Jóóóóó reggeeeelt makarskai edzőtáborozók, akár ez is lehetett volna a reggeli ébresztő, de nem, csak a szokásos „rinnnnng rinnnnng”. 😀 Csörgött az ébresztő pár perc lustálkodás után az ablakon kinézve tudomásul vettem, hogy ma nem lesz túlzottan napsütéses idő, ez tornára lefelé igyekezve egyre biztosabbnak látszott. Ha torna akkor Bálint és tigris, mindenki frissen… ja nem, nem frissen, de annál nagyobb kedvvel csinálta sorba a gyakorlatokat, mondván majd ettől felfrissülünk, és tényleg. A további forgatókönyv a szokásos, reggeli, kis pihi, készülés és indulás. Én azért bíztam a jó időben, és rövidben indultam neki a napnak, ezt később megbántam…
Ma nyugatnak indulunk Omis irányába, szépen együtt halad a csapat, semmi lósz… furcsa is volt még Peti is itt volt velünk. Rajmund szólt, hogy a szerpentin lábáig próbáljunk meg együtt maradni, ez aránylag sikerült is, szépen haladtunk a hullámos tengerparti úton. Majd Rajmund szól, hogy lassan itt a kereszteződés és a szerpentin, amit meg kellene rakni mert van rajta szegmens, aki elsőnek felér az kapja a sört. 😀 Csattogtak is a váltók, mindenki ment ahogy bírt, nekem a felénél jutott eszembe, hogy hát hová sietek, nem is szeretem a sört (tudom, tudom… az én hibám) de ha már eddig raktam rakom végig. Felértünk, megvárunk mindenkit, jött mindenki nyélen, lewattolt mindenki, amit bírt, kis szuszogás a tetején és egy hosszú gurulás le a kilátóig. Peti szokás szerint elől már másik országban lassan, Rajmund felér Petire, szól neki, hogy „Peti a kanyarban megállunk” de semmi… Peti hasít tovább, majd később kapcsol és jön vissza, szóval semmi különös csak a napi rutin. 😀 A kilátónál mindenki elkészíti a kötelező fotókat, szelfit balról- jobbról és indulunk tovább.
Leértünk a hegyről, jött egy kis buckás rész, szépen be is álltunk Lacival elől egész jó kis tempóra, jött is mögülünk, hogy ha ki akarjuk nyírni a csapatot jól csináljuk, bocsi. 😀 Aztán elindultunk felfelé, semmi komoly, csak 2-3% de egészen hosszan 10 kilométeren keresztül, majd egy kis önbizalomnövelő sík, ez nálunk 1-2%-os lejtőt jelent, ahol elhiszi az ember, hogy erős, aztán vagy igen vagy nem. 😀 Hegyre jöttünk, hegyre mászunk, szóval irány felfelé Zagvozd, nem hosszú csak pár kilométer, ahol Laci vár minket Józsival. Kérdezem tőlük, hogy merre tovább, mutat enyhén balra felfelé, hogy arra, én meg is indultam, gondoltam megindulok előre mert úgy sem bírok, majd felérnek, úgy is volt, lassan Petiék fel is értek és haladtunk tovább. Egészen 650 méterig másztunk felfelé, majd jött egy hosszú gurulás Grubine-be egy kisbolt elé, itt összevárt mindenki mindenkit és kapjuk az infót már nincs sok hátra a fordulóig, örültem mert már fázott a térdem, tudtam, hogy a táskában térdmelegítő van, vagyis ekkor még úgy tudtam, de erről majd később. Nem is megyünk sokat, még itt Grubine-ben pár kanyaros szerpentin, első kanyarjában Peti ismét alakít, semmi extra csak aprókavicson driftelt majd esett seggre egy nagyot, de szerencsére nem volt baj, nevetett, majd utána mi is, megbeszéltük, hogy így szokott leszállni. 😀 Következő kanyarban Attila szól, hogy defekt… ekkor jártunk a szerpentin 2. kanyarjában, még volt kettő, bele sem mertem gondolni mi lesz a következő kettőben, de szerencsére semmi.
Beértünk Imotski-ba, volt ott szemben egy hegyecske, nézem -nézegetem, ha víznyelő gondolom hegy oldalán lesz vagy a tetején, úgy is volt nyert a hegy oldala. Mutatják az irányt haladunk felfelé, nem sok már, csak 1,5 km, de 10% felfelé, ahh már látom a kocsit ez azzz ott a meleg, száraz ruha, ami még egy kis plusz löketet adott az emelkedőre felfelé. Odaértünk az autóhoz, megvan a táv fele. Kicsit áthűlve rövidben persze, nyitom a táskát, szomorúan látom a térdmelegítőm valahogy átalakult aláöltözővé, ahh… gondoltam nem baj, jó lesz az, nincs olyan hideg. Átöltöztem, egyre csak vártunk és vártunk, ugráltam kicsit mozogtam közben, hogy ne fázzak, elsétáltam megnéztem a víznyelőt. Lassan gurulunk át a másikhoz, amit kiállva tekerek végig hátha megmelegszem kicsit, de nem igazán sikerült azalatt a 200 méter alatt, megint megálltunk, megint fázok, a térdeim fáztak nagyon, gondolkodom, hogy autóval kellene visszamennem, de mégiscsak bringázni jöttem, de fázok… ahh nincs senkinél hosszú nadrág, sem egy térdmelegítő, semmi… mindenki mindenét magára vette. Ez a víznyelő is szép, jóval nagyobb és mélyebb is az elsőnél, felszíni magassága 522 méter, az átlagos mélysége pedig 281 méter, ahh belegondolni is rossz volt abban a hidegben, hogy az alján milyen hideg lehet a víz. 😀
Még nézelődés közben elkezdett szemerkélni az eső, gyorsan körbekérdeztem, hogy szeretne még valaki autóval visszamenni, hogy ha valaki igen ne vegyem el tőle a helyet, senki… ahh de jó akkor mehetek, sajnáltam, de nagyon fáztak a lábaim és nem akartam a hetet bekockáztatni ezzel a visszaúttal a hidegben, esőben, rövidben… Szóval autóba be és irány vissza.
Még visszafelé úton Andiék tévedtek el kicsit, megcsúszott a hátsó kereke, kicsit megijedt és leszakadtak a többiektől, aztán elnézték az irányt. Őket vártuk meg szedtük össze, és még Andi ült be mellénk és így mentünk haza telekocsival. 😀
Visszaérve, míg a többiek úton hazafelé, gyorsan elszaladtam a boltba, hogy Józsinak legyen söre mire visszaér, meg hát azért enni is legyen mit, vacsorára. Ahogy visszaértem, lassan kezdtek szállingózni a többiek, Peti olyan szinten fogyott el a nap végére, hogy 2 cikk csokit majszolt 15 percig egy szó nélkül, megette a csokit felugrott elkiáltotta magát, hogy de frankó volt ez, aztán nem láttuk 2 órán keresztül, bent vegetált a szobában, elfáradt szegény, de összerántotta magát, mintha mi sem történt volna.
Sajnáltam a mai napot, elnéztem az öltözéket, de legközelebb nem csinálunk ilyet, inkább legyen melegem. Jött a kaja, ami megint nagyon finom volt hála Hédinek, aztán a nagy sztorizgatások, 1-2 telefon haza és ez a nap is elment, fáradtan kicsit, nyugovóra tért mindenki.
