Az első teljes napunkra ébredtünk. Viszonylag időben keltünk – ekkor még nem tudtuk, hogy ez nem mindenkinek megy ilyen simán. Ugye, Csaba? 😄
Reggeli, szokásos készülődés, aztán gyorsan el is indultunk – a bringákat előző este bepakoltuk az autóba, szóval ezzel nem kellett reggel bajlódni. Várt ránk egy kis utazás Kötschach-Mauthen és Gmünd in Kärnten között, nagyjából egy óra. De nem unatkoztunk: minden irányba gyönyörű hegyek tárultak elénk, ráadásul a faluból kivezető szerpentin út gondoskodott a reggeli szívdobogtatásról – Józsi nagy örömére, ezen a héten ezt oda-vissza nyüstöltük még párszor. 😄
Gmünd – ahol a Porsche megszületett
Megérkeztünk Gmündbe, és a Porsche Automuseum Helmut Pfeifhofer melletti ingyenes parkolóban alakítottuk ki a bázisunkat. Gmünd egyébként nem akármilyen kis szöglet: ez a bájos, középkori várfallal övezett karintiai kisváros a Malta folyó és a Lieser találkozásánál fekszik, és autórajongóknak szinte zarándokhely – itt született meg az első Porsche.
Nem viccelünk: Ferdinand Porsche a második világháború után ide hozta át a gyárát, és 1948-tól egészen 1950-ig itt készültek az első 356-os modellek, összesen valamivel több mint 50 darab. Erre emlékeztet az 1982-ben megnyílt múzeum, ami Európa első és egyetlen magán Porsche-gyűjteménye. Ha szereted az autókat és a Porsche sem áll messze tőled, akkor ez kötelező – nem nagy a hely, de nagyon szépen bemutatja a márka történetét, és van itt jó néhány gyönyörű darab.
De mi nem autókért jöttünk – hanem kerékpározni. Szóval a parkolóból egyenesen a nyeregbe.
A Fallbach-vízesés és az első kanyarok
Elindultunk a völgyben, egy igazán hangulatos, panorámás kerékpárúton haladtunk befelé egészen a hegy lábáig, a sorompóig – ahonnan a motorosoknak és autósoknak fizetős a tovább haladás, kerékpárosoknak viszont ingyenes. De még a sorompó előtt volt egy ajándék: a Fallbach-vízesés. Karintia legmagasabb vízesése, 200 méterről zuhog le – és ha azt hiszed, hogy ez túlzás, akkor állj meg előtte öt percig és nézd. Alatta egy kis élménypark is van.
Megkezdtük a mászást a Kölnbrein duzzasztógát irányába – és eléggé találó kifejezés a „duzzadó”, mert a lábak becsületesen duzzadtak. Főleg, mikor egy-egy kanyarban bereccsentett a meredekség, és ahhoz olyan meleg társult, hogy nem győztük töltögetni a kulacsot a jéghideg forrásokból. Egyik kanyar követte a másikat, alagútból alagútba – ahol nagyon jól esett a hűvös. Ennél a pontnál kell szólni: lámpa használata kötelező és erősen ajánlott is, mert vannak hosszabb, teljesen kivilágítatlan alagutak is. Ugye, kedves József? 😄
Sok évvel ezelőtt én először találkoztam olyan alagúttal, amiben egy szerpentin kanyarodik – és elsőre rögtön jött ki belőle egy busz is. Most nem volt busz, de a kanyar ugyanott volt, ahol eddig mindig. 😄 Néhányszor jelzőlámpa fogott meg minket – több helyen van külön jelzés bringásoknak is, és van ahol csak a motoros-autós forgalmat szabályozzák. Összesen talán kétszer kellett megállnunk lámpa miatt, ami éppen piros volt.
A Kölnbrein-gát – 200 méter, 2 millió köbméter beton
Lassan feljebb és feljebb tekervén kikandikált a gát, és ahogy közeledtünk, a méretei egyre csak nőttek. Aztán megérkeztünk – és az ember csak áll és bámul.
A Kölnbrein-gát Ausztria legnagyobb duzzasztógátja: 200 méter magas, 626 méter széles, és az építéséhez közel 2 millió köbméter betont használtak fel. A terveket már az 1930-as évekre elkészítették, de az építkezés csak 1971-ben kezdődhetett el – előbb utat kellett vágni a völgybe, ami önmagában sem volt egyszerű feladat. A 14 kilométeres Malta Hochalmstrasse mentén 6 alagutat kellett fúrni, mielőtt akár egy kocsi betont is felszállíthattak volna. Az erőmű végül 1979-ben állt munkába, és Ausztria egyik legnagyobb teljesítményű vízerőműveként szolgál azóta is.
A tározó vizének mennyisége most picit kevesebb volt a szokásosnál – tavaly ugyanis teljesen leeresztették a gátat, és most töltődött vissza abból a kevés hóból, ami a télen esett. A víz éppen ezért különösen intenzív kékeszöld színben pompázott, olyan árnyalatban, amit csak az Alpok adhat.
Van a gát jobb oldalán egy múzeum is – bringás cipőben óvatosan, mert hosszú lépcsősor vezet fel, és csúszós tud lenni. Ugyanez vonatkozik az Airwalkra is 😄, ami a gát testének közepén emelkedik ki a mélység fölé. Nem mindenki mert kijönni – nem csak a kilátóra, de már a gát szélére sem. Józsi kifejezetten rosszul érezte magát a magasság miatt, de ezt nem mondjuk el senkinek, maradjon így négyszemközt. 😄
Akác tüske Ausztriában, avagy hazai anyag az Alpokban
Mindenki csodálta a magasságot, a tájat és a döbbenetes víztömeget, amikor Zsolti kissé hitetlen hangon közli: „Srácok, szerintem defektem van.”
És tényleg. Defekt. De nem akármilyen – akác tüske! 😄
Ausztriában, 1900 méteren, ahol egyetlen akácfa sincs a közelben. A defektszerelés közben fejtettük meg a rejtélyt: ez valószínűleg még otthoni anyag, ami valahogy beágyazódott a gumiba és idáig utazott velünk. Egy komplett csodálkozó nyugdíjas csoport szeme előtt vizsgázott a kis kompresszorunk, ami pikk-pakk felpöfékelte a nyomást – és haladtunk is tovább, immár lefelé.
Mordori felhők, almafröccs, és egy Porsche
Picit sietősre vettük a dolgot, mert mordori – sőt: hermagori 😄 – fekete felhők gyülekeztek mögöttünk. Pár méterrel később be is igazolódott a félelem: elkezdett esni az eső, pont annyira, hogy taknyos legyen az út és a fékeink is kiengedjék magukból azt az oktávot, amire éppen képesek. Gyorsan leereszkedtünk, pár kilométerrel lejjebb már sokkal barátságosabb volt az ég – meg is álltunk egy pohár almafröccsre. Már aki ugye… vagyis csak én, a többiek söröztek. 😄
A poharak fenekére gyorsan sikeredett lenézni, mert jött a szél és a napernyőt vitte is, ahogy az a könyvben meg van írva. De itt történt a nap egyik nagy élménye: az egyik melós srác bepattant a Porschéjába, és elkezdte tolni rendesen. Aztán később felvárt minket, és gondolta, Csabával nekiáll versenyezni. Csaba szerzett tapasztalatot, hogy kerékpárral egy Porsche ellen versenyezni nem feltétlenül fair dolog, mármint saját magára nézve. 😄 Brutál autó, brutál hang. Hatalmas figura volt!
Lefelé, Gmünd, és az önálló kalandvágyók
Kis hátszelünk volt, így a kerékpárutat hamar lehoztuk Gmündig. Bementünk a városba, ettünk egy sütit, ittunk ezt-azt – Gmünd belvárosát egyébként megéri megnézni: a középkori várfal, az 1399-ben felszentelt gótikus plébániatemplom, a barokk Lodron-kastély és az Alte Burg várrom mind ott sorakoznak a pár utcányi belvárosban.
Dávid és Csaba úgy gondolták, még megnézik azt a hátsó utat – felfelé. Mi mondtuk nekik, hogy oké, vagy itt leszünk, vagy az autónál. 😄 Mire felfedeztük a belvárost és kisétáltunk a parkolóba, pár perccel később ők is befutottak.
Nem áztunk meg nagyon, csak éppen, de meg is száradtunk éppen. Le is sültünk, meg nem is. Összességében pont jó időnk volt – és a lábak is megkapták, amit kértek.
Következő rész: a következő nap és az újabb hágók – mert kerékpározni Ausztriában azt jelenti, hogy mindig van még egy kanyar a következő hegy mögött.
Kerékpártúrákért vagy minden más egyébért katt ide.