek

Olyan jó érzés az, amikor már az első száz méteren kistányér küllőn fut a lánc, és tudod, jön itt még kutyára kamion Haladunk felfelé egyenletesen, mint szerencsétlen kisvasút és mindenki dízelesen alacsony fordulaton, de annál nagyobb nyomatékból forgatja a pedálokat.

A helyiekben olyan imádni való az, hogy sok esetben csak húzgálnák a szájukat a népek, de itt nem! Itt tudják, hogy aki felmerészkedik oda az ember a talpán… izé… kerekén. Bácsika kedélyesen szurkolt és ebben a pillanatban mind azt éreztük, hogy mi vagyunk Contador, Quintana vagy épp Nibali. Elmondhatatlan, mennyit tesz hozzá a kedvünkhöz egy-egy ilyen pozitív mentalitás. Itt nem sajnálja senki sem tőlünk azt, hogy szabadok vagyunk, hogy élvezzük minden egyes ingerünkben a napot, a szenvedést, azt, hogy a nekünk ott és akkor, csak az Isten előtt van elszámolni valónk.

Fenn már várt mi ránk a kilátás és ez a gyönyörű Zemplén talán még ki is sminkelte magát, de ha nem, akkor is biztos, hogy legszebb arcával mosolygott vissza és buzdított arra, hogy még! Még! MÉG!

Lefelé még csak szolidan eresztettem ’Rico-t, mert bár drága argonom szereti a tempót, én inkább azt szeretem, amikor mindketten épségben érünk le a hegyről.

Ha már megvagunk irány Sátoraljaújhely. Végig bringaút, bennük önfeledt jó kedv és miénk a világ.
A Magas-hegy és a Kalandpark egyaránt kacsingatott és hívogatott, de ennek a kísértésnek nemet kellett mondanunk. Újhelyen becéloztuk a Lidl-t, hogy vegyünk egy kis elemózsiát. Természetesen sikerült belefutnunk egy frusztrált, komplexusoktól szenvedő egyénbe, akinek 30-as táblánál és záróvonalnál nem elfogadható a 34-es tempónk. Dudaszó, amit mi a barátság nemzetközi jeleivel honoráltunk. Én már ekkor mondtam, hogy tuti a Lidl-be siet, mint mi. Úgy is volt! Megálltunk és emberünkből máris hiányzott minden fölényesség és düh. Majd, amikor Dani megszólította látszott, hogy ő ott a mindenható és még annál is több. Talán maga Chuck Norris. Persze a nagy arcból nem sok maradt, mer hiába tudta, hogy igazunk van, attól mégis csak ő az „autós” szóval neki van igaza. Míg Norbi kint várt minket, emberünk is végzett próbálta postásnak nézni barátunkat, és megmondta, hogy újhely az ő városa. Szóval aki eddig nem tudta, Újhely egy 1.2-es zöld szívó opel corsa-s úriemberé (nyílván csak szerénységből nem a X6-ossal jár a LIDL-be)

Irány Sárospatak!

Van egy sajátos szelleme az egész Bodrog menti tájnak, más, mint a Tisza ártere, sokkal inkább kis aranyos kedves patak, aki próbál a kedvedben járni, de ha felbőszíted megmutatja ki veri a szöget a falba. Ebbe a hangulatba csodásan illik az a robosztus és fenséges nyugalom, amit a hegyek árasztanak. Mert azt gondolom, amikor bármelyik tatár, török, labanc vész volt a közelben ezek a hegyek mindig keblükre fogadták az embereket és elrejtették őket erdők mélyén, völgyek között. Bár hálátlan az ember mégis gondolni kell arra, hogy ezek a vidékek és az összes, ahol élünk mi értünk van, és mi érte, különben ellenünk fordul.

Patakra érve a vár lábánál lefelé ereszd el a hajam és mindig vicces az érzés, amikor jaszkari robogósra rárobbantasz 50-nel és az kicsit értetlenül nyelezi a 49cm3-t te pedig ott vagy és nem ereszted, mint postás bokáját a foxi.

Patak és Bodrogolaszi között szembe jött velünk kis Sagan és egy barátja, e közben Norbi bekapott egy defektet, nekünk pedig időnk akadt kicsit gyönyörködni a tájban a Giant-ben és persze felszabadultnak lenni

Ezután a vámosújfalusi benzinkúton felfújtattuk a bringákat üzemi nyomásra, kis szellőztetés a kompresszorból és irány Tolcsva majd még távolabb Regéc. Erdőhorváti legnagyobb baja az legnagyobb előnye is. Rossz az út ezért nem járnak arra sokan, de ezért mi sem száguldozhatunk ész nélkül. A táj, a zene és a többiek által árasztott hangulatban elkap mindenkit a Zen és a nyugalom szigete érzés. Mikor megálltunk egy kútnál, a házból kikukucskáló gyerekek teljesen el voltak rajtunk ámulva, és ilyen esetekben mindig abban bízok, hogy előbb-utóbb ők is megtapasztalják azt, amiért mi ezt csináljunk.

Hosszas sunyi emelkedőt leküzdve Regéci sasfészek lábán a fűben heverészve megélni a delet nagyon emberi és mégis emberfeletti érzés. innen indultunk neki az utolsó harmadának a túránknak. Egy teljesen más világba csöppentünk. Mert amit ott látunk az csodálatos. Elmerültünk a szép élvezetében és abban a sebességben, amit a hegy adott nekünk.

Göncruszka és Gönc várt mi ránk, mint jó barát, de villám gyors volt a találkozás, mert Gergő szülei már vártak ránk Báttyánál a Pitvaros vendéglőben, Telkibányán. Hát neki is indultunk az utolsó kis emelkedőnek. Szép ütemben másztunk és hamar ott találtuk magunkat Báttyáéknál, ahol addigra már finom húsleves és még finomabb rántott hús várt ránk. Az, hogy még almás sütit is kaptunk maga volt a mennyország. Innen a lehető legmélyebb kaja kómát is kiheverjük muszáj volt felmászni a bő 150 méter szintet tartalmazó kaptatón, ami ott hever a település mellett. Lefelé imádom, felfelé pedig mindig degeszre tömött gyomorral kellett menni, így sokra nem emlékszem, csak hogy meg kell mászni. Miután felértünk már csak egy dolog volt hátra: Elgurulni a kocsiig. Innentől mindenki örömből gurult.

Egész napunkat a KOM-ok szórása tette ki, volt itt átöltözés KOM, leves evés KOM, kilátás KOM és minden egyéb, amire csak KOM-ot szórhattunk.

Számomra ilyen az, amikor megélem a szabadságom és a végén látjuk, hogy Afrika kinézetű útvonalon tekeregtünk a Zemplénben!

Köszönöm ezt a szép napot mindenkinek, akinek lehet, Baglyos Daninak, Szűcs Gergőnek és szüleinek, Varga Norbinak! Szuper volt

Szerző: Szobota László

Képek – Útvonal

Zempléni MTB kerékpáros körtúra

Posted on 2017.06.01. - 10:10 by Főtekergő

Magyarországi túra: Túrázók csoportképe a hegyekben, mosolyognak egy sikeres kirándulás után - hegyi túra élmény. Tekeregj.hu

Makkoshotykáról indult a csapat, rögtön meg is indultunk az első csúcs felé (501 méter), amelyhez egy hosszan felfelé tekeregő út vezet. Az út minősége nagyon jó, végig salakos dózerút egészen a Gerendás rétig. Picit küzdöttünk a sárral, de nem volt vészes, sok helyen kikerülhetőek voltak a pocsolyák. Aztán jött egy remek hangulatú defektjavítás, remek tanácsokkal. ?

A Gerendás réti kis pihenő után ismét felfelé indultunk, a Nagy-Péter-mennykő felé, ami a túra csúcspontja mind kilátásban, mint magasságban. Itt ismételten megpihentünk, kigyönyörködtük magunkat elkészültek a kötelező fotók, és útnak indultunk, irány Kőkapu, ahová szinte berobogtunk mint egy tgv. ?

Innen ismét felfelé kezdődött az utunk, aszfaltozott kerékpárúton, félúton némi navigációs probléma után, kicsit bekavarodtunk, de megoldottuk a helyzetet, ketté vált a csapat és megnéztük melyik a jobb út, majd ismét találkoztunk az utolsó csúcsunkon, ahonnan már csak egy 9 kilométeres lefelé szakasz volt csak hátra.

Nagyon jó és kemény túrát tudhatunk magunk mögött, élményekkel tele, remek hangulatban.

Képek

Szabolcsban hasítottuk az aszfaltot

Posted on 2017.06.01. - 10:09 by Főtekergő

Magyarországi túra: Két kerékpáros a folyóparti révnél, kis komp, zöld fák, napsütéses hegyi túraútvonal festői panorámával. Tekeregj.hu

Gergelyiugornyáról indultunk Tivadar felé végig a töltésen, kerékpárúton. Tivadarból kiérve Tarpa felé fordultunk, ahol az első frissítést meg is ejtettünk, nagyon melegünk volt, ránk fért. Beregdaróc felé indultunk tovább, de útközben még benéztünk Beregsurányba is. Itt már végig autóúton, elhanyagolható forgalom mellett kiváló aszfalt minőségen. Gelénest elhagyva lassan a túránk feléhez érünk Hetefejércse közelében. Itt egy pár kilométeren keresztül rosszabb minőségű úton haladtunk, de rövidesen visszatértünk a túra alatt jól megszokott kiváló aszfaltminőséghez. 🙂

Tarpán ismét frissítettünk magunkon egy kicsit, aztán indultunk vissza Tivadar felé, ahol a Tisza hídon keresztül Fehérgyarmat irányába tekertünk, ismét kerékpárúton. Fehérgyarmaton fordultunk is a Szamos oldalába, amit követtünk is egészen Olcsvaapátiig, ahol komppal vitettük át magunkat Olcsvára. Innen már szinte éreztük a parkolóban ránk várakozó autó fenyőfa illatosítóját, és utolsó nagy levegővételek közepette érkeztünk vissza a Gergelyiugornyai parkolóba. 🙂

Képek

Szomszédig pörgettük

Posted on 2017.06.01. - 10:08 by Főtekergő

Magyarországi túra: Kerékpáros kék pólóban és sisakban pihen folyóparton, lépcső alján, zöld fák és felhős ég háttérrel. Tekeregj.hu

Tunyogmatolcsra autóval érkeztünk és a Székely Fogadó parkolójában parkoltunk le. Itt lepakoltuk a kerékpárokat és neki is lendültünk a túránknak. Úgy 3 kilométert kellett autóúton haladnunk, aztán jött is a kerékpárút végig a Szamos töltésen. Elég jó minőségű aszfalt végig néhol egy-két kereszt irányú repedéssel, de nem vészes, nagy lendülettel tekerhető végig. Forgalommal annyira nem is találkoztunk, itt – ott helyi munkába járó kerékpárost leszámítva.

Szamosbecsnél levezet a kerékpárút a főútra, itt ezt egy picit átgondolatlannak éreztük, hogy a kerékpárút a nagy forgalmú főútba torkollik bele és itt kell a hídon áttekernünk, majd vissza a kerékpárútra. Innen már nincs sok a romániai határig, ahol egy határőr autó parkolt és jelezte ő is a táblákon kívül, hogy itt bizony véget ér az utunk, nincs más csak visszafelé. Próbáltunk érdeklődni, beszélgetni a határőrökkel, de nem nagyon voltak olyan kedvükben. Kíváncsiak lettünk volna a kerékpáros forgalomra, mint a magyarországi, mint a romániai oldalról, hogy milyen sűrűn járnak erre, de ezt nem sikerült megtudnunk tőlük. Visszafelé úton Hermánszeg után egy kis holtágnál lefordultunk, tettünk egy kis kitérőt, itt is kerékpárúton. Vissza fel a töltésre, itt valamit elnézhettünk, mert egyszer csak elfogyott az út, később rájöttünk, hogy egy kereszteződéssel hamarabb kellett volna fordulnunk, érdemes figyelni. Innen visszatérve már ismét az ismerős útvonalon haladunk tovább vissza a Fogadóig.

Remek túra volt, számunkra ismeretlen utakon a jó idő ismét velünk volt, no meg persze a szél is. 🙂

Képek